Szóval ott hagytam abba, hogy megérkeztünk Las Vegasba. Azt kell tudni a "bűn városáról", hogy az amerikai többsége életében legalább egyszer eljut ide. Az eddigi amerikai tapasztalataim alapján nem is csodálom. Teljesen más, mint bármelyik más amerikai nagy város. A lakossága csupán egy millió körül van, de a játékautomatákka teleszórt reptér igen nagy forgalommal bír. San Franciscoba naponta 2-3 gép is indul. Kocsival nem érdemes megközelíteni, főleg, ha rövid időt tudunk csak a városban tölteni. A jegyek általában olcsók és nem kell keresztül vágnunk a nevadai sivatagon. A gépen a gyönyörű napsütésben bámultunk ki az ablakon és közel távol semmit nem láttunk a hegyeken és a sivatagon kívül, amint elhagytuk Kaliforniát. Egy  települést szúrtam ki pár mérföldnyire Las Vegastól, amely teljesen szimmetrikus volt a párhuzamos és merőleges utcáival. Látszik, hogy az elmúlt évtizedekben került csupán ide élet. Ugyanez vonatkozik LV-ra is. Nem tudom, hogy a térség honnan szerzi az ivóvizet, de majdnem minden ház udvarán van medence.

A reptér nincs messe a várostól, így a Stratosphere-t már landoláskor kiszúrtuk a többi híres és nagy hotellel együtt. Az otthoni buszos megoldást nagyon szuperül kialakított vonatos rendszer váltotta fel. Nyilván nem lehet egy Heathrow-hoz hasonlítani, de a sok színes falfestménnyel és villogó neonfénnyel igazán tetszetős reptér hangulatot keltett. Hamar megtaláltuk az autókölcsönzőt is, de a bérlés már nem ment ilyen gyorsan. A sorból le lehetett szűrni, hogy mely cégek tartoznak az olcsóbb kategóriába. Nagy okos több csoportra oszlott 8 fős kis nemzetközi társaságunk (3 spanyol, 2 olasz, 2 japán és én), hogy kiderítsük az árakat. Persze mindenki más infót zsebelt be és egy-egy megjegyzés, ami ár alakító tényező majdnem mindig kimaradt. Valaki elfelejtette megemlíteni, hogy 25 év alattiak vagyunk (ilyenkor drágább), volt aki nem számolta bele a biztosítást és volt amikor a napok száma okozott problémát. Végül megoldottuk a problémát és a két fő sofőr (Elisabetta és én) a papírok elintézése után átvizsgálta az autót és összebarátkozott az automata rendszerrel. Amennyire féltünk tőle, annyira jól belejöttünk a "játék autó" vezetésébe. Semmi kihivás nem volt a váltó nélküli Kia Fortében. A GPS a városban valamiért nem működött, de gond nélkül megtaláltuk az előre lefoglalt hotelt. Sajnos nem a Ceasarba vagy a Bellaggio-ban foglaltunk szobát, de teljesen meg voltunk elégedve a 25$-os Clarion-nal, ami a Las Vegas Bulevardról nyílt és kis sétával könnyedén elértük a Bulevard forgalmas részét.

A szobát csak délután 3-kor tudtuk átvenni, így maradt még időnk a város másik felét  (Stratosphere felőli) felfedezni és valami "tipikus amerikai" helyet találni ebéd gyanánt. Választásunk egy jó kis palacsintás helyre esett, ahol nem csupán az üdítő fogyasztása korlátlan, de a menühöz szóló  palacsintából is kedvünkre fogyaszthatunk. Hajnali háromkor még a kis gyomrunk nem volt kész a reggelire és a reptéri Boudin-os forró csoki már nagyon várta a tükör tojást, sült kolbászt és bacont reszelt krumplival  és desszertként a juharszirupos palacsintákat.

Miután alapvető szükségleteinket kielégítettük a Startosphere felé folytattuk utunkat. A szemfényvesztés végett komplett mini vidámpart található a magas épület tetején, persze a feljutásért is elkérnek 16$-t, így ezt inkább kihagytuk. A hallban természetesen az elengedhetetlen kaszinó, az emeleteken hotel szobák, a hullámvasút alatt pedig forgó étterem. Laurával megbeszéltük, hogy ha majd befutott jogászok leszünk, akkor a férjünkkel visszajövünk és egyszer itt vacsorázunk. Las Vegas egyébként tényleg az álmok városa. Elegendő pénzzel és fantáziával lényegében minden álom valóra váltható a forró sivatagban. Eszméltlen, mekkora lehet a város energia fogyasztása. Kint majd elolvadtunk a közel 40 fokban (volt nálunk naptej), ha viszont bementünk egy épületbe, valamit magunkra kellett teríteni, mert légkondit mindenhol nagyon nyomatják. Teljesen meg tudom érteni, miért ilyen kietlen helyen építették fel a szerencsejáték fővárosát. A légkondihoz szokott amerikaiak szívesebben ülnek a hűtött teremben és nyomogatják a nyerőgépeket, minthogy kimenjenek a melegbe. Persze így is sok turista nézelődött az utcán, de főleg az esti órákban. Mindamellett, amennyire szabályhoz szoktak az átlag amerikaiak, úgy tudjál itt elengedni magukat, mert itt majdnem bármit lehet és semmi sem feltűnő. Az utcák tele vannak mexikói prospektus osztogatókkal, akik csinos lányokat reklámoznak az ígérttel, hogy 20 percen belül bárhol ott teremnek. Minden sarkon van egy Elvis, egy Jacko vagy egy élő szobor. Az emberek Eiffel-torony és egyéb fantáziadús, figyelemfelhívő koktélos poharakkal mászkálnak, ami azt jelenti, hogy nem kell az alkoholos dobozt kis papír zacskóba elrejteni. Abban nem vagyok biztos, hogy a marihuána felett Nevadában szemet hunynak-e vagy sem, de e nélkül is szemlátomást mindenki jól érzi magát az emberi forgatagban.

A kaszinókba kizárólag 21 éven felüliek léphetnek be (egyedül Marta -spanyol- tartozott e kategóriába) és éles vonal jelzi, hol kezdődnek a póker, illetve rulett asztalok. Ez a határvonal, a kicsik csak a játékgépes teremben maradhatnak. Ezt nem is lehetne másképp szabályozni, mert azok mindenhol ott vannak, még az utcákon is, illetve a hotel regisztráció mellett. Itt szabad fényképezni, a korlátozott területen viszont nem, csa sunyiban. :) Hatalmas különbség volt az emberek között, akik a rulettnél ültek és akik csak az automatát nyomogatták. Utóbbi kategóriába rengeteg feltűnően túlsúlyos ember esett, akik nem is tudtak felülni a kis  székre, mert nem tudtak elszakadni az elektromos kerekes széküktől. A benti részeken pedig elsősorban fitt és divatosan öltözött emberek próbálták ki szerencséjüket. A Circus Circus tipikusan olyan hely, mely a vidámparkot egyesíti május elsejével. Össze-vissza szaladgáltak a kis gyerekek a körhinta körül és próbálták ki szülői vezénylettel a különböző plüss figura nyereménnyel járó játékokat.

Kis felfrissülésre visszatértünk a hotelbe és megbeszéltük az esti programot. Elisabetta még San Francisco-ban felregisztrált minket a Pure vendéglistájára. A Pure az egyik legjobb club nem csak LV-ban, de állítólag nagyon előkelő helyet foglal el a amerikai viszonylatban is. Elisabetta volt az első számú szervező. A barátja tavaly csinálta meg ugyanezt a túrát, így konkrét szándéka volt, hogy mit szeretne látni az elkövetkező napokban. Mindezt olasz temperatummal és német precizitással tette. Állandóan rohanásban voltunk, hogy  mindent lássunk, de megérte. Laurával voltunk a másod számú húzóerők és alaposan diktáltuk a tempót, hiszen az esti kimenő előtt még be kellett járjuk a város másik felét.  A többiek (Rei, Mie: "Japanese girls", Marta és Jorge: spanyolok) kidőltek, így csak a 4 jogosítvánnyal rendelkező lány vágott neki a városnak. Este teljes más pompában tündöklik a város, szinte rá sem lehet ismerni. Minden iszonyatosas csinosan öltözött (legalábbis magához képest) és csak úgy kattognak az esti díszkivilágításban a kamerák.

Mediterrán módi szerint (elvégre egy spanyollal: Laura és 2 olasszal: Elisabetta és Eliana = az Elik vettük a nyakunkba a várost) este 9 körül vacsoráztunk egy mexikói taco gyorsétteremben, miután jól feltankoltunk M&M-el az M&M boltban. Emlékszem, mikor még Tamással voltunk a bonni Lego boltban és a lego legapróbb részét is kiválogathattuk. Na, ez pont olyan volt. Minden féle ízű és színű M&M volt, főleg olyanok, melyek nem jelennek meg kereskedelmi forgalomban: pasztell lila és rózsaszín. :) Vacsi közben szokásunkhoz híven az embereket néztük. Volt egy fiatal lány (nálunk fiatalabb), aki a kezében tartotta a kb. 3 hónapos kisbabáját és sorban állt a tacosért a papával, aki hűségesen fogta a pelusos táskát. Ez még kevésbé megbotránkoztató, bár én este ki nem vinném a majdnem újszölött gyerekemet az emberekkel zsúfolt utcára. De a társaságban ott volt a nagymama és a dédi (nem lehetett több 65-70-nél) is, akik mindezt támogatták. Majd a túlsúlyos amerikai család idillien asztalhoz ült és elfogyasztotta "egészséges" vacsoráját. Na jó, mi is ugyanazt ettük, de egyikünk sem szoptat három hónapos babát...

Miután gyorsan végigrohantunk a mini Velence, Párizs és New York után, gyorsan taxit fogtunk és kezdődött a készülődés: 4 lány egy fürdőszobára. Meglepően gyorsak voltunk és fél 11 körül már a Pure-ban voltunk. Csodálatos kilátás a Ceasar hotel egyik teraszán, előttünk az egész város, mögöttünk az Eiffel torony. A zene is jó volt és az árak nem voltak magasabbak az átlag amerikai szórakozóhelyek árainál. Belépőt pedig amúgy sem kellett fizetnünk és a sorban állás egy részét is megspóroltuk. Összességében egy jó kis csajos este volt Jorge (egyedüli fiú a túrán) "védelmével". Nekm mintha bármitől is meg kellett volna védenie minket. A várost mindannyiunk teljesen biztonságosnak érezte, elvégre nem az eldugott részein mászkáltunk és sosem voltunk egyedül.