Az este nem a tipikus Las Vegas-i este volt számunkra, hiszen korán visszatértünk a hotelbe. Nem használtuk ki a lehetőséget, hogy LV-ra nem vonatkozik a hajnali 2 órás limit és majdnem minden éjjel-nappal nyitva tart. Gyors Starbucks kávé és reggeli után útnak is indultunk a Grand Canyon felé. Most kezdem érezni az előnyét a multiknak: teljesen minden melyik államban vagyunk, mindig tudjuk, mire számíthatunk. Általánosságban az vonatkozott a túránkra, hogy amikor nagy sietségben voltunk, mindig a jól ismert márkák (Mcdonalds, Burger King, Wendys, Starbucks, Subway) közül választottunk, de azért igyekeztünk legalább napi egy "tipikus amerikai" helyet (útmenti motel, kávézó, burgeres) útba ejteni, különösen mikor kicsit több időnk volt szusszanni.

Nevada és Arizona határán még megálltunk a Hoover Damnál. Hát, valóban nem kicsi, de ez mindenre vonatkozik. Hihetetlen, miket tud az emberi természet tervezni és véghez vinni. Olyan kicsinek éreztük magunkat a gátnál állva. Ennél már csak a Grand Canyonnál éreztük magunkat kisebbnek a természethez képest. A gát egyébként egy kis szorosba épült és mielőtt a hídra hajtanánk rendesellenőrzésen kell átesnünk. Ez a nevadai és coloradoi rendszámú kocsink esetén csak egy rövid Hi-ra és mosolyra korlátozódott.

A nap folyamán keresztül vágtuk magunkat a sivatagon és kora délután megérkeztük a Grand Canyonhoz. Mielőtt beléptünk volna a Nemzeti Parkba feltankoltunk a Wendys-ben (hát igen, ez a pár nap nem a salátás egészséges táplálkozásról szólt). Laurának átadtam a vezetést, bár egy pillanatra rám hozta a frászt, mikor a parkolóban megkérdezte, merre kell a kormányt tekerni... Ugyanannyi ideje van jogsija , mint nekem, de ritkábban használja és a parkolás gondot okoz. Viszont nagyon ügyesen belejött a gyakorlatba, másnap már békésen és nyugodtan szundítottam, mikor ő vezetett többet. A belépő a parkba, pont olyan mint a Maci Laciban. Zöld ruhás, kalapos emberkénk rohangálnak mindenfelé és a parkban a Ranger-eknek nagyobb hatalmuk van, mint a rendőröknek és előszeretettel állítják meg a gyorshajtókat. A maximum a parkban 35 mérföld per óra. Persze mi szinte mindig lassabban mentünk, mint a megengedett. Hiába a full biztosítás, még biztosabbra akartunk menni. :)

Miután leparkoltunk, gyorsan végig rohantunk a látogató központon, mely elmagyarázza a Canyon kialakulását, ezt követően elénk tárult az igazi látvány. Komolyan mondom, hogy ehhez foghatót egyikőnk sem látott még. Hatalmas távolságok és mélységek jellemzik a Canyont, már értem miért kapta a Grand jelzőt. Pont azt beszéltük, hogy milyen kicsi Európa és milyen gyönyörű adottságai vannak az Egyesült Államoknak. Újabb bizonyítékot találtunk, miért olyan nagy minden. Különösen érdekes volt a panorámát a hollandiai emlékképeim mellé tenni. Azt hiszem, Tati jó nagyokat tudna itt festeni. A kőzet színei különbözőképp csillognak, attól függően hogy törik meg a napfény. Ahogy ott áltunk a Canyon szélén, mindenki arra gondolt, hogy egy nap csupán annyira elég, hogy egy apró benyomást nyerjünk. Újabb fogadalom következett (legalábbis számomra): ha lesz alkalmam visszajönni, minimum egy hetet töltök el itt túrázással és egy félprofi fényképezőgéppel. Azt hiszem, van min dolgoznom a jövőben. :)

Jól kiépített busz útvonal vonul végig a canyon mentén, mely a fontosabb kilátópontoknál áll meg. Gyors fényképezés mindenhol és a környék hangulatának, valamint színeinek "belelégzésére" jutott időnk, majd sietni kellett, hogy elérjük a naplementét, amikor még csodálatosabb a Canyon. A Colorado folyó olyan kis pataknak tűnt a nagy mélységben. A hihetetlen az egészben, hogy a Canyon teteje teljesen sík (kb. 2000 méter magasságban terül el) és utána következik a szabálytalan szikla hasadék. Egyes szakaszain jól kiépített túra útvonalak vannak és bizonyos részein akár csacsival is végig tudjuk járni. Az állatok egyébként szerves részét alkották kis túránknak: melyik állatnak mi a neve angolul, spanyolul, japánull, olaszul és magyarul. A hangutánzó szavak nem voltak nemzetköziek, így jókat nevettünk, amint elmagyaráztuk a másiknak, melyik állatra gondolunk. Pl. Laura nem értette a gágágá-t, de amint mondtam, hogy a liba a "kacsa barátja" már tudta miről van szó. Kicsit olyan Erasmus hangulat volt az egész kirándulásnak, fél szavakból is megértettük egymást. Persze mindig jól szórakoztunk, mikor kézzel lábbal mutogattunk egy-egy esetben vagy amikor brain storming-oltunk egy-egy szó felelevenítésén. Megállapítottuk, hogy az amerikaik nem értik a mi egyezményes mutogatásunkat és általában nehezebben kommunikálnak a nem native speaker-ekkel, még akkor is, ha tökéletes angolsággal és csak enyhe akcentussal beszél az illető.

A naplementét egy sziklán ülve néztem végig és igyekeztem a memóriámba vésni a képet amint előttem aranylik a Canyonnak egy része. Las Vegasból naponta csinálnak helikopteres túrákat, melyek kifejezetten a naplementére érkeznek a Canyonhoz. Kezdő ára ennek 700 $, persze van akinek semmi sem drága...

Kifejezetten hideg lett, amint lement a nap, így gyorsan a kocsi felé vettük az irányt. A térképen már kinéztük, hogy hol fogunk megállni, de előrelátőan nem foglaltunk semmilyen szállást. Minden nagyobb kereszteződési csomópontnál motelek tömege fogadja megfáradt vándorokat. Gyorsan kiválasztottunk egy szimpatikusat és a késői csekkolásnak köszönhetően 80 dollárral kevesebbért kaptuk meg a 8 fős szobát (20$/fő), mely a reggelit is tartalmazta. Laurával maradt még burgerünk, így nem mentünk Mecizni a többiekkel, hanem élveztük, hogy kicsit magunk vagyunk, nem rohanunk és nincs senki előttünk a fürdőszobában.