Nijmegenbe érkeztünkkor megfogadtuk Annával, hogy minden héten igyekszünk ellátogatni egy új holland városba, vagy legalábbis minden héten csinálunk valamilyen tipikusan holland dolgot. Azt hiszem, egész jól tartjuk magunkat a kitűzött tervhez, amit a szobánk falát díszítő egyre több dekoratív képeslap is jól bizonyít.

Vasárnap a reggeli angol nyelvű misét követően el is indultunk Annával és egy tájépítész barátnőjével, Sárával Apeldoornba, ahol a holland királyi család egykori kastélya, a Palais Het Loo található. A palotát még III. Vilmos helytartó vadászháznak építtette 1692-ben, majd generációkon keresztül az Orániai család nyári rezidenciának használta. Pompája és eleganciája miatt "Hollandia Versailles-jának" is nevezik. A komor, klasszikus homlokzat meghazudtolja a díszes belső. Az intenzív helyreállítási munkálatoknak köszönhetően pedig a palota minden szárnya, a korabeli időket idéző berendezésekkel együtt múzeumként működik. A hollandok szemében Het Loo elválaszthatatlanul összefonódik Vilma királynő (Konig Wilhelmina) személyével, aki az 1948-as lemondását követően ide vonult vissza és itt élt 1962-ben bekövetkezett haláláig.

A Palais Het Loo-t feltétlenül látnia kell minden ábrondozó, romantikus lelkületű  kislánynak és érett nőnek is, akinek titkolt vágya, hogy hercegnő lehessen. A palota egy helyen testisíti meg mindazt, ami hozzátartozik az arisztokrata élethez. A királyi birtokot kovácsoltvas kerítés határolja, majd rövid sétát követően elérjük a régi istálló épületét. A hatalmas, díszes istálló akár kastélyként is megállána a helyét. Az árkádsoron belül régi fogatokat, szánokat és autómobilokat csodálhattunk meg. Az épület másik szárnyában egy fotókiállítást rendeztek be, régi képekkel a királyi famíliáról. Elnézegetve a családi képeket, eljátszadoztunk a gondolattal, mi lett volna, ha mi is ilyen környezetben növünk fel... Képzelőerőnet így hát szabadon eresztettük, és innentől kezdve a képeket már úgy kommentáltuk, mintha a fogadásoknak, diplomáciai konferenciáknak és egyéb ceremóniáknak, mi lettünk volna a főszereplői.

Legkedvesebb rokonunk Bernard bácsi volt, aki gondoskodott egész nap a jókedvünkről. Történt ugyanis, hogy a fényképek közt rábukkantunk egy fotóra, mely az Antartktiszon készült és a pingvinik mellett egy idős, de így is jókiállású úriember pózol frakkban, a helyi divatnak megfelelően. :) A képaláírásokat végigolvasni nem volt türelmem, képességeimhez mérten igyekeztem a lényeget kiolvasni a holland sorok közül és odasúgtam a lányoknak: "Emlékeztek, milyen vicces volt mindig Bernard bácsi? Az Antarktiszon még pingvinnek is beöltözött." A nagy nevetés nem múlt el egyhamar, a további nap folyamán, valahányszor megemlítettük Bernard bácsikánk nevét, újra és újra kuncognunk kellett. (A teljesség kedvéért érdemes megjegyezni, hogy ezt a történetet sokkal érdekesebb volt megélni, mint így utólag elmesélni).

Az istállót és a kocsiszín épületét is elhagyva, a palota következett. Első ránézésre a palota sokkal inkább hasonított egy tehetős angol nemes vidéki kúriájára, mint királyi nyári rezidenciára. Egyszerű formák, sima, vakolatlan tégla burkolatok. Viszont, amint a szemünk elé tárult a gyönyörű francia kert magunk is bizonyosságot kaptunk róla, hogy itt nem akárkik laktak. Úgy tűnt, a Nap sugarai is kezdenek áttörni a ködfelhőkön, Hollandiában pedig megtanultuk, hogy minden egyes napsütéses percet meg kell becsülni, így először a barokk stílusban rekonstruált kertben barangoltunk. Külön öröm volt a  tökéletes díszkertet egy leendő tájépítészel felfedezni, így nem csak az egyes apró részletek iránt voltunk fogékonyabbak, de Sárának köszönhetően sok új ismerettel is gazdagodtunk, megtudtuk például,  hogy "Het Loo kertjének az ideálja a művészet és a természet harmóniája".

A palotának minden terme nyitva áll a látogatók előtt, érdemes erre is legalább egy órát szánni, hogy alaposan bele tudjuk magunkat élni az uralkodói pompába. A szobák nem is a méreteik miatt lenyűgözőek, engem sokkal inkább magával ragadott a berendezés. Laikus szeme egyszerűen nem talál hibát, minden a helyén van, és sok otthoni múzeummal ellentétben nem kell a nyakunkat nyújtogatni ahhoz, hogy jól lássuk a hercegnői szobában  a sarokban található játékbabát, mert az épp annyira szemet szúr, mint a bejáratnál levő babakocsi, vagy a szoba közepén kis pihenő fotel. Ugye, ugye, mennyit számít a jó elhelyezés?

Leírni pontosan, miként is néztek ki az egyes szobák, kik voltak a korábbi lakói, nem egy hálás feladat, képen is nehéz visszaadni mindennek a hangulatát. Ha mindezt megkísérelném,  feltehetően a múzeum is igényt tartana az angol fordítására, így ezt most nem fogom megtenni. A palotáról bővebben a hivatalos honlapon lehet olvasni : http://www.paleishetloo.nl/templates/frontpage/page.asp?iPageId=0&iLangId=1

Mire végijártuk a palota teljes enteriőrét, alaposan el is fáradtunk. A csábításnak azonban, hogy megtudjuk, miért tömörülnek az emberek a Het Loo egyik oldalsó szárnya előtt, nem tudtunk ellenállni. Válltuk a rizikót, hogy hamar megöregszünk és körbekérdeztük a jól öltözött várakozókat, mi is fog most történni. A válasz minden várakozásunkat felülmúlta. "De koningin is hier". A hollandok által oly nagyra becsült és tisztlet királyi család Het Loo-ban van! Egyértelmű volt, hogy megvárjuk a kisunoka keresztelőjének a végét, hiszen ki tudja mikor leszünk ennél közelebb az Orániai-Nassau családhoz. Jó helyet kerestünk magunknak a kordon mögött és fényképezőgépeinket készenlétbe helyeztük. Azt, hogy kit is kell pontosan fényképezni, nem volt nehéz  kitalálni, hiszen amint egy prominens személy lépett ki az ajtón, a bulvárfotósoknak csak úgy szikrázott a vakuja. A lányokkal csak ámultunk és bámultunk, hogy milyen szép családok vonulnak ki a káplnának használt épületből. Három gyönyörű szöszi kisgyerek volt a minimálisan teljesített norma, pedig ők bizonyára nem hallottak a "három gyermek, három szoba és négy kerék" programjáról. A lurkók általában az apukájukkal jöttek ki, ami a hollandiai egyenjogúságnak egy ékes példája. Érdekes volt megfigyelni a rendőri biztosítást is. Egy hatvan év körüli rendőr nő volt egyedül a kordonon belül, ami számomra azt bizonyítja a legikább, milyen kultúr nép is a holland. Megelégszenek azzal amit kapnak, nem akarnak a kordonon belülre nyomulni és a nagy rendőri felhozatal hiánya is arra utal, hogy nem szokott probléma lenni az egyes (félig) nyilvános események során. Azzal eddig is tisztában voltam, hogy Magyarországon az autók sokkal inkább státusz szimbólum, mint Hollandiában és a budapesti járműpark egyértelműen jobb, mint a holland átlag, azt mégsem gondoltam volna, hogy a magyar parlamenti képviselők drágább autókkal járnak, mint a holland királyi család. A hercegek és hercegnők folyamatosan szállíngóztak ki az épületből és mindössze három autó volt, mely a fogadás helyszínére vitte őket, így aztán a Volkswagen Passatnak többszer kellett fordulnia. (Ha jól emlékszem, a legutóbbi választás során a jelenlegi miniszterelnökünk egy Limuzin hátsó ülésen beszélt arról, hogy dübörög a gazdaság). Egy másik kontraszt, hogy Maxima hercegnő a saját autójával hajtott el, amit ráadásul ő vezetett, míg férje, a trónörökös Wilhelm-Alexandr a három porontyot rendezgette.

Miközben Beatrix királynőre vártunk, Bernard bácsikánkról már kész regényeket találtunk ki. Az igazi meglepetés, melyet könnyező nevetés kísért, az volt, mikor az ajtón kilépett Bernard Junior. Nem akartunk hallani a fülünknek, hogy a frissen keresztelt unoka lényegében Bernard Junior Junior. Ő azonban már túl távol áll a vérvonaltól (Beatrix királynő testvérének az unokája), így a hercegi cím már nem illeti meg. Holland barátaimtól sikerült még megtudnom, hogy mennyire kedvelt a királyi család és nem zavarja őket, hogy elvisznek egy kis pénzt a költségvetéstől. A jelenleg regnáló Beatrix a sorban a harmadik királynő, édesanyja Julianna és nagymamája, Wilhelmina után. (A nemzeti édesség, a holland medvecukor, ún. drop után a Wilhelmina Peppermint -mentolos cukorka- a legkedveltebb szopogatni való Hollandiában. Egyes éttermekben a vacsora után hoznak is ki, hogy helyrehozza a száj P.h. értékét). Beatrixnak azonban csak fiai vannak, így megszakad a királynői hagyomány. A holland nép azonban jobban kedveli Wilhelm-Alexandr argentín feleségét, Maximát. Maxima, kb. 6 éve él itt és nagyon igyekezett megtanulni a holland nyelvet, amit a helyiek igen nagyrabecsülnek. Prins Oranje-nak és Maximának (Argentínában találkoztak egy bálon) eddig három kislánya van, Prinsess Catharina-Amalia (a legközelebbi királynő), Alexia és Ariane. Beatrix királynő - akinek férje pár évvel ezelőtt halt meg - olyan, mint egy jóságos nagymama, a keresztelőről és unokájával a kezében jött ki. Pont természetessége miatt olyan nagyszerű és kedvelt. Ahogy az egyik útiköyv írja: "Beatrix királynő igazán nem úgy fest, mint egy fenséges asszony gödröcskés mosolyával, a szüntelen jókedvével, mikor éppen vidéken kerékpározik, vagy pólót vesz fel a beiktatásának évfordulóját ünneplő fényképhez". Születésnapja (április 30.) pedig nemzeti ünnep. A koningennendag-on minden várost, különösen Amszterdamot zenebona tölti meg és az utcai árusok a legkülönfélébb népek étkeit kínálják. Az Orániai-ház (http://www.koninklijkhuis.nl/index.jsp) iránti tisztelet jeléül pedig mindenki narancssárgába öltözik. Még a vörös, fehér és kék színű holland trikolórt is narancssárga zászlócskák ékesítik. Hát igen, nálunk a nagy ünneplés a hollandhoz képest egy nappal csúszik és csak május 1-jén örülünk a szabadnapnak. Zárszóként meg kell jegyezzem, hogy a hollandok nem ünneplik a munka ünnepét...