A nagy meleget magunk mögött tudva indultunk el Budapestről és érkeztünk meg a kissé borús Hollandiába. Eindhovenben sok látnivaló nincs. A város egyedül a Philipsről és az általa támogatott futball csapatáról híres. Megnéztük belülről is a stadiont, amit persze mindannyiunk nagyobbnak képzet el és távolról a modern építészet kiváló példáját, a Witte Damet is láttuk. Eindhovenben járva képet alkothatunk arról, hogy néz ki egy város, melyet majdnem teljesen lebombáztak a II. világháborúban. Az Alsó-Rajna parti Arnhem hasonlóan nagy károkat szenvedett, mégis más a kisugárzása a városnak. Ezt a folyóparton sétálva éreztük. Gerlerland tartományra is letekintettünk a 97 méter magas templom tetejéről (panoráma üveglift vitt fel minket). A parkolóházas bérelt autós parkolásnak megvolt a maga izgalmas és világossá vált, hogy Mama és Apa a fájós térdével jobban preferálják a liftes megoldásokat. Nagyon jól bírták a kiképzést mind a ketten. Büszke vagyok rájuk! :)

Csütörtökön megnéztük milyen is az egyetem egy nyüzsgő hétköznap délelőtt. Apa el volt ragadtatva a campustól, sportcentrumtól, egyetemi élettől, oktatástól és felsőoktatás felszereltségétől. A hollandok valóban a jövőbe, vagyis az oktatásba és az innovációba invesztálnak. Kora délután Hollandia egyik legvizesebb részére, Zeelandra indultunk. Middelburg városa igazi kereskedelmi gyöngyszem volt és a hasonló házak ellenére megvolt a saját kisugárzása. Felfedeztük a tengerpart közelében található gátakat is, köztük a Delta munkálatok egy kimagasló remekét Oosterscheldekering és mezítlábasan éreztük az Északi-tenger langyos vizét és homokját. Nagy utat jártunk be, de hosszan és tartalmasan telt a napunk. Meglepő módon, míg Magyarországon hollandos-angolos esős 12 fok volt, nálunk csodálatosan sütött a nap. Szép színünk is lett, Mama igazi Árpád-sávosra pirult le. Apával kiélveztük, hogy este 10-kor még világos van és hazaérvén kiültünk a Maas-Waal csatorna partjára nézni a nagy hajókat, illetve továbbfolytatni az elmélyülést a helyi sörökben. A hét folyamán a határhaszonérték elmélet beigazolódni látszott és a Hollandiában elfogyasztott első két sört találta Apa a legízletesebbnek. A probléma csak az, hogy az pont két Mini Heiniken volt. :) Sikerült bemutatnom a családnak hollandiai kis életem is és majdnem elérni, hogy a Budapestre tartó repülőn bérelt helyem legyen. Este ugyanis egy új lakótársam jóvoltából csak úgy áradt a fűszag a folyosón. Persze, mióta itt lakom nem fordult elő ilyen. A Cannabis illatában ülve kapcsolta be hát Apa a tévét, ahol épp speed boatosokat mutattak. No de nem ám a szépségeit a sportnak, hanem, hogy mekkorát lehet esni a hajóval... Tiszta szerencse, hogy a nap folyamán többször is megemlítettem venloi hajókázásunkat... :)

Ha valaki április és szeptember között egy pénteki napon Hollandiába látogat, akkor az alkmaari sajtpiac kihagyhatatlan látnivalónak számít. Sok klisé tartozik ehhez az országhoz: fapapucs, szélmalmok, biciklik, tulipánok, piros lámpás negyed és coffie shopok, no és persze a rengeteg fekete-fehér boci és a tejükből készített sajt. Alkmaarba ez utóbbiból kaptunk egy kis kóstolót (szó szerint). A hagyományos sajtpiac reggel 10-12.30-ig tart és ebben az időszakban a város elözönlik a turisták. A város főterén hordárok viszik a sajtot a Mázsaházhoz (Waag) méretésre. A mérésre váró sajtokat körülvevő sajtokon túl kereskedők állítják fel standjaikat és állnak a vevők rendelkezésére. Promócióként pedig nem sajnálják a kirakni a legkülönbözőbb fajta kóstoltatni való sajtokat sem. Gyerekkorom óta álmodozom egy igazi hollandiai sajtkóstoló körúton és az elmúlt pénteken, ezen álmom valóra vált. :)

Az délelőtti sajtkóstolót követően utunkat Amsterdam felé vettük, hogy a vidéki városok hangulata után érezzük a főváros nyüzsgését. Először hajókirándulás keretében éreztük meg a város hangulatát. A kikötő irányába is kihajókáztunk, ahol eltörpültünk a nagy óceánjáró hajókhoz képest. Az idő rövidsége és nap vége felé eluralkodó fáradság miatt tényleg csak a kifejezett belvárost jártuk végig. Mama néhol lázadt ugyan, hogy "Ti most minden utcát be akartok járni?", de továbbra is csendben tűrte a kiképzést. Végignéztük a Piros Lámpás negyedet, ahol kivételesen nem tolongtak a turisták, majd a coffie shopok között barangoltunk. Miután kerestünk Mamának egy padot (ami igazi alku eredménye volt), Apa megállapította, hogy Amsterdam nem is olyan nagy durranás, mint ahogy beharangozzák külföldön. Minden bizonnyal ez szemléletmód kérdése. Én mindenesetre nagyon szeretem a várost és már alig várom, hogy egyszer kifejezetten a kultúra miatt keressem fel.

A sok kirándulás ellenére a családi látogatás fénypontját számomra mégis az jelenthette, mikor azokat a helyeket mutattam meg Apáéknak, melyek az én mindennapi életemhez is hozzátartoztak, hozzátartoznak. Szombat reggel bevásároltunk az Em-Té-ben, mert itt fel kell készülni a bolt nélküli hétvégékre. :) És ha már szombat, akkor piac nap. A middelburgi nyers hering után várt ránk a frissen sült kibeling és a szájban olvadó super stroopwafel.  Azt hiszem szeretett kis városom jó benyomást tett mindenkire, melyet az idő tökéletessége csak tovább fokozott. :) A hollandok, mint a madarak, úgy ültek kint a kávézók teraszain és élvezték a napsugarakat. (Igen, igen tudom, a nap nem játék és háromszor is napfényvédelem!:)) Valkhof körbejárása és a Waal menti séta, majd a Marktra való felsétálás után azt hiszem sikerült mindenkit meggyőznöm, hogy Nijmegen a többi holland városhoz képest egyáltalán nem lapos. Ha majd a Mastert itt csinálom és jön megint Apa látogatóba, biciklivel tekerünk a városban. Délután az apeldoorni Palais Het Loo-t szándékoztuk megnézni, de a GSP koordináta kissé félrecsúszott és a Beatrix királynő nem fogadott minket a Stationstraaton, így Hollandia legkisebb városát, a mindössze 160 lakosú Bronkhorst-ot kerestük fel. A jelenlegi funkciójában Hollókő szerepét betöltő városka a középkorban kapta kiváltságlevelét és egy időben háborúindítási joggal is rendelkezett. Mára turisták özönlik el pár utcáját és vendéglátó ipari egységeit. A hollandul való kávé és sör kérése Apa legnagyobb meglepetésére már tökéletesen megy. Hazafelé jövet betértünk még a központba és végig jártuk ami kimaradt. Ahhoz képest, hogy Nijmegen nem az a tipikus turista város, a sok szép emléknek és élménynek köszönhetően, ami ide köt, egy egész napig mutogatnám vendégeimnek. :)

Ahogy említettem a május valóban sok meglepetést tartogatott számomra. Istvánnal, Kingával és Moritzcal bejártuk Flandriát, Antwerpenben és Gentben pedig még erasmusos Mcc-s barátaimmal, Emesével és Petivel is találkoztam. Belgium továbbra is a szívem csücske és Bruggebe bármikor visszatérnék. Mind közül ehhez a városhoz fűz a legtöbb élmény (Annás, Geris és Stenes de ja vu egyértelműe közrejátszik). A középkori házak, valamint kanyargós  csatornák igazi tündérmesébe illő ékszerdobozzá varázsolják Brugget. Jártunk sörfőzdében (Bruggse Zot), gyémántmúzeumban (Anntwerpen), igazi flamand várban (Gent) csónakáztunk (Brugge) és a Rubens Házba is eljutottunk (Antwerpen).

Portugáliai vizitem során nem csak a nevezetességeket tekintettem meg, hanem Dalmának köszönhetően bepillantást nyertem  a helyiek hétköznapi életébe is. Hesszeltünk az óceán parton, részt vettünk erasmusos bulin, brazilokkal brazil zenére táncoltunk, finom tenger gyümölcseit ettünk, nevettünk, szórakoztunk és éleveztük, hogy újra láttuk egymást. :) Kiváló házigazdmánk köszönhetően Portugáliát amolyan második Erasmus helynek érzem Hollandiát után. Lisszabonon kívül turista módra fedeztük fel még Sintra, Cabo do Roca, Cabo do Inferno és Porto (utóbbit egyedül) szépségeit is.

Az út a reptéren való alvásnak, várakozásnak és átszállásoknak köszönhetően hosszú volt, de a sok látnivaló minden tekintetben kárpótolt. Tamáshoz újra eljutottam Kölnbe és ez úttal alkalmam nyílt megcsodálni madártávlatból a várost a dóm tetejéről. Külföldön mindig jó magyarokkal találkozni, régi ismerőssel összefutni pedig valóban szívet melengető.

Budapestre érvén gőz erővel vetettem bele magam a magyar vizsgáikra való készülésbe és a Cambridge-i beadandó esszé megírásába. Időm igyekeztem úgy beosztani, hogy azért tudjak a közei barátokkal találkozni, ami szervezett, vagy éppen spontán formában sikerült is. Kiélveztem a nyári kánikula 30 fok körüli hőmérsékletét, ami kb. 10 fokkal volt több, mint a napfényes és melegebbnek tartott Portugália. Moritz két napos budapesti látogatásának köszönhetően az utolsó  otthon töltött napon flandriai felfedező csapatunk a Várban töltött egy estét.

A tökéletes nijmegeni hétvégét követően is csodálatosan alakultak a napjaink. Az április 20-ai héten sikerült megtalálni az teljes egyensúlyt a tanulás, vizsgázás, utazás, szakmai orientáció és utazás között. A hétfői nagy hajrát követően kedden gyorsan le is vizsgáztam holland büntetőjogból és büntetőjog politikából. Most már hivatalosan is bárki bármit kérdezhet a drog, abortusz és eutanázia liberalizációjáról, illetve a piros lámpás negyedekről. Értem itt ezalatt a jogi vonatkozását a témának, a legsötétebb titkoknak még én sem vagyok teljes egészében a birtokában. :)

A vizsgát követően volt még egy kis időm a Luxembourgba való indulásig. Az előző félévben az ELSA (Európai Joghallgatók Szervezete) nijmegeni részlege szervezett szakmai kirándulást Hágába holland és nemzetközi diákoknak egyaránt. Nagyon nagy élmény volt októberben bepillantást nyerni a külügyminisztérium mindennapjaiba, illetve a volt Jugoszlávia Nemzetközi Büntetőbíróságának egy tárgyalását végighallgatni. A kirándulás alkalmával jóban lettem Valentinával, a szerb származású főszervezővel, illetve Saharral, afgán származású segítőjével. Tulajdonképpen ennek köszönhető, hogy egyedüli nem hollandként részt tudtam venni az Elsa luxembourgi kirándulásán. A három nap alatt három EU-s országot szeltünk át. Európának ezen a részén ugyan a távolságok kicsik, de annál több látnivló akad. :) Szakmai programról lévén szó, sajnos nem volt időnk kiismerni a Luxembourg minden zugát, de az Európai Bíróságról és egy független jogi irodáról (Bonn, Schmitt & Steichen) annál többet megtudtunk. Meglepő módon számomra a jogi iroda sokkal jobban tetszett mint maga a bíróság, ami kis hörgő hollandjaim szemében a mai napig érthetetlen. A külföldön töltött hónapok alatt az az érzésem kezd lenni, hogy a nyugatiak túlmisztifikálják az egész Európai Uniót. Nagyon fontosnak érzik magukat már az egyetemisták is, hogy ők európai jogot tanulnak (Hollandiában, Magyarországtól eltérően, szeparált a jogi oktatást és vagy eu-s jogot tanulnak a hallgatók, vagy a hazai jogrendszert), ugyanakkor alapvető dolgokkal nincsenek tisztában. Nem hiszem, hogy túlságosan nagy elvárás lenne felsorolni azon országokat, melyek az Euro zóna részét képezik, illetve felismerni (csak felismerni, nem lerajzolni!) a 27 tagállam zászlóját. Nos, harmad-negyes éves hollandjaim ezen a vizsgán súlyos elvéreztek. Az Európai Bíróság épületében a magyar zászlót tartottam, minek köszönhetően a csoport egy része meg volt róla győződve, hogy olasz vagyok... Egyébként csodálatos volt az egész kirándulás. Szakmailag is egy nagy löket motivációt kaptam és a lelkemben igen alaposan kezdtem átértéleni a dolgokat a jövőt illetően. Mindemellett maga a város Luxembourg és környéke is gyönyörű dimbes-dombos kis vidék, igazi multikulturális emberekkel. Itt az a normális, ha egy mondatban minél több nyelvet használsz. A hivatalos luxembourgi nyelv (keveréke a franciának, németnek, angolnak és hollandnak) mellett mindenki beszél franciául vagy németül (vagy mindkettő) és angolul. A városnak a 60% nem helyi, közülük is legtöbben a portugálok vannak. Luxembourg egy kis ország, annál magasabb árakkal, hiszen Hollandiánál kétszer drágább. A későbbiekben, ahogy időm engedi igyekszem még írni magáról az országról, a kultúrálól, az emberekről, illetve luxembourgi  benyomásaimról és tapasztalataimról. :)

Luxembourgi csajos kis group-unk: Gvansa (grúz), Sahar (afgán), Elen (holland).

A luxembourgi kalandok után folytatódok tovább a hollandok. Kingával nyár- és uatzásszervező hétvégét tartottunk sok-sok  pihenéssel. Annak ellenére, hogy csak május 1-jétől lakik hivatalosan nálam, már az elmúlt hétvége teljes szimbiózisban telt. :)

Hétfőn Istvánnal, Kingával és Moritzcal kirándulós napot tartottunk. Tavasz lévén elmentünk megnézni a tulipánokat Keukenhofba. Miután feltöltődtünk a virágok színeivel, illataival és magával az összképpel, átruccantunk a közeli egyetemi városba, Leidenbe. Gyönyörű, városnézős időnk volt sok napsütéssel. Minél több holland város lát az ember, annál inkább egyformának tartja őket. Engem Leiden leginkább Harlemre emlékeztetett. Sok kis csatorna, kisvárosias hangulat, régi és egyforma házak. A napot a tengerparton zártuk. Egy kicsit még mindig furcsa, hogy az emberek nem fürdenek a tengerben. Azt hiszem, a mediterrán, nyaralós tengerpartokhoz és nem az Északi-tengerhez szoktam. :)

Kedd is nagy nap volt. Ági, Marci és Misike érkezett hozzám látogatóba. Hihetetlen érzés volt 1400 km-re otthontól újra együtt lenni, nosztalgiázni és nevetni. A barátságunkat pedig a pár napos vizit csak még szorosabbra  fűzte. Már csak Áki és Dalmaushiányzott kis hatos csapatunkból. A szobában is elfértünk, bár mikor Kinga is áthozta cuccainak egy részét, egészen meneülttábor érezetét keltette meleg kis hajlékom. :)  De mint tudjuk, sok jó ember kis helyen is elfér. Jó volt megosztani kedves barátaimmal hollandiai kis életem és a közösen töltött két nap nagyon tartalmasan telt. Bicikliztünk esőben, várost fedeztünk fel napsütésben, forró csokiztunk és söröztünk a Blauwe Hand-ban, egyetemet néztünk és csudi lifteztünk, játszótereztünk, főztünk és sütiztünk. Nevettünk, nosztalgiáztunk, sztorizgattunk és minden csináltunk, csak éhezni nem éheztünk. :) Szerdán a holland vidéki élettel ismerkedtünk meg az arnhemi helyi skanzenben és söröztünk a csodálatos Rajna parton Egyszerűen csodálatos volt. Jó volt újra együtt lenni Veletek! Köszönöm, hogy jöttetek és remélem, hogy Ti is jól éreztétek magatokat! :)

Csütörtök, vagyis április 30-a a hollandok nagy naja. Koninginnedag a királynő hivatlos születésnapja. Olyan, mintha a mi május 1-jénket összegyúrnánk augusztus 20-val és a Budapest Parádéval. Egyértelmű volt, hogy Amsterdamban van a helyünk ezen a napon. A hollandok nemzeti ünnepe a királynő hivatalos születésnapja. Ugyan a jelenleg regnáló II. Beatrix januárban születetett, szültésnapját mégis április 30-án ünneplik (édesanyja, Julianna születésnapján). A királyi család úgy gondolta, ilyenkor tavasszal nagyobb banzájt lehet csapni. A hollandoknál május 1-je nem munkaszüneti nap, de előtte lévő nap annál többen özönlenek ki az utcákra narancssárgában és a holland piros-fehér-kék trikolórban. Előző évben a 700.000 fős Amsterdamba 7 millió (!) ember érkezett. A narancssárga nem a csendes-óceáni gyarmatok narancs ültetvényeből, vagy a kukáskocsikból ered, de még a politikához sincs sok köze. Egyszerűen az Orániai-ház (Oranje) iránti tisztelet jele. A várost zenebona tölti be, a nagyobb tereken koncertek sora éri az embert, a parkokban pedig már hajnalban elkezdődik az ún. Vrijmarkt. A csatornák hemzsegnek a sok party hajótól, az utcákon pedig gyerekek zenélnek. Mi is hagytukmagunkat sodortatni a tömeggel. Kipróbáltuk a Dam téren felállított mini vidáámparkot is és hagytuk, hagy hasson testünkre a 4G-nyi energia, miközben duplán fordultunk meg a levegőben 110km/h-val. A nap folyamán a szendvicsek hegyek is elfogytak a táskából, sör fogyasztásunk azonban korlátozott volt. Jó volt leülni a piros lámpás negyed körüli csatorna partjára és csak figyelni az embereket. Persze olykor többet láttunk a kelleténél, mikor a szemközti oldalon a türelemtlen pasik egyenest a csatornába pisiltek... A hosszú városnézős sétát követően fáradtan, de elégedetten ültünk a vonaton és öröltünk, hogy mi is részt vehettünk ebben a holland fergetegben. :)

Misikét péntek reggel  fél hatkor kísértem ki biciklivel az állomásra. Azt kell mondjam, hogy kedves barátom egy hős, hiszen a pár órás alvást követően is energiával telten folytatja útját Németországba egy rajnai hajókázásra, míg én a kora reggeli ébredésnek köszönhetően egész nap kókadoztam. Egy kicsit a vasárnap érzése fogott el, hiszen annak ellenére, hogy a boltok nyitva voltak, az egész város csendben pihente ki az előző nap és este fáradalmait. Ezt tettem hát én is, este pedig Emir Kustorica Underground című filmjével áldoztam a kultúrának. :)

Szombaton Moritz hajókázni vitt minket. A négy személyes speedboatjával Venloban kötöttünk ki. Ahogy Mo magyarosodik, úgy kezdtem én is germinizálódni a fiúk társaságában. Mo egyik német barátja, Christopher és a németül is perfektül beszlő István kellőképp megadta mindehhez a löketet. :) A miénkhez képest teljesen más világ az, amibe szombaton belecsöppentünk. A vízi mókázás közben megnéztük Venlo városát és stílszerűen nagyon fini sült halat ettünk a piacon. Miután visszaértünk Lentbe, csaptunk egy szolid kis BBQ partit. Egyszóval ez a szombat is a tökéletes napjaim közé tartozik. :)

Képeket is igyekeztem feltölteni és majdnem sikerült utolérnem magam a képekkel és bejegyzésekkel. A "Fényképek 3" fülecske alatt találhatjátok a legfrisebb fotókat. Holnap indulunk Belgiumba, Antwerpen és Gent ránk vár, aztán Dalmához Lisszabonba, majd Budapest és a vizsgáim következnek. Hallgatásom oka tehát nem a programok hiánya lesz! :)

Hm, de fincsi lesz! :)

A közös húsvétozást követően napjaink nagy nyugalomban teltek. Napközben önálló tanulás volt program (azt mindenki maga döntse el, hogy ez mennyire volt eredményes), délutánonként pedig folytatódtak a nagy világmegváltó beszélgetések jövőről, szerelemről, Erasmusról, tanulmányokról és persze utazásokról. A tavasz valóban felébresztette a bennünk lakozó, világot látni akaró kis manót. :) Májusra már le is foglaltuk a youth hostelt Belgiumban. Móritznak köszönhetően ugyanis közép-európai csoportkánk egy része (Kinga, István, Móritz és én) nekivág Antwerpennek, Gentnek, Bruggenek és Oostendének (kis belga tengerparti városka). Ezenkívül tervezünk még amszterdami kiruccanást a Királynő születésnapján (még nagyobb ünnep, mint nekünk augusztus 20-a), fergeteges 13.000 diákot megmozgató bulit Enschedében, keukenhofi tulipánozást, leideni egyetemlátogatást és hágai Európai Parlamenti szavazást. Ha azt mondom, hogy igyekszünk az élet egyetemét a legjobb eredménnyel elvégezni, azt hiszem nem hazudok. :) Hogy a szakmai része se sikkadjon el a dolognak, a keddi vizsgám után az ELSA-sokkal (European Law Students Association) empirikus úton igyekszünk többet megtudni az European Court of Justice-ról egy három napos luxembourgi tanulmányi kirándulás keretében.

3 gráciává egészültünk ki Kinga barátnőjével, Dorinával :)

Tervezett kalandozásaink ellenére sem lehet azt mondani azonban, hogy a nijmegeni élet unalmas lenne. Az egyre jobban összeszokott társaságnak köszönhetően mindig van valamilyen érdekes happening a környéken. Ha lusták vagyunk Vossenveldből (szó szerinti fordításan Rókaföldről) kimozdulni, átjárunk egymáshoz, sétálunk a folyóparton, filmezünk egyet, csak hogy ne érezzük magunkat egyedül. A héten kicsit a szobámat is átrendeztem kicsit, készítettem Kingának a helyet, hiszen május 1-jétől kezdve "összebútorozunk". Hihetetlen milyen gyorsan repül az idő, alig néhány hete volt, mikor még csak beszéltünk minderről. Pénteken Kingát meglátogatta egy régi barátnője, Dorina, így délután felvettük tourist guide-s arcunkat és örömmel vezettük körbe a city-n. :) Az egyetemi campusi kávézás és sétát követően külön élmény volt felmenni az Erasmus épület tetejére, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a környékre, a közeli sport centrumra, kollégiumokra és Európa legerősebb (a világon a negyedik) mágnesét magába fogalaló kuató intézetre is.  város továbbra is gyönyörű és a jó időnek köszönhetően a hollandok úgy ültek kint a kávézók teraszain, mint a verebek. Este hortobágyit készítettünk- újfent :)-, majd tavasz köszöntő bulira indultunk az erasmusosok szokásos helyére, a hoogeveldi komplexumban található Pieckenbe. A vizsgák végéhez közeledve nagy partyra számítottunk, de sajnos csalódnunk kellett. Beszélgettünk néhány lézengő régi ismerőssel és talákoztunk újakkal is. Zene híján azonban nem maradtunk sokáig, így nem okozott problémát másnap reggel a felkelés és a korai szombati piacozás.

Anita és István is lazulnak! Köszönjük szépen Anita szívélyes vendéglátást! Nagyon jóléreztük magunkat és megszámolni sem tudom, hogy mennyi tiszta vonatot láttunk elmenni a lenti tábor mellett! :)

Mindig elhatározzuk, hogy ha legközelebb megyünk piacra, akkor új fajat halat fogunk kipróbálni. Persze ez eddig még nem jött össze, így a heringen és kibelingen túlmenően nem ismerjük ízre a felhozatalt. Kezdünk kicsit "Gerisedni" és a biztosra megyünk. A legfőbb problémánk a halválasztással az, hogy nem tudjuk a magyar megfelelőjét az egyes lenyúzott és kibelezett tengeri étkeknek, így kicsit szkeptikusak vagyunk. Ezen hitünket még jobban erősíti az is, hogy a helyiek kedvenc eledele is a kibeling, így ezzel a választással a minőséget garantáltnak érezzük. :) A reggeli halat követően persze desszert is dukál, méghozzá a frissen sült, olvadó karamell réteget magában rejtő Superwafel képében. Ilyen csemegék után, a piaci forgatagban sétálván csak jól folytatódhat a hétvégénk. Este Beáta hívott meg vacsorázni. Ő az a lengyel lány (még az első félévből), aki a jég hátán is megél. Családi hátteréből fkadóan szüksége is van rá, és közülünk valóban ő az egyetlen, aki főállásban, heti legalább negyven órában dolgozik. Nem meglepő hát, hogy többet van együtt a kollegáival, mint az erasmusos diákokkal. A vendég közül is csak Joannát és barátját, Patricket ismertem, de nem okozott problémát elvegyülni a szokás szerint nemzetközi társaságban. Ahogy Beáta mondaná, valamilyen szinten minden vendége flúgos. :)  "I attrack only crazy people, so everybody who is here is crazy!" Az októberi mentor vacsorához hasonlóan Beáta megint kitett magáért: pirogi és torta. A vacsora elfogyasztása után a kertben jót beszélgettünk a "nemzetközi helyzetről". Az észak-ír srác mesélt a befasti helyzetről, spanyol baránője pedig a a katalánról. Karen, a három gyerekes, fiatalos holland, de dél-amerikai születésű anyuka csak úgy sziporkázott a társaságban. Viselkedésre inkább volt spanyol, mint holland és erre büszke is. Jó volt látni, hogy mindenki tud kicsit kritikus lenne saját országával és nemzetével kapcsolatosan. Karen például megállapította, hogy a hollandok alapjáraton halvérűek és tej folyik az ereikben, mert egyszerűen képtelenek felszabadulni és kiengedni a fáradt gőzt alkohol nélkül. Ha nem egy illetékes, világot járt, érett nőtől hallom, mindezt hanem egy külfölditől, akkor könnyen elsiklik a fülem mögött ez a kijelentés, mondván, hogy ez csak buta sztereotípia. Mindent egybevetve jól sikerült az este és mindenki igazi "European citizen-nek" érezte magát a beszélgetések alatt. Szóba kerültek a határ kérdések, Schengen, a kelet-nyugat német konfliktus és az egyes témák körüljárása után arra a megállapításra jutottunk (a Louvain-la-Neuve-s tapasztalatokhoz hasonlóan), hogy ez európai állampolgárrá nevelést már gyerekkorban el kell kezdeni, hiszen az egymás felé való nyitottság napjainkban rendkívül fontos és szórakoztató. Hiszen nem csak saját nemzetünk sarjai vagyunk, de Európáé is. Közös értékrenddel és kultúrával rendelkezünk és ennek erőstése legalább olyan fontos, mint saját identitásunk megőrzése.

Anyja lánya! :) Fűben való  hesszelés

Amilyen fontos volt nekünk a római katolikus és protestáns húsvét megtartása, legalább olyan fontos volt a görög és ortodox húsvét a bolgároknak és görögöknek. Costes, Anita lakótársa a pieckeni este alkalmával meginvitált egy kis bárány sütögetésre Lentbe. A "Bazi nagy görög lagziból" sokatoknak ismerősen hangzik a mondat, mikor Tula bemutatja vegetáriánus barátját a csupa Nic és Nico-kból álló családjának: "De nénikém, Ian vegetáriánus..." a feszült csendet követően nem marad el a válasz sem: "Nem baj, majd akkor sütök bárányt!" Nos, aláírhatom ez valóban így működik. A görög kolónia elmondása szerint húsvétkor 2-3 barányt is nyársra húz egy-egy család (igaz, azt nem említették, hogy hány főt számlál egy kis család). :) Costes és barátai egyenest a helyi hentestől renelték meg a 15 kilós bárányt, ami Anita legnagyobb örömére páclében illatozva a közös konyhában tölötte az estét. A fiúk már korán reggel nekifogtak a sütézhez és a 150 eurós kis állat nyárson való forgatásának. A vasárnap reggel 6-7 órai kelés miatt déli barátaink külön dícséretet érdemelnek.  Mire Flobots módra (I can ride my bike no  handlebars : https://www.youtube.com/watch?v=AuK2A1ZqoWs) kiértem Lentbe, a báránynak már szép arany színe kezdett lenni. Anitával is elkészítettük kis salátánkat és csatlakoztunk a spanyolokhoz, akik a szokásos sziesztájukat éppen fiestára cserélték. :) Mint egy nagy család ebédeltünk, sütögettünk és hiéna módjára vadásztunk le a ropogós falatokat a bárányról. Idővel Kinga és István is megérkeztek, így a móka tovább folytatódott. Már csak a görögök és a spanyolok voltak kint BBQ-s helyen rajtunk kívül, ez azt hiszem sokat elárul. Feltöltődtünk nem csak füst szaggal és virágporral, de a friss levegő energiájával is. Szükségünk is volt rá az este folyamán, hiszen István ötletére megnéztük az Ördögűzőt (Exorcist), minek köszönhetően a vossenveldig tartó út kétszer olyan hosszúnak tűnt, mint egyébként szokott lenni és ez esetben "I could not ride my bike with no handlebars". :)

Húsvéti vendégváros asztal "családom" egy részével. Apuci, anyuci és a gyerekek (a harmadik épp fényképezik). :) A hímestojások még készülnek.

Az erasmusi időszak a barátságokat már-már kezdi igazi internacionális családdá formálni. Erre legjobb példa a napokban a Húsvét közös megünneplése volt. A mélyen katolikus és vallásos lengyelek kivételével a diákok többsége Nijmegenben maradt az ünnepek idejére. Igaz, ez elsősorban köszönhető a "harmadik blokkos" vizsgáknak, mintsem a család, barátok és az utazni vágyás hiányának. Egyetemünkön ugyanis az egyes szemesztereket is két részre lehet osztani és van egy vizsgaidőszak áprilisban, illetve június-júliusban. Még mielőtt bárki elkezdene fantáziálni azon, hogy milyen jó nekünk, hiszen áprilisban végzünk az egyetemmel, sajnos hozzá kell tennem: nem igen lehet egy félévben csak harmadik blokkos órákat felvenni, így június-júliusban vár még ránk egy nagy menet... De ne szaladjunk ennyire előre! :)

Közös megegyezés alapján Nagypénteket szemeltük ki összejövetelünk alkalmául. A helyszín mondanom sem kell, változatlan. Volt minden, ami egy igazi húsvéthoz kell: nagy bevsárlás Kingával és szitkozódás, hogy miért nem a fiúk cipekednek; tojsáfestés; idegtálkészítés, vendégvárás; versmondás és locsolkodás. Kezdetben egy kis létszámú magyar ünneplést terveztünk, de szokás szerint a multikulturalizmus került előtérbe. Így újabb bizonyítékot kaptunk, hogy a magyaroknak vannak a legkiforrottabb hagyományai. Rajtunk kívül egy fajta kis mini locsolkodást tartanak még a lengyelek és a csehek is, bár náluk ez alkalommal  inkább a lányok barkával való elpáholása kap szerepet. A németek már a parfüm és a víz gondolatára is összerezzennek. A "Zöld erdőben jártamot" Moritz is elszavalta (pontosabban felolvasta egy papírról), de meglocsolni már nem merte a lányokat. :) Maradt hát a német "tojások harca" játék, ami a magyaroknak kevésbé volt izgalmas. A párok a kezükbe fognak egy-egy hímes tojást és megpróbálják a másik tojását megkoccintani úgy, hogy az megrepedjen. Az nyer, akinek ép marad a tojása. Az más kérdés, hogy a párbaj után a piros tojások ígyis-úgyis elfogyasztásra kerülnek.

Brüsszelben az Európai Parlament előtt. Abból látszik, hogy még nem itt dolgozom, hogy kiskosztümben nem ücsörögnék ilyen vígan a földön. :)

Az Erasmus időszak alatt csak azt sajnálom, hogy amikor nagyon pörögnek az események, sok és változatos programokon veszünk részt, egyszerűen nincs időm mindent részletesen megörökíteni és megosztani Veletek.

Hasonló cipőben járok most is, hiszen Anna érkezése óta annyi minden történt, hogy azt sem tudom, hol kezdjem. Igyekszem az alábbiakban kicsit rendszerezni az eseményeket, és ha kicsit kuszának tűnnek a szálak az csupán azért van, mert részben még mindig a hatásuk alatt állok. :)

Annácska újra Nijmegenben

Előkapva holland kis naptáramat (no igen, ebben a tekintetben az asszimiláció már teljes mértékben megindult), könnyebb visszaidézni az eseményeket. Egészen március 25-ig kell visszatekerni időgépünket, mert Annával való életre szóló (még az Erasmuson is túlmutató) emlékünk ekkor kezdődik.

Még az első szemeszterben sokat beszélgettünk Annával arról, milyen lesz újra hazamenni Budapestre és folytatni korábban megszokott életünket. A tapasztalatok azt mutatják, hogy nem egyszerű hazatérés és sokan Erasmus szindrómában szenvednek hónapokig. Annát szerencsére ez a kóros állapot elkerülte, de sokat segített neki a tudat, hogy tavasszal újra élvezheti azt a csodálatos életérzést, ami a külföldi tanulmányokhoz tartozik. Öt nap szeretett Nijmegenünkben együtt, a „régi idők” (meglepő milyen gyorsan telnek itt a napok) fényében, majd egy hét újra Belgiumban feltette a koronát a tavaszi szemeszterre.

Jó volt újra együtt járni az utcákat és még az sem zavart minket, hogy a főutcán kellett gurítanunk a 20 kilós bőröndöt (mert a szokásos forró csokit a Blauwe Hand-ben nem lehet kihagyni), vagy hogy az eső a biciklin az arcunkba vágott. Újra operatívak voltunk, úgy is lehet mondani, hogy megterveztük a dolgokat, mit mikor kell csinálni és mindig volt valamilyen Mission, amit feltétlenül el kellett intéznünk. Legyen az ajándékvásárlás az otthoniaknak, Rabobankos akciózás, egy eurós kávé ivászat a Cultuur Cafe-ban, közös főzés, éjszakába nyúló beszélgetés, hosszú ébredezés, bagettos reggelizés, De Compagnie-ban való Kastel Rouge-ös sörözés, busszal való buliba menetel és taxival való hazajövetel (mert a szimulációs hét előtt mégsem ázhatunk és fázhatunk meg), kibelingezés és lumpiázás, Em-tés bevásárlás, reggeli vla-zás, könyvtárban való hesszelés. Szóval nem unatkoztunk! :) A régi ismerősökkel való találkozást igyekeztünk összekombinálni az új társaságnak való bemutatással, így a csütörtök esti vacsora a „Welcome Dinner” tematikát kapta. Az hogy újfent egy húszfős társaság gyűlt össze vossenveldi kis konyhámban, már a világ természetesebb dolga. Istvánnal közös megegyezés alapján ázsiai ételt főztünk nagy sikerrel.

Hogy megőrizzünk valamit magyarságunkból szombaton zártkörű vacsorát tartottunk kedvenc magyarjaimmal (sértődések elkerülése végett, a többiek nem értek rá) a menü pedig hortobágyi húsos palacsinta volt. Mikor kivettünk munkánk eredményét a sütőből, alig akartuk elhinni, hogy ezt tényleg mi csináltuk egy olyan helyen, ahol a legtrendibb étel is a mirelit pizza, esetleg a sült krumpli… Konyhai ténykedésünk közben persze csak úgy áradt belőlünk a sok hülyeség. Azt hiszem ennyit rég nevettünk egy huzamban, pedig azért nincs unalmas életünk. :) Jó volt közösen ábrándozni, jövőbeli terveket szövögetni arról kinek milyen álom munkája lesz, merre fog élni, dolgozni és hova fog utazni. A lányokkal közösen megállapodtunk, hogy a Bali, New York és Németország háromszögben mindig szívesen látjuk egymást. :) Kialakult az erasmusos családunk is (érdekes módon a szerepek olykor cserélődnek), majd egyértelművé vált, hogy szülői szeretet ide vagy oda, Audit és Speed Boat-ot a második gyerek (Kinga) csak akkor kaphat, ha bevonul katonának. :)

Louvain-La-Neuve

A hortobágyis estét követő vasárnap reggel nehezen ment a felkelés, amit a tavaszi időátállítás csak még nehezebbé tett. Amint azonban Annával észbe kaptunk, hogy este már Belgiumba leszünk, minden fáradtságunk elszállt és csak a lelkesedésünk maradt. :) Az út nem volt egyszerű, hiszen a Nijmegen és Louvain-La-Neuve közti 300 km-es távolságot 4 átszállással, 5 óra alatt sikerült megtennünk. Persze, ha ez Kelet-Közép-Európában fordulna elő, akkor nyomban kapnánk az elmarasztalást Brüsszeltől, hogy az infrastruktúrán van mit javítani…

A vonatról csak Gerit hiányoltuk, egyébként minden körülmény hasonlított a novemberihez. A gyönyörű új, emeletes és tiszta holland vonatokhoz képest a belga vasút minden bizonnyal olcsóbb volt, de sajnos kulturáltsága az árával fordított arányban állt. A tömött vonaton ráadásul sikerült egy vagonba kerülnünk egy flamand osztállyal (kb. 14-15 évesek lehettek), és a táskájukról lógó tornacipő kipárolgása mindent vitt.

Fő szórakozásunk a vonaton az volt, hogy a belgákat hasonlítottuk össze a hollandokkal, mert annak ellenére, hogy Benelux államokról beszélünk a különbség köztük majdhogynem áthidalhatatlan. Lányoknak talán legszembetűnőbb példa a flörtölés témaköre. Hollandiában nagyon keményen kell dolgozni ahhoz, hogy egy kedves nézést, vagy mosolyt kapjon az ember. Olykor előfordul persze, de az esetek 80%-ban a kezdeményezés nem tőzsgyökeres hollandoktól származik. A csoki bőrű fiúknak például a Cultuur Caféban nem okoz problémát a délután közepén rákacsintani egy lányra, majd elkérni a telefonszámát, de ez a tett egy hollandnak hajnali két óra előtt és sör mellőzésével majdhogynem elképzelhetetlen. Nem így a belgák (ebben nincs hasonlítanak a flamandok és a vallonok egymásra), akik már-már zavarba ejtően tudnak flörtölni… :)

Brüsszelbe közeledvén és a nagy elemezgetést követően elkezdtük magunkat felturbózni az Európai Hétre, hogy ne érjenek minket váratlan helyzetek (ezt persze teljes mértékben nem sikerült kikerülnünk). Táskáinkból előkerültek a különböző szóróanyagok, programok és bizottsági beosztások. Pár kilométeren belül már mindenkinek a nevét tudtuk a csoportból, igaz arcot még nem tudtunk hozzájuk kötni. Ottignies-ben való átszálláskor már elméleteket kezdtünk szövögetni, hogy a közelünkben ülő lányok elég hangosak ahhoz, hogy olaszok legyenek és biztosan egy helyre tartunk, így hát nem lehetnek mások, mint Laura és Germana (a résztvevők listájáról választottuk ki ezt a két nevet). Elméletünk akkor látszott megdőlni, mikor leszálltak a vonatról mielőtt az tovább indulhatott volna. Ahogy azonban a lottón is van joker szelvény, nekünk is volt még egy esélyünk és másnap már csak nevettünk négyünkön, mikor a két hangos lánnyal másnap egy bizottságban ültünk és az előttük lévő kis névtáblán ott ragyogott a nevük: Laura és Germana. :) A hét folyamán nagyon megszerettük egymást. Nem csupán napi 5-6 órát töltöttünk együtt a Gazdasági és Szociális Bizottságban, de együtt buliztunk, kávéztunk, szünetekben beszélgettünk, Brüsszelben együtt sétáltunk, fényképeztünk, aminek folyományaként Palermóban bármikor tárt kezekkel várnak minket. :)

Vegyes érzelmekkel voltunk tele, mikor leszálltunk a vonatról Louvain-La-Neuve-ben, hiszen a tudományunk itt véget is ért. Gondoltuk, majd csak megtaláljuk valahogy az egyetemet és a szervezőket, de hamar rá kellett döbbennünk, hogy az egész város nem más, mint maga az egyetem és ahhoz tartozó kollégiumok és diákszállások. Leginkább Piliscsabához lehetne hasonlítani az „Új Leuven-t”, hiszen a hely, ahova érkeztünk nem más, mint a Brüsszeltől észak-keletre található középkor óta hírnevet szerzett flamand leuveni egyetemnek a vallon mása. A nyelvproblémák a ’60-as években kezdtek egyre inkább kiélezettebbek lenni Belgiumban és a feszültségek elkerülése végett a vallonok új katolikus egyetemet alakítottak Brüsszeltől délre. Azon a területen, ahol jelenleg Belgium legjobb francia nyelvű egyeteme állt az építkezés megkezdése előtt semmi sem volt, csak egy kis kukorica ültetvény. Mára már sikerült a diákoknak belakni a várost és nem csak vasútállomásuk van, de bevásárló központjuk és mozijuk is. A cél az volt, hogy a diákoknak ne kelljen szórakozás végett bemenni Brüsszelbe, így számtalan pub, étterem és diszkó is található a városban. Napjainkban a főváros közelsége miatt egyre többen költöznek ki Louvain-La-Neuve vonzáskörzetébe, így a diákok is fokozatos kontroll alá kerülnek. Hajnali 3 óra után például már csendrendelet lépett hatályba és az este folyamán a rend éber őrei bárkit azonosíthatnak és azonosítanak is. Ami nem meglepő, hiszen a belga party emberi mércével mérve igen elrugaszkodtak a valóságtól. Vasárnapi megérkezésünket követően már elkezdtem panaszkodni Annának, hogy nagyon büdös van, akármerre megyünk (hétfőre már nagyjából hozzászokott az orrunk), nos az első hétfő buli után kiderült, hogy miért is. A város hétvégén majdhogynem teljesen kihalt, legfeljebb a diákokkal együtt élő afrikai bevándorlók lézengenek az utcákon (a diákszállások ugye mindig sokkal olcsóbbak a rendes albérleteknél, hiszen komfortfokozatuk is csökkentett), hétköznap azonban beindul az élet. A diákok felveszik a buli szerelésüket (értsd ez alatt a gumicsizmát vagy a legszakadtabb TC100-as tornacipőt, kenguru zsebes-kapucnis pulcsit és sálat) és a tematika szerint rendezett „Circle”-kben gyűlnek össze. Ezeken a helyeken annyira olcsó a sör (egy euró, mi kaptunk pecsétet, amivel ingyen volt), hogy a diákok nem sajnálják az utolsó meleg és ereje fogytán levő cseppeket a pohárban hagyni és egy laza görögös mozdulattal a hátuk mögé hajítani. Ennél a pontnál nyer értelmet a gumicsizma, hiszen nem ritka, hogy az üres műanyag poharak táncolók bokáját verdesik Ha ez még mind nem lenne elég, képzeljetek el ezt egy olyan helyen, ahol nincs fűtés (ez mondjuk a kisebb gond), de a wc is hiányzik. Pontosabban az egyik esti buli alkalmával találtunk egyet (fiúk-lányok közös használatára), de gyors szemrevételezést követően inkább úgy döntöttünk, hogy egy ismeretlen „Kot”-ba kopogtatunk be és két lengyel lánnyal karöltve (Marta és Kása) mosolyogva kérjük a mellékhelyiségük használatát. Ez be is jött, a fiktól még illatosított papírt is kaptunk. A Kot-ok lényegében a tematika szerint rendeződött diákotthonok. Louvain-ban a kollégiumok inkább egy lakásra emlékeztetnek, ahol átlagosan 5-15 ember lakik együtt, mindenkinek megvan a saját szobája és csak a konyhát, illetve a fürdőt használják közösen. Egy-egy ilyen lakásnak azonban megvan a maga érdeklődési területe és az év folyamán valamilyen projekten dolgoznak. Ez persze nem kötelező, de igen ajánlatos. J Ezek a projektek nem csupán összekötik a társaságot és megtanítják a diákokat arra miként lehet csapatban dolgozni, de e mellett valamilyen hasznos célért küzdenek is küzdenek együtt. A témák és a Kot-ok nagyon változatosak. Vannak, akik European Week-et szerveznek nekünk (ők mondjuk épp Brüsszelben laknak és a szervezők közösen bérlenek egy lakást), de vannak zenés, táncos, cirkuszi zsonglőr, véradást szervező és erasmusos diákokat befogadó Kot-ok is, csak, hogy egy párat említsek. Az elgondolás nagyon jó, mert hasonló érdeklődésű és természetű emberek kerülnek egy lakásba, ezzel is csökkentve az együttélés során előfordul konfliktusokat. Több olyan ház létezik, amelyik egy mozgássérült, vak, vagy fogyatékos diák mindennapi életének megkönnyítésében működik közre. A szimulációs hét résztvevői közül szerencsések voltak azok, akik egy ilyen helyen kaptak szállást, mert a számukra felajánlott szoba tiszta volt és a helyi belgákkal is könnyű volt jó kapcsolatot kialakítani.

Annával sajnos nem mondhatjuk, hogy szerencsénk volt a lakással, hiszen hat éjszaka alatt négy különböző helyen aludtunk. Ha az egész program szervezését kellene minősítenem, azt mondanám, hogy ez volt az egyedüli gyengesége és a szakmai ülések, brüsszeli tanulmányi kirándulás, közös étkezések és szabadidős tevékenységek 200%-osak voltak. :) Megérkezésünkkor megkaptuk a szobabeosztást és a papír szerint Anna egy másik magyar lánnyal (Kriszti) került volna egy szobába, én pedig a Circo Kot-ban kerültem volna elszállásolásra egy lengyel fiúval. Nos igen… Hogy mi is az a Circo  Kot? A cirkuszi élet iránt érdeklődő embereket öleli fel, akik között van zsonglőr, artista, bohóc és sokan mások. Ez mind viccesen hangzik és a produkciójukon minden bizonnyal én is nevetnék, de ilyen emberekkel együtt lakni jelenti csak az igazi kihívást… Delphine (az általunk csak Cuki Csajként emlegetett belga szervező) mutatta meg a szállást. Az öt perces csengetés után, egy igen lenge öltözetben levő szimpatikus fiatalember nyitott ajtót. Az ajtó nyílásával pedig egy macska szökött ki a folyosóra. Az első sokkot követően (tudomásom szerint a magyar kollégiumokban nem lehet állatot tartani) hamarosan következett a második, mikor a Kot belsejébe kerültünk. Ha valaki látott piszkos konyhát, azon nyomban felejtse el és szorozza meg legalább tízszer. Nijmegeni pályafutásom alatt sok mindent láttam, de ezen még én is megijedtem. A mosatlanok első ránézésre ott állhatnak vagy két éve, a kanapéból pedig hiányoztak a párnabélések. Mikor leraktam a bőröndömet a sarokba, hogy mégse legyen útban (nem mintha bárkit zavart volna a szoba közepén) sikeresen eltörtem egy tányért. A kezdeti zavar után azonban egyszerűen tudtam kezelni a helyzetet, mert a szobában szerteszét mindenhol törött tányér darabok voltak, a nagy előadásra való készülés következményeként… :) Rövid bájcsevejt követően Delphinevel eljöttünk a helyről és az első mondata az volt, hogy ő nem engedi, hogy itt maradjak. Így kezdődött meg akciózásunk Annával, hogy mégis egy helyre kerüljünk. Pár órán belül elfoglaltuk a helyünket az Erasmus Kot-ban (ennek a profilját ugye senkinek sem kell magyarázomJ), majd indultunk a közeli Internet Kávézóba felvenni az otthoniakkal a kapcsolatot, hogy megérkeztünk és minden rendben van. Az biztos, hogy pszichikailag sokat számított, hogy egy helyre kerültünk (akármilyen körülmények között is), ha már együtt indultunk útnak. Folyamatosan tudtuk támogatni egymást és a kritikusnak tűnő pillanatokban (ezek nem voltak nagyon komoly dolgok, csak a fáradtság miatt olykor másképp reagáltunk le egyes dolgokat) egyikünk mindig erős tudott maradni és képes volt tartani a másikban a lelkesedést. Csetléseinkben, botlásainknak pedig együtt nevettünk. A napi mail csekkolásokat és a külvilággal való kapcsolattartásunkat az arabok által üzemeltetett net kávézóban (mindmáig nem értem, miért hívják ezeket a helyeket kávézónak, mikor még vizet sem szívesen inna az ember ilyen környezetben) bonyolítottuk. A szervezők még indulás előtt felhívták a figyelmünket, hogy ne vigyünk laptopot, mert előfordultak már lopások (hm, home, sweet home…). Csak azt nem értettük, hogy ebben az esetben miért nincs egyik szobához sem kulcs és miért csak a Kot-ok főbejáratát lehet zárni. Lényeg, ami lényeg, hogy megtapasztaltuk milyen kisebbségben lenni a számítógépek zárt birodalmában. Miközben a francia klaviatúrával hadakoztunk, a hátunk mögött épp ordítva folyt a kongói telefonos családi csetepaté. A pultos marokkói srác épp valamilyen horror nézett, amiből mi csak a hangokat hallottuk és, ha ez még nem lenne elég, a mellettünk levő három év körüli gyönyörű szép tejcsoki színű kisfiú is elkezdett sírni. Üdv Belgiumban! :)

Élveztem Alice módjára belecsöppenni ebbe a csoda országba és jó volt megtapasztalni az életet egy új németalföldi egyetemen is. A tény, hogy az Erasmus Kot két szobája, a Globulo Kot (véradás szervezése) és egy éjszakára még Brüsszel is vendégül látott minket, garantálta, hogy a két program között fennmaradó szünetben se unatkozzunk. Az állandó csomagolásba már nagyon belejöttünk, bár hét közepére kezdtük vándor cigányoknak érezni magunkat, amit a hazafelé úton ránk erőszakolt nagy zörgős zacskó csak tovább erősített. Köztudott, hogy a magyar ember testsúlyának háromszorosát is elbírja a két kezében tartott, jól megpakolt nejlon szatyorban. Kétségtelen, a magyar nép zacskós nemzet. Akármennyire tiltakozunk ellene, ez így van. Pedig mi naivan kezdtük elhinni, hogy ez lehetséges. Bocsánat a nagy előre rohanásért, a szakmai programokról később majd részletesen fogok írni. Szóval, a hét végeztével boldogan és elégedetten húztunk 14 kilós bőröndünket a Charleroi reptéren, majd a check in-t követően mosolyogva tipegtünk maradék kis kézipoggyászunkkal és válltáskánkkal, elvégre abban a tudatban éltünk, hogy fel tudunk szállni a Pozsonyba tartó repülőgépre csomagjainkkal. Hát nem így történt. Az első biztonsági ellenőrzésnél megállított minket egy inkább francia, mint belga hölgy, aki kiabálva csak annyit mondott, hogy „No, no, no!”, és már tessékelt is vissza minket a check in-hez. Öt férfi segítségét igénybe véve, majd tíz perc tanakodás után sikerült kézzel-lábbal elmagyarázniuk, hogy a gépre csak egy csomagot lehet felvinni. Itt már gyanús volt, miért nem beszélnek az Unió központjától egy órányira található reptéren angolul, mikor ez még Ferihegy 1-en sem okoz problémát. Újabb negyed órás várakozást követően sikerült egy flamand biztonsági szolgálatos úriembert találni, aki kiváló angolsággal elmagyarázta nekünk, merre lehet „plastic bag-et” kapni, tegyük bele táskáinkat, így nem kell ráfizetnünk a csomagokra. Nehéz szülés volt ugyan, de vettük az adást és síró nevetéssel vonultunk tovább a gépre négyeurós zacskónkkal.

Economic and Social Commission + European Peoples’ Party

A napi programunknak megvolt a maga rendszere. Minden reggel fél kilenckor már gyülekeztünk a jogi épület aulájában a közös reggelihez. A francia jellegű croisanthoz és a holland csokis brodjéhez svédasztalos megoldás szerint lehetett hozzájutni. :) Az interaktív táplálkozást követően 9-kor kezdődtek a bizottsági ülések. Már hétfőn megkaptuk a kis névtáblánkat, melyen szerepelt a nevünk, országunk és annak zászlaja, valamint bizottságunk, továbbá pártunk rövidített elnevezése. Szinte hihetetlen, hogy egy kis papírnak köszönhetően milyen fontosnak éreztük magunkat. Az első nap, a hivatalos megnyitót követően a különböző bizottságok specifikus konferenciákon vettek részt. Meglepő módon a mi témánk az éppen aktuális pénzügyi válság és az abból való kilábalási módozatok voltak. Ez amolyan team bulilding-ként is szolgált számunkra, hiszen a népes résztvevők közül sok társunkkal csak hétfőn találkoztunk.

Az első politikai pártos találkozónak is inkább bemutatkozó jellege volt, de a témák változatossága miatt ezt még jobban élveztem. A néppárt vezetője egyben a szimulációs hét főszervezője is volt, Corentin, aki már az első este kinyilvánította mennyire szereti a magyarokat, noha még nem járt korábban Magyarországon. Mindezt az esti European Drink keretében ejtette meg, ahova mindenki saját kis nemzeti italával készült. Minden bizonnyal jó benyomást tettünk rá, hiszen az ülés alatt Annával végig aktívak voltunk, volt véleményünk és értelmesen meg is tudtuk fogalmazni építő jellegű gondolatainkat. A legjobban mégis az esett, mikor Corentin részletesen kifejtette nézetét, miszerint Magyarországra nem lehet azt mondani, hogy kelet-európai ország, hiszen igyekezett mindig megtalálni a középutas politikát. Számunkra ez azért volt kiemelkedő jelentőségű, mert elméletével mindenféle előzmény nélkül állt elő. Hollandiában igen érzékenyek vagyunk a kelet- és közép-európai elhatárolásra és „nyugati” barátainkat is mindig kijavítjuk, ha le „kelet-európaiznak” bennünket. Corentin mindezt magától ismerte fel, amivel sikerült megkoronáznia az esténket.

Kedden folytatódtak tovább az ülések napi nyolc órában. Ehhez nem számoltuk hozzá a kávé és ebédszüneteket, szóval igen elfoglaltak voltunk. A közös kávézásokat egyébként nagyon élveztük. Általában tovább folytattuk bizottsági társainkkal a diskurzust a felmerült kérdésekről és vagy nagyban helyeseltünk egymás gondolataira, vagy további érvekkel igyekeztünk meggyőzni társunkat. Célunk ugyanis a konszenzus megteremtése volt a napirendi pontokat illetően. Témáink roppant széleskörűek voltak. A kiindulópont a gazdasági válságkezelése volt, de alapos közgazdasági tudás hiányában mondhatni, csak látszatmegoldásokat találtunk. Ezen túl foglalkoztunk még a női és férfi egyenjogúsággal, a tagországokon belüli migrációs politikával, a szociális rendszerek harmonizációjának kérdésével, a környezettudatos társadalom problematikájával, az Európai Központi Bank szerepével, valamint a nem uniós országokból való bevándorlással és munkaerőpiaccal. Mindenki a kezében tartotta a fenti témákhoz fűződő új törvényjavaslatokat, melyek a bizottsági ülések folyamán kerültek megvitatásra. Az elnök által kidolgozott tervezet valóban csak útmutatóként szolgált, hiszen a jogalkotás terén nagyon produktívak voltunk. A közös brainstroarming-ok alkalmával meghozott törvénytervezetek délután a politikai pártok elé kerültek. Az újbóli tárgyalást követően a reggeli javaslat késő délután visszaért a bizottságokhoz módosításra, de az is előfordult, hogy az egyes pártok egyetértettek az elképzelt tervezettel és azokhoz csak a plenáris ülésen tértünk vissza, mikor szavazásra került a sor. Igen komplex rendszere volt egész hetes jogalkotási folyamatunknak. Mindenestre jó volt megtapasztalni és egy bepillantást nyerni diákszinten, miként is zajlik az élet a való élet porondján.

Első kézből tapasztalhattuk meg, mennyire nehéz kompromisszumot találni egyes kérdésekben. A tagállamok érdekei valóban régiónként eltérőek, de a helyzetet tovább nehezíti a történelmi, társadalmi és kulturális háttér különbözősége. Ez leginkább az Oroszországhoz való viszonyon volt tapasztalható. A skandináv és a nyugati országok képviselői már-már idealisztikus képet festettek a nagy „Orosz Medvéről”, melyet a beloruszok és kelet-közép-európaiak igyekeztek valamelyest enyhíteni. Hogy amerikaiak és fehéroroszok is részt vettek az uniós héten nagyon jó elgondolás volt, mely sok problémát más színben tüntetett fel.

Az ülések nyelve értelemszerűen az angol volt, viszont nem állítom, hogy minden esetben zökkenőmentesen ment a kommunikáció bizonyos résztvevők között. Sajnálatos módon nagyban lehetett érezni az egyes felszólalások alkalmával, ki melyik vidékről, régióból származik. A nyelvtannal és a szóhasználattal nem is igen volt probléma, de az akcentus tagadhatatlanul érződött. Ezen felül, a nagy hévvel átitatatott diskurzusok alkalmával sokszor előfordult, hogy a másik megértése nem ment gördülékenyen. Tapasztaltuk milyen az, mikor a román és svéd lány negyed órája próbálja meggyőzni a másikat igazáról, mire hirtelen észbe kapnak, hogy ugyanazt akarják mind a ketten, hiszen érdekeik közösek.

Nem csak szakmai szempontból tanultunk sokat az European Week alatt. Még inkább egyértelművé vált számunkra, hogy az ember megjelenése és külső előadás módja mennyire fontos. Lehet, hogy egy szimpatikus, jól öltözött, mosolygós képviselővel (elvégre egy hétig mi is azok voltunk) nem értünk teljes mértékben egyet, mégis ahogy interpretálja véleményét, könnyebben azonosulunk vele, mint azzal, aki ripacs és nagyszájú, de ugyanazt az álláspontot képviseli, mint mi. A bizottsági szavazások alkalmával többször fordult elő, hogy a kölcsönös szimpátia adta meg a végső löketet egy tervezet elfogadásához. Az olasz lányokkal például nagyon jóba lettük, és hajlandók voltak mellettünk kiállni olyan kérdésekben, ami számukra indiferens volt, viszont tudták, hogy nekünk fontos, így a mi oldalunkon tették le voksukat, nem a skandinávokén. Most is borzongok, hogy ha ez igaz alacsony szinten, mi mehet az Unióban: a személyes kapcsolatok mennyire képesek befolyásolni a véleményeket.  A felismerés, mi szerint mennyire nem mindegy, kik képviselik országunkat az Európai Parlamentben ekkor hasított belém. Persze előtte is tisztában voltam, hogy fontos élni választási jogunkkal és felelősek vagyunk mi magunk is ország irányításáért, hiszen az érdektelenség a legnegatívabb véleménynyilvánítási forma. Sokan hajlamosak fél vállról venni az európai parlamenti választásokat, mert megfoghatatlannak és távolinak érzik. Ez a nemzeti választásokhoz viszonyított számarányokon jól kivehető. Ez azonban felelőtlenség. A magyar parlamentben lényegesen több magyar képviselő ül, sajnálatos módon nem személyük és személyes meggyőződésük a meghatározó, elvégre az esetek döntő többségében a képviselőt nem lehet elválasztani a párttól. Nos, Brüsszelben ez másként működik. Az Unió komplexitásának köszönhetően a képviselők valóban képviselők, méghozzá nem csak a pártjuké, de saját hazájuké is. Azáltal, hogy kit küldünk szupranacionális parlamentünkbe, magunkról is kiállítunk egy bizonyítványt, amolyan „országimázst”. Éppen ezért fontos megtalálni a legalkalmasabb embereket az említett posztokra. Ennek kiválasztásánál pedig nagyon fontos a nyelvismeret. Nem szükséges tolmácsnak vagy szakfordítónak lenni, de az angolnyelvtudás, különösen a kommunikációs képesség kiváló legyen. A szavazások eredményét nem egyszer befolyásolták az előadók nyelvi előadásmódjai.

A bizottsági munkát sokszor hátráltatta a minduntalan felmerülő kérdés: „Ok, ok, but where is the money?”. Könnyű kitalálni, kik küszködtek ezzel a problémával. Ugyan céljaink sokszor azonosak, a megvalósítási mód igen problematikus, különösen gazdasági válság idején. Bár kifejezett költségvetésünk nem volt, mindig igyekeztünk racionális korlátok közt gondolkozni és kalkulálni. A financiális háttéren kívül a legfőbb problémát az okozta, hogy a tagállamok nem akartak további jogkört ruházni az Unióra. Ez alól két kivétel születetett: a szociális háló harmonizálása, valamint az EU-PAX felállítása. Egy hetes huzavona után megszületett a Külügyi Bizottság tervezete egy NATO mintájára felépülő béke fenntartó és béketeremtő hadseregről, mely a jövőben az Unió védelmi szervévé is előléphet.

Az egy hét során szembesültünk az egyes országok félelmeivel is. Elmondtuk közép-európai régiónk kis problémáját, hogy a magyar (cseh, lengyel, stb.) állam által kitanított, külföldön tapasztalatot szerzett emberek folyamatosan hagyják el az országot, így tudásukat máshol hasznosítják, aminek következményeként ezek az államok folyamatosan esnek el a legújabb know-how-októl. Mindamellett gazdaságilag is negatívan hatásuk van, hiszen az általuk befizetett borsos adók nem abba a kincstárba folynak be, melyből oktatási finanszírozásuk történt. Ezzel szemben tőlünk nyugatra valóban aggasztó a bevándorlók helyzete. A szicíliai kormány például Marokkóba telepíti Fiat gyárait, hogy ezzel is csökkentse az Afrikából való elvándorlás arányát.

Az egy hét egyfajta illemtanóra is volt számunkra, különösképpen akkor, mikor példálózni szerettünk volna egy országgal. Pár órán belül mindenki megtanulta, milyen fontos először körülnézni a teremben, hogy ki merről jött és csak azután elkezdeni beszélni. Persze Lettországgal és Litvániával mindenki bajban volt, a kettő elválasztása elsősorban a „European Studies-t” folytatóknak okozott problémát. Svédország és Finnország valóban a jóléti társadalom benyomását keltette, Németország inkább középre húzott, a lengyelek és a románok pedig folyamatosan a saját nyelvükön akartak beszélni hozzánk.

A szimuláció hét tökéletes kiegészítette az Erasmus időszakot. Nijmegenben sok nemzet fiával-borjával lehet együtt bulizni, de sajnos relatíve kevés okos és érdeklődő diák van, akikkel például a fenti témák valamelyikéről lehetne beszélni. Louvainban valóban válogatott közösség volt, bár nem ártott volna a Gazdasági biztosságban még több gazdasági ismerettel rendelkezni. A szociális témák azonban nem okoztak nehézséget a jövő jogászai számára. :)

Az elmondottak csak a töredékei azoknak az élményeknek, tapasztalatoknak, benyomásoknak, amikkel Belgiumban gazdagodtunk. Jó volt az egész napos kirándulás is Brüsszelben a gyönyörű tavaszi napsütésben. Furcsa volt, hogy nem volt ott Geri akinek panaszkodattunk volna, hogy (a novemberi kirándulással ellentétben) meggyullad a lábunk a csizmában. Végiglátogattuk az uniós intézményeket, részt vettünk a Tanácsban egy konferencián, sétálgattunk a városban, söröztünk Európa egyik legszebb terén a Grand Place-n, majd magyar találkozót tartottuk a Delíriumban (a város leghíresebb pubja, ahol 2500 féle sört lehet kapni). MCC-s barátainkon kívül egybesereglettek azok a fiatalok is, akik az Európai Parlamentben dolgoznak valamilyen gyakornokként. Jó volt egy kis képet kapni az ő életükről is.

Teljesen el vagyok havazva, ki sem latszom a sok olvasnivalobol. Megkaptuk Brusszelbol is az anyagot (epp idoben, elvegre nincs egy het az indulasig...), amibol fel kell keszulnunk. Egyeduli bajom, hogy tulsagosan is erdekes! Elnezven a majd 200 oldalas anyagot es a felszolalas temait, szivesen belemelyednek jobban a temaba. Vegre valami, ami ebben a tanevben elkezdte foglalkoztatni a fantaziamat szakmai teren is. Egyelore nagyon lelkes vagyok az Economic and Social Commission irant. :) Roviden ennyi. Sok ujdonsag nem tortent. Varom Annat (holnap erkezik) es jogi fakultas konyvtaraban gornyedve hianyolom a pihenteto honfoglalokat! :)))

Azt hiszem, augusztus óta nem igen volt alkalmam azt tapasztalni, hogy Hollandiában jobb az idő az otthoninál. Többetektől hallottam, hogy Budapesten a napokban havazott és a megszokotnál hűvösebb van. Nos, az alábbi képek azt hiszem magukért beszélnek. Igazi tavaszi, napsütéses, mellény viselős idő tombol szerte az országban. (Bár valahogy női megérzésem azt súgja, hogy ezen bejegyzés publikációja után, pár napra visszatér az esős időszak...). Korábban nem gondoltam volna, hogy az időjárás ilyen jelentős szerepet játszik az ember életében, de most már teljes mértékben meg tudom érteni az angolokat, amiért annyit beszélnek az időről (és nem abból a célból, hogy valamivel kitöltsék a kínos csendet), hiszen velük sem volt valymi kegyes a sors e tekintetben. :)

A szombat reggelt egy alapos bevásárlással és a boltban való csetlést-botlással indítottam. Mikor már a Lidlben és a holland Em-Té-ben is elintéztem minden szükséges dolgot, bepakoltam a kis biciklistáskába és indultam volna hazafelé, mikor a hátizsákomnak hirtelen szétnyílt a zippzárja és a földön landult minden tartalma... Úgy éreztem magam, mint egy kezdő turista Hollandiában, akinek se helyismerete, se tapasztalata nincsen a biciklis bevásárlás terén. Az egészben a legkínosabb az volt, mikor az édes-csípős chili szósz nagy csörömpöléssel szilánkjaira tört kis bevásárló központunk kellős közepén és egy méteres körzetben minden ragadt a piros szósztól...

(A tett színhelye a chilis merénylet előtt). :) Geri szerint a kis winkel centrumunk olyan mint egy gettó, hétvégente a jókedv fenntartás érdekében még zene is szól. :)

A kedélyek megnyugtatása végett gyorsan felraktam az ablakra a tavaszi dekorációt, majd Kingával kimentünk a folyópartra sétálni és élvezni a napfényt. Egy padon ülve néztük az elhaladó nagy hajókat és a közeli csónakházból felénk tartó evezősöket. A nagy  világmegváltó tervek szövögetése mellett arra az elhatározásra jutottunk, hogy májusban (a vizsgák letételét követően) összeköltözünk (pontosabban ő költözik hozzám) és a lakbérrel megspórolt több száz eurókat inkább utazásokra költjük. :)

Hát ezek a nagy események és fejlemények a napokban. Most komolyan leültem tanulni (az európai munkajog könyvemnek csak a tartalomjegyzéke 200 oldal...), így izgalmasabb  programokon Anna érkezésig (márc. 25.) előre láthatóan nem veszek részt. :)

Nagyon sportosak a fiúk. A parton mindig mikrofonnal követi az evezősöket egy biciklis és osztaja az észt. :)

Március vége felé azt sem tudom hova kapjan a fejem. Itteni prezentációk, otthoni kedvezményes vizsgák, soron következő nijmegeni vizsgák éshamarosan Bürszzelbe is megyek Annával egy Európai Parlamenti Szimulációs Hétre, ahova szintén készülni kell. Gyomorgörcs ugyan még nincs,  de nem mindig könnyű megtalálni a helyes utat a szórakozás és a tanulmányok között. Mert ugye az Erasmus a kapcsolatépítésről is szól, amit hol lehetne jobban tökélyre fejleszteni, mint a közös partykon és egyéb programokon. Tegnap, március 17-én például az íreket ünnepeltük Saint Patrick's Day alakalmából, így újra igyekeztünk zöldbe öltözni és egy tipikus holland vacsorát követően részt venni egy ír hangszerelésű koncerten a Pieckenben.

Adriennel és Tommal. Ugyan nem írek, de legalább angolok. :)

Szépek vagyunk. :)

Mintha azonban kezdenék feltöltődni energiával, és a hajnali fekvés-kelés ellenére eredményesen dolgoztam végig a mai napot, amit a maradék lángos kisütésével terveztünk megünnepelni Kingával és Istvánnal. Hát a kis vacsora elgondolás ott dőlt meg, mikor keresztül vágtunk az egyetemen és a vendéglistát sikerült 10-re tornáznunk, de ezt a vasárnapi után már meg sem éretrük. :) Érdekes volt megint végignézni a társaságon: 4 magyar, 3 lengyel és 3 német. Biztos nem véletlen. :)

Stampot, az egyedüli 'so called' holland étel. Krumplipüré összekeverve hússal (baconnel) és valamilyen zöldséggel. A narancssárga répás volt, a sárga savanyú káposztás és ananászos, a zöld pedig valamilyen saláta félés (nem tudom, hogy nálunk lehet-e ilyen fajta zöld gazt kapni). :)

Lángos, második felvonás. Új szereplők: Suzy (német) és a lengyel Joanna, ill. Alicia

A nap minden egyes percét igyekeztünk kihasználni és kiszabadulni kicsit a levegőre a csodálatos tavaszi időben. Egyetemi elfoglaltságunk végeztével Kingával és Nádjával (ukrajnai, de az Eltén tanul programtervező-matematikusnak [látod Attila, Te is jöhetsz ide Erasmussal]) bementünk a városba, hiszen mindenkinek akadt elintézni való dolga. A napot a főtéren egy kávéval koronáztuk meg, miközben csak  sütettük az arcunkat. :) Kingával már teljesen tavasz lázban égünk, így hazafelé jövet jól be is vásároltunk zöldségekből és gyümölcsökből, az egészséges életmód szellemében és finom tavaszi salátát kreáltunk össze a délután kick fit edzésünk után. :)

Lányok trikolórban. :)

Március 15-ét hogy is tudtuk volna másként ünnepelni Hollandföldön, mint egy igazi LÁNGOS sütéssel. Azon erasmusosok, akik már jártak korábban Magyarországon, különösen a Balaton környékén, már szeptember óta kérdezgették, mikor csinálok nekik lángost. Nos, eddig erre nem került sor, de öt magyar (Anita, Bence, István, Kinga - sértődések elkerülése végett szigorúan ABC sorrendben) közös összefogása megfelelő alapnak ígérkezett a jó kis fokhagymás-sajtos-tejfölös csemege elkészítéséhez. Ugyan egyikünk sem készített még korábban lángost, de én biztos voltam a sikerünkben, igaz az elején egyeseknek voltak kételyei, igaz István? :) Szóval az előkészületi munkák a piros-fehér-zöld hangulatban, Republic és Lovassi András társaságában teltek, majd a többiek érkezését követően (kb. 23-an voltunk) már újra nemzetközi síneken haladtunk. Azt hiszem méltó módon emlékeztünk március 15-ére. :)

Az este egyébként nagyon jó hangulatban telt, és nem azért, mert a vacsora és az azt követő buli között folyt az alkohol. :) Kivételesen pozitív - de legalábbis nullszaldósra - hoztuk ki a vacsora költségvetését, szóval jó irányba fejlődünk. Csak a tésztával sikerült elszámolnunk magunkat, de nem baj, majd egy hétig lángost eszünk, vagy csinálunk másik húsz embernek egy újabb fergeteges lángosos vacsorát. :) Különösen élveztem, hogy ez most nem mentor csoportnak szóló vacsora volt, hanem egy igazi vegyes társaság. :)

Srácok! Köszönöm szépen még egyszer a segítséget! Együtt hoztuk össze, és nem is akárhoyg! :D

És amire büszkék lehetünk:

Time management ide, time management oda, sajnos pont azokat az eseményeket nem tudom részletesen dokumentálni, amelyek a legnagyobb élményt nyújtották. A múlt héten nyakamba vettem Európát és csak Köln, valamint Bonn felfedezése után indultam vissza Budapestre.

A hét Tamás (Viktor volt osztálytársa, már két éve dolgozik Kölnben) nijmegeni látogatásával indult, majd szerdán együtt mentünk Kölnbe. Az idő nem éppen kedvezett a városnézésnek, a dóm tetejére sem tudtunk felmenni, ellenben a 4711-es házat (kölni víz) és a Csokoládé Múzeumot. A Sport Múzeumra sajnos már nem jutott idő, pedig állítólag az is érdekes. A városnak egyébként kellemes hangulata van, különösen este, mikor a flamand és osztrák stílusú házak (tényleg mintha egy olvasztótégely lenne) megvilágítást kapnak és a pubok ajtaja felett jól kivehetőek a régi cégérek. A főutca még este is csak úgy nyüzsgött és minden második tábla a helyi sört hirdette (Kölsch), amelynek több fajtája van és a németektől szokatlan módon két decis pohárban adják, így mindig pezseg a buboréktól és az alja sem melegszik fel. :)

Csütörtökön átvillamosoztam (pontosabban át U-bahn-oztam) Kölnből Bonnba. A 16-os U-bahn-nal - ami leginkább a villamos, metró és hév keveréke - utaztam 50 percet és máris a régi Szövetségi Köztársaság fővárosában, Bonnban voltam, ahol Marci és Ági tanul szintén Erasmussal. Jó volt újra látni őket is, Marci vacsival készült és az esti nosztalgiázást követően másnap kezünkbe kaptuk az esernyőt és igyekeztünk bejárni a várost, amiből a végén a Történeti Múzeum megtekintése lett (a második világháborútól egészen napjainkig). A Rajna partig is csak egy fénykép erejéig sétáltunk ki. Hiába, ide tavasszal is vissza kell jönni. :) Szombat hajnalban indult tovább Budapestre a repülő, ami fél négyest kelést jelentett, de reggel 8-kor már Ferihegyen voltam, így előttem állt az egész nap.

Ákos várt a reptéren, a délelőttöt kettesben töltöttük és újfent megállapítottam, hogy milyen csodálatos városban is lakom eredetileg! :) Annak ellenére, hogy szinte tényleg minden hónapban látjuk egymást, nem állítom, hogy nem nehéz ez a távkapcsolatosdi. Bár mindig arra gondolok, hogy nekem könnyebb, mert csak úgy pörögnek az események és az idő is sokkal gyorsabban telik, mintha otthon lennék. Nagyon szerencsésen jött ki a lépés, mert pont szombat este volt a Mathius Corvinus Collegium Bál is, így nem csak amolyan face controll-ként mentem be a szakkoliba, de még jól is éreztem magam, hiszen megvolt minden ami egy bál elengedhetetlen kelléke: keringő, tombola, tánc, jó hangulat. A vasárnap szokás szerint a Cambridge-s nap volt, reggeltől délutánig az egyetemen, de ezt a kurzust különösen élveztem, és nem csak azért, mert ez szolgáltatta a jogalapot a hazautazásomhoz. :) Ezt követően amolyan holland módra volt megszervezve az életem: pár órás beosztásokban találkoztam családdal és barátokkal, majd kedden este repülés vissza Bonnban.

Anita másodunokatestvérem várt kint a reptéren és annak ellenére, hogy nem találkoztunk korábban, csak e-mail-en keresztül vettük fel a kapcsolatot egymással, rögtön felismertük egymást. A már napi programnak tartott beszélgetést követően fáradtan dőltem be az ágyba, de vártam, hogy másnap újra bemenjünk a városba. Érdekes volt bepillantást nyerni Anitáék életébe is, miként lehet megőrzni a magyarságot úgy, hogy csak turistaként jár vissza valaki Magyarországra és Erdélybe, ugyanakkor jobban magyarnak tekinti  magát, mint németnek, annak ellenére,  hogy gondolatai németül cikáznak és a családon kívül mindenkivel németül beszél, még a magyar származású Németországban élő barátaival is.

Szerda este érkeztem vissza Nijmegenbe. Nem gondoltam volna, hogy a közel 150 km-es távolság vonattal való leküzdése két átszállást és négy órát vesz igénybe. Mindezt 33 euróért. Csak lábjegyzetben teszem hozzá, hogy a repülőjegyem Budapestről Bonnba nem volt 30 euró...

A sok program között, eddig nem volt időm írni a karneválról, ezért igyekszem hiányosságom ez úton pótolni, mert ez is van legalább olyan érdekes, mint a decemberben érkező Sinterklaas, igaz a Mikulással ellentétben a karnevál nem az egész országra kiterjedő ünnep, hanem csak a déli országrész ünnepli ezen régi, vallási eredetű hagyományt.

Minden év februárjában, hamvazószerda előtti héten karneválokat tartanak a nagy folyók mentén, hiszen ezek szolgáltatják a termszetes választóvonalat a katolikus dél és a protestáns észak között. Karnevál idején, északon a megszokott napirend szerint zajlik élet, dél azonban teljesen kifordul magából és pár napra őrült forgataggá változnak a nagyobb városok. Ilyenkor iskolaszünetet rendelnek el és a felnőtteknek sem kell dolgozi menni, az üzletek többsége zárva tart (kizárólag délen, az északiakat pedig az év folyamán más munkaszüneti napokkal kompenzálják a jól működő regionalizmus szellemében). Érdekes, hogy nem a kormány, vagy a városok polgármesterei rendelik el a munkaszüneti napot, hanem maga a Karnevál hercege. :) Ez nem vicc, mikor a Karnevál hercege megérekezik a városba, a polgármester átadja neki a városháza kulcsát és ezzel a herceg megkapja 3-4 napra a város irányítását. Ő oldja fel azt a tilalmat is, mely tiltja a közterületen való alkohol fogyasztást és hatására az emberek amolyan déli temperamentummal vérteződnek fel. A Karnevál hercegét a Raad van Elf (Tizenegyek Tanácsa), vagyis a helyi karneválszervezés központi tanácsa nevezi ki, aki a tényleges hatalomgyakorló az adott településen. A 11 a hollandok számára egyfajta mesebeli szám, melyet a bolndoknak tulajdonítanak. Így itt a bolondok napját nem április 1-jén ünneplik, hanem minden év november 11-én. Ugyanezen a napon ül össze Raad van Elf és megkezdődik a lázas készülődés a karneválra. Vidám találkozásaik során maguk sem tudják megszámolni mennyi sört döntenek le, de mindegy egyes korsó előtt a rituális "Alaaf" kiálltás elengedhetetlen. :)

Mindenütt ünnepi hangulat uralkodik, de a legismertebb ünnepségeket 's Hertogenboschban (kimondható nevén Den Boschban, vagyis a Herceg erdejében), Bergen-op-Zoomban és Maastrichtban tartják. Ilyenkor a hollandok (és az erasusos diákok:)) napokon át megállás nélkül isznak, táncolnak és énekelnek Brabantban és Limburgban. Egyes fiatalok elmondása szerint, karnevál idejére a párok egy harmada szünetelteti kapcsolatát és meglepőmódon novemberben születik a legtöbb bébi... Az ünnep alatt valóban mindenki felszabadult és pár napra még flörtölni is megtanulnak a holland fiúk, a nagyon is konzervatív lányok pedig hirtelen túlságosan is liberális mistress-ek lesznek. Mi, közép-európaiak csak azt nem értettük, hogy ehhez miért kell külön alkalmat kreálni, miért nem lehet kicsit nyitottabban viselkedni az év többi napján is.

Természetesen a színes maskara elengedhetetlen kelléke a karneválnak, de még véletlenül se húzzuk párhuzamot a velenceivel. Utóbbi sokkal inkább az eleganciáról szól (legalábbis tradícionálisan), ezzel szemben a hollandoknál inkább a közönségességre mennek az emberek, a mottó : "Minél vadabb, színesebb, őrültebb, annál  jobb." Nos, azok akik utcalánynak, alkoholizáló apácának, reverendás papnak vagy szerzetesnek öltöznek, azok igencsak kezdtek eleget tenni ennek a jelszónak, nem is beszélve azokról, akik a nulla fokban egy szál rövidnadrágban és pólóban ünnepeltek. Azon már meg sem lepődtünk, hogy a lányokon nem volt harisnya és a szoknyához csak egy kis papucsot vettek fel, miközben mi panaszkodtunk a három réteg pulcsi és vastag téli csizma alól (még a lengyel és a német lány is), hogy hideg van... Most már értem, hogy miért mindig a hollandok (és az északi németek) az elsők akik március-április környékén megmártóznak a Balatonban. :) Régen a bolondos ruházathoz maszk is dukált, mára ez kezd mindinkább háttérbe szorulni. Az északiaknak azon elképzelése, mely szerint öltözetnek megteszi egy egyszerű parasztruha is, merő félreértés. :)

A zene különösen fontos szerepet kap karnevál idején, minden évnek megvan a saját karnevál himnusza, amit újra ésújra lejátszanak a felvonuló zenekarok. A különböző dalokat játszó zenekarokat mindenhova követi a felvonuló tömeg és nagy attrakciót jelentenek a karneváli kocsik is, melyek hosszú menetben kígyóznak végig a városok és falvak főutcáin. A szertelenül feldíszített kocsik elkészítése több hónapot is igénybe vesz és az előkészületek nagy titokban folynak. A nijmegeni felvonulás alatt elmerengtünk azon, vajon hol tárolják ezeket a monstrumokat, mert egyik-másik valóban hatalmas, de a jogászi logika hamar rájött, ha a vonatató eszköz traktor, vagy más mezőgazdasági gép, akkor a kreatív munkálatok feltehetően vidéken zajlanak, ahol a lehetőségekhez képest temérdek hely van az ilyen masinák számára. A kocsik dekorációja általában valamilyen divatos és szórakoztató téma, néha aktuális események is megörökítésre kerülnek. A vezető politikusokat az esetek többségében kegyetlenül karikatúrázzák, a társadalmi bajokat gyakran kosztümös előképek jelenítik meg. A kocsikat a Dansmarietjes-ek, vagyis táncoló lányok kísérik, a vígasságnak pedig húshagyó kedd után szakad vége.

Eddig zömében csak vidám, örömteli és pezsgő életről tanúskodó dolgokról írtam, hiszen ilyen a hollandiai életem is. Most azonban kénytelen vagyok megemlékezni az Amsterdam schipoli repülőgép szerencsétlenségről - tudom,  az otthoni híradó is beszámolt róla. Az elhangzott tényszerű információkhoz valóban nem tudok sokkal többet hozzátenni, de alább olvasható egy kis komment is:

"Leszállás közben 135 emberrel földhöz csapódott egy török utasszállító repülőgép az amszterdami Schiphol légi kikötő közelében, a legfrissebb hírek szerint kilencen nem élték túl a balesetet. Az utaslista tanúsága szerint a repülőgépen nem volt magyar utazó. A túlélők arról számoltak be, hogy az Isztambulból, körülbelül fél tizenegykor érkező Boeing 737-800 típusú gép egy mezőn ért földet, úgy 500 méterre a leszállópályától és mintegy 100 méterre a rendkívül zsúfolt - Amszterdam és Haarlem közötti - A9-es autópályától. Becsapódás után a gép törzse három részre tört. A balesetet feltehetően motorhiba okozta."

 Ez nem meglepő látvány Schiphol közelében...

Fontosnak érzem kiemelni, hogy Hollandiában lényegében alig vannak az otthonihoz hasonló autóutak, ha valami épül, annak autópályának kell lennie, elvégre mégiscsak egy tiszántúli területen élnek másfélszer annyian, mint egész Magyarországon. Nem meglepőek így hát a reggeli és délutáni dugók az autópályákon. Arról nem is beszélve, hogy amikor lehetne is haladni akár a megengedett 130 km/h-ás sebességgel, a jó holland nem megy többel, mint 110 km/h. Hát igen, a nagy rendezettségnek megvannak azért a hátrányai is, ami különösen akkor szembetűnő, mikor 180-200 km/h-ról lelassítva (és ez még nem is sok) átlépjük a német határt... No igen,  türelem, türelem... Az autópályahálózatok viszont valóban eszméletlenek, mikor a GPS azt mondja: "Hajts be a körforgalomba", te csak keresed, keresed azt a nyavalyás körforgalmat, majd öt perc keringés után realizálod, hogy ez a 4-6 sávos út görbül és feltételezhetően ez maga a körforgalom. Azt hiszem ettől még messze állunk, csak úgy mint a maroknyi autópálya felett elsuhanó, fel- és leszálló repülőgépektől. A schipoli baleset (teszem hozzá, Európa egyik legforgalmasabb repülőtere) az A9-es autópályánál történt, ami felett a legtöbb gép elhalad, hihetetlen látványt nyújtva ezzel a fővárosba, illetve a tenger felé tartó autósoknak.

Ezt a rövid kis szösszenetet még múlt héten írtam a reptéren várakozás közben, amolyan szociális tanulmányként esetleg párótoknak érdekes lehet! :)

"Azt hiszem ilyen korán még sosem értem ki az eindhoveni reptérre. Eddig valahogy mindig sikerült belőni az időt, hogy ne kelljen sokat várnom, de akadt olyan is, mikor a checkin-t külön nekem kellett újra kinyitni, ugyanis elbohóckodtam az időt a bicikli lekötözéssel még Nijmegenben, így csak eggyel később vonattal tudtam jönni. De nem baj, így legalább van időm kicsit amerikai filmeset játszani és a várótérben laptopozni. :) Egyébként meglepő, de eddig alig vannak emberek a közelben. Nem tudom, hogy ez a válság jele-e vagy tényleg csak nagyon korán van. :) Jó hír viszont, hogy ezúttal nem sípoltam be és nem jött a roppant kedves biztonsági néni, hogy jó alaposan, némi erotikai töltöttséggel megmotozzon. Sőt, már odáig is eljutottam, hogy azelőtt vettem le a cipőm, mielőtt még a futószalaghoz értem volna, mire a helyes holland ellenőr csak mosolygott. :) Az emberek egyébként nagyon érdekesek, fürkésző tekintetek tömkelege, vajon ki merre tarthat, milyen útlevél van a másik kezében és egyáltalán milyen nyelven is beszél. Persze van néhány jellegzetes személyiség, kiknek származása tagadhatatlan, de olykor hatalmas nagy meglepetésekbe futhat az ember. A 195 cm magas, kicsit hosszú hajú, gondosan bezselézett szőkeség, aki a legújabb férfidivatnak megfelelő ruhát viseli – és ezen felül tudja is hordani – majdhogynem kizárt, hogy magyar legyen. Viszont az, az 50 körül járó, kissé pocakos, kopaszodó, hatalmas székelybajszos úriember aligha lehetne helybéli. A checkin-nél még a közelemben álló szőke, kissé pufók, farmerját a kevésbé ápolt csizmájába betűrő, nagy kereszt válltáskát viselő korombeli lányban teljes mértékben biztos voltam, hogy holland, egészen addig, míg elő nem kapta a régi kis kék útlevelét. Hm, egész jól álcázta magyarságát gondoltam, mire tökéletes holland párbeszédet követően adta le a csomagját. Azt hiszem, ő már teljes mértékben akklimatizálódott, vagy csak egyszerűen kettős állampolgár. :)

A másik kellemes meglepetést az okozta, mikor újra megbizonyosodtam a felől, hogy nem csak honfitársaink között vannak, hogy is mondjam, enyhén szólva flúgos emberek. A fekete Hello Kitty-s táskával mellém viharzó hölgyet már a buszról leszállva kiszúrtam, ugyanis olyan vörösre volt festve a haja, hogy azt nem lehetett nem észrevenni. Otthon egyébként az ötvenes, molett nőknek sincs ilyen színű haja. Míg Magyarországon a festett vörös nagy divat, addig Hollandiában, mondhatni ritkaságszámba megy. Továbblépve a hajszínen az öltözködése is olyan extrém volt, hogy lényegében nem igen akadt olyan szí, ami ne lett volna megtalálható rajta. „Öltözködni tudni kell” – gondoltam magamban, majd elmerengtem azon, minden bizonnyal jól szórakozott Amszterdamban, ahol a különcsége csak úgy beleillik a város kavalkádjába. De nem, ismét tévedtem, ott tartotta a kezében az útlevelet „Passport Nederland Koninklijk”. Akármennyire is kezdek rutinos lenne az emberek nemzetiségének felismerében, azért akadnak határesetek, de épp ez tesz széppé minket, embereket, hogy vagyunk olyan egyértelműek. Bár a hollandok, elmondásuk szerint messziről felismerik az idegeneket, a választóvonal mindig az arcberendezés, különösen a szájnak a mozgása. Nos, ebben lehet valami, már csak azért is, mert minden nyelvnek megvan a saját maga ritmusa és mozgása. Na de most mennem kell, megjött a gépem."

Szerkesztői hozzászólás: A hollandnak tűnő magyar lányról kiderült, hogy 26 éves és novemberre várja az első babáját. Egyébként 2004-ben, az Eu csatlakozást követően érkezett Hágába mint fodrász, szépen lassan megtanulta a nyelvet, majd megismerte a német férjét (közvetítő nyelv a holland), Dominikán összeházasodtak és miután a magyar nyelv ismerete nélkül nem tudott a férje megfelelő állást találni Budapesten, így hamarosan Bécsbe költöznek, hiszen mégiscsak közel van Budapest, Balaton és minden jó dolog, mert jó külföldön, de azért - mint ahogy a mellékelt ábra is mutatja - , az embernek egy idő után hazahúz a szíve...

 No persze, ha mindenki olyan stílusban öltözködne, mint az illusztrációkon, ezen bejegyzés nem született volna meg. :)

Lassan, de biztosan kezdek visszaszokni az egyetemi élethez, értem ez alatt az óralátogatásokat és a közös esti vacsorákat is. Persze a következő héten karnevál szünet lesz egész Hollandiában, ilyenkor a nemzetközi diákok nagy része is hazamegy, nekem pedig lesz időm bepótolni a 2-3 hetes lemaradásom a betegség miatt. Izginek ígérkezik, nem? :) (Hogy, ne csak mindig az utazásaimról számoljak be.:))

Jó volt ma az egyetemen is, újra találkozni a régi ismerősökkel, különösen Joannanak és Beátának (előző félévről itt maradt két lengyel barátnőmnek) örültem. Mintha mi sem történt volna, folytatódott tovább a közös szenvedés a több mint három órán át tartó kurzuson, majd mint a lovak (ennek a Delfti kirándulásig visszamenően hosszú története van és már nem is emlékszem, hogy kezdődött) vágtattunk a Refterbe ebédelni. Rövid összefogalás kivel mi történt mostanság, mik az elkövetkezendő hónapokra való terveink, majd folytatódott a szörnyülködés a tankönyv árakon (átlag 40-50 euróba kerül egy könyv egy szemináriumra).

Itt nem viccelnek ám az órákkal (legalábbis sikerült igen intenzív tárgyakat felvennem), éjfélig meg kellett írnom egy esszét az egyik holnapi kurzusra (European Employment Law), így hát nem is kellett más délutáni program után néznem. Este pedig átjött István vacsizni (kivételesen én főztem), kicsit olyan volt mint előző félévben a magyar esték: fini étel, nagy sztorizgatások, magyar és nemzetközi élmények mesélése. Egyszóval jó volt nagyon. :)

(A delfti magyar-lengyel csapat. Hiába, még mindig igaz: "Polak-Wegier dwa bratanki i do szabli, i do szklanki = Lengyel, magyar két jó barát, együtt harcol, issza borát."

Azt hiszem 2009. február 16-án olyan repülőútban volt részem, amit biztosan nem fogok elfelejteni, számomra ugyains ez a röpke másfél órás út vitathatatlanná tette, hogy visszafordíthatatlanul ráléptünk a felnőtté válás és önállóság útjára. Igen, ráléptünk, mert itt nem csak rólam van szó, de a többi korombeliről, elsősorban volt osztálytársaimról is.

Hétfő hajnalban érkezik az sms Jocitól (volt osztálytársam): "Remélem rajta leszel a gépen, mert én igen!" Nem, még nem üzleti útra készülünk, de nem is látogatóba. A képlet két ismeretlenes: én jövök vissza a holland egyetemre, Joci pedig vezeti a Wizzair sokadik számú  járatát. Na jó, még nem ő volt az első számú pilóta, de mikor szálltam fel a gépre, a pilóta fülkében nagyon állított valamit a műszerfalon az első tiszttel nagy egyetértésben. A lépcsőn állva csak úgy dagadt a mellem, hogy ismerem azt a fess fehéringes pasit, sőt leszállás után beszélni is fogok vele. Ezt érzik a szülők is, mikor a gyerekük sikerének örülnek? Mert akkor nagyon jó érzés büszkének lenni! :)

Ha valaki egy évvel ezelőtt azt mondja, hogy Jocinak én leszek az első ismerőse, akit utaztat és hogy az eindhoveni reptéren a leszállást követően a pilóta fülkéből kijőve ad két puszit, majd robogok tovább a kis holland egyetemi városkámba, csak mosolyogtam volna mindezen, hogy milyen szép álmok... Nos igen, az álmok olykor valóra válnak és akármilyen hihetetlen mi is felnövünk - legalábis Joci, én még az egyetemisták boldog életét élem. :)

Mint ahogy a sorozatok elején szokott lenni az összefoglaló a korábbi részek eseményeiből, úgy próbálom én is összeszedni, mi is történt velem a huisarts-al való találkozásom óta. Az elmúlt hetekben sajnos tényleg nagyon beteg voltam, ami a legrosszabb, hogy hangm sem volt, így az új, épületben lakó erasmusosokkal való kommunikálás csicsergés hiányában nem ment olyan könnyen. De Bonnból családi szálak révén, érkezett ám segítség antibiotikum formájában, így hősnőnk a gyógyulás útjára lépett. Az EU-ban valóban szabadon áramlik minden: tőke, pénz, munkaerő, bűncselekmény és gyógyszer receptek. Elégséges volt ugyanis csupán a receptet átfaxolni a helyi patikába és nem okozott prolémát a gyógyszer kiváltása. A procedúrához még hozzátartozik az a kis történet,mikor a bonni rendelőt felhívtam és az asszisztensnő először németül szólt bele a telefonba - szinte érthetetlen miért lepődtem meg, hogy Németországban németül veszik fel a telefont, de a hezitálás minden bizonnyal úgy tűnik, érezhető volt a hangomon. Akárhogy is a rövid "öööö"-im után kedves hangon magyarul közölte, amennyiben magyar vagyok, nyugodtan mondjam magyarul. Eszméletlen, tényleg sokan szakadtunk ki. Egy másik jó barátom, Tamás, néhány kilométerrrel arrébb, Kölnben szintén magyar háziorvoshoz szokott járni. A receptfelírháshoz visszatérve edig csak annyit, hogy a külföldiek úgy szoktak átmenni Belgiumba orvoshoz - mert az ottani dokik elismerik az antibiotikumok gyógyító hatását -, mint ahogy a hollandok mennek hozzájuk tankolni, hiszen ott a benzin is adómentes. Ezek után, nem is értem, miért Hollandiába jöttem. :)

Lényeg, ami lényeg sikerült olyan állapotba hoznom magam, hogy repülőre tudjak szállni, bár az előre eltervezett síelésnek 100-as zsebkendővel integethettem, viszont az otthoni orvos annál nagyobb szeretettel várt. Egy kis tüszős mandula, megspékelve egy középfülgyulladással, két repülés között ideálisabb sem lehetne. :) Az otthon töltött napok egyébként jórészt pihenéssel teltek, és igyekeztem feltöltődni újra energiával, no persze a házi húsleves a sok zöldséggel nagyot dobott a gyógyulási folyamaton. Azt hiszem lassan itt az ideje, hogy itt megpróbáljak én is főzni hasonlókat. :)

Már a túlságosan békés hétvége folyamán felvettem a kapcsolatot az otthoni biztosítóval, mert ugye egy jóléti országban, ahol a szolgáltatások árai olykor az eget verik, nem árt, ha rendelkezik az ember rendes biztosítással is, az egységes EU-s TB kártyán kívül. És milyen jó döntés is volt a Uniqua-nak az éves csomagját választani (igen, ez itt újra a reklám helye), mert mint utóbb kiderült, a Teve utcában kiváltható 'Európai Egészségbiztosítási Kártya' csupán annyit bizonyít az ittenieknek, hogy otthon rendelkezem társadalom biztosítással és jogosult vagyok igénybe venni az OTTHONI szolgáltatásokat, de a 25 eurós 'vizitdíjat' mindenképp ki kell fizetnem. Nos igen, otthon 300 Ft volt még anno a kvóta, az orovs foglalkozott velünk 3 percet, de ebből element 1,5 perc az adminisztrációval. (Elnézést azoktól az orvosoktól, akiknél másként történt az időbeli felállás, úgy tűnik, sikerült elkerülnünk egymást).

Szóval, az itteni rendszer úgy néz ki, hogy minden esetben először a háziorvosunkhoz (huisarts) kell fordulni, akivel előtte telefonon egyeztetük időpontot. Hétfőn hívtam fel az egyetem által még szeptemberben adott 'mindent tudó pakkban' található telefonszámot, így kaptam időpontot kedd reggelre. Kicsit hamarabb értem a rendelőbe, így nyugodtan ki tudtam tölteni a szükséges papírokat, mert ugye bürokrácia mindenhol van, csak nem mindegy, hogy azt ki és miként végzi. Miután túl voltunk a formaságokon, hamarosan meg is érkezett a doktor a várakozókhoz és a nevemen szólított. Pontosabban a Melindát még jól is mondta ki, és tudom, hogy a szíve mélyen mikor Perékszénííít (vagy valami hasonlót) mondott, akkor Perecsenyire gondolt. :) Szóval a szokásos kézfogás után bementünk vizsgálóba. Szimpatkius volt a doktorban, hogy egyenrangú félként kezelt és nem alá és fölé rendeltségi viszonyban beszélgettünk. (Fú, Jobbágyi és Lábady Professzor Urak most milyen lelkesen kezdenének bele az orvosi jog szépségeibe!:)) Elmondtam a panaszaimat, ugye senki nem lepődik meg, hogy angolul folyt minden és nem volt egyáltalán hiba a kommunikációs csatornában. Elvégre, ha a haterti (a környék, ahol lakom) buszvezető is kiváló angolsággal beszél, akkor ez a minimum, amit elvárhatunk a helyi orvostól. Különben is, a kerek keretes szemüveg kötelez. :) Huh, ez lehet, hogy most kicsit furcsán hangzik, de Hollandián kívül sehol máshol nem lehet ennyi kerek keretes szemüveget látni. Nem tudom miért van ez, de itt is zömében férfiak használják, közülök is az igen műveltek: orvosok, egyetemi tanárok, mérnökök, stb. Itt ez amolyan kiváltságnak számít,  otthon mindenféleképpen meglepő lenne ilyet viselni az enyhén szögletes, damilos megoldások helyett. Na de most más a téma, amihez igyekszem is visszatérni. Miután Dr. Bijleveld megvizsgálta a torkomat, megtapogatta a manduláimat ésmegmérte a lázamat, hamar meg is született a diagnózis. Influenza. Miért is ne, úgyis annyira divatos dolognak számít mostanság, és pont a húsz év körüliek számítanak a célosztálynak, szóval 'Why not?'. Otthoni instrukcióként, a szokásosokon túl azt is megkaptam, hogy ne lepedjek meg, ha ez még el fog tartani pár HÉTIG, legyek türelemmel. Hm, eddig valóban türelmes embernek tartottam magam, de mikor ilyet hallok, kicsit kezd felforrni a vérem. :) Aranyosan elmagyarázott mindent, hogy ilyenkor a szervezet harcol és nincs energiája másra (ez mondjuk végre egy jó kifogás), és csak fájdalomcsillapítót tud adni, különben meg az immunrendszeremnek kell megvívnia a saját maga csatáját. Ez már reggel olyan költőien hangzott. :) Az egészben az volt a legjobb, hogy nem is nyomtatott semmiféle receptet, a 'vizitdíjat' is a recepciónál kellett fizetni. A patika pedig ugyanabban az épületben volt, így csak pár lépést kellett sétálnom, megmondani a születési dátumom és már ott is volt a patikusnál a recept, nyomtatta a számlát és kaptam is a gyógyszert. Elég kultúráltnak hangzik, nemigaz? Ja, és ha eseteg más gyógyszertárba szoktam volna járni, azt feltüntethetem az adatlapomon és az orvos elküldi oda a receptet, amit ki kell váltanom. Egy kis szervezettséggel sikerült a várakozási időt lényegesn lecsökkenteni, mert a hollandok aztán tudják, hogy az idő pénz...

Szikrázó napsütés, friss levegő, bicikliző vidám emberek. Fú, ez már túl idillen hangzik, de mégis igaz. :) Ilyen Hollandia 2009 január vége felé. A diákélet Nijmegenben pedig csak most kezd újra beindulni. Kedd este volt a "newcomers" (újonnan érkezett erasmusosok) regisztráció a Cultuur Caféban, szerdán pedig folytatódtak a programok. (Én csak ekkor csatlakoztam a többiekhez, mert ki kellett heverni az egy napos utazást). Szóval az egyetem egyik nagy előadójában gyülekeztek a megszeppent diákok, hirtelen nem tudtam, hogy ez a környezet hatása, vagy a sok lánynak (80%-a az újaknak ugyanis csajszi) időbe telik kicsit feloldódni. Itt több előadást hallgattunk végig sok fontos és hasznos információval a következő szemeszterre vonatkozóan, majd egy antropológus beszélt a hollandok viselkedéséről és szokásairól. Vicces volt végighallgatni mindezt egy féléves itt tartózkodást követően. :) Kiderült például, hogy a hollandok nem csak praktikusak és funkcionalisták, de mindemellé pesszimisták is. Később a professzor viccesen megjegyezte, hogy még mindig "jobbak" a magyaroknál, akik egy félig teli poharat inkább félig üresnek látnak. Mindezekután megkérdezte, hogy vannak-e magyarok a teremben, és ha igen, tegyék fel a kezüket. Na hát, ez szuper ötlet, volt, mert kiderült, hogy két magyar is ékezett Nijmegenbe, Eszter és István. Mindketten közgázt tanultak, bár ők sem ismerték korábban egymást, és sajnos nem is egy helyen fogunk lakni, de azért mert ez megnyugtató volt. Az előadás után egy campus túra következett, ezek már szakirányok szerint és meglepő módon az ember mindig felfedez valami újat. Például a központi könyvtárba nem lehet táskát bevinni, ezért mindenki nagy piros bevásárlókosárral járkál az épületben és környékén. Viszont én is tudtam néhány új dolgot mondani a negyedéves holland jogász lánynak. :) Este Marie-Anne-nél, az egyik holland mentorunknál volt közös vacsi. Sara (előző félévben is itt volt már, olasz lány) főzött, természetesen spaghettit all' denthe! :) Itt láttuk egybe a csoportot először. Az érdeklődöknek megpróbálom felsorolni, csak hogy a későbbi hivatkozásoknál ne legyen probléma! ;) Van egy pennsylvania pár Nick és Nicole, elég mesebeli nevek, de alapjába véve aranyosak, bár szerintem nem sokat fogjuk őket látni. A másik fiú, és egyben az utolsó is, a spanyol Davide, akinek a barátnője egy másik mentorcsoportba lett beosztva. Nos igen, következzen akkor a neheze: ott van a nagyon aranyos svájci Kathrine, aki jogot tanul, így lesz is közös óránk. Szintén szimpatikus még a norvég Anette, az olasz Claudia és Nathelie, a lengyel Marta és a francia Sarah. Erene a skót-orosz lány (félig-meddig már eddig is hozzánk tartozott) most már hivatalos tagja lett folyamatosan bővülő kis csoportunknak.

Csütörtökön szerencsére csak délután kezdődtek a programok, így volt időnk kipihennünk a fáradalmakat. Meglepő milyen fárasztó az erasmusos diákok élete. :) A városnézést Saraval, Erenevel és Irine (a spanyol lány az előző félévről) kicsit átugrottuk a hidegre való tekintettel és inkább a boltokban melegedtünk, majd csatlakoztunk a többiekhez a Romagna Pizzériában. Ezt követően felmentünk Sarahoz, aki a belvárosban bérel egy nagyon szép lakást és ott készülődtünk az est további részére. Kicsit Sex és New York érzésünk volt: sok nevetés, kis Martini, parapppa zene és egy bird (https://www.youtube.com/watch?v=OZ4VnfsiR-g). Erene mindenkit profi módon kisminkelt, így igazi díváknak érezhettük magunkat. :) Jól összejött ez a kis négyes csoport, kár hogy Irine két héten belül visszamegy Madridba. Eddig is tudtuk, hogy véget ért egy korszak, de mostanában minden nap fokozottan szembesülünk a valósággal... Azok akik Lentben, a "nemzetközi buborék közösségben" laknak (a nyolc házból csak egyban laknak hollandok, a többiben éjjel-nappal megy a party) folyamatosan panaszkodnak, hogy ezt nem bírják nézni. Minden nap elmegy valaki... Nos, én ezen már túltettem magam decemberben, no ez nem jelenti azt, hogy nem hiányzik a közös sultkrumplizás és honfoglalózás! :)

Pénteken csak este csatlakoztam a többiekhez pár órára, a közös vacsira. Erena főzött Hogeveldben, így kényelmesen elfértünk. Játszottunk zümi-zümit is (Anna ezt szerintem csak Te érted:)), de nagyon hiányoltunk Alex ordítását és irányítását a játék folyamán. De végül csak összehoztuk valahogy, és miután számot cseréltünk Arthurral és 11 lettem 12 helyett, ami sokkal egyszerűbb ugye kimonani, már én sem szakítottam meg folyamatosan a láncot. :)

A hétvége nagyon kis békésen telt. Bevásárlás a Lidlben (ahol holland szót már alig hall az ember, mert mindenki "külföldiül" beszél), pihengetés itthon, telefonálás a biztosító ügyfélszolgálatával, miként lehet a biztosítást igénybe venni és a pihenést említettem már? Mivel napok óta lázam van és minden tünet influenzára utal, úgy döntöttem, hétfőn elmegyek a helyi huisarts-hoz, háziorvoshoz, így remélhetőleg hamarabb meg is gyóygulok és betekintést is nyerek a holland egészségügyi rendszerbe is...

Túl az otthoni januári vizsgákon (befektetett idő és energia mennyiség aránya az elért eredményekkel több mint egyenesen arányos) újra jól megpakoltam kis bőröndömet Hungaricumokkal. Került bele minden jó, mint például Pilóta kekszek tömkellegei, Anna szokását követve csokis Cerbonák csomagjai, az elengedhetetlen Tokaji Aszú,  Egri Bikavér és egyéb Győri Édes termékek. Őszintén szólva, a táska tartalmát elnézve kezdő Danone kereskedőnek is elmehettem volna. :) No igen, ez a buszos utazás előnye, hogy nincs súlykorlát, ezzel szemben azonban előtérbe kerül az ember fizikai teherbírása. Hátrányai között említeném meg, a 19 órás menetidőt (Budapesttől Eindhovenig, onnan még kb. másfél óra az út otthonos kis lakásomig) és azt, hogy a tömérdek üres szék ellenére (az 50 fős buszon kb. 15-en utaztunk), aludni szinte képtelenség, így a hajnali érkezést követően szükség van egy nap rekreációs időre. Ajánlásképp (és ez itt a reklám helye) mindannyiótok figyelmébe ajánlom a Wizzair menetrendszerinti járatait, így gondos utánajárással nem csak időt, de adott esetben pénzt is megtakaríthattok!

A hosszú út alatt azonban az ember egy igazi buszos osztálykiránduláson érezheti magát, azzal a különbséggel, hogy 20 év felett az ember pótcselekvésként nem eszik össze mindenfélét, ami a keze ügyébe kerül, így a hagymás tejfölös chips sem keveredik a mandarinnal és a naranccsal, ez követően egy kis sajtos-sonkás szendviccsel, megspékelve egy zacskó Nógrádi Sósropogóssal, valamint egy étcsokis Balatonszelettel. További előnye, hogy a könnyedén állíthat bőr ülésekből,  személyre szóló fülhallgatóval lehet a beépített rádiót hallgatni, továbbá filmek döpingje szolgál "az utasok hasznos időeltöltésére". :)

A közelemben Magdi, a fotóművész-dokumentarista ült, akinek majd egy hete lesz arra, hogy turistaként felfedezze Amsterdamot. A mögöttem ülő négy szimpatikus fiatalember pedig dolgozni érkezett Hollandiába. Remélem, hogy sikerült nekik, amit elterveztek és elképzeléseiket meg tudják valósítani.

A nyugis buszutat kalandos vonatút követte. Megkockáztattam kedvezményes vonatjegyet venni (40%), bár némi sejtésem volt róla, hogy ezt reggel 9 óra előtt nem lehet igénybevenni, de bíztam eddig megszerzett helyismeretemben. Így egy beteg, értetlen nézés az ellenőrre, és máris minden rendben volt. :) Azok a lányok pedig, akik először érkeznek a Mélyföldre nagy csomaggal, ne lepődjenek meg, ha a le és fel szállásnál a holland férfiak nem mutatják az előzékenység egy szikráját sem... Azt hittem ezt már augusztus óta volt alkalmam megszokni, de egy hónap alatt visszaszoktam az udvarias magyar fiúk illedelmességéhez. :)

Mikor már a Vossenveld student complex előtt kerestem az oly rég nem használt kulcsom, hirtelen nyílt az ajtó és három lány libbent ki az épületből.A történet pikantériája az, hogy magyarul beszéltek. Azt hittem, rosszul hallok. Ők is Nijmegenben tanulnak az elkövetkezendő három hónapban és ha Anna és Geri hiányát nem is sikerül teljes mértékben pótolni, azért bízom benne, hogy a továbbiakban is lesznek magyar vacsik. :)

A lakásban meglepően sok minden történt, mióta elmentem. A konyha szinte hihetetlen módon tiszta és ki is lett festve, pár régi bútordara kikerült, csakúgy mint az egyik  bekrepált hűtőszekrény, mely szinte lábra  kelt a benne rohadó  és finoman érlelődő ételeknek köszönhetően. A szobám is úgy várt, ahogy hagytam, továbbá bebizonyosodott, milyen jó ötlet volt, felhozni a biciklimet, hiszen az elmúlt héten kezdődött a koli körüli nagytakarítás és az összes bicikli, melyen nem volt külön narancssárga matrica, elszállításra került, azon vélelem alapján, hogy gazdájának a továbbiakban már nincs rá szüksége. Hát igen, itt mindenre gondolnak. :)

A következő félévre szól orientációs hét most kezdődik, erről majd a továbbiakban tudósítok. :)

Már három hete, hogy újra itthon vagyok, de lélekben a szívem mégis hazahúz, pontosabban vissza. Az elmúlt pár hónap ugyanis elég volt arra, hogy megfelelőképp keverjem az itthon és otthon fogalmát, olykor három különböző várost és országot értve rajtva. De elvégre azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne, én pedig jól érzem magam mindenhol, ahol már kialakítottam a kis mikrokozmoszom, így szerencsésnek érzem magam, hogy legyek akár Nagyváradon, Budapesten vagy Nijmegenben, tulajdonképpen helybéli és nem vendég vagyok.

(Dalmával a könyvtárban. Mintha az ő 1952/III. számú (Polgári perrendtartás) törvénye izgalmasabb lenne, nem?)

Az egész helyzet komplexitásához azonban az is hozzátartozik, hogy jelenlegi itthoni státuszom igen különleges, hiszem a téli ünnepeket leszámítva szinte csak tanulok (leginkább Szabó Ervin Könyvtárban, kiélve ezzel szociális és társas érintkezési igényemet), és vizsgázom, olykor naponta többször is. De nem is panaszkodom, tovább hiszen ez az egyetem lényege, amit pedig én választottam. Ugyanakkor az abszolválandó tárgyak részletezése az esetlegesen kitartó olvasóközönséget minden bizonnyal nem köti oly fokon le, mint a külföldi élmény és eseménydús napok részletezése.  :)

Hogy mégse maradjatok ez alkalommal sem holland vonatkozású információ nélkül, következzék egy kis aktuális sport hírek. Babos Gábor lett ugyanis az év legjobb kapusa Hollandiában, aki történetesen a NEC (vagyis a nijmegeni első osztályú futball klub) magyar idegenlégiósa. A Voetbal International szaklap szavazásán a 63382 voksolóból 41435 gondolta úgy, hogy a 2008-as évben Babos Gábor volt a legjobb kapus az Eredivisieben. Így a hollandok top nemzeti tizenegyében egy magyar is képviselteti magát. Hiába, mindenhol ott vagyunk. :)

Baráti szolidaritás két vizsga között: "Te miért vagy ilyen barna? Mintha egy másik rasszhoz tartoznál!" :)

A szerdai összehasonlító alkotmányjogi vizsga a várakozásainknak megfelelően alakult: szóbeli beszélgetés a tanárral a tananyagról, magyar alkotmányjogi kérdésekről, konstruktív bizalmatlansági szavazásól, ombudsmanról, alkotmánybíróságról és a törvények szelleméről. Geri vizsgáját leginkább egy reggeli közös kávézáshoz lehetne hasonlítani, tekintettel arra, hogy aznap ő volt az első vizsgázó, így abban a megtiszteltetésben volt része, hogy Kortman professzorral kávézhatot. Később azonban rájöttünk, hogy az automatás ötven centes kávé (melyik tanár hívja meg a diákját Magyarországon egy kávéra a vizsga alatt?) pontosan 0,5 osztályzatot ért, hiszen Anna, mint második felelő már nem kapott kávét, viszont vizsgalapjára 7,5-es osztályzat került a 7-es helyett. 

A holland osztályozási rendszer kicsit hasonlít a romániaihoz, oly értelemben, hogy 10 fokozatú skálán kapnak értékelést a diákok a munkájukról, az elégséges osztályzathoz pedig legalább ötöst (egyes tanároknál és tárgyaknál pedig legalább 5,5-6-ost) kell elérni. Amolyan százalékos módszerként lehetne leírni, hiszen például 6,1-es osztályzatot éppúgy kaphat valaki, mint kerek 8-ast. E szisztéma szerint tehát lehetetlen tizest kapni, de már a kilences is ritkaságszámba megy. Annyiban jobb ez a rendszer, hogy valóban azt kapja az ember, amit teljesített és nagyobb értéke van a jobb jegyeknek, hiszen nálunk nem olyan nehéz négyest vagy ötöst kapni, továbbá nem lehet eldönteni, hogy az adott négyes egy tényleges négyes (pl. 7) vagy majdnem ötös (pl. 7,8),  netán épphogy négyes (pl. 6,8). Egyszerűen objektív az értékelési struktúra.

Anna után egy olasz fiú következett, merthogy előzetesen nem csak a napra kellett regisztrálnunk, hanem a megfelelő időponthoz is be kellett írnunk a nevünket, így könnyedén tudtunk kalkulálni az időnkkel, hiszen a hollandok nagyon pontosak: ha a papír szerint a vizsga 9.00-tól 9.45-ig tart, akkor ez a valóságban is így történik. Nincs csúszás, de nem is fejeződik be korábban. Bárcsak otthon is így működne! Ilyen kis apró dolgok miatt egyre közelebb érzem magam az országhoz, mert megvalósítja mindazt, amire valahol belül én is vágyom. Anna és Geri nagyon aranyosan szolidarítottak velem a Cultuur Cafe-ban, ahol az egy eurós csoda eszpresszo kortyolgatása közben korábbi vizsgatapasztalatokról beszélgettünk, és Gerivel egy sültkrumplira való fogadást is kötöttünk: ha jobbat kapok mint 8, akkor ő majszolhatja délután a forró szósz nélküli fritjes, ha pedig nyolc alá csúszok, akkor én. A vizsga kellemes hangulatban telt: nagyrészt a könyvben írt dolgokról  beszélgettünk, kicsit megfűszerezve a magyar sajátosságokkal, majd személyesebb, kötetlenebb vizekre eveztünk (család, otthoni rendszer, egyetemünk dékánja, a holland nyelv szépségei), melynek eredménye egy nagy adag sültkrumpli lett Gerinek dedikálva a karácsonyi hangulatú főutcán.

A vizsga után megkönnyebbülve mentünk be a városközpontba sültkrumplizni és karácsonyi ajándék körútra, igaz utóbbira Geri nem tartott velünk. Akármennyire is erős a feminim hatás a közelében, azért ennyi időt még nem töltöttünk együtt, hogy lelkesedve csatlakozzunk hozzánk egy több órás shoppingolásra. :)

Ez a kis muksó látható minden jobb belga-holland sültkrumplis hely mellett, a modernkori cégér. :)

A pénteki nemzetközi Sinterklaast estét követően, napjaink inkább magyarosan telnek. Hétvégén átjött Anna, csaptunk egy kis itthon ülős, pizzázós, zene hallgatós, film közben kropoek (távol-keleti rák chips, az indonéz konyhában a főétel mellé is fel szokták szolgálni) evős estét. Természetesen Geri is csatlakozott hozzánk - hiszen így teljes a triász -, és jó fiú módjára kommentálta az alapos gondossággal kiválasztott lányos, romantikus vígjátékot. :) Persze az esti szórakozást ki kellett érdemelni, hiszen december 10-én sor kerül az első hollandiai vizsgánkra, így a délután összehasonlító alkotmányjogi szabályok, elméletek megvitatásával telt. Azt hiszem, sikerült megdönteni azt az általános teóriát, mely szerint a jogot nem lehet közösen tanulni, hiszen mindenkinek saját magának kell elolvasnia, megérteni és tudnia. Elképzelhető, hogy összességben kevesebbet ültünk a könyv felett, de biztos vagyok benne, hogy az "összedugjuk a fejünket módszerrel" sokkal eredményesebbek voltunk. Hétfőn, az év utolsó tanóráját követően (Európai jogtörténet) még beszabadultunk a könyvtárba, csak hogy az önálló tanulási metodikát is erősítsük, illetve, hogy általános műveltségünket a Honfoglaló játékkal szinten tartsuk és továbbfejlesszük. :) Mikor már kopogott a szemünk az éhségtől, sikerült megfűzni Annát, hogy jobb lenne is este együtt tanulni és "hesszelni", így jöjjön hozzánk vacsizni. Gyors bevásárlás az Albert Heijn-ban, majd irány a török sültkrumplis a szomszédban.

(A jogi fakultás multimédiás könyvtárrésze. Nem rossz, mi? :))

Az Albert Heijn lényegében a holland Tesco, a többi bolttal összhasonlítva azonban egy kicsit drágább, de nagyon igényes és jó minőségű termékeik vannak. A bolt teljes mértékben a holland szellemiséget tükrözi, egyszerűen bíznak minden ember becsületességében, amit leginkább az egyik brit stand up commedy paródia tud szemléltetni: https://www.youtube.com/watch?v=sWB_ev0dK8o . Sajnos, csak angolul és hollandul értők számára érhető el, de biztos vagyok benne, hogy ők jókat fognak derülni. Az egész paródia az önkiszolgáló, önméricskélő zöldség-gyülöcs rendszer köré épül, fergeteges angol humorral fűszrezve. A bizalom a hollandok részéről valóban meg van mindenki iránt, legyen szó az Albert Heijn-ról, vagy a Campus shop mellett található önkiszolgáló fénymásolóról, ahol a fizetés "önadózó" módszerrel történik, és a kasszánál becsületes kisiskolás módjára valljuk be, hány oldalt is másoltunk. Persze, azért néha előfordul, hogy a kisiskolások véletlenül elszámolják az oldalakat, mert ugye senki sem tökéletes. :)

A szokásos sültkrumpli és bitterballen (apró kis krokett jellegű húsgolyók, szintén nagyon holland) elnyammogása után hétvégi deja vu-s hangulatban folytatódott a hétfő este, csak film nélkül és  kicsit kevesebb alkotmányjoggal. :) Kintlétünk alatt napról, napra tapasztaljuk az Erasmus ösztöndíj előnyét, jelen esetben a tanuláshoz való rugalmasságot, görcsmentességet és önbizalmat. Persze ne kiabáljunk el semmit a vizsga előtt... :)

(Fenti kép: Azért az álom kávépárnás Douwe Egberts ott lapul a kézben. :) Lenti  kép: Geri: "Na gyorsan fejezzük most már be!" :)))

És hogy miért is Douwe Egberts? :) Mert holland ez is! :) Kis okulásképp:

"Egbert Douwes és felesége, Akke Thysses 1753-ban alapította a Douwe Egberts vállalkozást, midőn kávét, teát és dohányt kezdtek árusítani egy kis boltban 'De Witte Os' –ban (amely szó szerint fehér bikát jelent), Joure megyében, Hollandiában.  Eredetileg Egbert Douwes csak a helyi falusiakat szolgálta ki, azonban fia, Douwe Egberts 1780 körül kapcsolódott az üzletbe, és regionális ismertségét azzal alapozta meg, hogy más boltoknak is elkezdett szállítani. Így kezdett terjedni a Douwe Egberts márka egész Hollandiában. Lassanként Douwes és leszármazottai kiépítették azt a vállalatot, amely Hollandiában piacvezetővé vált az alapvető árucikkük, a kávé és a tea területén. 1978-ban a Douwe Egberts a Sara Lee vállalathoz került, és ennek révén kiterjesztette tevékenységét nemzetközi szintre. Ma a Douwe Egberts a világ három legnagyobb kávé pörkölője közé tartozik."

Mikor november végén Brüsszel és Brugge utcáit járva a kirakatokat kémleltük, tele a sok karácsonyi csokoládékkal, a táncoló piros-fehér ruhába öltöztett kövérkés, szakállas öregúrral, és a számtalan masnival dekorált ajándékdobozzal, megérintett minket az ünnep előszele. Otthon is ebben az időszakban kerülnek ki a boltok polcaira a szaloncukrok, adventi kalendárok és természetesen a Mikulás csokikfigurák, amelyeknek a gyerekek mindig a fejét szokták először leharapni. :) Egyszóval megkezdődik a készülődés a puttyonyos ünnepre: kiscsizma pucolása (elvégre a koszos kis lábbelikbe a Mikulás nem hoz ajándékot), téli dekoráció készítése az ablakokra és az örök klasszikus slágár, a "Hull a pelyhes fehér hó" c. gyermekdal dúdolászása.

A december 5-ére való készülés hasonló izgalmak között telt Nijmegenben is. Igaz, a novemberben hozott szaloncukorral, mint kinccsel úgy bánunk (mert ugye ez is tipikusan magyar sajátosság, vagy legalábbis Kárpát-medencei), de az ablakomról már rám mosolyognak a répaorrú hóember matricák és olykor felcsendül egy karácsonyi dallam a laptop random zenelejátszójának köszönhetően. Csizmáinkat azonban most nem fényezzük, hiszen a holland Mikulás, Sinterklaas nem abba hozza az ajándékokat. Bár Mikulás és  Sinterklaas (még véletlenül sem az amerikai filmekben sokat látott Santa Claus) ugyanazt a szerepet töltik be a gyermekek életében, nekem mégis úgy tűnik, mintha távoli testvérek lennének. Míg a magyarok Szent Miklósa Lappföldről, Rovaniemiről érkezik krampuszaival a rénszarvasok vontatta szánon, addig Sinterklaas Madridból indul útnak hajón, majd fehér lovon, hogy meglepetést és örömet okozzon a kicsiknek. Útján elkísérik hű segítőik, a Zwarte Piet-ek (Fekete Péterek), akik nem a gyarmati és koloniális hagyományok miatt feketék, hanem mert a kéményeken keresztül kúsznak be a meleg otthonokba és helyezik el az ajándékokat. A gyerekek nagyon várják a legfontosabb téli ünnep delegátusát (karácsonykor nem is nagyon szoktak nagyobb ajándékot venni, ez megmaradt sokkal inkább családi ünnepnek), szeretetük jeléül vizet, répát és szalmát szoktak egy tálba kihelyezni Sinterklaas fehér lovának. Itt újra megfigyelhető az  amerikaival szembeni egészséges életmód, hogy a gyerekek nem hízlalják fel tejjel és süteménnyel az amúgy is túlsúlyos Santa Claust, hanem empátiás érzékkel gondolnak a megfáradt lóra is. :) Zwarte Piet-ek az út során mindenféle tréfás dolgot csinálnak, ami vicessé teszi őket a kicsik szemében. Például a nagy utcai felvonulások során, amely ekmár három héttel december 5. előtt megkezdődnek a gyerekekkel beszélgetve elengedik a kezükben tartott lufit, vagy ügyetlenséget színlelve elejtik a kezükben lévő törékeny ajándékokat (na jó, lehet, hogy ez nekünk annyira nem vicces, de a huszonéves holland egyetemisták még most is nevetve emlékeznek vissza ezekre a történetekre). Ugyanakkor a Fekete Péterektől egyben félnek is gyerekek, mert a szüleik mindig azzal fenyegetik őket, hogy ha rosszak év közben, hajón viszik el őket a Zwarte Piet-ek Sinterklaas madridi játékgyárába, ahol legalább a következő ünnepig kell dolgozniuk. Amikor kicsit illúzió rombolóan megkérdeztem, hogy miért épp hajón, hiszen Madrid nem is a tenger mellett van, a hollandok válasza annyi volt: "Jaj, a gyerekeknek bármit mondhatsz, ők úgyis elhiszik!" Sinterklaas ünnepe egyébként csak az elmúlt 150 évben nőtte így ki magát Hollandiában, miután a középkori Szent Miklóst eredeti törökországi lakóhelyéről átköltöztették Madridba. És hogy miért? A válasz újfent nem egyértelmű: jobb az idő, közelebb van és a gyerekek jobban el tudják képzelni. Való igaz, hogy több holland család jár Spanyolországba nyaralni, mint Törökországba, de ezen analógiából kiindulva, szegény lappföldi Mikulás nagyon befürdött, talán neki is el kéne költöznie melegebb éghajlatra. :) Az étkezési szokásokon kívül, Santa Claus és Sinterklaas közti lényeges különbség, hogy utóbinak pápai süvegre emlékeztető fejfedője van és nem egyszerű pom-pomos sapkája, ami a keresztény hagyományokra vezethető vissza.

Na ez az igazi ünnepek kavakádja: minden nemzet számára ünnep, csak egy kicsit másként. Ez a kultúrális színvilág és forgatag december 5-ének estéjén Lentben teljes mértékben megmutatkozott. Az ISN külön kérte a mentorcsoportokat, hogy péntek este hét órakor gyűljenek össze, amolyan ünnepi és egyben egyfajta búcsú vacsorára. A mi csoportokban a skót Jacky boy (vagy ahogy a spanyolok mondják, csak Jak - igen j-vel és nem dzs-vel) főzött egy egy komplett menüsort készített az ünnep alkalmából. A krumplis-hagymás-csirkés levest az egyik skót nemzeti étel követte,a haggis. Nagyon jól hangzik a neve, és a töbségnek nagyon is ízlett, de biztos vagyok benne, hogy sokan nem kóstolnák meg, ha tudják, hogy mi is van a tányéron pontosan. De ki kell törni az előítéletek rabjából, hiszen a báránytüdő krumplipürével valóban isteni volt. A főételt után egy kis shortbread következett, Jack saját készítésű aprósüteménye, majd a desszert desszertjeként a skót vacsora elengedhetetlen fogása a whisky, amit ha autentikusan szeretnénk inni, fel kell hígítanunk egy kis vízzel. A tökéletes vendéglátó azonban mindenkire gondolt, és azok akik valamilyen csoda folytán nem szeretnék az alkoholos italokat, a skót traubiszódával, az IRNBRU-val csillapíthatták szomjukat. A vacsora után Sinterklaas is meglátgatott minket, a Zwarte Piet-ek pedig teleszórták a szobát speculaas-szal, kruidnoten-nel (tipikus holland édességek egész évben, de decemberben fogyasztásuk megsokszorozódik, lásd a képen a szokásos decemberi betűcsokoládéval együtt) és cukorkával. Csakúgy mint otthon, kis gyermekdallal köszöntöttük a Mikulást (https://www.youtube.com/watch?v=AQ-QAp9-Bbk -> mindenképpen nézzétek meg), pontosabban Sinterklaast, amit előző nap szívünkből megtanultunk az egyik egyetemi óránkra. Az összehasonlító alkotmányjog tanár, Kortman professzor, óráin ez ugyanis egyfajta hagyománnyá vált és mielőtt februárban nyugdíjba megy, szerette volna elénekelni az utlosó csoportjával, azaz velünk. Így hát, követtük a tanári utasítást: "Learn by heart, to sing by heart!".

Az utolsó nagy csoportkép elkészítése után pedig könnyed karácsonyi hangulatban, kellemes zenék közt folytatódott tovább kis összejövetelünk és a Love Actually-ben megismert dal, a "Christmas is all around you" (csak hogy teljes legyen a kavar a karácsony, Mikulás, Sinterklaas és Santa Claus között) valóban körülvett minket.

Akár könyvet lehetne írni arról, mennyi mindent tanultam az erasmusos hónapok alatt. Itt most elsősorban nem a tárgyi tudást értem (bár reményeim szerint azért folyamatosan fejlődik az angolom), sokkal inkább gondolok a sok élettapasztalatra, amivel pár hónap leforgása alatt gazdagodtam.

Kétségtelen, hogy Nijmegenbe való költzésem óta formálódóban van a világképem Hollandiáról, a holland emberekről, Közép -és Nyugat-Európát elválasztó különbségekről, politikai koncepciókról és intézetekről, királyi családról, ideológiákról, hazáról és identitásról, barátságról és a párkapcsolatról. Az életre való rálátásunkat nagyban befolyásolják a minket körülvevő  emberek. Azáltal, hogy véleményeinket, gondolatainkat és tudásunkat megosztjuk egymással, nem csak az emberekhez fűződő szociális igényünket elégítjük ki, de rajtuk keresztül visszaigazolást, tanácsot, jó szívvel adott kritikát is kapunk, ötleteket és új gondolatokat nyerünk azon kérdések kapcsán, melyek aktualitásukat nyerik életünkben. Olykor jól esik nem csak felszínes dolgokról beszélgetni, noha a könnyed témák is épp ennyire elengedhetetlenek. Szerencsére, eddig sikerült megtalálni az egyensúlyt, köszönhetően az itt reprezentált sokféle egyéniségnek.

Annával, Gerivel és a többi erasmusossal számtalan buliban vettünk részt, néha templomba is elmentünk, sok viccet és tréfát találtunk, egyszerűen sok közös emlék köt össze minket. A lakótársaimmal ennyire nem egyértelmű a kapcsolat. Félreértés ne essék, jól kijövünk egymással, de a nyolc szomszéd közül öten visszahúzódóak, kettővel olyan "haveri" kapcsolatban állok, és az egyedüli, akit igazi barátnak tekintek, Ernst,  pedig ma költözött el. Továbbra is a városban marad, csak talált egy nagyobb szobát a központban és értelemszerűen kihasználta a helyzetet. Persze, ezáltal nem szakad meg a barátság, de már nem lesznek Grolsch, Westmalle (sörök) és sangria melletti esti beszélgetések az élet nagy kérdéseiről, nem lesz több home made indonéziai, indiai, holland vacsi, és nem lesz több ajtón való kopogás, ha valamire szükségünk van. Hát igen, lezárult egy korszak is, de ezzel egyetemben megnyílt a lehetőség az újnak is. Most csak türelmesen várni kell, hogy ki költözik be hamarosan a Vossendijk 125-ös ház egyes szobájába. Remélem a legjobbakat: hogy a lakótársak többségével ellentétben az új lakó szeret közösségi életet élni, és ha nem is lesz egészen olyan a hangulat, mint a "Lakótársat keresünk" (L' auberge espagnole, http://www.port.hu/pls/fi/films.film_page?i_where=2&i_film_id=53347&i_city_id=3372&i_county_id=-1) c. filmben, azért jól kijövünk egymással és nem fogom magam egyedül érezni magam a következő félévben sem, amikor a másik épületben lakó szomszédom, Geri is el -egészen pontosan haza- költözik.

(A kép pár hete készült az egyik holland-magyar vacsin, karöltve a vossenveldes [a student-comples neve, ahol lakom] szomszédokkal: jobbomon Geri, balomon Ernst).

De ahelyett, hogy közös erővel kezdenénk el Annával és Gerivel keseregni azon, hogy kevesebb mint 20 nap van hátra a hollandiai triász delegációból, igyekszünk minden percet kihasználni. Tegnap például 3 óra leforgása alatt, 3 egymástól teljesen különböző kulturális programban volt részünk. Az egyetemen Bernard Wasserstein (nem, ő nem a mi Bernarnd bácsikánk), a chicagoi egyetemen egyik jeles professzora tartott előadást Hannah Arendt Barbarism in Civilization c. könyvéről (http://www.ru.nl/english/general/radboud_university/vm/the_hannah_arendt/). Na itt érződik a pázmányos hatás, nem véletlenül kapta meg egyetemünk Jogbölcseleti Tanszéke a "Kiválósági hely" címet, hiszen a tanszék keretén belül, több szemeszteren keresztül hallgatott jog -és államelmélet tárgyak olyan mély benyomással voltak ránk, hogy egyszerűen nem tudtunk ellenállni a csábításnak (no meg Geri hívó szavának), így menni kellett. A teljes képhez hozzátartozik, hogy Geri, a felbújtó inkább a sportcentrum kínálta ping-pong órát választotta, miután megszervezte a mi programunkat, de ezt nem bántuk Annával, csaptunk egy amolyan "csajos görbe estét". :) A nagy auditórium tele volt, ősz hajú, angolul perfektül beszélő professzorokkal, lezser bölcsészekkel, nevető erasmusosokkal és sok más érdeklődő hallgatóval. Érdekes dolgokról informálódtunk, mindamellett, hogy az előadás nyelvgyakorlásnak sem volt utolsó. Lazításként élő klezmer zenei következett, egyenesen Kelet-Európából, de az ezt követő hosszabb diskurzust már nem vártuk meg, a szünetet kihasználva, elérkezettnek láttuk az időt, hogy felkeressük az egyetemen területén található Cultuural Campus Cafe. Nos igen, ezt a vendéglátóipari egységet újfent össze sem lehet hasonlítani a Pázmány "Sparijával". A délutánonként elfogyasztott egy eurós espresso kávétól valóban órákra kipattannak a szemeink, ezért minden egyes alkalommal elégedetten térünk vissza. Szerda este különleges alkalom volt (legalábbis számunkra, mert a Cultuural Cafe esti törzsközönsége minden bizonnyal már hozzászokot a jóhoz), és egy élő indie-pop koncert alatt kortyolgattuk a Brugse Zot-unkat, miközben természetesen Brugge-ről, Brüsszelről és sok más mindenről nosztalgiáztunk. Szó mi szó, továbbra sem unatkozunk, peregnek az események és jól érezzük magunkat, bár kétségtelen, hogy mostanában többet kerül szóba a hazamenetel... De ez csak Sinterklaas eljövetele után fog bekövetkezni. És hogy ki is ő? Folytatás december ötödike után következik... :)

(Arendt előadás és sörözés. Mi aztán tudunk élni. :) A kedvencünk a belga sörökben, természetesen az ízükön túl, hogy ahány fajta sör, legalább annyi féle pohár is létezik).

Hollandia igazi multikulturális ország, amolyan bábeli olvasztótégely, éppen ezért  az erasmusos diákok számára sem nehéz az integráció. Bár létezik egy-két ismertetőjel, amely azon nyomban elárulja, hogy az illető csak 1-2 szemeszterre érkezett az országba tanulni, vagy hosszabb távra tervez. Ilyen például az esőhöz és az esernyőhöz való viszonyulás:  ha szitáló, csepergő, zuhugó esőben, netán orkánban esernyőt tartunk a kezünben, már gyanúsnak mutatkozunk. Másik kulcskérdés a biciklizési technika. Ehhez sajnos még nincs eléggé kiforrott szemem, de a helyiek elmondása szerint, messzirő ki lehet szúrni, hogy a biciklin nemzetközi diák ül-e, vagy vérbeli (de legalább az országban született) holland, és nem csak azért, mert a külföldi diákok körében népszerűbbek a kisebb fajta biciklik (az olyan kis gidák, mint amilyen nekem is van). Mielőtt azt gondolnátok, hogy problémáim lennének a beilleszkedéssel és az integrációval, megnyugtatnék mindenkit afelől, hogy ez nincs így; lakótársak elmondása szerint ugyanis úgy biciklizem, mint egy holland. Azt pedig tudni kell, hogy a hollandok nem szoktak feleslegesen bókolni, sokan durvának és modortalannak tartják ezért őket. Az ilyen megjegyzésekkel azonban nem igen törődnek, elintézik a kérdést azzal, hogy ők csak egyszerűen nyíltak és becsületesek (ezt leginkább az "honour" szóval szokták visszaadni, vagy ha nagyon hollandos akarok lenni, akkor csak annyit mondok, hogy: "eerlijk").

A hollandokkal azonban nem olyan nehéz párbeszéded kezdeményezni - eddigi tapasztalataim alapján - , kedvesek, barátságosak és szinte kivétel nélkül beszélnek angolul, de ugyanennyire értékelik, ha pár szót az anyanyelvükön próbálunk meg kipréselni magunkból. Egyesek szerint, ez a baráti image addig érvényes rájuk, amíg nem rabolunk öt percnél többet az életükből. Nos, ez szerintem teljesen helyzetfüggő, és nem szabad egy egész nemzetre ilyen általánosságot levonni. A beszélgetés  első kérdései között szokott szerepelni: "Miért éppen Hollandiába jöttünk tanulni?" Számtalan érvet fel szoktunk persze sorolni: nincs messze Budapesttől, olcsók a fapados járatok, mindenki beszél angolul, sok helyre lehet utazni, na és persze ami nekünk, leendő jogászoknak a legfontosabb: a közelben található uniós intézmények. Persze a fiatalok mindezen megalapozott okokra csak legyintenek: "Coffies shops and brothels..." Vagyis a holland fiatalokban továbbra is él a sztereotípia, mely szerint a külföldiek csak szívni és nőzni járnak az országba. Nos, végigtekintve a spanyol és olasz és francia erasmusosoknak, van benne némi igazság, de azért egy kicsit sarkított.

Ezzel kapcsolatban ajánlom figyelmetekbe a következő indexes cikket a 2008. december 1-jén hatályba lépett holland jogszabályról, mely betiltja a "magic mushroom-ok" mindenfajta felhasználását és forgalmazását. Csak a szerzői jogok tisztázása végett, az illusztráció saját kép, Amszterdamban készült, a piros lámpás negyed egyik sarkán. Sajnos ez után a smart shop után el kellett tennem a fényképezőgépem. :)

"Turisták ezrei rohamozták meg a hollandiai úgynevezett smartshopokat, ahol hallucinogén gombákat árultak, egészen hétfő hajnalig. Minden eddigi eladási rekordot megdöntöttek a hollandiai varázsgomba-árusok a hétvégén. A kormány hétfői hatállyal megtiltotta a hallucinogén hatóanyagú gombák árusítását. Az utolsó napokban ezért nagy végkiárusítást tartottak a varázsgombákkal foglalkozó szakboltok, az úgynevezett smartshopok. Volt aki kilószámra vette a gombát, egyes boltokban a szokásos forgalom kétszáz százalékos bővülését mérték. A vásárlók nagy része külföldi volt, ahogy eddig is 90 százalékban turisták vásárolták az LSD-hez hasonló hatást kifejtő gombákat. A pszilobicint tartalmazó gombáktól az utóbbi években egyre több turista lett rosszul, ez vezetett a mostani tiltáshoz. 2006-ban már 128 alkalommal kellett mentőt hívni begombázott emberekhez, a többségük brit turista volt. Különösen rosszat tett a gombák megítélésének, amikor tavaly egy francia lány varázsgomba fogyasztása után leugrott egy hídról és belehalt sérüléseibe. Összesen 186 gombafajta került tiltó listára. A gombákat áruló boltosok ugyan bíróságon megtámadták a kormány döntését, de az ítélet nem nekik kedvezett. Most újabb perre készülnek, mert szerintük ésszerű korlátozásokkal elejét lehetne venni a gombás baleseteknek. A gombákat hat nagy termelő tenyésztette Hollandiában, de az eddig működő 180 bolt több száz embernek adott munkát és 17,5 millió euró forgalmuk volt évente. A hétvégén bespájzolt gombákat várhatóan kiszárítják az emberek, bár ez illegális. A szárított varázsgombák tartása és kereskedelme már régóta tilos Hollandiában is."

A cikk kapcsán csupán annyit, hogy az öngyilkos fiatalok egyszerű turisták voltak (Nijmegenben is több francia ugrott le a hídról a Waal folyóba), akik egy hosszú hétvége alkalmával minden ki szeretnének próbálni: alkohol, joint, hasis, magic mushroom, space cake ("vicces süti", vagyis egyszerű készítésű házi sütemény, 3-4 gramm marihuánával fűszerezve), és mindezen szerek egyidejű fogyasztása, nem épp a legjobb hatást váltja ki az emberből. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy külön-külön mennyire egészségesek, de az emberi szervezet mégis jobban fel tudja dolgozni és a skizofrén hajlamok is kevésbé jönnek elő. Szóval az, hogy mennyien lettek öngyilkosak a varázsgombáktól egy kicsit összetettebb kérdés, az viszont tény, hogy a legnagyobb hátránya a halucinációt okozó gombáknak, hogy az kemikális szerekkel ellentétben a hatásuk kiszámíthatatlan: amolyan "kinder surpriseként" lehetne leírni. Figyelembe véve azonban azt, hogy a varázsgombák veszélyesek is lehetnek, elképzelhető, hogy "orosz rulettként" való definiálásuk némiképp találóbb. Nem törvényszerű ugyanis az a képlet, hogy a kis gombák kis hatóanyagúak, a nagyok pedig koncentráltabb formában tartalmazzák azt a  a bizonyos varázsanyagot.

A fülemben még a Blof (az egyik legnépszerűbb holland zenekar) October című számának (https://www.youtube.com/watch?v=9DiM0y4LUZ8&feature=related -> érdemes meghallgatni, szerintem nagyon szép) dallama zeng - kis jóindulattal néhány egyszerűbb torokhangmentes strófája - , holott már decembert írunk. Szinte hihetetlen, hogy milyen gyorsan elrepült négy hónap. Viaskodom az érzéseimmel. Egyszer úgy vélem, hogy csupán pár hete érkeztem, és az idő úgy elillant, hogy észre sem vettem; a másik pillanatban pedig csak számolom a heteket és hónapokat,  mennyi mindent csináltunk és milyen sok élményben volt részünk. Igen, részünk, hiszem azt hiszem, hogy ezt minden "internationals" (az ISN csak így hív minket, nemzetközi diákokat) nevében állíthatom.

Persze a december számunkra a tanulásról is szól, hiszen most már nem mondogathatjuk tovább, hogy "hej, ráérünk arra még", így hármas triászunk, amolyan tanuló kommandóvá kezd átalakulni és egyesült erőinkkel próbáljuk hatalmunk alá keríteni a jogi fakultáns könyvtárát. Erőink néha kevésnek bizonyulnak,és hatalmas honfoglaló partikká alakulnak át, csak hogy magyar általános műveltségünket megőrizzük. :) Most már tudjuk, hogy Zidane középpályás, nem hátvéd; a hélium a nyolcas és nem az egyes mezőben található periódusos rendszerben és, hogy három szám létezik, amelyiknek a köbe megegyezik magával a számmal. Szóval okosodunk a könyvtárban, melynek egészen pontosan két része van. Egy nagy hűvösebb terem a földszinten, ahol a könyvek is találhatók, illetve ey mégnagyobb alatta az alagsorban - mely szinteltolásos módszerrrel épült, így az is ugyanolya világos, mint fenti párja -, ahol a multimédiás gépek álomrengetegét találjuk. Így mindig könnyen kompromisszumot tudunk kötni, ha könyvtárlátogatásról van szó. Mostanában ez különösen sokat fordul elő, tekintettel arra, hogy reggel kilenckor világosodik és délután négy órakor már sötét van, így a vizsgaidőszak előtti sötétség - mind mentális, mind fizikai - elűzése érdekében a társaság mindig jól jön. :)