Brüsszelben az Európai Parlament előtt. Abból látszik, hogy még nem itt dolgozom, hogy kiskosztümben nem ücsörögnék ilyen vígan a földön. :)

Az Erasmus időszak alatt csak azt sajnálom, hogy amikor nagyon pörögnek az események, sok és változatos programokon veszünk részt, egyszerűen nincs időm mindent részletesen megörökíteni és megosztani Veletek.

Hasonló cipőben járok most is, hiszen Anna érkezése óta annyi minden történt, hogy azt sem tudom, hol kezdjem. Igyekszem az alábbiakban kicsit rendszerezni az eseményeket, és ha kicsit kuszának tűnnek a szálak az csupán azért van, mert részben még mindig a hatásuk alatt állok. :)

Annácska újra Nijmegenben

Előkapva holland kis naptáramat (no igen, ebben a tekintetben az asszimiláció már teljes mértékben megindult), könnyebb visszaidézni az eseményeket. Egészen március 25-ig kell visszatekerni időgépünket, mert Annával való életre szóló (még az Erasmuson is túlmutató) emlékünk ekkor kezdődik.

Még az első szemeszterben sokat beszélgettünk Annával arról, milyen lesz újra hazamenni Budapestre és folytatni korábban megszokott életünket. A tapasztalatok azt mutatják, hogy nem egyszerű hazatérés és sokan Erasmus szindrómában szenvednek hónapokig. Annát szerencsére ez a kóros állapot elkerülte, de sokat segített neki a tudat, hogy tavasszal újra élvezheti azt a csodálatos életérzést, ami a külföldi tanulmányokhoz tartozik. Öt nap szeretett Nijmegenünkben együtt, a „régi idők” (meglepő milyen gyorsan telnek itt a napok) fényében, majd egy hét újra Belgiumban feltette a koronát a tavaszi szemeszterre.

Jó volt újra együtt járni az utcákat és még az sem zavart minket, hogy a főutcán kellett gurítanunk a 20 kilós bőröndöt (mert a szokásos forró csokit a Blauwe Hand-ben nem lehet kihagyni), vagy hogy az eső a biciklin az arcunkba vágott. Újra operatívak voltunk, úgy is lehet mondani, hogy megterveztük a dolgokat, mit mikor kell csinálni és mindig volt valamilyen Mission, amit feltétlenül el kellett intéznünk. Legyen az ajándékvásárlás az otthoniaknak, Rabobankos akciózás, egy eurós kávé ivászat a Cultuur Cafe-ban, közös főzés, éjszakába nyúló beszélgetés, hosszú ébredezés, bagettos reggelizés, De Compagnie-ban való Kastel Rouge-ös sörözés, busszal való buliba menetel és taxival való hazajövetel (mert a szimulációs hét előtt mégsem ázhatunk és fázhatunk meg), kibelingezés és lumpiázás, Em-tés bevásárlás, reggeli vla-zás, könyvtárban való hesszelés. Szóval nem unatkoztunk! :) A régi ismerősökkel való találkozást igyekeztünk összekombinálni az új társaságnak való bemutatással, így a csütörtök esti vacsora a „Welcome Dinner” tematikát kapta. Az hogy újfent egy húszfős társaság gyűlt össze vossenveldi kis konyhámban, már a világ természetesebb dolga. Istvánnal közös megegyezés alapján ázsiai ételt főztünk nagy sikerrel.

Hogy megőrizzünk valamit magyarságunkból szombaton zártkörű vacsorát tartottunk kedvenc magyarjaimmal (sértődések elkerülése végett, a többiek nem értek rá) a menü pedig hortobágyi húsos palacsinta volt. Mikor kivettünk munkánk eredményét a sütőből, alig akartuk elhinni, hogy ezt tényleg mi csináltuk egy olyan helyen, ahol a legtrendibb étel is a mirelit pizza, esetleg a sült krumpli… Konyhai ténykedésünk közben persze csak úgy áradt belőlünk a sok hülyeség. Azt hiszem ennyit rég nevettünk egy huzamban, pedig azért nincs unalmas életünk. :) Jó volt közösen ábrándozni, jövőbeli terveket szövögetni arról kinek milyen álom munkája lesz, merre fog élni, dolgozni és hova fog utazni. A lányokkal közösen megállapodtunk, hogy a Bali, New York és Németország háromszögben mindig szívesen látjuk egymást. :) Kialakult az erasmusos családunk is (érdekes módon a szerepek olykor cserélődnek), majd egyértelművé vált, hogy szülői szeretet ide vagy oda, Audit és Speed Boat-ot a második gyerek (Kinga) csak akkor kaphat, ha bevonul katonának. :)

Louvain-La-Neuve

A hortobágyis estét követő vasárnap reggel nehezen ment a felkelés, amit a tavaszi időátállítás csak még nehezebbé tett. Amint azonban Annával észbe kaptunk, hogy este már Belgiumba leszünk, minden fáradtságunk elszállt és csak a lelkesedésünk maradt. :) Az út nem volt egyszerű, hiszen a Nijmegen és Louvain-La-Neuve közti 300 km-es távolságot 4 átszállással, 5 óra alatt sikerült megtennünk. Persze, ha ez Kelet-Közép-Európában fordulna elő, akkor nyomban kapnánk az elmarasztalást Brüsszeltől, hogy az infrastruktúrán van mit javítani…

A vonatról csak Gerit hiányoltuk, egyébként minden körülmény hasonlított a novemberihez. A gyönyörű új, emeletes és tiszta holland vonatokhoz képest a belga vasút minden bizonnyal olcsóbb volt, de sajnos kulturáltsága az árával fordított arányban állt. A tömött vonaton ráadásul sikerült egy vagonba kerülnünk egy flamand osztállyal (kb. 14-15 évesek lehettek), és a táskájukról lógó tornacipő kipárolgása mindent vitt.

Fő szórakozásunk a vonaton az volt, hogy a belgákat hasonlítottuk össze a hollandokkal, mert annak ellenére, hogy Benelux államokról beszélünk a különbség köztük majdhogynem áthidalhatatlan. Lányoknak talán legszembetűnőbb példa a flörtölés témaköre. Hollandiában nagyon keményen kell dolgozni ahhoz, hogy egy kedves nézést, vagy mosolyt kapjon az ember. Olykor előfordul persze, de az esetek 80%-ban a kezdeményezés nem tőzsgyökeres hollandoktól származik. A csoki bőrű fiúknak például a Cultuur Caféban nem okoz problémát a délután közepén rákacsintani egy lányra, majd elkérni a telefonszámát, de ez a tett egy hollandnak hajnali két óra előtt és sör mellőzésével majdhogynem elképzelhetetlen. Nem így a belgák (ebben nincs hasonlítanak a flamandok és a vallonok egymásra), akik már-már zavarba ejtően tudnak flörtölni… :)

Brüsszelbe közeledvén és a nagy elemezgetést követően elkezdtük magunkat felturbózni az Európai Hétre, hogy ne érjenek minket váratlan helyzetek (ezt persze teljes mértékben nem sikerült kikerülnünk). Táskáinkból előkerültek a különböző szóróanyagok, programok és bizottsági beosztások. Pár kilométeren belül már mindenkinek a nevét tudtuk a csoportból, igaz arcot még nem tudtunk hozzájuk kötni. Ottignies-ben való átszálláskor már elméleteket kezdtünk szövögetni, hogy a közelünkben ülő lányok elég hangosak ahhoz, hogy olaszok legyenek és biztosan egy helyre tartunk, így hát nem lehetnek mások, mint Laura és Germana (a résztvevők listájáról választottuk ki ezt a két nevet). Elméletünk akkor látszott megdőlni, mikor leszálltak a vonatról mielőtt az tovább indulhatott volna. Ahogy azonban a lottón is van joker szelvény, nekünk is volt még egy esélyünk és másnap már csak nevettünk négyünkön, mikor a két hangos lánnyal másnap egy bizottságban ültünk és az előttük lévő kis névtáblán ott ragyogott a nevük: Laura és Germana. :) A hét folyamán nagyon megszerettük egymást. Nem csupán napi 5-6 órát töltöttünk együtt a Gazdasági és Szociális Bizottságban, de együtt buliztunk, kávéztunk, szünetekben beszélgettünk, Brüsszelben együtt sétáltunk, fényképeztünk, aminek folyományaként Palermóban bármikor tárt kezekkel várnak minket. :)

Vegyes érzelmekkel voltunk tele, mikor leszálltunk a vonatról Louvain-La-Neuve-ben, hiszen a tudományunk itt véget is ért. Gondoltuk, majd csak megtaláljuk valahogy az egyetemet és a szervezőket, de hamar rá kellett döbbennünk, hogy az egész város nem más, mint maga az egyetem és ahhoz tartozó kollégiumok és diákszállások. Leginkább Piliscsabához lehetne hasonlítani az „Új Leuven-t”, hiszen a hely, ahova érkeztünk nem más, mint a Brüsszeltől észak-keletre található középkor óta hírnevet szerzett flamand leuveni egyetemnek a vallon mása. A nyelvproblémák a ’60-as években kezdtek egyre inkább kiélezettebbek lenni Belgiumban és a feszültségek elkerülése végett a vallonok új katolikus egyetemet alakítottak Brüsszeltől délre. Azon a területen, ahol jelenleg Belgium legjobb francia nyelvű egyeteme állt az építkezés megkezdése előtt semmi sem volt, csak egy kis kukorica ültetvény. Mára már sikerült a diákoknak belakni a várost és nem csak vasútállomásuk van, de bevásárló központjuk és mozijuk is. A cél az volt, hogy a diákoknak ne kelljen szórakozás végett bemenni Brüsszelbe, így számtalan pub, étterem és diszkó is található a városban. Napjainkban a főváros közelsége miatt egyre többen költöznek ki Louvain-La-Neuve vonzáskörzetébe, így a diákok is fokozatos kontroll alá kerülnek. Hajnali 3 óra után például már csendrendelet lépett hatályba és az este folyamán a rend éber őrei bárkit azonosíthatnak és azonosítanak is. Ami nem meglepő, hiszen a belga party emberi mércével mérve igen elrugaszkodtak a valóságtól. Vasárnapi megérkezésünket követően már elkezdtem panaszkodni Annának, hogy nagyon büdös van, akármerre megyünk (hétfőre már nagyjából hozzászokott az orrunk), nos az első hétfő buli után kiderült, hogy miért is. A város hétvégén majdhogynem teljesen kihalt, legfeljebb a diákokkal együtt élő afrikai bevándorlók lézengenek az utcákon (a diákszállások ugye mindig sokkal olcsóbbak a rendes albérleteknél, hiszen komfortfokozatuk is csökkentett), hétköznap azonban beindul az élet. A diákok felveszik a buli szerelésüket (értsd ez alatt a gumicsizmát vagy a legszakadtabb TC100-as tornacipőt, kenguru zsebes-kapucnis pulcsit és sálat) és a tematika szerint rendezett „Circle”-kben gyűlnek össze. Ezeken a helyeken annyira olcsó a sör (egy euró, mi kaptunk pecsétet, amivel ingyen volt), hogy a diákok nem sajnálják az utolsó meleg és ereje fogytán levő cseppeket a pohárban hagyni és egy laza görögös mozdulattal a hátuk mögé hajítani. Ennél a pontnál nyer értelmet a gumicsizma, hiszen nem ritka, hogy az üres műanyag poharak táncolók bokáját verdesik Ha ez még mind nem lenne elég, képzeljetek el ezt egy olyan helyen, ahol nincs fűtés (ez mondjuk a kisebb gond), de a wc is hiányzik. Pontosabban az egyik esti buli alkalmával találtunk egyet (fiúk-lányok közös használatára), de gyors szemrevételezést követően inkább úgy döntöttünk, hogy egy ismeretlen „Kot”-ba kopogtatunk be és két lengyel lánnyal karöltve (Marta és Kása) mosolyogva kérjük a mellékhelyiségük használatát. Ez be is jött, a fiktól még illatosított papírt is kaptunk. A Kot-ok lényegében a tematika szerint rendeződött diákotthonok. Louvain-ban a kollégiumok inkább egy lakásra emlékeztetnek, ahol átlagosan 5-15 ember lakik együtt, mindenkinek megvan a saját szobája és csak a konyhát, illetve a fürdőt használják közösen. Egy-egy ilyen lakásnak azonban megvan a maga érdeklődési területe és az év folyamán valamilyen projekten dolgoznak. Ez persze nem kötelező, de igen ajánlatos. J Ezek a projektek nem csupán összekötik a társaságot és megtanítják a diákokat arra miként lehet csapatban dolgozni, de e mellett valamilyen hasznos célért küzdenek is küzdenek együtt. A témák és a Kot-ok nagyon változatosak. Vannak, akik European Week-et szerveznek nekünk (ők mondjuk épp Brüsszelben laknak és a szervezők közösen bérlenek egy lakást), de vannak zenés, táncos, cirkuszi zsonglőr, véradást szervező és erasmusos diákokat befogadó Kot-ok is, csak, hogy egy párat említsek. Az elgondolás nagyon jó, mert hasonló érdeklődésű és természetű emberek kerülnek egy lakásba, ezzel is csökkentve az együttélés során előfordul konfliktusokat. Több olyan ház létezik, amelyik egy mozgássérült, vak, vagy fogyatékos diák mindennapi életének megkönnyítésében működik közre. A szimulációs hét résztvevői közül szerencsések voltak azok, akik egy ilyen helyen kaptak szállást, mert a számukra felajánlott szoba tiszta volt és a helyi belgákkal is könnyű volt jó kapcsolatot kialakítani.

Annával sajnos nem mondhatjuk, hogy szerencsénk volt a lakással, hiszen hat éjszaka alatt négy különböző helyen aludtunk. Ha az egész program szervezését kellene minősítenem, azt mondanám, hogy ez volt az egyedüli gyengesége és a szakmai ülések, brüsszeli tanulmányi kirándulás, közös étkezések és szabadidős tevékenységek 200%-osak voltak. :) Megérkezésünkkor megkaptuk a szobabeosztást és a papír szerint Anna egy másik magyar lánnyal (Kriszti) került volna egy szobába, én pedig a Circo Kot-ban kerültem volna elszállásolásra egy lengyel fiúval. Nos igen… Hogy mi is az a Circo  Kot? A cirkuszi élet iránt érdeklődő embereket öleli fel, akik között van zsonglőr, artista, bohóc és sokan mások. Ez mind viccesen hangzik és a produkciójukon minden bizonnyal én is nevetnék, de ilyen emberekkel együtt lakni jelenti csak az igazi kihívást… Delphine (az általunk csak Cuki Csajként emlegetett belga szervező) mutatta meg a szállást. Az öt perces csengetés után, egy igen lenge öltözetben levő szimpatikus fiatalember nyitott ajtót. Az ajtó nyílásával pedig egy macska szökött ki a folyosóra. Az első sokkot követően (tudomásom szerint a magyar kollégiumokban nem lehet állatot tartani) hamarosan következett a második, mikor a Kot belsejébe kerültünk. Ha valaki látott piszkos konyhát, azon nyomban felejtse el és szorozza meg legalább tízszer. Nijmegeni pályafutásom alatt sok mindent láttam, de ezen még én is megijedtem. A mosatlanok első ránézésre ott állhatnak vagy két éve, a kanapéból pedig hiányoztak a párnabélések. Mikor leraktam a bőröndömet a sarokba, hogy mégse legyen útban (nem mintha bárkit zavart volna a szoba közepén) sikeresen eltörtem egy tányért. A kezdeti zavar után azonban egyszerűen tudtam kezelni a helyzetet, mert a szobában szerteszét mindenhol törött tányér darabok voltak, a nagy előadásra való készülés következményeként… :) Rövid bájcsevejt követően Delphinevel eljöttünk a helyről és az első mondata az volt, hogy ő nem engedi, hogy itt maradjak. Így kezdődött meg akciózásunk Annával, hogy mégis egy helyre kerüljünk. Pár órán belül elfoglaltuk a helyünket az Erasmus Kot-ban (ennek a profilját ugye senkinek sem kell magyarázomJ), majd indultunk a közeli Internet Kávézóba felvenni az otthoniakkal a kapcsolatot, hogy megérkeztünk és minden rendben van. Az biztos, hogy pszichikailag sokat számított, hogy egy helyre kerültünk (akármilyen körülmények között is), ha már együtt indultunk útnak. Folyamatosan tudtuk támogatni egymást és a kritikusnak tűnő pillanatokban (ezek nem voltak nagyon komoly dolgok, csak a fáradtság miatt olykor másképp reagáltunk le egyes dolgokat) egyikünk mindig erős tudott maradni és képes volt tartani a másikban a lelkesedést. Csetléseinkben, botlásainknak pedig együtt nevettünk. A napi mail csekkolásokat és a külvilággal való kapcsolattartásunkat az arabok által üzemeltetett net kávézóban (mindmáig nem értem, miért hívják ezeket a helyeket kávézónak, mikor még vizet sem szívesen inna az ember ilyen környezetben) bonyolítottuk. A szervezők még indulás előtt felhívták a figyelmünket, hogy ne vigyünk laptopot, mert előfordultak már lopások (hm, home, sweet home…). Csak azt nem értettük, hogy ebben az esetben miért nincs egyik szobához sem kulcs és miért csak a Kot-ok főbejáratát lehet zárni. Lényeg, ami lényeg, hogy megtapasztaltuk milyen kisebbségben lenni a számítógépek zárt birodalmában. Miközben a francia klaviatúrával hadakoztunk, a hátunk mögött épp ordítva folyt a kongói telefonos családi csetepaté. A pultos marokkói srác épp valamilyen horror nézett, amiből mi csak a hangokat hallottuk és, ha ez még nem lenne elég, a mellettünk levő három év körüli gyönyörű szép tejcsoki színű kisfiú is elkezdett sírni. Üdv Belgiumban! :)

Élveztem Alice módjára belecsöppenni ebbe a csoda országba és jó volt megtapasztalni az életet egy új németalföldi egyetemen is. A tény, hogy az Erasmus Kot két szobája, a Globulo Kot (véradás szervezése) és egy éjszakára még Brüsszel is vendégül látott minket, garantálta, hogy a két program között fennmaradó szünetben se unatkozzunk. Az állandó csomagolásba már nagyon belejöttünk, bár hét közepére kezdtük vándor cigányoknak érezni magunkat, amit a hazafelé úton ránk erőszakolt nagy zörgős zacskó csak tovább erősített. Köztudott, hogy a magyar ember testsúlyának háromszorosát is elbírja a két kezében tartott, jól megpakolt nejlon szatyorban. Kétségtelen, a magyar nép zacskós nemzet. Akármennyire tiltakozunk ellene, ez így van. Pedig mi naivan kezdtük elhinni, hogy ez lehetséges. Bocsánat a nagy előre rohanásért, a szakmai programokról később majd részletesen fogok írni. Szóval, a hét végeztével boldogan és elégedetten húztunk 14 kilós bőröndünket a Charleroi reptéren, majd a check in-t követően mosolyogva tipegtünk maradék kis kézipoggyászunkkal és válltáskánkkal, elvégre abban a tudatban éltünk, hogy fel tudunk szállni a Pozsonyba tartó repülőgépre csomagjainkkal. Hát nem így történt. Az első biztonsági ellenőrzésnél megállított minket egy inkább francia, mint belga hölgy, aki kiabálva csak annyit mondott, hogy „No, no, no!”, és már tessékelt is vissza minket a check in-hez. Öt férfi segítségét igénybe véve, majd tíz perc tanakodás után sikerült kézzel-lábbal elmagyarázniuk, hogy a gépre csak egy csomagot lehet felvinni. Itt már gyanús volt, miért nem beszélnek az Unió központjától egy órányira található reptéren angolul, mikor ez még Ferihegy 1-en sem okoz problémát. Újabb negyed órás várakozást követően sikerült egy flamand biztonsági szolgálatos úriembert találni, aki kiváló angolsággal elmagyarázta nekünk, merre lehet „plastic bag-et” kapni, tegyük bele táskáinkat, így nem kell ráfizetnünk a csomagokra. Nehéz szülés volt ugyan, de vettük az adást és síró nevetéssel vonultunk tovább a gépre négyeurós zacskónkkal.

Economic and Social Commission + European Peoples’ Party

A napi programunknak megvolt a maga rendszere. Minden reggel fél kilenckor már gyülekeztünk a jogi épület aulájában a közös reggelihez. A francia jellegű croisanthoz és a holland csokis brodjéhez svédasztalos megoldás szerint lehetett hozzájutni. :) Az interaktív táplálkozást követően 9-kor kezdődtek a bizottsági ülések. Már hétfőn megkaptuk a kis névtáblánkat, melyen szerepelt a nevünk, országunk és annak zászlaja, valamint bizottságunk, továbbá pártunk rövidített elnevezése. Szinte hihetetlen, hogy egy kis papírnak köszönhetően milyen fontosnak éreztük magunkat. Az első nap, a hivatalos megnyitót követően a különböző bizottságok specifikus konferenciákon vettek részt. Meglepő módon a mi témánk az éppen aktuális pénzügyi válság és az abból való kilábalási módozatok voltak. Ez amolyan team bulilding-ként is szolgált számunkra, hiszen a népes résztvevők közül sok társunkkal csak hétfőn találkoztunk.

Az első politikai pártos találkozónak is inkább bemutatkozó jellege volt, de a témák változatossága miatt ezt még jobban élveztem. A néppárt vezetője egyben a szimulációs hét főszervezője is volt, Corentin, aki már az első este kinyilvánította mennyire szereti a magyarokat, noha még nem járt korábban Magyarországon. Mindezt az esti European Drink keretében ejtette meg, ahova mindenki saját kis nemzeti italával készült. Minden bizonnyal jó benyomást tettünk rá, hiszen az ülés alatt Annával végig aktívak voltunk, volt véleményünk és értelmesen meg is tudtuk fogalmazni építő jellegű gondolatainkat. A legjobban mégis az esett, mikor Corentin részletesen kifejtette nézetét, miszerint Magyarországra nem lehet azt mondani, hogy kelet-európai ország, hiszen igyekezett mindig megtalálni a középutas politikát. Számunkra ez azért volt kiemelkedő jelentőségű, mert elméletével mindenféle előzmény nélkül állt elő. Hollandiában igen érzékenyek vagyunk a kelet- és közép-európai elhatárolásra és „nyugati” barátainkat is mindig kijavítjuk, ha le „kelet-európaiznak” bennünket. Corentin mindezt magától ismerte fel, amivel sikerült megkoronáznia az esténket.

Kedden folytatódtak tovább az ülések napi nyolc órában. Ehhez nem számoltuk hozzá a kávé és ebédszüneteket, szóval igen elfoglaltak voltunk. A közös kávézásokat egyébként nagyon élveztük. Általában tovább folytattuk bizottsági társainkkal a diskurzust a felmerült kérdésekről és vagy nagyban helyeseltünk egymás gondolataira, vagy további érvekkel igyekeztünk meggyőzni társunkat. Célunk ugyanis a konszenzus megteremtése volt a napirendi pontokat illetően. Témáink roppant széleskörűek voltak. A kiindulópont a gazdasági válságkezelése volt, de alapos közgazdasági tudás hiányában mondhatni, csak látszatmegoldásokat találtunk. Ezen túl foglalkoztunk még a női és férfi egyenjogúsággal, a tagországokon belüli migrációs politikával, a szociális rendszerek harmonizációjának kérdésével, a környezettudatos társadalom problematikájával, az Európai Központi Bank szerepével, valamint a nem uniós országokból való bevándorlással és munkaerőpiaccal. Mindenki a kezében tartotta a fenti témákhoz fűződő új törvényjavaslatokat, melyek a bizottsági ülések folyamán kerültek megvitatásra. Az elnök által kidolgozott tervezet valóban csak útmutatóként szolgált, hiszen a jogalkotás terén nagyon produktívak voltunk. A közös brainstroarming-ok alkalmával meghozott törvénytervezetek délután a politikai pártok elé kerültek. Az újbóli tárgyalást követően a reggeli javaslat késő délután visszaért a bizottságokhoz módosításra, de az is előfordult, hogy az egyes pártok egyetértettek az elképzelt tervezettel és azokhoz csak a plenáris ülésen tértünk vissza, mikor szavazásra került a sor. Igen komplex rendszere volt egész hetes jogalkotási folyamatunknak. Mindenestre jó volt megtapasztalni és egy bepillantást nyerni diákszinten, miként is zajlik az élet a való élet porondján.

Első kézből tapasztalhattuk meg, mennyire nehéz kompromisszumot találni egyes kérdésekben. A tagállamok érdekei valóban régiónként eltérőek, de a helyzetet tovább nehezíti a történelmi, társadalmi és kulturális háttér különbözősége. Ez leginkább az Oroszországhoz való viszonyon volt tapasztalható. A skandináv és a nyugati országok képviselői már-már idealisztikus képet festettek a nagy „Orosz Medvéről”, melyet a beloruszok és kelet-közép-európaiak igyekeztek valamelyest enyhíteni. Hogy amerikaiak és fehéroroszok is részt vettek az uniós héten nagyon jó elgondolás volt, mely sok problémát más színben tüntetett fel.

Az ülések nyelve értelemszerűen az angol volt, viszont nem állítom, hogy minden esetben zökkenőmentesen ment a kommunikáció bizonyos résztvevők között. Sajnálatos módon nagyban lehetett érezni az egyes felszólalások alkalmával, ki melyik vidékről, régióból származik. A nyelvtannal és a szóhasználattal nem is igen volt probléma, de az akcentus tagadhatatlanul érződött. Ezen felül, a nagy hévvel átitatatott diskurzusok alkalmával sokszor előfordult, hogy a másik megértése nem ment gördülékenyen. Tapasztaltuk milyen az, mikor a román és svéd lány negyed órája próbálja meggyőzni a másikat igazáról, mire hirtelen észbe kapnak, hogy ugyanazt akarják mind a ketten, hiszen érdekeik közösek.

Nem csak szakmai szempontból tanultunk sokat az European Week alatt. Még inkább egyértelművé vált számunkra, hogy az ember megjelenése és külső előadás módja mennyire fontos. Lehet, hogy egy szimpatikus, jól öltözött, mosolygós képviselővel (elvégre egy hétig mi is azok voltunk) nem értünk teljes mértékben egyet, mégis ahogy interpretálja véleményét, könnyebben azonosulunk vele, mint azzal, aki ripacs és nagyszájú, de ugyanazt az álláspontot képviseli, mint mi. A bizottsági szavazások alkalmával többször fordult elő, hogy a kölcsönös szimpátia adta meg a végső löketet egy tervezet elfogadásához. Az olasz lányokkal például nagyon jóba lettük, és hajlandók voltak mellettünk kiállni olyan kérdésekben, ami számukra indiferens volt, viszont tudták, hogy nekünk fontos, így a mi oldalunkon tették le voksukat, nem a skandinávokén. Most is borzongok, hogy ha ez igaz alacsony szinten, mi mehet az Unióban: a személyes kapcsolatok mennyire képesek befolyásolni a véleményeket.  A felismerés, mi szerint mennyire nem mindegy, kik képviselik országunkat az Európai Parlamentben ekkor hasított belém. Persze előtte is tisztában voltam, hogy fontos élni választási jogunkkal és felelősek vagyunk mi magunk is ország irányításáért, hiszen az érdektelenség a legnegatívabb véleménynyilvánítási forma. Sokan hajlamosak fél vállról venni az európai parlamenti választásokat, mert megfoghatatlannak és távolinak érzik. Ez a nemzeti választásokhoz viszonyított számarányokon jól kivehető. Ez azonban felelőtlenség. A magyar parlamentben lényegesen több magyar képviselő ül, sajnálatos módon nem személyük és személyes meggyőződésük a meghatározó, elvégre az esetek döntő többségében a képviselőt nem lehet elválasztani a párttól. Nos, Brüsszelben ez másként működik. Az Unió komplexitásának köszönhetően a képviselők valóban képviselők, méghozzá nem csak a pártjuké, de saját hazájuké is. Azáltal, hogy kit küldünk szupranacionális parlamentünkbe, magunkról is kiállítunk egy bizonyítványt, amolyan „országimázst”. Éppen ezért fontos megtalálni a legalkalmasabb embereket az említett posztokra. Ennek kiválasztásánál pedig nagyon fontos a nyelvismeret. Nem szükséges tolmácsnak vagy szakfordítónak lenni, de az angolnyelvtudás, különösen a kommunikációs képesség kiváló legyen. A szavazások eredményét nem egyszer befolyásolták az előadók nyelvi előadásmódjai.

A bizottsági munkát sokszor hátráltatta a minduntalan felmerülő kérdés: „Ok, ok, but where is the money?”. Könnyű kitalálni, kik küszködtek ezzel a problémával. Ugyan céljaink sokszor azonosak, a megvalósítási mód igen problematikus, különösen gazdasági válság idején. Bár kifejezett költségvetésünk nem volt, mindig igyekeztünk racionális korlátok közt gondolkozni és kalkulálni. A financiális háttéren kívül a legfőbb problémát az okozta, hogy a tagállamok nem akartak további jogkört ruházni az Unióra. Ez alól két kivétel születetett: a szociális háló harmonizálása, valamint az EU-PAX felállítása. Egy hetes huzavona után megszületett a Külügyi Bizottság tervezete egy NATO mintájára felépülő béke fenntartó és béketeremtő hadseregről, mely a jövőben az Unió védelmi szervévé is előléphet.

Az egy hét során szembesültünk az egyes országok félelmeivel is. Elmondtuk közép-európai régiónk kis problémáját, hogy a magyar (cseh, lengyel, stb.) állam által kitanított, külföldön tapasztalatot szerzett emberek folyamatosan hagyják el az országot, így tudásukat máshol hasznosítják, aminek következményeként ezek az államok folyamatosan esnek el a legújabb know-how-októl. Mindamellett gazdaságilag is negatívan hatásuk van, hiszen az általuk befizetett borsos adók nem abba a kincstárba folynak be, melyből oktatási finanszírozásuk történt. Ezzel szemben tőlünk nyugatra valóban aggasztó a bevándorlók helyzete. A szicíliai kormány például Marokkóba telepíti Fiat gyárait, hogy ezzel is csökkentse az Afrikából való elvándorlás arányát.

Az egy hét egyfajta illemtanóra is volt számunkra, különösképpen akkor, mikor példálózni szerettünk volna egy országgal. Pár órán belül mindenki megtanulta, milyen fontos először körülnézni a teremben, hogy ki merről jött és csak azután elkezdeni beszélni. Persze Lettországgal és Litvániával mindenki bajban volt, a kettő elválasztása elsősorban a „European Studies-t” folytatóknak okozott problémát. Svédország és Finnország valóban a jóléti társadalom benyomását keltette, Németország inkább középre húzott, a lengyelek és a románok pedig folyamatosan a saját nyelvükön akartak beszélni hozzánk.

A szimuláció hét tökéletes kiegészítette az Erasmus időszakot. Nijmegenben sok nemzet fiával-borjával lehet együtt bulizni, de sajnos relatíve kevés okos és érdeklődő diák van, akikkel például a fenti témák valamelyikéről lehetne beszélni. Louvainban valóban válogatott közösség volt, bár nem ártott volna a Gazdasági biztosságban még több gazdasági ismerettel rendelkezni. A szociális témák azonban nem okoztak nehézséget a jövő jogászai számára. :)

Az elmondottak csak a töredékei azoknak az élményeknek, tapasztalatoknak, benyomásoknak, amikkel Belgiumban gazdagodtunk. Jó volt az egész napos kirándulás is Brüsszelben a gyönyörű tavaszi napsütésben. Furcsa volt, hogy nem volt ott Geri akinek panaszkodattunk volna, hogy (a novemberi kirándulással ellentétben) meggyullad a lábunk a csizmában. Végiglátogattuk az uniós intézményeket, részt vettünk a Tanácsban egy konferencián, sétálgattunk a városban, söröztünk Európa egyik legszebb terén a Grand Place-n, majd magyar találkozót tartottuk a Delíriumban (a város leghíresebb pubja, ahol 2500 féle sört lehet kapni). MCC-s barátainkon kívül egybesereglettek azok a fiatalok is, akik az Európai Parlamentben dolgoznak valamilyen gyakornokként. Jó volt egy kis képet kapni az ő életükről is.