Mivel a vasárnapot osztálykiránduláson töltöttük, ezért alapból elmaradt a délutáni multikulti óránk. Azzal viszont nem számoltam, hogy a lengyel tanár ismét beteg, így nemzetközi politika sem lesz. Így lényegében már golf után végeztem. Kicsit továbbtartott, mert óra után még maradnom kellett kielemeznem a videót a swing-emről. Meglepő, de nagyon sokatt fejlődtem egy hónap alatt (akkor készült az első videó). Nem is éreztem és nem is gondoltam volna. :) Ez a jó hír és a napsütés új szemszögben tüntette fel a dolgokat és nekivágtam reggel a városnak, hiszen oly sok mindent nem láttam még és az idő egyre csak fogy. 

Az egyetemnél felszálltam az 5-ös buszra, mely egyenest a Civic Centerhez vezetett. Annyiszor haladtam el a környék mellett tömegközlekedéssel, de még nem nyílt alkalmam jobban szemrevételeznem. A Civic Center ad otthon a város kultúrális életének. Itt található a városháza, az operaház, a filharmónia, a ballett intézet és a Webster színház is, ahol az ENSZ alapokmánya aláírásra került. Lehet, hogy ma a központ New York-ban van, de az alapokat itt fektették le a "City"-ben. :)

Amint leszálltam a buszról, valamilyen női megérzés azt súgta, hogy követnem kell a kaliforniai medvével jelzett közigazgatási épületet. Jók ezek a női ösztönök, hiszen rögtön egy piros-fehér-zöld koszorúra kaptam fel a fejem. Nem vertikális elrendezésű volt, hanem horizontális, így az olasz és a kissé narancsos mexikói zászlót egyaránt kilőttem. A szívem elkezdett dobogni. Találtam valamilyen magyar dolgot? És igen! Akármilyen meglepő, külön szobrot emeltek az '56-os magyarok és azok tiszteletére, akik a kommunizmus ellen harcoltak. Mivel 2 napja múlt el a nemzeti ünnep, így a virágok is frissek voltak. A kiírás angol volt, de nagyon helyen a magyarokat nem "Hungarians"-ként öntötték bronzba, hanem ott díszeleg nagy nyomtatott betűvel: MAGYAR. Alig akartam hinni a szememnek. Nem tudtam még mit várjak ettől a naptől, de ha nem is látok más érdekeset, már ezért megérte bejönni a városba. Próbáltam megörökítettni a pillanatot, de délelőtt 11-kor mindneki az épületben dolgozott, így nem igazán tudtam válogatni a fénykepezői érzékkel rendelkező emberek közül. 

Ahogy nagyban bolyongtam és próbáltam kitalálni, melyik épület minek felel meg (ez útikönyv hiányában nem is volt olyan könnyű feladat), egyszercsak vezetett túrára lettem figyelmes a Filharmónia épületében. Egy nyugdíjas bácsi vezette a lényegében 3 fős nyugdíjas csoportot - és engem - körbe a filharmónia, operaház és Webster színház épületeiben. A többiek angolok és ausztrálok voltak és végig wow-zták az egész túrát, azt hittem falra mászom. Mondjuk az enteriőr valóban lenyűgöző volt, de azért a "No kidding", "Jeeee" (Jesus helyett) és "WOOOOOOW" azért mégiscsak túlzás minden újonnan hallott mondat után. Bent természetesen nem lehetett fényképezni, így muszáj lesz elmennem az előadásokra, hogy képet tudjak készíteni.

Az Operaház nem olyan impozáns, mint az otthoni, de belülről egész tetszetős és a backstage-re is betekintést nyertünk. Megtudtunk pár információt a kulisszák mögül. Például a backstage-t csak időszakosan szokták szőnyeggel bevonni. Mikor már nem használják, akkor spéci gép mágnessel magához vonzza a felhasznált csavarokat. A redszer természetesen nem 100%-os és amelyik operaénekes talál ilyet, az biztos sikert biztosít számára, csakúgy mint a négy levelű lóhere. Pavarotti például mindig csavarokkal a zsebében lépett színpadra és amint a történelem mutatja, ez egész jól bevált. Láttuk Plácidó Domingo öltözőjét is, mely rögtön a színfalak mögött helyezkedik el.

A Filharmónia is nagyon szép belülről, egész nagy a befogadó képessége és az elmúlt éveken új akusztika technikát installáltak, melynek köszönhetően mindent hallottunk a színpadon próbálók párbeszédéből. Rájöttem, hogy mennyire hiányzik a színház és kultúra. Otthon azért minden hónapban egyszer igyekezte részt venni valamilyen kulturális eseményen. Azt hiszem, itt az ideje belehúznom. :) 

Utána kell még néznem (mert természetesen a kérdéseimre sosem tud senki sem válaszolni), miért épp egy színház épületében került sor a UN Charta aláírására. A Webster színház kívülről pont úgy néz ki, mint a mellette levő Operaház. A kettőt a Memorial Garden köti össze, ahova a földet a második világháborús harctéről hozták-állítólag. Az egyik művész megörökítette, amint Trumannék aláírják a Chartát és tervben volt egy New York-i, illetve washingtoni vonatkozású kép elkészítése is, de a festő meghalt az első befejezése után. Így ez a kép a Westerben díszeleg. Ami érdekesség volt, hogy a kormány relatíve kis támogatást biztosít a kultúra számára és az említett épületek nagyrész magán adományok lévén működnek. Ha 25.000 $-nál többet adományozunk, a mi nevünk is felkerülhet a márvány táblára. A Webster és a Davis Filharmónia egyaránt a leggálánsabb adományozó után kapta a nevét. 

Körbe jártam a környéket, a Civic Center túloldalán található érdekes 3 fejű, 6 kező szoboregyüttessel, az Ázsiai Művészetek Múzeumával és a városi könyvtárral egyetemben. Nagyon tetszett a kultúra pezsgése, bár nagy problémája a környéknek, hogy a Tender Loin-hoz közel fekszik. A Tender Loin (azt hiszem karaj magyarul) onnan kapta a nevét, hogy annyira veszélyes környéknek bizonyult korábban, hogy a rendőrök extra bérezést kaptak, így csak az ott dolgozók tudták megengedni maguknak ezt a hús fajtát. Hát el tudom képzelni. Este semmiféleképpen sem sétálnék itt egyedül. Igazi nagyvárosi környezet számtalan hajléktalannal, csavargóval és koldussal. Abszolút megfigyelésen alapuló vélemény, hogy a 90%-uk fekete. A városban egyébként nem lehet sok Afro-amerikait találni. Az előfordulási helyük közé tartoznak a gyorsétkezdék (mint pénztáros, vagy hambuci sütő), Muni (BKV) buszok, esti szórakozóhelyek (bulizni vágyók, biztonsági őrök és zenészek), illetve a belváros utcái. Olyan ellentmondásosnak éreztem, hogy az emberek össze-vissza köpködtek az ENSZ zászló és emlékmű környékén. Mintha szó szerint köpnének az egész rendszerre. Hiába, minden nagyvárosnak van közös vonása. 

San Francisco-ról azt kell még tudni, hogy a városnegyedei sokszor utcánként változnak. A környék, ahol lakom (Richmond) közelről sem hasonlít a tipikus belvároshoz, szerencsére. Nagy különbségek figyelhetők azonban meg az utca egyes oldalai között is. A Market Street egyik oldala a Tenderloin-t fogja közre, míg a másikon feltűnően kevesebb hajléktalan található. Elvétve lehet látni szagos embereket, akik bevásárló kocsiban tolják a cókmókjukat, míg az utca túloldalán "alig lehet" férni tőlük.

Ezt az összképet csak pár utcasarok erejéig "élvezhettem", mert szerencsére közeledtem a Union Square irányába. Az olcsó 1$-os boltokat és likőr shop-okat hirtelen a Bloomingdale hatalmas épület komplexuma váltotta fel. Ezt követően divatos boltok, illetve magas üzleti épületek tömege következett. Csak San Francisco belvárosi butkijainak felfedezésére egy egész napot lehetne szánni és akkor még csak felületesen vetettünk pillantást a kínálatra. 

A MOMA-ban (Modern Művészetek Múzeuma) megvetttem az "Útitárs" (Eyewitness) kiadó angol nyelvű útikalauzát SF-ról. Nem is értem, hogy nem volt eddig a birtokomban egy összefoglaló kis útitárs, amit bármikor felcsaphatok. Az "F" villamossal (ez a száma) mentem tovább az ócánpartra. A különlegessége a vonalnak, hogy minden villamos szerelvény más városból származik. Amin ültem, az a Claveland-i villamos volt, mely csillingelős kedvében száguldott a dokkokkal és kikötőkkel teli Embarcaderora. Kora délután felé kezdtem megéhezni, így a gyors képeslapvásárlást követően utam egyenest az In-N-Out-ba vezetett. Az összes gyorsétterem közül, itt a legfinomabb a burger. Nem cicóznak a választékkal sem: hagyományos buci, sajtbuci, vagy dupla burger. 3 fajta shake és a szokásos üdítők. Nem nagy a választék, de éppen ezért nem is zavarbaejtő. Minden kb. fele annyi, mint a Meciben (tényleg, mióta itt vagyok majdnem minden gyorsétteremben megfordultam, de a Mcdonalds valahogy kimaradt). 

Energiával teli sétáltam tovább a híres Ghirardelli Squarre. A csokigyárat a modern elvárásoknak megfelelően újították fel és nem csak a híres csokoládé üzlet kapott itt helyet,, de vinotékák és más édességboltok sora is. A forró csoki finom, volt, de elmaradt az Európaitól.

Ugyan egész nap sétáltam, a délutáni menü nem éppen a fitnesszről szólt, így gyors átöltözést követően úgy gondoltam, a legszebb lenne a napot az óceán parton zárni. A Lands End-nél még úgysem voltam (ekkor sodortak el a hullámok), így sportosan nekivágtam az útnak. A nagyvárosi forgatag után igazi kikapcsolódás volt a sziklás, zöld növénnyel borított, turista útvonallal jelzet "El Camino" óceán parton sétálni. Élveztem a természet közelséget, a Golden Gate híd látványát a kilátó teraszoknál, valamint a túra végeztével a naplementét az Ocean's Beach-en. Igazi városi felfedező napot sikerült tökéletes módon zárni.