Az egyetem melletti kórházban korábban már jártam, hogy megkapjam a mumpsz, rubeola és himlő elleni oltás második adagját. Továbbra is rejtély, hogy Európában miért csak egyet adnak, ami immunissá tesz minket az alábbi betegségek ellen. Akárhogy is, a folytonos papírmunka már akkor kikészített és reméltem, hogy nem kell visszamennem újra. A négy hónapra fizetett biztosítás összege egyébként kb. 600 $, de ha komoly probléma történik velünk, a kórházi költségek felét így is nekünk kell fizetnünk...

Utóbbira szerencsére nem került sor, de miután hangom egyre inkább elhalványulóban volt a hét folyamán, úgy éreztem, ideje, hogy lásson egy doktor is. A 'lásson' mindenképp egy találó szó, hiszen sok mindent nem csinált... 

A megérkezéskor már tudtam, hogy melyik mappához kell nyúljak és mit kell újra kitöltenem. Kedves dolog, hogy megkérik, percre pontosan tüntesd fel az érkezésed idejét. Az viszont jó kérdés, ezzel mit csinálnak pontosan, mert empírikus tapasztalatok alapján a fogadás rendjét nem gyorsította fel.

Most már kezd nekem is ijesztővé válni, hogy folyton filmekkel és sorozatokkal  példálózom, de tényeg úgy éreztem magam, mint a 'Vészhelyzet' egy átlagos részében (a lőtt sérülteket és mentős eseteket leszámítva). Angol szót magam körül nem hallottam. A mellettem lévők kínaiul beszéltek, szemben pedig spanyolul skyp-olt az egyik srác. Utóbbinak az amerikai barátnője a beszélgetés befejeztét követően persze szóvá tette, hogy miért beszélt spanyolul... A háttérből pedig jóízű mexikói családi kacaj hallatszott. Rövid sétám alkalmával láttam csak, hogy az amerikanizáció tünetei (a plusz 60-80 kilo felesleg) már megjelentek a családtagokon, de ez nem akadályozta meg őket abban, hogy jóízűen elfogyasszák a váróteremben az uzsonnájukat.

Röpke másfél óra várakozást követően (kb. 4-en voltak előttem egyik sem tűnt betegnek) végre bejutottam a kínai doktornőhöz. A kezében tartotta a kartonom, ahol már feltüntettem, hogy mik a panaszaim. A torokfájáson kívül  megemlítettem, hogy nincs hangom. Többszöri kérdezgetés és suttogó válasz után sikerült is megértenie. Kérdezte hogy volt-e lázam. Na, ez egy okos kérdés egy országban ahol Farenheit-et használnak, de az én lázmérőm Celsiusra van beállítva. Mondta, hogy mondjam Celsiusban. A remény egy pillanatra felcsillant, hogy hátha jobban tisztában van a mértékegységekkel. Kis gondolkozás után beugrott a 37,5 C. Hát azt az üveges tekintetet, amivel rám nézett, hogy az most sok vagy kevés? Hellyel-közzel tudok a két rendszer között váltogatni, de olyan esetben, ahol tizedesek számítanak, hát nem tudom... Eme rövid intermezzt követően megmérte a lázamat és hamar konstatálta, hogy csak hőemelkedésem van. A szokásos ellenőrzést követően belemarkolt egy nagy üvegbe, majd egy halomnyi cukorka szerűen csomagolt gyógyszert nyomott a kezembe, hogy 8 óránként vegyek be egyet és megjegyezte, hogy ne lepődjek meg, ha 2 hétig még nem nagyon lesz hangom... Persze csak én vagyok ilyen lúzer, hogy eljövek nyelvet beszélni és elmegy a hangom. Azt mondta, mást nem tudok csinálni, elvégre influenza szezon van és rajtam nem köhögés formájában jön ki, hanem így... Éreztem én, hogy nem teszik a többiek a kezüket a szájuk elé. A kórházban erre viszont minden falon figyelmeztetnek. Nem tudom, otthon valahol ez természetes...

Nem baj, laza hétvégét terveztem amúgy is, rengeteg tanulni valóval...  A legérdekesebb, hogy a közérzetemmel nincs baj, egyszerűen csak beszéni nem tudok. Furcsa, mivel egyedül vagyok egy szobában, így megvoltam győződve róla, hogy alig csacsogok, mióta itt vagyok. Az elkövetkező napokban azonban rávilágítottak a tényre, hogy a dolgok állása nem mindig egyezik meg az általam elképzeltekkel... Mit tegyen az ember, ha már a "Hello, how are you?" kérdés/köszönös megválaszolása is problémáka ütközik? 

Mennyire tipikus női dolog, hogy amint kicsit gyengébbnek érzi magát, első útja a boltba vezet! Mentségemre szóljon, hogy most tényleg nagy szükségem volt rá: teák, méz, citromlé, torok cukorkák. Találtam egy jó kis Lucky-t (Interspar szintű) a környéken, amelynek tényleg van rendes felhozatala mindenből. A legjobban mégis az automata fizetés tetszett - tudom, ez több nyugati országaban működik már, én valahogy mégis tartózkodom a régióbeli bevezetésétől. Kis kosárkámmal odasétáltam a pulthoz és magam vonalkódoztam le a termékeket, míg egy mosolygó kínai hermafrodita a távolból figyelte, hogy mindent jól csinálok-e. A gépet az alkohol terén sem lehet átvágni: a hermafroditának meg kellett mutatnom a magyar személyimet, különben a rendszer nem engedte, hogy tovább árazzak. Végezetül az otthoni VISA kártyámmal fizettem. Mi ez, hogy ha nem globalizáció? Egy rövid momentumban (ami egyébként annyira a mindennapok része, hogy említésre sem lenne érdemes) a globalizált világ minden eleme megtalálható: pénzforgalom, technika és kereskedelem nemzetközi elemekkel tarkítva. Ezt még Ábel sem látta, mikor megérkezett a rengetegből Amerikába..