Miután az egyik órán, hang hiányában a házimat Ling, a kínai padtársam olvasta fel, szép reményekkel indultam neki a kora délután megrendezésre kerülő International Fair-nek. Az egyetemen igen aktív élet működik. Korábban diák klubbokat, illetve non profit szervezeteket bemutató rendezvényre került sor, ma viszont a nemzetközi diákcsere programok kerültek előtérbe. Julcsival büszkén képviseltük a Pázmány asztalát és Linda (elmúlt szemeszterben tanult Budapesten, Californiában született magyar) is csatlakozott hozzánk. Ő nagy lelkesedéssel magyarázta a saját élményei alapján, miért jöjjenek Budapestre tanulni.

Én egy lánnyal suttogtam, aki azt mondta, hogy magyar és nagyon szeretne következő évben jönni Budapestre. Én kis naív, gyorsan magyarra is váltottam, de meglepően fogadott az angol válasz, hogy ő nem beszél magyarul, csak ért egy kicsit. Tudom, hogy erről már írtam korábban, de számomra akkor is olyan hihetetlen, hogyan mondhatod magad magyarnak, ha nem beszéled a nyelvet. Ha ez a genetikára vonatkozik, akkor pedig hogyan lehetséges az, hogy a szülők nem magyarul beszélnek otthon?

Lindával korábban már volt ezzel kapcsolatos beszélgetésünk (legutóbb pont ezen a héten). Neki a szülei itt ismerték meg egymást, a gyerekek már itt születtek, de mégis mind beszél magyarul. Ugyanakkor személyes tapasztalat alapján mutatta be a másik oldalt, hogy egy nagynénje és magyar férje nem beszéltek magyarul a gyerekekhez, így a családi talákozások igazi mixként zajlnak. Annyira érdekes Lindától hallani ezeket a dolgokat, hogyan tanult meg a cserkészeknél magyarul  írni és olvasni és neki ez mennyire fontos. Ha valaki megkérdezi tőle, hogy ő minek tartja magát, akkor azt mondja: 100% magyar, elvégre az is. És a nyelvet is beszéli, mitöbb a férje nemzetiségétől függetlenül szeretné a gyerekét is megtanítani. Elmesélte azt is, hogy amikor iskolába ment nem beszélt angolul és a szülőknek azt tanácsolta a tanítónéni, hogy jobb lenne, ha otthon angoul beszélnének a gyerekkel. Milyen jó, hogy nem tették!

Nem meglepő, hogy az amerikaiak nagy része 'identity crisis'-ban szenved. Valóban nagy válságba kerül az identitás, hogy megkülönböztetséként azt mondja valaki: 'Hé, én magyar vagyok', ugyanakkor nem tud magyarul kapcsolatot kialakítani a csoport többi tagjával. Olyan természetes volt ez a mi régiónkban is,  hogy Közép-Európában keveredtek a népek, de azért mégiscsak a nyelv és a kultúra volt az összetartó kapocs. Ahogy otthon sokan tartják magukat negyed, nyolcad, stb. németnek/szerbnek/olasznak/örménynek/zsidónak, itt is sok emberben csörgedezik ugyanilyen arányban a magyar vér. Ez viszont nem jelenti azt, hogy az egyén is német/szerb, vagy éppen magyar. Sárközy sem tartja magát magyarnak és én sem vagyok német.

Nagyon érdekes dolgok mindezek, és sokszor kétségbeejt mennyire fogyatkozunk. Mióta itt vagyok, minden nap megnézem az otthoni híradót és nagyon lehangolt, mikor pár héttel ezelőtt kijött az új felmérés, mely szerint hivatalosan is 10 millió alá esett a számunk. Hogy mit lehet tenni ez ellen, azt nem az én tisztem eldönteni. Annyi viszont biztos, hogy nagyon sok fiatal számára továbbra is kényelmes életet ígérnek a nyugati államok. Én is elgondolkoztam az esélyeimen a jövőt illetően. Ez egyik lehetőség: diplomázást követően három évig minimálbér környékén keresni, a reménnyel, hogy a szakvizsgát követően ez majd megugrik. A másik pedig a külföldi karrier építése magasabb fizetéssel, mely természetesen magasabb életszínvonalat is biztosít a kezdetektől fogva. Nyilván az utóbbi kecsegtetően hangzik, de akkor bejön a képbe ezernyi olyan faktor, amiért ezt mégsem tudom kijelenteni. A változás egész egyszerűen azoknak való, akik önmagukban éreznek mindehhez erőt (én egyelőre ezt nem érzem), hogy véghezvigyék, vagy pedig olyan pároknak, akik együtt tervezik mindezt... Az én párom viszont hisz abban, hogy önmagunk megvalósítása és céljaink elérése otthon is lehetséges, ezért felesleges külföldre menni. Örülök, hogy bennem is táplálja ezt a reményt, mely minden egyes külföldi utam alkalmával bumerángként repít haza. Azt viszont meg kell jegyeznem, hogy ennek a bumerángnak olykor-olykor mozognia kell, hogy értékelni tudja szerencsés otthoni helyzetét.