Reggel mikor megláttam az esőcseppeket az abakon, úgy döntöttem, inkább maradok az ágyban és kihagyom az egyetem által szervezett közös biciklizést a Golden Gate hídon át Sausalitoba (itt kajakoztam a múltkor). A sors fintora, hogy Hollandiában pár cseppet észre sem vettem, San Francisco-ban viszont mindez elég ahhoz, hogy lemondjam az eltervezett délelőtti programom.
De nem is baj, végre beszéltem a Babámmal és hellyel-közzel elintéztem a levelezésem. Délután 1-re pedig már Elisabettéknál voltam Eliana (a másik olasz lány) születésnapját megünnepelni. Igazi családi vasárnapot töltöttünk együtt velük és a spanyolokkal (Alvaro, Marta, Laura és Jorge - utóbbi három szintén jön Vegasba következő héten). Az olaszok főztek, a spanyolok hozták a bort. Előételként tonhal krémes szendvics és bruschetta, majd a lasagne következett. Meg is állapítottuk a spanyolokkal, hogy olyanok, mintha az anyukáink lennének.
Ebéd közben és után kibezséltük az aktuális eseményeket és ment a nagy tanácsadó szolgálat mediterrán módra. Otthon akkor szoktunk ennyire belelkesülni, ha politika kerül szóba, vagy a család egyik része nagyon ellenzi a család másik részének tervezett, vagy már megett lépését. Másfél héttel ezelőtt volt ugyanis Jorge 21. születésnapja (hang hiányában nem tudtam menni) és annyira jól sikerült, hogy a rendőrség is megérkezett. A héten Laurát és Jorgét is meghallagtják és meg kellett beszélni a stratégiát, valamint azon agyaltunk, ki köpte be Laurát. Volt minde, összeesküvés elmélet, CSI helyszínelők és Sherlok Holmes krimi is.
Miután úgy-ahogy sikerül dűlőre jutni és én is megnéztem nagy örömömre az otthoni választási eredményeket, elndultunk a Union Squere-re. A városközpontban a nagy bevásárló áruházak egyikében található ugyanis a Cheesecake Factory, ahova már rég el szerettünk volna menni. Talán a vasárnap délután nem volt a legjobb választás, de 20 percen belül megkaptuk a saját asztalunkat addig pedig a 8. emeletről elénk táruló kilátásban gyönyörködtünk. Kis családunk (papa-mama-gyerekek) hamar kiválasztotta kívánságát és az eredeti eperes sajttorta valóban nem okozott csalódást senkinek. Időközben persze jókat nevettünk és beszélgettünk. Röviden nagyon jól, vidáman és inspiráló hangulatban telt a vasárnap délután.
Utolsó kommentek