San Francisco nevezetességeit fokozatosan igyekszem felfedezni kihasználva az ingyenes múzeum órákat. Péntek reggelenként 9-10 óra közt nem kell belépőt fizetni a Golden Gate PArkban található Japán Tea kertbe, így megvolt a nemzetközi politika előtti hétvége közeli programom.

A kertet még a 19. században kezdték el építeni és Peal Harbor környékét leszámítva zavartalanul működik. Látszik a mérnöki munka és ponotsság az energiát sugárzó kerten. Teljesen megnyugvásra talál az ember kora reggel, mikor a turisták hada még nem lepi el az apró ékszerdobozt. Zöldellő bonszájok, csergedező patakok és apró buddhista szentélyek váltogatták egymást a kacskaringós út mentén. Egy nagy Buddha szobor alkotja a kert központját, melyet még több száz évvel ezelőtt importáltak Amerikába. A közelében pedig két pagoda található, mely sajnos nem nyilvános a nagyközönség előtt.

Az ajándékboltban megnyugtató Feng Shui zene szólt és mindenféle japán dolgot lehetett kapni a papucstól kezdve a teás készleteken át a szamuráj kardig (gyereknek való). Egy idősebb házaspár üzemeltette a boltot és nagyon kis kedvesen karattyoltak japánul. Ahogy a polcsorok közt bólásztam, teljesen otthon éreztem magam, attól függetlenül, hogy fogalmam sem volt miről beszéltek. De már maga a tény, hogy nagyszülők módjára aranyosan veszekedtek és etették a be-betérő mókust, az otthon érzését keltette bennem. Jó kérdés miért, mikor Mamiék nem szoktak mókust etetni és japánul beszélni. :)

Időközben a kis büfé is kinyitott, így helyet foglaltam a gyönyörű kertre való kilátást biztosító kis sarokban. A belépő árát finom és tiszta japán zöld teára és kis rizs krékerekre költöttem. Míg a forró, szüretlen markáns ízű teámat kortyolgattam idő közben lélekben felészültem a napra és teljesen kiegyensúlyoztnak éreztem magam a sok tennivaló ellenére is. Hiába, tudnak valamit ezek az ázsiaiak. Érdekes, hogy korábban soha nem vonzódtam ehhez a kultúrához, az utóbbi években viszont a jógába teljesen beleszerettem apró kis meditációkkal. Igenis fontos egy kicsit meg-megállni rohanó világunkba, mert sokkal több erőt és enregiát tudunk ezekből a pillanatokból gyűjteni, mintha csak fejjel mennénk a falnak. Persze, ez ember függő, hogy kinek mi számít rövod megállásnak és feltöltődésnek. Van aki számítógépes vagy egyéb játékkal kapcsol ki, van aki futással vagy épp a box zsákkal. Én egyre inkább érdeklődőm az efféle nyugodt, külvilág zajától mentes pillanatok iránt, mikor el tudok kicsit mélázni az élet nagy kérdésein és önmagam rendszerezésére is lehetőségem nyílik.

A nagyon ázsia kezdetű péntekem hasonló mód folytatódott. A pipere dolgaim és vitaminjaim igencsak kezdtek fogyatkozni, így a két órám közti időszakot nem a könvtárban töltöttem, hanem elmentem a Walgreens-be (helyi Dm, Rossman) feltölteni tartalékaimat. Mivel sietnem kellett, így busszal mentem. Este kinéztem, hol van a legközelebbi Walgreens, de természetsen a 38-as express nem állt meg itt, így tovább kellett mennem. Nem estem kétségbe, mert a kicsit távolabbi boltot amúgy is jobban szeretem. Viszont a megál 2 saroknyira tett le a második bolttól, így kicsit sétálnom kellett. Na de, semmi sem történik ok nélkül és mindennek megvan a magyarázata, még akkor is, ha nem találjuk meg (rögtön). A busz megállóban egy orosz pékség volt, amit már korábban kinéztem magamnak. Több volt a cirill betű a kiraktban, mint az angol, így gondoltam, rossz hely nem lehet -elvégre az orosz konyha csak nem áll olyan messze a magyartól, illetve a közép-kelet-európaitól. Sejtésem beigazolódott, mikor a boltban megpillantottam a különböző méretű fonott kalácsokat (hala). Otthoni jellegű süteményekkel  és pékáruval volt tele a pult. Annyira megörültem, hogy a kalácson kívül muszáj volt kipróbálnom a sajtos peroshka-t. A kelt tésztája az otthoni lángosra és fánkra emlékeztetett, a közepében pedig olvasztott sajt volt. Annyira finom volt, hogy ne tudtam állva enni, így leültem a buszmegállóba és behunyt szemmel falatoztam. Az, hogy mit gondoltak másik, teljes mértékben nem érdekelt, mert itt semmi sem feltűnő. Ennek a helyi jellegzetességnek azért sok jó vonása van. :)

Az orosz péksgben még elgondolkoztam, hogy miért kínai a pultos lány. Azért, mert az Inner Richmondban minden második ember kínai, orosz tulaj lévén, én mindenképp olyan eladt alkalmaznék, aki beszél oroszul. Na igen, újabb bizonyíték, hogy mindig nézzünk a feszín alá. Az utánam soron következő nő oroszul rendelt és a "kínai" kislány oroszul válaszolva szolgálta ki. Biztos valamely tagköztársaságból való volt.

Óra után találkoztam Ling-el (kínai padtársa Public Speaking-en) és nagyon hamar komoly kis beszélgetésbe kezdtünk. Amerikaival még nem sikerült a "Hello, how are you"-ból ennyit kihozni. A cafeteriában eltöltöttünk két órát, saját készítésű térképen magyarázva, hogy ki honnan jött. Ő dél-kínai, így az anyanyelve a kantoni kínai, de mindenkinek kötelező megtanulnia a mandarin kínait, ami az egyszerűsített és a hivatalos kínai. Egyébként a nyelvnek van vagy 100 különböző dialektusa és írási metódusa. Mondta, hogy ő egy kis városból jött, Nanningból. Ez a kantoni provincia fővárosa és csak 3 millióan laknak itt. Teljesen meglepődött, hogy Magyarországon összesen vagyunk 10 millióan és a fővárosban 2 millióan. Annyira más dimenzóban gondolkoznak, hogy azt elmondani nem tudom. Nem tudta megérteni, hogy hogy nem voltam még Rómában, mikor az csak kb. 1800 km-re van Budapesttől. Nagyjából olyan messze, mint Nanning Pekingtől. Meglepő módon neki is va testvére, mert a kínai népességi politika csak a kínaiakra vonatkozik, az ő édesapja viszont Malájziába született (de kínai), így neki lehet több mint egy gyermeke. Meséltem én is neki kicsit Magyarországról, me Európáról úgy általában. A "jövenddő mondó, színes ruhás" cigányokra nagyon kíváncsi volt, mert még csak rajzfilmekben halllott róluk. A beszélgetés közepén megkérdezte, van-e kedvem vele elmenni egy nemzetközi  maláj vacsorára. Mondta, hogy nem tart sokáig, legkésőbb 9-10 körül vége, mert utána lesz még egy beszélgetés. Végülis, gondoltam ez még belefér a másnapi korai horgász felkelésbe. :)

Hogy az ázsiai kultúrából kicsit kiszakadjunk, útbaejtettünk még egy Starbucks kávézót. Továbbra is tartom, hogy jobban szeretem a hagyományos otthoni, klasszikus kávézókat (mint a Prága), de az iskolai kávé után (amihez tényleg csa végszükség esetén folyamodok) a caffe latte igazi megváltás volt. :)

A nemzetközi ház közel van az egyetemhez és majdnem mindenpénteken tartanak egy kis összejövetelt. Meg sem lepődtem, hogy én voltam az egyedüli európai a sok kínai, maláj, tháj, japán és indiai között. Persze ez azt is jelentette, hogy én voltam a helyi nevezetesség, akinek rengeteget kellett mesélnie. Ezt mondjuk egyáltalán nem bántam. :) A vacsora nagyon finom volt: rizs, padlizsán köret, bab köret, curry szósz, cssirke, tofu és hal. Egyre inkább szeretem az ázsiai konyhát. Az otthoni kínai gyorsétkezdk kicsit eltorzított váltzatuk az ázsiai konyhának, mely alapvetően tele van zöldsggel és nagyon egészséges, ha szívvel-lélekkel van elkészítve. Ez minden bizonnyal így volt. Bár az továbbra is furcsa, hogy kést nem használnak és a csirkecombot villával és kanállal ették. Én egyedül egy villávl próbálkoztam. :)

A vacsora után lementünk a nagy társalgóba és volt egy kis beszélgetés a közeli osztriga farmról, ahol az egyik srác volt és most a nemzetközi ház tervez egy hasonló vizitet. A házat leginkább az amerikai fiilme beli "görög házakhoz" tudnám hasonlítani csak kevesebb hányós kimenetlű bulival. Mindez egyházi keretek közt fut ugyanis és hamarosan két részre is osztódtunk: egy Biblia körre és egy  is csoportos beszélgető csoportra a személyes hitről. Az utóbbiban maradtam és hamar átfordult a beszélgetés az euróapai és ázsiai kulturális dolgokra. Érdekes, hogy mennyi keresztény kínai van. :) Egy kínai tradícionális szokás pedig, hogy pénzt égetnek el a halott részére, hogy ne szenvedjen a túlvilágon hiányt. Mostanában pedig iPhone-t hajtogatnak újságpapírból és azt is elégetik, hogy tudjanak kommunikálni. Hihetetlen, hogy keveredik a technika a hagyománnyal.

Mindenki különböző volt a csoportban, mindenki más valamiben hitt. Ling például a tapasztalatokban és nem érdekli mi van halál után. Ezen a juddhista apán fiú teljesen kiakadt, hogy az igenis fontos. Bár karácsonykor ő pedig keresztények vallja magát. :) Általánosságban az ázsiaiak nagyon család közppontúak és az időseknek fontos szerepük van. Meséltek arról, mekkor a migráció Ázsián belül. Rengeteg kínai kötlözik Malajziába, ahol az általános iskolában kínaiul tanulnak, középiskolában malájul, egyetemen pedig angolul. Nem véletlenül olyan versenyképesek, hiszen annyian vannak, hogy többszörösen többet kell felmutatniuk mint egy átlag európainak, ha hasonló eredményeket szeretnének elérni. Megtanultam 10ig számolni kínaiul az ujjaiamnon, mivel más rendszerben teszik ide-oda az ujjaikat a számolásnál. :) Nagyon érdekes este volt, rengeteget tanultam és sok j dolgot tapasztaltam például az ázsiai desszerteket illetően is.

A beszélgetés után felmentünk és elfogyasztottuk a kápióka desszertet vörös babbal és kókusz tejjel. Már akkor meglepődtem mikor mondták, hogy 'Red Bean' lesz a desszert, de azért tisztességgel végigettem. Összekevertük a kókuszkrémes tejjel, így teljesen olyan állaga volt, mint a kakós tejbegríznek, csak nem volt édes. :) Megkóstoltuk Lingel a korei tea süteményt is, mely utób kiderült babos keksz volt. :) Hát igen, mi máshoz vagyunk szokva,  de ez nem jelenti azt, hogy minden más rossz. Egyszerűen csak más, de ugyanúgy megvan a szépsége.

Az est végeztével a ház vezetői pedig mindenkit kocsival haza vittek, így kényelmesen, biztonságban értem haza.