Az idő egyre csak javul, már 30 fok felett járunk, ami San Francisco-ban igen szokatlan. Az emberek már fulldokolnak és menekülnek az árnyékba. Én nagyon élvezem ezt a jó kis nyári meleget mert tudom, hogy nem fog sokáig tartani.

A nap fő eseményét azonban mégis az első midterm test-je adta. Jó európai diák lévén előkészíttem két tollat és egy papírzsebkendő és minden más elpakoltam az egy személyes kis szék/padról. Na ekkor ért az első meglepetés. Tesztírás kizárólag ceruzával. Gyors és kétségbeesett keresés után a táskám egy eldugott zsebében találtam hagyományos ceruzát.Egyedül azért volt nálam, mert olyan drágák a könyvek, hogy még én is sajnálok rikító szövegkiemelőt használni. Mint kiderült, azért ceruza és nem toll, mert a LED lámpa egyedül a graffitot ismeri fel. 60 darab karikázgatós multiple choice testet kaptunk. Akármilyen hihetetlen, nem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik az öt lehetőség közül az egy helyes megoldst kiválasztani.  Képzeljétek el, ha a polgár jog beugró teszt eredménye lenne a szemeszter végi jegyünk.Hát azt hiszem, sokan nem örülnénk neki. Ami vicces, hogy itt nem tudod a tanárt hibáztatni, mert eljavította a dolgozatot, hiszen a gép végzi a javítást. Kaptunk egy kis átvezető lapot, amin be kellett satírozni a 60 helyes választ. Egész jó dolguk van a tanároknak. :) Ja, és nem csak a választ kellett satírozni, de a nevünket is. Egy mátrix dobozban fel volt sorolva az abc és úgy kellett kiválogatni a betűket. :) Tudom, hogy most már az otthon nyelvvizsgákon is kezdenek átterni erre a modern megoldásra, de az én időmben 2 évvel ezelőtt legalábbis) ilyen még nem volt.

Eredmény majd pénteken. Kíváncsi vagyok. A jó dolog az itteni oktatásban, hogy tényleg nem egy vizsga eredményen múlik az osztályzatunk. Mint a középiskolában, itt is minden évközbeni teljesítményünket átlagolja a tanár. Ez a vizsga például 10%-ban számít bele az évvégi jegybe. Lesz még három ilyen midterm és egy nagy final exam. Ezen kívül van egy group project, órai részvétel és aktivitás, illetve hírnapló vezetése. A lengyel tanárnak továbbra sem szűnt meg az a jó tulajdonsága, hogy minden órán beszéltessen. Ha Európa a téma, akkor egyértelmű, de mostanában akkor is felszólít, ha a többiek megakadnak a magyarázatban. Ezek persze derült égből Pollyként jönnek, de azért mindig feltalálom magam.

Pár szóban még helyi caffeteriáról. Azt leszámítva, hogy csúcsidőben mindig rengetegen vannak, nagy előnye, hogy majdnem mindenféle konyhaművészet képviselteti magát a hamburgertől kezdve a pasta-n és a salátán keresztül a sushiig és mexikói konyháig. Ma délután rá vettem magam, hogy az egyik leghosszzab sorba álljak be. Igaz a mondás, jó munkához idő kell. Az ázsiai chef a helyben készített crépes-be azt tesz bele, amit szeretnék, majd összehajtogatja (ekkor úgy néz ki, mint egy nagy burritos, vagy szendvics), kicsit melegíti, hogy a sajt tuti módon elolvadjon és voilá, frissen tálalja. A tálalás persze papírdobozban történik, de ez már részletkérdés. A pocim újra gyönyört élt át az ízek kavalkádjában. Összességében megérte várni az ebédre, mégha a negyed óra elfogyasztás nem állt arányban a fél óra elkészítéssel. Bár azt hiszem, a magyar ételeknél ez az arány lényegesen rosszabb. A különbség csupán annyi, hogy az ebédszünetemben nem ugrom be egy jó kis disznótorosra, hogy egyik egy kis véres hurkát. :)