A pénteki nap igencsak produktív volt. Reggel még óra előtt (milyen jó, hogy ilyenkor nincsen golf) sikerült visszakapnom a szörfözésre befizetett pénzt. A sportcentrum ugyanis 3 közösségi programot ingyen biztosított az új diákok számára még az augusztusi-szeptemberi napokban.…

Szerző: melindaerasmus  2010.10.31. 02:12 Szólj hozzá!

A hét a szokásos rutin szerint telt. Egyik este összeültünk megint Chelsea-vel (folyosófelügyelő) és átnézte az egyik rövid esszém a multikulti órára. November 2-án lesz ugyanis a népszavazés és a marihuána mellett döntenek a 'Sit and Lie' rendeletről is. Ez volt az esszém…

Szerző: melindaerasmus  2010.10.31. 01:14 Szólj hozzá!

 Mivel a vasárnapot osztálykiránduláson töltöttük, ezért alapból elmaradt a délutáni multikulti óránk. Azzal viszont nem számoltam, hogy a lengyel tanár ismét beteg, így nemzetközi politika sem lesz. Így lényegében már golf után végeztem. Kicsit továbbtartott, mert óra…

Szerző: melindaerasmus  2010.10.26. 07:12 Szólj hozzá!

Vasárnap ellenére nem úsztam meg a korai kelést - dehát elvégre nem pihenni jöttem ide. A  San Francisco-i multikulturalizmus órám keretében "osztálykirándulásra" indultunk az öbelben található Angel Islandra. A "field trip" célja a szigeten található…

Szerző: melindaerasmus  2010.10.25. 08:01 Szólj hozzá!

Egyetértettünk abban, hogy mozduljunk ki a városból a hétvégén és a híres egyetemi város Berkeley kiváló lehetőségnek tűnt. Abból a feltevésből indultunk ki, hogy kis várost, kis esőben is élvezhetően végig lehet járni. Elhatározásunkat csak megerősíteni tudta az a tény,…

Szerző: melindaerasmus  2010.10.25. 05:53 Szólj hozzá!

Mivel az amerikaiknál nincsen farsang és a karnevál időszakot sem tartják, így tulajdonképpen a Halloween-kor van lehetőségük kicsiknek és nagyoknak őrült, ijesztő, sexi vagy egyszerűen csak ötletes maszkarába bújni. Emlékszem Hollandiában is pár héttel karnevál előtt a…

Szerző: melindaerasmus  2010.10.25. 04:39 Szólj hozzá!

A hétköznapok rendben telnek a maguk kis rutinjában. A héten beköszöntött San Francisco-ba is az ősz, így előkerült a szekrényből a csizma és a kis kabát. Érdekes, hogy Kaliforniában a fiatalok többsége a koninentális évszakoknak megfelelő időjárás szerint öltözik. Ha azt…

Szerző: melindaerasmus  2010.10.25. 03:49 Szólj hozzá!

Vasárnap reggel a sok tanulnivaló miatt indultam is vissza San Francisco-ba. A BART-al hamar beértem a Civic Centerhez, ahol csak egy busszal kell jönni hazáig. Természetesen az 5-ös busz megállóját sosem találom. Ezt kerestük a norvég lányokkal is a baseball meccs után, mikor kicsit…

Szerző: melindaerasmus  2010.10.19. 06:20 Szólj hozzá!

Péntek kora délután már teljes lázban égtem, hiszen végre itt volt a várva-várt magyar hétvége. Nem győzöm elégszer megállapítani, hogy milyen kicsi a világ és az embernek valóban mindenhol vannak közeli-távoli ismerősei. Ugyan Hollandiát úgy terveztem, hogy szükség esetén…

Szerző: melindaerasmus  2010.10.19. 05:45 Szólj hozzá!

Kis túránkról fáradtan, de élményekkel feltöltve érkeztünk vissza. A háram államot bejáró négy nap valóban nem a hosszú alvásról és relaxációs pihenésről szóllt. De ennek így kellett lennie, hiszen ki tudja mikor lesz alkalmunk legközelebb visszatérni.Az órákon…

Szerző: melindaerasmus  2010.10.19. 05:17 Szólj hozzá!

Page kb. 6 órányira fekszik Las Vegastól, így kedd reggel szintén korán, bár a többi naphoz képest a legkésőbb (8-kor) indultunk vissza a városba. Kora délután nézelődtünk még egy kicsit a városban, aztán az esti géppel jöttünk haza. 11-re már itthon voltam a Pedroban. A…

Szerző: melindaerasmus  2010.10.14. 08:17 Szólj hozzá!

A Grand Canyon után tovább folytattuk természeti felfedező túránkat és a utahi Monument Valley felé vettük az irányt. 3 nap alatt 3 államot szeltünk át: Nevada, Arizona és Utah. Hegyek, völgyek, kövek és sivatagok jellemezték az utat. Igazi szabadság érzetünk volt vezetés…

Szerző: melindaerasmus  2010.10.14. 07:47 Szólj hozzá!

Az este nem a tipikus Las Vegas-i este volt számunkra, hiszen korán visszatértünk a hotelbe. Nem használtuk ki a lehetőséget, hogy LV-ra nem vonatkozik a hajnali 2 órás limit és majdnem minden éjjel-nappal nyitva tart. Gyors Starbucks kávé és reggeli után útnak is indultunk a Grand…

Szerző: melindaerasmus  2010.10.14. 07:25 Szólj hozzá!

Szóval ott hagytam abba, hogy megérkeztünk Las Vegasba. Azt kell tudni a "bűn városáról", hogy az amerikai többsége életében legalább egyszer eljut ide. Az eddigi amerikai tapasztalataim alapján nem is csodálom. Teljesen más, mint bármelyik más amerikai nagy város. A…

Szerző: melindaerasmus  2010.10.14. 05:28 Szólj hozzá!

Két hónap kemény szorgalmi időszak után megváltásként jött az őszi szünet. Ugyan csak, a hétfőt és a keddet kaptuk szabadnapként, de ez pont elég volt ahhoz, hogy kinyújtsuk egy kicsit a hétvégét. Maga az út alapos tervezést igényelt, így a pénteket kivettem extra…

Szerző: melindaerasmus  2010.10.14. 05:14 Szólj hozzá!

Lassan két hónapnyi szorgalmi időszak után, úgy gondoltam épp itt az ideje a spontán hétköznap délutánoknak. Mindehez a szép idő is hozzájárult, illetve a hónap első keddje, mely ingyenes múzeumi nap San Francisco-ban.Hétfő délután a líbiai kultúrába nyertem apró…

Szerző: melindaerasmus  2010.10.06. 04:41 Szólj hozzá!

Reggel mikor megláttam az esőcseppeket az abakon, úgy döntöttem, inkább maradok az ágyban és kihagyom az egyetem által szervezett közös biciklizést a Golden Gate hídon át Sausalitoba (itt kajakoztam a múltkor). A sors fintora, hogy Hollandiában pár cseppet észre sem vettem, San…

Szerző: melindaerasmus  2010.10.04. 06:22 Szólj hozzá!

Az egyetem újabb "outdood adventure" programot szervezett. Ez úttal mélytengeri horgászatra mentünk. Az öbölben 100 dollár körül van ez a program, mi viszont kedvezményese, csupán 35 dolláért jutottunk hozzá az élményhez. Hát az biztos, hogy élmény volt hajnali fél…

Szerző: melindaerasmus  2010.10.04. 06:06 Szólj hozzá!

San Francisco nevezetességeit fokozatosan igyekszem felfedezni kihasználva az ingyenes múzeum órákat. Péntek reggelenként 9-10 óra közt nem kell belépőt fizetni a Golden Gate PArkban található Japán Tea kertbe, így megvolt a nemzetközi politika előtti hétvége közeli programom.A…

Szerző: melindaerasmus  2010.10.03. 20:35 Szólj hozzá!

Csütörtökön tartottam az első igazi nagy előadásomat a US Foreign Policy órán. Furcsa, hogy a legtöbb készülést igénylő prezentációm nem is a Public Speaking órára kellett. Minden órán fontos ugyanis az órán való aktív részvétel, de az indiai származsú tanár plusz…

Szerző: melindaerasmus  2010.10.03. 20:09 Szólj hozzá!

A mai (szerdai) nap rendhagyó módon kezdődött. Nem a Koretben tartottuk a golf órát, hanem a közeli Presido gyakorló golfpályáján (milyen jó, hogy vasárnap már felmértem a terepet). Még hétfőn megkérdezte a tanár, hogy kinek van kocsija. Meglepő módon (bár itt valószínűleg…

Szerző: melindaerasmus  2010.09.30. 05:48 Szólj hozzá!

Egész jól sikerült a reggeli páros prezentációm. Maga a téma unalmas volt (legalábbis én nem nagyon rajongok nyelvtani jellegű dolgokról előadást tartani), de jól megoldottuk az Amerikában született venezuellai sráccal a feladatot. Nem volt időnk személyesen megbeszélni a…

Szerző: melindaerasmus  2010.09.30. 05:22 Szólj hozzá!

Az idő egyre csak javul, már 30 fok felett járunk, ami San Francisco-ban igen szokatlan. Az emberek már fulldokolnak és menekülnek az árnyékba. Én nagyon élvezem ezt a jó kis nyári meleget mert tudom, hogy nem fog sokáig tartani. A nap fő eseményét azonban mégis az első midterm…

Szerző: melindaerasmus  2010.09.30. 05:07 Szólj hozzá!

Mivel szombat este már kezdtem érezni a jótékony hatását a hangomra nézve (nem kell izgulni, otthon ez még véletlenül sem fog előfordulni :P), de még mindig nem volt 100%, ezért nem vágytam vasárnap nagy társaságra. A múzeumot is végig suttogtam a lányokkal. :) Lényeg ami…

Szerző: melindaerasmus  2010.09.29. 07:53 Szólj hozzá!

Eli (az olasz barátnőm) már hetekkel ezelőtt elküldte a linket, amin keresztül ingyen jegyet tudunk foglalni egy tetszés szerinti múzeumba a Múzeumok Napja alkalmából. On-line le is foglaltuk helyünket a Természettudományi Múzeumba. Korábbi sétáim alkalmával már…

Szerző: melindaerasmus  2010.09.26. 07:27 Szólj hozzá!

Miután az egyik órán, hang hiányában a házimat Ling, a kínai padtársam olvasta fel, szép reményekkel indultam neki a kora délután megrendezésre kerülő International Fair-nek. Az egyetemen igen aktív élet működik. Korábban diák klubbokat, illetve non profit szervezeteket…

Szerző: melindaerasmus  2010.09.26. 07:08 Szólj hozzá!

Az egyetem melletti kórházban korábban már jártam, hogy megkapjam a mumpsz, rubeola és himlő elleni oltás második adagját. Továbbra is rejtély, hogy Európában miért csak egyet adnak, ami immunissá tesz minket az alábbi betegségek ellen. Akárhogy is, a folytonos papírmunka már…

Szerző: melindaerasmus  2010.09.26. 06:21 Szólj hozzá!

A Tom Hanks Forset Gumpjából (és természetesen más ameriaki filmekből) jól ismerjük az amerikai iskolabusz rendszert. Dolores (remélem jól emlékszem a belevaló, rágázó busz sofőr nevére) minden reggel a ház előtt, vagy ahhoz közel szedte fel az általános-, illetve közép…

Szerző: melindaerasmus  2010.09.26. 05:52 Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása