Vasárnap reggel a sok tanulnivaló miatt indultam is vissza San Francisco-ba. A BART-al hamar beértem a Civic Centerhez, ahol csak egy busszal kell jönni hazáig. Természetesen az 5-ös busz megállóját sosem találom. Ezt kerestük a norvég lányokkal is a baseball meccs után, mikor kicsit meg voltunk kavarodva egy szeptemberi estén. Most már október lett és nem véletlenül nem indultam el sötétben. San Francisco belvárosának mint ahogy korábban is említettem, több olyan része van, ahol nem sétálgat az ember egyedül este felé. De hamar feltaláltam magam és ugyan át kellett vágnom magam a Tenderloin egy kicsiny részén, végül a szakadó esőben csak megtaláltam a 31-es buszmegállót. Igaz, közben ingyen ételosztáson kellett átvágnom magam, de a kelet-európai fejemmel semmivel nem lógtam ki a helyi feketék és sárgák közül. :) És még azt mondják, hogy SF kicsi város és a leginkább európaibb. Hát nem tudom, azért itt is elkavarodik az ember, még térképpel a kezében is. Persze én okosan azt nem akartam előhúzni, nehogy turistának nézzenek, így inkább magabiztosan bolyongtam. :) Na de jó kis élmény volt.
Itthon a hideg és üres koli szoba fogadott. Az egyetlen plakátom skotch-a is megadta magát és a környezettudatosság jegyében, valamint és a korábbi nagy melegre (20 fok) való tekintettel nem fűtöttem. Ez otthon a vastagfalú tégla házakban nem is okozna problémát, de itt a fa nem igazán tartja a meleget és nem szokatlan, ha valaki már októberben fűt. Bár őszintén szólva én már augusztusban is bekapcsoltam hidegebb estékre. :)
A gyors forró fürdő és a Babámmal való beszélgtés után kezdődhetett a tanulás a hétfői vizsgákra (nemzetközi politika és golf). Estig nyúztam az anyagot, egész jól a végére értem, ahogy korábban terveztem. Közben kis Hírtv és a Márti által ajánlot magyarportal.hu felfedezése. Ezen keresztül még a Duna tv és az Mtv is fogható számtalan rádió állomás mellett. Persze idáig nem jutottam el, hiszen a portál rögtön elkezdte játszani automatikusan Presser Gábor: Te majd kézenfogsz és hazavezetsz c. számot. Több mint két hónapi távollét után ugye nem kell részletesen elemeznem, hogy mindez mit váltott ki belőlem... Bevallom őszintén, alaposan megkönnyeztem a számot és rövid időre erőt vett rajtam a magyar melankólia... Ez csak átmeneti időszak volt, de hirtelen elkezdett mindenki hiányozni otthonról. Ákos ezt egyszerűen azzal magyarázta, hogy mindig lökött vagyok, ha tanulnom kell... Én, nagy okosan persze fokoztam a dolgot és végig hallgattam az összes '60-'70-'80-as évekbeli slágert a magyarsgárról. Kezdve a Szabad Európától, a Budapesten keresztül, a Vándor nem lehet két hazádig. Ezek után az eredmény valóban nem meglepő...
Na de már túl tettem magam a dolgon és mindezt a "félidőre" fogtam. Hétfőn már újra teljes lendülettel fogtam neki a dolgoknak, majd a napot egy jó kis esti jógával zártam. Kiadtam magamból minden negatív energiát és relaxáltan értem haza. Nem tudom megmagyarázni, de tényleg lelkileg és testileg is helyretesz ez a spirituális-fizikális energia hullám.
Utolsó kommentek