Annyira gyorsan peregnek az események mostanában, hogy egyszerűen nem győzöm utolérni magam a friss élmények elmesélésével és leírásával. Voltunk Hágában az ELSA (European Law Students Association) szervezésében, ahol is felkerestük a holland külügyminisztériumot és egy rövid előadást hallgattuk szervezti működéséről (mindezt persze angolul), majd egy rövid városi sétát követően az International Criminal Tribunal of the former-Jugaslavia-nak egy éppen folyó tárgyalásába nyertünk bepillantást. Egyszóval a hágai kirándulásunk maga volt a szakmai mennyország. :)

Másik meghatározó élményünk mostanában a belgiumi kiruccanásunk volt. Brüsszelben és Brugge-ben töltöttünk négy napot és rengeteg élménnyel gazdagodva tértünk vissza Nijmegenbe. A belgiumi városlátogatásokról, élményekről és érzésekről most rendhagyó módon nem blogot bejegyzést írtam, hanem a 'Fényképek 2' menüpont alatt elérhető fotóalbumban található 'Brüsszel' és 'Brugge' mappában tekintélyes képaláírások olvashatók a vizuálisabb élmény kedvéért.

Nijmegenbe érkeztünkkor megfogadtuk Annával, hogy minden héten igyekszünk ellátogatni egy új holland városba, vagy legalábbis minden héten csinálunk valamilyen tipikusan holland dolgot. Azt hiszem, egész jól tartjuk magunkat a kitűzött tervhez, amit a szobánk falát díszítő egyre több dekoratív képeslap is jól bizonyít.

Vasárnap a reggeli angol nyelvű misét követően el is indultunk Annával és egy tájépítész barátnőjével, Sárával Apeldoornba, ahol a holland királyi család egykori kastélya, a Palais Het Loo található. A palotát még III. Vilmos helytartó vadászháznak építtette 1692-ben, majd generációkon keresztül az Orániai család nyári rezidenciának használta. Pompája és eleganciája miatt "Hollandia Versailles-jának" is nevezik. A komor, klasszikus homlokzat meghazudtolja a díszes belső. Az intenzív helyreállítási munkálatoknak köszönhetően pedig a palota minden szárnya, a korabeli időket idéző berendezésekkel együtt múzeumként működik. A hollandok szemében Het Loo elválaszthatatlanul összefonódik Vilma királynő (Konig Wilhelmina) személyével, aki az 1948-as lemondását követően ide vonult vissza és itt élt 1962-ben bekövetkezett haláláig.

A Palais Het Loo-t feltétlenül látnia kell minden ábrondozó, romantikus lelkületű  kislánynak és érett nőnek is, akinek titkolt vágya, hogy hercegnő lehessen. A palota egy helyen testisíti meg mindazt, ami hozzátartozik az arisztokrata élethez. A királyi birtokot kovácsoltvas kerítés határolja, majd rövid sétát követően elérjük a régi istálló épületét. A hatalmas, díszes istálló akár kastélyként is megállána a helyét. Az árkádsoron belül régi fogatokat, szánokat és autómobilokat csodálhattunk meg. Az épület másik szárnyában egy fotókiállítást rendeztek be, régi képekkel a királyi famíliáról. Elnézegetve a családi képeket, eljátszadoztunk a gondolattal, mi lett volna, ha mi is ilyen környezetben növünk fel... Képzelőerőnet így hát szabadon eresztettük, és innentől kezdve a képeket már úgy kommentáltuk, mintha a fogadásoknak, diplomáciai konferenciáknak és egyéb ceremóniáknak, mi lettünk volna a főszereplői.

Legkedvesebb rokonunk Bernard bácsi volt, aki gondoskodott egész nap a jókedvünkről. Történt ugyanis, hogy a fényképek közt rábukkantunk egy fotóra, mely az Antartktiszon készült és a pingvinik mellett egy idős, de így is jókiállású úriember pózol frakkban, a helyi divatnak megfelelően. :) A képaláírásokat végigolvasni nem volt türelmem, képességeimhez mérten igyekeztem a lényeget kiolvasni a holland sorok közül és odasúgtam a lányoknak: "Emlékeztek, milyen vicces volt mindig Bernard bácsi? Az Antarktiszon még pingvinnek is beöltözött." A nagy nevetés nem múlt el egyhamar, a további nap folyamán, valahányszor megemlítettük Bernard bácsikánk nevét, újra és újra kuncognunk kellett. (A teljesség kedvéért érdemes megjegyezni, hogy ezt a történetet sokkal érdekesebb volt megélni, mint így utólag elmesélni).

Az istállót és a kocsiszín épületét is elhagyva, a palota következett. Első ránézésre a palota sokkal inkább hasonított egy tehetős angol nemes vidéki kúriájára, mint királyi nyári rezidenciára. Egyszerű formák, sima, vakolatlan tégla burkolatok. Viszont, amint a szemünk elé tárult a gyönyörű francia kert magunk is bizonyosságot kaptunk róla, hogy itt nem akárkik laktak. Úgy tűnt, a Nap sugarai is kezdenek áttörni a ködfelhőkön, Hollandiában pedig megtanultuk, hogy minden egyes napsütéses percet meg kell becsülni, így először a barokk stílusban rekonstruált kertben barangoltunk. Külön öröm volt a  tökéletes díszkertet egy leendő tájépítészel felfedezni, így nem csak az egyes apró részletek iránt voltunk fogékonyabbak, de Sárának köszönhetően sok új ismerettel is gazdagodtunk, megtudtuk például,  hogy "Het Loo kertjének az ideálja a művészet és a természet harmóniája".

A palotának minden terme nyitva áll a látogatók előtt, érdemes erre is legalább egy órát szánni, hogy alaposan bele tudjuk magunkat élni az uralkodói pompába. A szobák nem is a méreteik miatt lenyűgözőek, engem sokkal inkább magával ragadott a berendezés. Laikus szeme egyszerűen nem talál hibát, minden a helyén van, és sok otthoni múzeummal ellentétben nem kell a nyakunkat nyújtogatni ahhoz, hogy jól lássuk a hercegnői szobában  a sarokban található játékbabát, mert az épp annyira szemet szúr, mint a bejáratnál levő babakocsi, vagy a szoba közepén kis pihenő fotel. Ugye, ugye, mennyit számít a jó elhelyezés?

Leírni pontosan, miként is néztek ki az egyes szobák, kik voltak a korábbi lakói, nem egy hálás feladat, képen is nehéz visszaadni mindennek a hangulatát. Ha mindezt megkísérelném,  feltehetően a múzeum is igényt tartana az angol fordítására, így ezt most nem fogom megtenni. A palotáról bővebben a hivatalos honlapon lehet olvasni : http://www.paleishetloo.nl/templates/frontpage/page.asp?iPageId=0&iLangId=1

Mire végijártuk a palota teljes enteriőrét, alaposan el is fáradtunk. A csábításnak azonban, hogy megtudjuk, miért tömörülnek az emberek a Het Loo egyik oldalsó szárnya előtt, nem tudtunk ellenállni. Válltuk a rizikót, hogy hamar megöregszünk és körbekérdeztük a jól öltözött várakozókat, mi is fog most történni. A válasz minden várakozásunkat felülmúlta. "De koningin is hier". A hollandok által oly nagyra becsült és tisztlet királyi család Het Loo-ban van! Egyértelmű volt, hogy megvárjuk a kisunoka keresztelőjének a végét, hiszen ki tudja mikor leszünk ennél közelebb az Orániai-Nassau családhoz. Jó helyet kerestünk magunknak a kordon mögött és fényképezőgépeinket készenlétbe helyeztük. Azt, hogy kit is kell pontosan fényképezni, nem volt nehéz  kitalálni, hiszen amint egy prominens személy lépett ki az ajtón, a bulvárfotósoknak csak úgy szikrázott a vakuja. A lányokkal csak ámultunk és bámultunk, hogy milyen szép családok vonulnak ki a káplnának használt épületből. Három gyönyörű szöszi kisgyerek volt a minimálisan teljesített norma, pedig ők bizonyára nem hallottak a "három gyermek, három szoba és négy kerék" programjáról. A lurkók általában az apukájukkal jöttek ki, ami a hollandiai egyenjogúságnak egy ékes példája. Érdekes volt megfigyelni a rendőri biztosítást is. Egy hatvan év körüli rendőr nő volt egyedül a kordonon belül, ami számomra azt bizonyítja a legikább, milyen kultúr nép is a holland. Megelégszenek azzal amit kapnak, nem akarnak a kordonon belülre nyomulni és a nagy rendőri felhozatal hiánya is arra utal, hogy nem szokott probléma lenni az egyes (félig) nyilvános események során. Azzal eddig is tisztában voltam, hogy Magyarországon az autók sokkal inkább státusz szimbólum, mint Hollandiában és a budapesti járműpark egyértelműen jobb, mint a holland átlag, azt mégsem gondoltam volna, hogy a magyar parlamenti képviselők drágább autókkal járnak, mint a holland királyi család. A hercegek és hercegnők folyamatosan szállíngóztak ki az épületből és mindössze három autó volt, mely a fogadás helyszínére vitte őket, így aztán a Volkswagen Passatnak többszer kellett fordulnia. (Ha jól emlékszem, a legutóbbi választás során a jelenlegi miniszterelnökünk egy Limuzin hátsó ülésen beszélt arról, hogy dübörög a gazdaság). Egy másik kontraszt, hogy Maxima hercegnő a saját autójával hajtott el, amit ráadásul ő vezetett, míg férje, a trónörökös Wilhelm-Alexandr a három porontyot rendezgette.

Miközben Beatrix királynőre vártunk, Bernard bácsikánkról már kész regényeket találtunk ki. Az igazi meglepetés, melyet könnyező nevetés kísért, az volt, mikor az ajtón kilépett Bernard Junior. Nem akartunk hallani a fülünknek, hogy a frissen keresztelt unoka lényegében Bernard Junior Junior. Ő azonban már túl távol áll a vérvonaltól (Beatrix királynő testvérének az unokája), így a hercegi cím már nem illeti meg. Holland barátaimtól sikerült még megtudnom, hogy mennyire kedvelt a királyi család és nem zavarja őket, hogy elvisznek egy kis pénzt a költségvetéstől. A jelenleg regnáló Beatrix a sorban a harmadik királynő, édesanyja Julianna és nagymamája, Wilhelmina után. (A nemzeti édesség, a holland medvecukor, ún. drop után a Wilhelmina Peppermint -mentolos cukorka- a legkedveltebb szopogatni való Hollandiában. Egyes éttermekben a vacsora után hoznak is ki, hogy helyrehozza a száj P.h. értékét). Beatrixnak azonban csak fiai vannak, így megszakad a királynői hagyomány. A holland nép azonban jobban kedveli Wilhelm-Alexandr argentín feleségét, Maximát. Maxima, kb. 6 éve él itt és nagyon igyekezett megtanulni a holland nyelvet, amit a helyiek igen nagyrabecsülnek. Prins Oranje-nak és Maximának (Argentínában találkoztak egy bálon) eddig három kislánya van, Prinsess Catharina-Amalia (a legközelebbi királynő), Alexia és Ariane. Beatrix királynő - akinek férje pár évvel ezelőtt halt meg - olyan, mint egy jóságos nagymama, a keresztelőről és unokájával a kezében jött ki. Pont természetessége miatt olyan nagyszerű és kedvelt. Ahogy az egyik útiköyv írja: "Beatrix királynő igazán nem úgy fest, mint egy fenséges asszony gödröcskés mosolyával, a szüntelen jókedvével, mikor éppen vidéken kerékpározik, vagy pólót vesz fel a beiktatásának évfordulóját ünneplő fényképhez". Születésnapja (április 30.) pedig nemzeti ünnep. A koningennendag-on minden várost, különösen Amszterdamot zenebona tölti meg és az utcai árusok a legkülönfélébb népek étkeit kínálják. Az Orániai-ház (http://www.koninklijkhuis.nl/index.jsp) iránti tisztelet jeléül pedig mindenki narancssárgába öltözik. Még a vörös, fehér és kék színű holland trikolórt is narancssárga zászlócskák ékesítik. Hát igen, nálunk a nagy ünneplés a hollandhoz képest egy nappal csúszik és csak május 1-jén örülünk a szabadnapnak. Zárszóként meg kell jegyezzem, hogy a hollandok nem ünneplik a munka ünnepét...

Az őszi szünet lecsengése, a barátok látogatása és az amszterdami sétákat követően kezdek felébredni a rózsaszín fellegekből és sajnos már vissza is csöppentem a való világba.

Reggel az ágyamban fekve kinézek a függöny nélküli ablakon, de nem látok semmit, mert a köd a párkányig kúszik. Alig hiszek a szememnek. Hogy egy kicsit felébredjek, kinyitom az ablakot, nyomban megcsap a tél illata. Igen, nincs mese, nulla fok az már fagypont körül van. Arra gondolok, milyen szép lesz ilyen időben biciklizni. Szerencsére a mai nap a tanulásé, így van időm lélelkben felkészülni.

A megszokott, automatikus mozdulattal kapcsolom be a számítógépet. Készítem a reggeli müzlimet és már indítom is az on-line híreket, hogy naprakész legyek a világ és Magyarország eseményeivel. Mert ugye azért jöttem Hollandiába, hogy a jövőben az itt szerzett tudásomat és tapasztalataimat otthon majd kamatoztatni tudjam  és hazámat szolgáljam (no persze nem mint egy katona:)).

Az első vezető hírek "Harmadik világ" címen fut. Felkapom a fejem, kezdek megijedni. A napokban ugyan sokat beszélgettünk Gergővel az otthoni fejleményekről, tudtuk, hogy gondok vannak, de közel 1400 km távolságból ezt jóformán csak a forint és euro árfolyamán érzékeltük. Az viszont, ami ez után következett jóformán sokkolt. Magyarország már Ukrajna mögött kullog és megoszlanak a vélemények a felajánlott 20 millió eurós hitelcsomagról is. Következnek a szalagcímek: megszorítások, adóemelések, bérek reál értékének csökkenése, megszorítások, gyermektámogatás mértékének csökkentése, elbocsátások, államcsőd, köztisztviselők helyzetének ellehetetlenítése, tizenharmadik havi nyugdíj ki nem fizetése és újból megszorítások, megszorítások, illetve adóemelések. Ha Hollywoodban Steven Spilberg ezen forgatókönyv alapján szeretne filmet forgatni, az Oscar-díj már borítékolva lenne. A baj csupán az, hogy ez a magyar valóság és nem egy amerikai katasztrófa film. Nem kell azonban félteni a mexikói szappanopera sorozat rendezőket sem. A szereplők nevei ugyan rövidebbek és nem olyan  dallamosak, az amatőr felvételeken mégis jól megfigyelhetők a sárdobálások a jobb és baloldalon egyaránt, valamint kezd kibontakozni a dráma a parlamenti színfalakon és a Nemzeti Bank díszletei mögött egyaránt. Csak nézem és nézem a dokumentum filmnek is beillő híradót és egyszerűen nem akarom elhinni azt amit látok. Egy csendes, zenei aláfestés nélküli monológnál hirtelen azt hiszem, eljön a katarzis és választ kapok a problémák megoldására, de a film csak pereg tovább. Egyértelmű, holnap is el kell jönnöm a moziba, hogy megnézzem a következő részt. A baj az, hogy ez sajnos nem a Büszkeség és balítélet négy részes, BBC változatos darabja. Ugyan a szereplők a büszkeségtől már-már önteltek  és a balítéletből is rendsesen kijutott, mégis attól tartok, hogy vasárnapig nem lesz itt happy end...

Tisztában vagyok azzal, hogy a tömegtájékoztatásnak hatalmas ereje van, és sokszor inkább csak elrémíszt és nem a teljes valóságot adja vissza, de hozzám most csak ennyi jut el. Nem tudom milyen a közhangulat a fővárosban és az országg többi részén, mennyire lehet érezni a válság hatását, de abban biztos vagyok, hogy ez nem csak Hollandiában beszédtéma az egyetemre biciklizés közben. 

Nijmegenben az embereken semmit nem lehet érezni, ugyanúgy viselkednek, mint korábban.  Azt azért meg kell jegyezni, hogy én elsősorban holland diákokkal szoktam találkozni, így lehet hogy a fenti állításom egy kicsit sántít. Az viszont tény, hogy itt a vezető hírek között foglal helyet a gazdasági kérdés és a korábbinál több kerekasztalbeszélgetést lehet látni a televízióban is. Az viszont nem valószínű, hogy a válság Hollandiát is magával rántja. A szavanna törvénye ugyanis a való világban is érvényesül: nem kell gyorsabbnak lenned az oroszlánnál, elegendő, ha a másik antilopál vagy gyorsabb. Akármennyire is fáj, jelen esetben Magyarország egy vérző antilop...

International Information Market-en Annával képviseltük Magyarországot és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogi Karát. Természetesen a mi standunk volt a legszebb és legmutatósabb. :) A trikolór zászlón az Ákos által  küldött képeslapok virítottak Budapestről, a laptop-on egy gondosan összeválogatott dia show futott kis hazánk fővárosáról, a Balatonról, a Pusztáról, a Szigetről, tipikusan magyar ételekről, szórakozási  lehetőségekről és mindenről, ami hungarikum. :) Vendégcsalogatóként néhány karácsonyi fűszerezésű kekszecske szolgált, ami egész jól  működött, csak néhány holland mondta, hogy ilyen nekik is van. Mily meglepő, hisz a beszerzés helyéül a Hatert Centrumi (Nijmegennek az a része, ahol lakom), német illetőségű Lidl szolgált. :) Kezdetben kókuszgolyót szerettünk volna készíteni Annával, de darált keksz és idő  hiányában úgy döntöttünk, hogy ez is megteszi, és az alapanyagok árát inkább trendi gumicsizmába fektetjük. :)

Nem hiába, ki korán kel, aranyat lel. Eddigi tapasztalataink alapján ugyanis mindig valami jó történt, mikor erőt vettünk magunkon és korán kikecmeregtünk a meleg, pihe-puha ágyikónkból. :) Már nyitáskor (holland idő szerint ezt érts fél kilencnek) ott toporogtunk a bolt előtt tettre készen és nagyon elszántnak mutatkoztunk az édesség elkészítését illetően. De mégiscsak nők vagyunk és van aminek nem lehet ellenállni.... Megjegyzem, hogy otthon tuti nem vettem volna gumicsizmát és eszembe nem jutott volna kimenni benne az utcára, de itt valahogy mégis az élet része, a sok esőnek köszönhetően, úgyhogy be kellett szereznünk egyet. :) A másik kellemes meglepetés ami ért bennünet és részben a korai kelésnek tulajdonítjuk, szintén a vásárláshoz kapcsolódik. Pár héttel ezelőt ugyanis mikor Annának ellopták a Black&White party után a bicikliét péntekről szombatra virradóra, elhatároztunk, hogy elmegyünk az egyetmi templomba, a vasárnapi angol nyelvű misére. Megbeszéltük, hogy nem szabad csalódottnak lenni, szombat este lányos vacsorát csaptunk a lengyel Beátával (én főztem:)), Anna nálam aludt, majd reggel együtt mentünk a templomba. És itt lép be a színbe a másik közmondás: "Segíts magadon és az Isten is megsegí!" A mise maga minősíthetetlen volt ugyan (mi voltunk szinte egyedül európaiak, a többiek Afrikából vagy Indonéziából jöttek; hangszer nuku; akinek nem volt hangja, az énekelt a leghangosabban; a pap angol tudása is hagyott némi kivetnivalót maga után; egyszerűen a szervezetlenség tetőfoka volt mindenféle ünnepélyes és meghitt hangulat nélkül), de az azt követő (ingyen! -hát igen, az egyetemisták életében döntőpont) reggelin érdemes volt maradni. A több órás beszélgetéseknek köszönhetően sikerült is 25 euróért egy egész jó állapotban levő biciklit találni. Az tuti, hogy lyukat beszélni tudunk a másik hasába.... :D

Kis kitérő után egy kicsit visszakanyarodok a Information Markethez! :) Standunk kiegészítői  voltak a reggel készített (Ákos által megtervezett) névjegykártyák Magyarországról. Prospektusok és brossúrák hiányába, ez jutott eszünkbe. Pici, ötletes, és elférnek rajta a fontos website címek Magyarországról,  Budapestről, a Balatonról, a Sziget fesztiválról és természetesen az egyetemünkről. A névjegykártya alján pedig ott virított az e-mail címem, ha valakinek további kérdése lenne. A hollan tanárok meg is jegyezték, hogy akár a nemzeti idegenforgalmi irodától is jöhettünk volna, hiszen olyan felkészültek voltunk. :) Ezt jó volt hallani, ugyanakkor tudom, hogy sokkal több mindennel is tudtunk volna reprezentálni, amire remélhetőleg alkalmunk is lesz a következő  félévben. :) Összehasonlítva viszont a többi nemzettel, tényleg jók és felkészültek voltunk. :) Kellett is, mert egyelőre nem túl kapós hely Magyarország a továbbtanulást és az Erasmus úticélokat illetően. :(

Hosszú és eseménydús napnak néztünk elébe szombat reggel. Hajnalban mikor megszólalt az ébresztőóra, még sötét volt és legszívesebben a másik oldalamra fordultam volna, sokkal inkább aludtam volna tovább, minthogy kimenjek a hideg,  esős időbe,  de tudtam, hogy ez csak a kezdet és valami nagyon jó dolog fog történni a mai nap, így ha nehezen is, de kikászálódtam az ágyból.

Reggeli közben még gyorsan átfutottam az útikönyveket, hogy egy kompakt képet kapjak a hétvégi ISN (International Student Network) által szervezett kirándulások szeptemberi célállomásáról, a Nyugati-Fríz szigetekről, Hollandiának ezen ritkán lakott vidékéről. A nijmegeni egyetemen az ISN fogja össze a nemzetközi diákokat, segít a beilleszkedésben, egyes tanulmányi kérdésekben, csapat összekovácsoló bulikat és kirándulásokat szervez. Minden hónapban Hollandia különböző részeire kalauzolják el a diákokat csupán 22 euróért, ami nagyon jó ár, hiszen az Eindhoven és Nijmegen közti retúr vonatjegy kerül ennyibe és a két nagyváros közti távolság csupán 60 km, míg Nijmegent kb. 200 km választja el a tengerparttól és ebbe még nem számoltam bele a kompon megtett utat a Fríz szigetekig.

A 70 fős emeletes busz, tömve nemzetközi diákokkal, Texel szigetét indult meghódítani és felfedezni, mely az egyik legnagyobb szigete ezen kis országnak Terschellingennel együtt. Amit e térségről elöljáróban feltétlenül tudni érdemes, hogy természeti szépsége ellenére ez Hollandia legkevésbé ismert tájegysége és a szigetek természetes gátként védik az ország északi részét a zord Északi-tenger támadásaitól. Az útikönyv szerint: „Manapság, amikor kompok járnak a szárazföldről, a békét és nyugalmat kereső látogató bejárhatja a dűnék és sós mocsarak vidékét, megfigyelheti a fókákat és a madarakat különösen nyáron. A szigetek különös múzeumai az ökológiára és a megőrzésre helyezik a hangsúlyt. Közlekedni biciklivel a legjobb, és a látogató a szállodák, vendégházak és kitűnő haléttermek széles választékát, valamint csodálatos naplementéket láthat bárhol.” Rövid, de annál eseménydúsabb kirándulásunk után kijelenthetem, a fenti mondatok teljes mértékben megfelelnek a valóságnak.

Továbbra sem értem a holland időjárást, mintha a Napocska érzékelné, hogy közeledik a hétvége és a dolgos hollandok számára biztosítja szombat, vasárnap a jó időt. Ugyan reggel, még esernyővel bicikliztünk a központi állomáshoz, ahol a busz várt minket, de ahogy haladtunk a tenger felé, és ahogy száradt a ruhánk a bepárásodott buszon, úgy tűntek el a felhők az égboltról. Den Helderből kompon keresztül érkeztünk a Texel sziget déli csücskében található Den Hoorn városába. A „Den” vagy „De” névelő nagyon divatos a városnevek előtt, a Nemzetközi Bíróság (International Court of Justice, ICJ) és a holland kormány is egy ilyen névelős városban, ’A Hágában’, vagyis Den Haag-ban található. Den Hoornból Den Koogig még busszal mentünk, aztán négykerekű járgányunkat kétkerekűre cseréltük. Úgy tűnik, a szervezők ténylegesen áttanulmányozták az útikalauzokat és követték is biciklistanácsukat. Den Koog már a 8. században lakott volt a helyi szerzeteseknek köszönhetően, lakói – meglepő módon - halászattal foglalkoztak. Míg az 1900-as évek elején egyszerű, pár házból és tanyából álló kis falu volt, 1400-as években épült kis templomával, mára igazi turista központtá nőtte ki magát. A 20 000 turistát is befogadni képes városka a Calluna vízi parkjáról és az EcoMare információs központjáról híres (http://www.ecomare.nl/emc.asp?pageId=254), ahol mindent megtudhatunk az Északi-tengerről és a Waddenzee-ről (a Fríz szigetek és a kontinens között húzódó tengerrészről). Kicsiknek és nagyoknak egyaránt felejthetetlen élményt jelent az akváriumi rája simogatás, valamint az egyedülálló fóka rezervátum. Ha felkeressük a szigete t mindenképp töltsünk el két napot, hogy az ökocentrum látogatása és a sziget biciklivel való felfedezése is beleférjen.

Den Koogban tehát szuper kényelmes Bavaria (az egyik legjobb és legmegbízhatóbb márka a Gazelle-vel és a Sparta-val együtt) bérelt biciklire ültünk (ez is benne volt abban a 22 euróban) és nekivágtunk a sziget felfedezésének. A kiépített bicikliút mentén valóban gyönyörű és változatos természetben gyönyörködhettünk. Kicsit a Hoge Veluwe Nemzeti Parkra emlékeztetett a kopár, szikár homokos rész a tengerhez közelebb eső oldalon. Nyomon követhető a természet munkája, miként próbálja a tenger és hullámai maga alá gyűrni a gyenge és védtelen szigetet. Ugyanakkor, ha jobbra fordítottuk a szemünket, a táj már-már természetellenesen zöld volt, a fű és a növényzet pedig csak úgy burjánzott a birkák, marhák, lovak és egyéb állatok legnagyobb örömére. A dimbes-dombos úton a tenger itt-ott előbukkant, de nem tértünk le, egyenesen a sziget északi végén található világítótoronyhoz tekertünk. A sziget legmagasabb pontján épült piros jelzőházat, mely a birkák mellett Texel egyik jelképévé vált, nem lehet eltéveszteni. Letámasztottuk biciklinket és egy kedves nő, szórólappal a kezében felhívta a figyelmünket, hogy a mai nap különleges, mert ingyenes „tárlatvezetéssel” nyitva van a világítótorony, és fel lehet menni egészen a tetejéig, megcsodálni a kilátást. A kígyózó sorra tekintve a bejárat előtt megállapítottuk Annával (ő a harmadik magyar diák a Pázmányról) a propaganda igen jól sikerült, ezért először inkább a tengernek vágtunk neki.

Ott jártunkkor épp apály volt, így hamar megszabadultunk cipőinktől és mezítláb sétáltunk el a sós habokig. Gyönyörűen sütött a nap, kicsalogatta a sziget lakóit, nyaralóit és kempingezőit, szemmel láthatóan megtelt a tengerpart. Andalító volt végignézni a homokpadokon. Volt aki kutyát sétáltatott, egyesek sárkányt röptettek, mások lovagoltak, kagylót gyűjtöttek, fényképeztek, de voltak olyanok is, akik szerelmes pillantásokat vetve egymásra, kézen fogva sétáltak. A víz szerelmesi is megtalálták számításukat, hiszen az idő ideális volt vitorlázásra, kite surfingezésre és a bátrabbak megmártózhattak a tengerben is. Mi csak fél-bátrak voltunk, csak a térdig merészkedtünk be a vízbe, persze ezt lehet a fürdőruha hiányára is fogni. J Annyira megnyugtató volt hallgatni a tenger és a szél zúgását. Közben elgondolkoztam azon, hogy ebben az évben nem is voltam úgymond hagyományos izzasztóan meleg, kifekvős, strandolós tengerparton, mégis pár óra a hűvös Északi-tenger partján, kagylógyűjtéssel, biciklizéssel és aktív kikapcsolódással fűszerezve megadta azt az energiát, amivel fel tudtam töltődni és segít a kicsit szürkébb hétköznapok teendőinek elvégzésében. A hollandok sajátos gondolkodásmódját lassan kezdem átvenni, és egyre inkább támogatom az ilyen jellegű nyaralásokat (is). J  

Miután a világítótorony minden szegletét lefényképeztük kívülről, alkalmunk nyílt az utolsók közt megismerni belülről is. Több mint száz lépcső vezetett a csúcsra, ahol az irányító központ és a tükörtengerrel közrefogott lámpák is találhatók. A helybéliek lelkesen meséltek a torony történetéről és a működési elvekről is, de a három hetes intenzív tanfolyam azért nem volt annyira intenzív, hogy szinkrontolmácsként mutatkozzak be a többi erasmusos előtt. J

Biciklinket visszaadva megtudtuk, hogy kb. 20 km-t tekertünk a sziget két pontja között, mégsem éreztük magunkat fáradtnak. Jókedvűen és szél által kifújt orcával ültünk be De Koog központjában, a Dorpstraat-on található számtalan étterem és kávézó egyikébe. Annával becsöppentünk egy új és ismeretlen társaságba, de rövid beszélgetés után kiderült, hogy a többiek sem ismerek egymást olyan nagyon, mert ők is lemaradtak a bemutatkozó hétről, így még könnyebben megtaláltuk a közös hangot egymással. A holland éttermeknek egy hátránya van, ami különösen szembetűnő: az étlapot kizárólag a helyiek, illetve a hollandul tudók tudják elolvasni. A belga diákoknak volt talán a legnagyobb helyzeti előnyük, de a különféle halnevet érthető módon nem tudták lefordítani angolra, így maradt a mindig klasszikus és árban legkedvezőbb pizza.

Érdekes volt hallgatni a belgák társalgását. Ugyanazon kis országnak az állampolgárai, mégsem egy nyelvet beszélnek, hanem az angolt, mint közvetítőnyelvet veszik  igénybe  a kommunikáció során. Ez számomra azért is furcsa, mert Belgiumnak három hivatalos nyelve van, a francia, a holland és a német. Lehetőség van mindhármat tanulni az iskolában és a televízióban is vegyes nyelvű adások láthatók, a jelenlevő 5 belga diák közül mégsem volt egy sem, aki a háromból két nyelvet társalgási szinten beszélt volna. A francia anyanyelvű belgák inkább a franciákkal, a holland anyanyelvűek pedig inkább a hollandokkal és a többi  a nemzetközi diákkal barátkoznak. Bár megjegyzendő az a tény, hogy a francia anyanyelvű belgák nem beszélnek olyan jól angolul, mint holland társaik. Félelmetes, miként találkozik Belgiumban a francia patriotizmus a holland nyílt szelleműséggel. Szinte hihetetlen, milyen békésen elélnek egymás mellett viszálykodás nélkül és a belga kormány is milyen magas színvonalon képes elvezetni egy olyan országot, ahol a polgárok sokszor nyelvileg nem értik egymást. Példaértékű, különösen, ha szembeállítjuk a Közép-európai példát. Térségünkre sajnos a viszálykodás és széthúzás jellemző, az emberek individualizmusa előtérbe kerül a közjóval szemben. Elég, ha Csehország és Szlovákia esetét vizsgáljuk meg. A két ország nyelve és kultúrája, valamint az emberek szokási sokkal közelebb állnak egymáshoz, mint Franciaországé és Hollandiáé, mégsem tudtak összefogni és fejlett országként viselkedni, mikor még Csehszlovákiaként szerepeltek a térképen.

A magyar diákok már gimnáziumban azt tanulják, hogy egy országhoz szükség van területre, lakosságra és egy irányítóra, de ami igazán egységbe kovácsolja őket az a nyelv, közös kultúra és a vallás. Látva azonban a belga példát, felmerül bennem a kérdés, valóban olyan fontos a saját nyelv egy nemzet esetében? Nos, azt hiszem nekünk, magyaroknak igenis fontos, hiszen megmaradásunk szimbólumává vált, különösen a magyar határon túl, kisebbségben élők számára.

Ugyanakkor nem véletlen, hogy az Európai Unió hazájának a Benelux államok tekinthetők, ahol az egyes nemzetek rendelkeznek annyi kultúrával és toleranciával, hogy ne egymásban keressék a veszélyt, mely fenyegeti megmaradásukat és fejlődésüket, hanem összefognak, és együtt igyekszenek kezelni a felmerülő problémákat, legyen szó akár az emelkedő tengerszintről, vagy az egyre népesebb török és marokkói bevándorlók  tömegéről. Izgatottan várom azt az időt, mikor Közép-Európa gondolkodása is felnőtté válik.

Mindent egybevetve egy nagyon kellemes, indián nyári napot töltöttünk el Texelen, sok új élménnyel, fényképpel, baráttal és tapasztalattal gazdagodtunk, továbbá az útikönyv sem hazudott a csodálatos naplementéket illetően.

Otthon a kisiskolásoknak és gimnazistáknak hivatalosan szeptember elsején kezdődik a tanítás, csak úgy mint a holland egyetemeken. Az átlag magyar egyetemistának ez először mindig nagyon korainak tűnik és valóban az. :) Ugyanakkor, ha azt veszem, hogy a mai hétfői "European Legal History" (Európai jogtörténet) néven futó órám valamilyen oknál fogva csak következő héten kezdődik, a keddi "Criminology"-hoz (Kriminológia) és a csütörtöki "Comperative Constitution Law"-hoz (Összehasonlító alkotmányjog) hasonlóan, nem is olyan rossz a helyzet. A szerdai "Immigration Law"-ról pedig egyszerűen csak azért maradok le, mert aznap indul Eindhovenből a gépem haza, ugyanis szerdától vasárnapig otthon leszek! :) Elég hirtelen jött dolog volt, de tekintettel arra, hogy csütörtökön több dolgot is el kell intéznem a suliban, elég észszerű is egyben. J Szóval, ha megkapargatjuk a felszínt, igen baráti az egyetemkezdés számomra, kezd az otthonihoz hasonlítani.

Addig azonban amíg nem indul be a mindig hajtós szorgalmi időszak igyekszem kiélvezi minden nyugodt percet. Rég volt például ilyen békés és nyugodt hétfőm, mint a mai. Nijmegenbe költözésem óta mondhatni szokásommá vált a hajnali fekvés, de nem a nagy partik és éjszakába nyúló sörözések miatt. Gaby, a holland lány, akitől a szobát bérlem rám hagyományozta szobájának minden felszerelést az elkövetkező egy évre, melynek egy nagy tévé is része. Tekintettel arra, hogy a hollandok felismerték, mekkora hatalma van a nyelvnek, nem szinkronizálják a filmeket. Érdemes lenne nekünk is elgondolkozni ezen, hiszen nem csupán olcsóbb megoldás, de mindenképpen hasznosabb is. Jóérzés, hogy le tudok ülni és meg tudok nézni egy filmet, vagy egy dokumentumfilmet angolul és nem kell a CNN-re vagy BBC-ra tapadnom, ha igazi angol szeretnék hallani. Észre sem veszi az ember mennyit tanul tévézés közben,  még akkor is ha elsősorban nem a hangra, hanem a feliratra koncentrál. Ez a hollandok akcentusán például nagyon jól érződik, kellemes a többséget hallgatni.

A késői fekvésnek azonban késői kelés a vége. Furcsa, hogy Utrecht óta ha 9 órakor ébredek már lelkiismeret furdalásom van, hogy két órát elpazaroltam, ami alatt mennyi érdekes dolgot lehetett volna csinálni. Szépen lassan megreggeliztem, amolyan holland módon Ontbijtkoek-al kezdtem a napot (tipikus holland reggelik egyike, engem leginkább a karácsonyi sütikre emlékeztet), majd még lassabban készülődni kezdtem, ugyanis mindig akad valami elintézni való dolog. Gergővel első utunk az egyetem területén található bicikli szervízbe vezette, ugyanis a tegnapi nap defektes lett a kereke. Most már tudjuk, hogy gyalog egy órányira lakunk az egyetemtől (ez az út biciklivel csupán 20 perc). J Érdemes mindig ilyen diákbarát helyre vinni biciklinket szervízbe, ha nem súlyos a probléma, mert nem csak a kiszolgálás, hanem az árak is barátiak (2,50 euró).

Ezt követően utunk a campus területén található sport centrumba vezetett. Szinte hihetetlen, hogy az éves tagdíj csupán 33 euró, annyi mint egy havi bérlet ára egy jobb budapesti fitness/kondi terembe. Ernst-től, az egyik lakótársamtól (történelem-politológia szakos és a fő területe Közép-Európa, szóval Marloeshoz hasonlóan ő is nagyon sokat tud Magyarországról, annak ellenére, hogy még nem járt nálunk) megtudtam, hogy a holland kormány tudatosan magra vállalja az egyetemi sportcentrumok fenntartásával járó költségek nagy részét, mivel érdekében áll erős, egészséges és fitt egyetemistákat képezni, akik a jövőben kevesebbet betegeskednek, nem híznak el és nem szorulnak komoly egészségügyi ellátásra. Valahol itt kezdődik az egészségügy, amikor a megelőzés kerül előtérbe és nem csupán a gyógyítás. Jó lenne, ha ezt otthon is felismernék az okos emberek. A nijmegeni sportcentrum az országban a legnagyobb a gröningeni után. A falmászástól kezdve, a csapatjátékokon át, a squashon és teniszen keresztül szinte minden sport megtalálható. A felszerelt konditermet bármikor lehet használni, egyes kurzusokra (pl. spinning, aerobic, jóga) azonban időben jelentkezni kell. Pár napon belül postán megérkezik az én sportkártyám is, és akkor még nagyobb szakértő leszek. J

A campus területén sétálva éreztem mennyire más az itteni egyetemi élet. A betondzsungel helyét erdős-parkos rész foglalja el, ahol egy kis nyugalmat találhat az ember. Úgy éreztem magam, mint egy amerikai filmben, talán ez az oka annak, hogy az első egyetemi napon sokkal inkább kívülálló szemével fürkésztem az eseményeket. Egyelőre még hihetetlen számomra, hogy az elkövetkező két szemesztert ebben az egyetemi atmoszférában fogom eltölteni, annyira más, mint az otthoni. Budapesten, a kétmilliós nagyvárosban sok egyetem található szétszórva, kisebb épületekkel és lényegesebb kisebb diáklétszámmal. Ebben  csupán 160 ezres kisvárosban pedig akkora területen terül el az egyetem, hogy megvan a saját kis egyetemi busza is. A holland diákok használják is rendszeresen, hiszen a diákok ingyen utazhatnak a „Bkv-n” és a vonatokon egyaránt (ez sajnos a nemzetközi diákokra nem vonatkozik). A diákok egy dolog tekintetében minden városban egyformák: akármit is mutasson az óra, a legtöbben mindig a menza környékén gyülekeznek. J

A zsúfolt egyetemről a még zsúfoltabb város felé vettük az irányt. A szombat mellett a hétfő a piac napja a városban. Ilyenkor a török árusok előbújnak a kínai portékáikkal és ellepik a főteret (Grote Markt), valamint a környező utcákat. De mivel meghatározott cél vezérelt bennünket, nem volt időnk az alkudozó vásárlókkal és árusokkal törődni. Már nagyon időszerű volt beszereznem egy szárítót, ahova a vizes ruháimat ki tudom teregetni, hiszen a szobán keresztülhúzott madzag mégsem a legoptimálisabb megoldás. Az Ernstől kapott információ szerint a Xenos, Hema és Marskaamer a legideálisabb hely a konyhai, fürdőszobai felszerelések és egyéb praktikus dolgok beszerzésére. És igaza is volt. Meglepő, hogy ha boltokról és vásárlásról van szó, akkor térkép és segítségkérés nélkül is ösztönösen megtalálom a legrövidebb idő alatt.

Hogy még kuckósabbá varázsoljuk hajlékunkat, ellátogattunk egy second hand boltba is, ahol mindenféle bútort, elektronika eszközt, ruhát, szőnyeget, kiegészítő tárgyat lehet kapni. Azon nyomban lecsaptam egy 10 eurós lámpára, mert a világítás a szobámban nem a legmegfelelőbb, és egy gyönyörű fakeretes tükör boldog tulajdonosa is lettem potom 6,5 euróért. Gergő egy kis asztalt és egy szőnyeget nézett ki magának. Jó érzéssel jöttünk ki a boltból, és urakként fizettük ki a 10 eurós szállítási díjat (tételtől függetlenül ennyi).

Este kezdett beindulni az élet a lakásban is, újabb lakótársakkal találkoztam, bár szerintem még most sem láttam az összest. J Mindenestre jó volt kicsit beszélgetni, társasági életet élni ebben a kis közösségben.

Most tekintsünk el attól, hogy mi is történt pontosan az elmúlt másfél héten, és folytassuk a történetet Nijmegenben, a szépen felszerelt, alaposan kitakarított kollégiumi szobából. Péntek délutántól immár egy csini fehér bicikli boldog tulajdonosa vagyok, szóval a város megnyitotta előttem kapuit, bátran és szabadon mehetek mindenfelé a kis Bébi Bike-ommal. Azért hívom így, mert egy kicsit kisebb, mint a hagyományos biciklik, 28 inch helyett állítólag csak 26 (vagy legalábbis valami hasonlót mondott a korábbi talaj). Ez most úgy hongzott, mintha egy kicsit is értenék a kétkerekű járgányokhoz,pedig dehogy! :) Gergővel (pázmányos évfolyamtársam) csak Gidának hívjuk, mivel a bicikli kormánya olyan mint a kecske szarva, de az én járgányom még növésben, szóval nem teljes értékű kecske. :) Az interneten találtam a hirdetést (www.markplaats.nl), megadtam a paraméterreket (kategória, ár és távolság az új lakóhelyemtől) és lőn bicikli. :) Korábban soha nem vettem semmit netes hirdetés alappján, de most ez tűnt a legészszerűbb megoldának, tekintettel arra, hogy a héten 5 bicikli boltot is körbejártam, de a felhozatal mindenhol siralmas volt. A rozoga és rozsádás használt bicikliket 70 eurótól kezdik el árulni. Kivétel nélkül az összes bolt megteheti, mert szeptemberben az egyetem kezdés miatt sokan költöznek fel Nijmegenbe, Hollandia egyik legnagyobb egyetemi városába (a 160 000 lakosnak kb. 20%-a diák). Az viszont jó dolog, hogy ki lehet a bicikliket próbálni. Azt hiszem akkor ment el végleg a kedvem a fietswinkelen látogatásoktól, mikor kinéztem egy masszívnak tűnő, jó állapotú 95 eurós biciklit, kipróáltam, de az a második sarkon leállt és nem lehetett tovább tekerni, így hát szépen visszatoltam a bicikli boltba és megköszöntem az eladó segítségét... :) Ezzel szemben Gidát csak kinéztem, kipróbáltam és megvettem,  működő lámpával 60 euróért (igaz 75-nak hirdették:)).

Szó mi szó, vasárnap fel is avattam újdonsült szerzeményem és Gergővel bementünk a városba. Tekintettel arra, hogy lemaradtam a "Bemutatkozó hétről" (az Utrechti kurzus miatt), szinte senkit nem ismerek a városban. Éppen ezért is örülök, hogy sikerült elintéznem a szállásom, és most egy kollégium komplexumban vagyunk Gerivel, csak más épületben, de akkor is közel. Ő részt vett a korábbi programokon, ahol kis csoportokba sorolták a diákokat és mindegyik csoport kapott egy mentort, aki segíti és irányítja őket. Hozzájuk csapódtam én is, bár az utrechti skandináv bandával közel sem képes felvenni a versenyt. Az igazság az, hogy életem talán legszebb három hetét töltöttem Utrechtben ,a szokatlanul hideg és esős júliusi idő ellenére is. Rengeteg új élménnyel gazdagodtam és tekintettel arra, hogy Utrecht volt az első holland város, ahol jártam, kétségtelen, mély benyomást tett rám.

A pénteki extrém éjszakai kajakozás után szombaton egész napos sportos és egyben kulturális programon vettünk részt. Gelderland megyében található a Hoge Veluwe Nemzeti Park. Az 5500 hektáron elterülő erdős, mocsaras, rétes és futóhomokos vidék Hollandia legnagyobb természetvédelmi területe. Az egyik útiköyv szerint "a park a vadvilág valóságos kincsestára: megélnek itt a ritka madarak, lepkék, növények és gombák. Szabadon kószálnak a gímszarvasok, őzek és muflonok. Ha szerencsénk van, vaddisznó és szarvas is utunkba akadhat." Azt sajnos nem tudom megmondani, hogy valóban élnek-e itt vaddisznók és szarvasok, valamint egyéb nagyobb testű állatok, mert nem volt szerencsénk összefutni az erdő ezen élőlényeivel. Az viszont tény, hogy különleges atmoszférája és kisugárzása van az egész helynek. Egyszeűen megfogalmazva: ez a vidék tipikusan nem holland vidék (no persze a bicikliket leszámítva).

A nemzeti park bejáratánál szálltunk le a buszról és sétáltunk el az első nagyobb bicikli állomásig, hogy megragadjuk fehér biciklieinket, amivel a parkon belül lehet közlekedni. Ahogy a sárga taxi vált New York egyik jelképévé, úgy lett a fehér bicikli Hoge Veluwe Nemzeti Park legfőbb ismertetőjele. Rövid keresgélés után mindenki megtalálta a méretben számára megfelelő  biciklit és kisebb torlódást okozva ugyan, de sikerült elidulni kiépített bicikliúton a Kröller Müller Múzeum irányába. Egyszerűen elképesztő, hogy a rövid, kb. 10 perces út során milyen sokféle tájjal találkoztunk. Láttunk lombos erdőket, melyeket fenyvesek követtek, majd következett a szavannás rész, végül a múzeum környékén újra zöld gyepes rész következett.

Számomra mindmáig érthetetlen, hogy kerülnek fenyők egy mélyföldre, mikor még az iskolában úgy tanultuk, hogy a tengerszint emelkedésével először a tölgyerdők, majd a bükerdők jelennek meg és csak végül a fenyvesek, 600-800 méter magasságában. Sokan erre azt mondják, hogy ezek telepített fenyők, de ha teljes mértékben igaz lenne, akkor nem lenne nemzeti park a nemzeri  park. És különben is, miért épp fenyőt telepítettek erre a vidékre? Nyilvánvaló, hogy fára szükség van, legyen szó tüzelésről, hajó építésről vagy fapapucs készítésről. Nem szabad azonban figyelmen kívűl hagyni, hogy a fenyő rossz tüzelőanyag, mert alacsony a fűtőértéke és nem hiszen hogy sok sok évvel ezelőtt külön erdőket telepítettek volna e célból.  Ugyan nem vagyok tengerész, de azt is kötve hiszem, hogy anno a nagy holland kereskedelmi hajók többsége fenyőfából készült volna. Az meg szintén non sense gondolat, hogy külön "fapapucs" erdőt tartottak volna öltözködési, ill. munkavédelmi célból a mai hollandok elődei. Szóval aki választ tud adni ezen dilemmámra, kérem tegye közzé a kommentek rovatban, hagy okosodjunk! :)

A múzeum előtti található Fietspunt-nál hagytuk biciklinket. Szokatlan volt, hogy nem kellett 5 percet a lakattal bajlódni, hanem csak otthagytuk a tárolóban. Persze ember legyen a talpán, aki a kiállításról visszaérve felismeri "biciklijét", mert a beállított magasságon kívűl semmi különbség nincs a fehér biciklik közt, éppen ezért senki nem zavartatja magát, ha nem azt a biciklit  viszi tovább, melyet korábban otthagyott.

A Kröller Müller Múzeum egyetlen személynek köszönheti létrejöttét: Héléne Kröller Müllernek (1869-1939). 1908-ban iparmágnás férje, Anton Kröller Müller támogatásával modern művészeti alkotásokat kezdett gyűjteni. 1935-ben az államnak adományozta a teljes gyűjteményt, amelynek befogadására külön múzeum épült. Kevesen tudják, hogy itt található a legtöbb Van Gogh festmény,rajz és metszet, szám szerint 278. Ez akkora mennyiséget jelent, hogy a múzeum folyamatosan cseréli Van Gogh kiállított munkáit. Persze híresbb munkáinak állandó helye van. Ilyen például a Kávéházi éjszaka, ill. a Krumplievők című festménye. A nagy holland festőn kívül válogathatunk még Claude Monet, Mondariaan és Picasso alkotásaiból is. Idegenvezetőnknek (aki a maastrichti nénihez képest meglehetősen józanul viselkedett) köszönhetően tudatosan jártuk be a múzeumot és sok érdekes információval gazdagodtunk. A klasszikusokon kívűl több modern alkotásnak is hely került a múzeum falain, ill. vitrineiben. Hogy mekkora különbség a két éra művészetében, azt leginkább két egymás mellé helyezett szobron lehet nyomon követni. A bal oldali egy aprólékosan kidolgozott gyermekfej, a bal oldali pedig ennek a gyerekfejnek a modern feldolgozás, mely egy laikus számára nem más, mint egy nagy bronz tojás, amiért a múzeum nemrégiben 1,5 millió eurót fizetett...

A múzeum nem csak lenyűgöző Van Gogh kiállításáról híres, hanem a kültéri szoborkertjéről is, az ún. Beeldenpakról. A szoborkert 21 hektáron terül el és csak modern alkotásokat tartalmaz. Némely igen bizarr a maga nemében, és én kis jóindulattal sem nevezném művészetnek (pl. a pázsitra fektetett vas út), de vannak közöttük igen elgondolkodtató és monumentális szobor alkotások is. Ilyen például a tavan úszó polieszter hattyú, melyet szél mozgat és forgat (Marta Pan, Sculpture flottante 'Otterlo'), vagy az alumínium rudakból álló torony, melynek ha a közepére állunk és feltekintünk égig érő Dávid csillagokat látunk (Kenneth Snelson, Needle tower). A legimpozánsabb véleményem szerint mégis Jean Dubuffet Zománckert című alkotása. A fekete-fehér hullámos, ill. dimbes-dombos kertben az ember hajlamos elveszíteni a térérzékét. No persze, ideális hely fényképek készítésére. Ajánlom az itt és a múzeumban készült megtekintését, úgy talán egy kicsit életszerűbb, mint így leírva. :)

A park felfedezését követően kiültünk a szabadba piknikelni. Csodálatos idő volt egész nap, ragyogott a nap. Érdekes volt, hogy ez miként osztotta meg a társaságot. A skandináv országokból jött erasmusos diákok rögtön az árnyékba ültek, nehogy egy kicsit is nap érje őket, míg a mediterrán és közép-európai fiatalok, mint a bálnák úgy vetették ki magukat a napra. :)

Mivel a szendvicsek elmajszolgatását követően is temérdek idő volt még a busz indulásáig, két lehetőségünk volt: vagy elindulunk egy nagyobb bicikli túrára vagy mindenki a saját tempójában megnézi mégegyszer a múzeumot és sétálgat a környéken. Én az előbbit választottam, hogy a művészet világa után eltöltsek egy kis időt a természetben is. A kb. két órás biciklitúra alatt megtekintettük a Kröller Müller család St. Hubertus vendégházát, kacsákat etettünk a közeli tóban, majd ezt követően a kopár-sivatagos vidéket meglátván eljátszadoztunk az oroszlánvadászat gondolatával. :)

Mindent egybevetve jóleső fáradtsággal szálltunk vissza a buszra és indultunk vissza Utrechtbe. Összeszokott "skandináv csapatunk" túlságosan kimerült volt egy esti utrechti sétához, ezért egy másik társasághoz csapódtam az estére. A Stairway to Heavenbe mindenkinek érdemes ellátogatnia aki szereti a rockot, illetve a Nirvanat, hiszen Kurt Cobain gitárja és kabátja, üveg keretben függ az étterem-söröző falán.

Holland szervezettség

Egyszerűen nem tudok betelni a holland precizitással! Ezt az országot és a rendezettséget, mintha csak nekem találták volna ki! :) Az egyetem intézi a szállásunkat és az egyetemen belüli diákszervezet felelős a különféle közösségi  programkért. A nyelvkurzus első  napján  kaptunk egy kis színes papírt, amin rajta van minden fontos információ. A legérdekesebb és számomra legizgalmasabbnak ígérkező program az éjszaki kajakozás tűnt, amire csütörtök este sor is került. :)

Első felvonás

Este 8-kor startoltunk az egyetemtől nem messze levő csónakházból. Bár az elején úgy tűnt,hogy esni fog,végül egész jó időt  fogtunk ki. Persze ez nem azt jelenti,  hogy a túra végére nem lettünk teljesen vizesek. :) Kettes kajakokat kaptunk, amivel állítólag lehetetlen beborulni a vízbe. Én Steffel, a kanadai lánnyal ültem egy csónakban. Szerencsére neki nagyobb tapasztalata van kajak és kanális terén, mint nekem, így teljesen biztonsgban éreztem magam. Azt mondta, hogy nagyon szép helyeken megyünk és sok meglepetésben lesz részünk. Igaza volt. :) Az út eleje hangulatos, barátságos kisvárosi, ill. külvárosi környezet volt, sok állattal, különleges növnyekkel és persze gyönyörű házakkal. Steffel nagyon jó párost alkottunk, koordinációs képességünk a tökéletes határát súrolta, ellentétben a többiekével, így aztán előfordult kisebb dugó a kanálison. Először az új csatoránán kajakoztunk és figyeltük, miként élik életüket a víz mentén az emberek. A régi raktárépületeket ma jóformán lakásnak használják Utrecht ezen részén, vagy esetleg kondi teremnek. Mivel a belvárosban van, közvetlen víz parton, ezértnem számít milyen sötétek, dohosak,  adott esetben kicsik lakásnak, szinte mgfizethetetlenek. Érdekes volt elnézegetni az embereket, amint kint vacsoráztak a kanális partján, vagy csak kivitték a foteljüket, nagy puffjaikat és vizipipázgattak. Hirtelen úgy éreztem, mintha megállt volna az idő. Minden olyan békés, tökéletes és idilli volt. Elhagyva az Nieuwegracht-ot, több híd alatt áthaladva, már a régi  kanális vizén eveztünk. Minden fáradtságot megért Utrecht központját a víz felőlszemlélni. Egyértelmű,hogy nem csak a Neuda-n van élet ésmozgás,  hanem az Oudegracht partján is,igaz a "vásárlóközönség" nem egy kategóriába tartozik... Ez inkább a már megalapozott anyagi háttérrel rendelkező, jól kereső haramincasok, vagy inkább e felettiek vidéke. Lenyűgöző. Képeket sajnos csak keveset sikerült készítenem, egyrészt mert már kezdett sötétedni, másrészt evezni kellett. Az éttermeket elhagyva egy nyugodttabb helyet kerestünk, ahol le tudunk egy kicsit horgonyozni és kitartásunk jutalmaként meg tudunk inni egy sört. Külön élmény volt kiszállni a kajakból, mindenki azt leste, a másik mikor esik be a kanálisba. :)

Második felvonás

Mire mindenki megitta  kis pohár sörét, nagy bögre teáját, és a holland Casis (szénsavas feketeribizlis üdítő, ami szerintem nagyon finom, majdnem olyan, mint a nagymamám feketeribizli szörpje friss szódával) is elfogyott, teljesen ránk sötétedett. A nemzetközi csapat azonban nem esett kétségbe, voltunk mi olyan hangosak, hogy a gonosz embereket elriasszuk és különben is a város éjszakánként gyönyörűen ki van világítva. Már igazi kukkolónak éreztem magam, mikor minden ablakon benéztem, amelyiken nem volt függöny. Ha közben még fénképeztem is volna, akkor már hivatásos paparazzi lennék. :) Kifelé haladva a városból, a hidak és a víz közt levő távolság egyre csökkent és igen félelmetes volt, mikor a sötét vízi átjáróban átrepült a fejünk felett egy madár... A vasútállomást követő részen  már kifejezetten szűk volt a kanális, egyes részein csak egy hajó fért el, ami újból kisebb fajta közlekedési akadályt okozott. Persze voltak olyan hős  fiúk, akik úgy gondolták, hogy ez egy verseny és mindenképpen gyorsabban kell bevenni a kanyart, mint ahogy azt a többség teszi, aminek egyszerűen az lett az eredménye, hogy a borulásmentesnek hitt kajak a 'két söfőrrel' együtt a vízben landolt... De így legalább választ kaptunk a korábban feltett kérdésünkre és kiderült, hogy nem is olyan mély a csatorna, vagy ha így jobban tetszik: kanális. :) Már lassan éjfél fele járt az idő,  már mindenki kezdett fáradni, a levegő is kezdett lehűlni és még mindig nem láttuk a végét a kajaktúránknak... Stef megnyugtatott, hogy hátra van még a három legviccesebb híd és akkor megérkezünk. Azt már korábban is mesélte, hogy olyan alacsony hidak lesznek, hogy csak a kezünkkel tudjuk magunkat hajtani a híd aljába kapaszkodva, mert annyira szűk, hogy az evezőnket nem tudjuk használni. Érdekesnek tűnt, de mikor megláttam, hogy mit neveznek ők hídnak és mi alatt kell átmennünk, azt hittem lehidalok. És tényleg. Nem hogy a lapátokat nem lehetett használni, de egy ülő  ember sem fért el a híd alatt, szóval bele kellett feküdnünk a kajakba, amennyire csak tudtunk. Nem mintha eddig nem lettünk volna vizesek, de legalább a fenekünket sikerült szárazon tartani. Ezzel a manőverrel azonban ezt a tételt is sikerült megcáfolni. Mivel a sörözés után többnyire nem a saját kajakunkba ültünk vissza, ezért hiába sikerült az első felvonásban szárazon tartani a csónakunkat, nem számított, mert a többiek ezzel meg sem próbálkoztak. Sok választás nem volt: vagy vizes nadrág, vagy úszhatunk ki a csatornából, mert másképp soha nem érünk haza. Lebuktunk hát a hajóba, az evezőinket az ölünkbe helyeztük és elkezdtük magunkat a kezünkkel hajtani. A mi hajónk volt az első, mert Stef tudta az utat visszafelé  (nem mintha lett volna más lehetőség), így miénk volt az a megtiszteltetés is, hogy pókhálótalanítsuk a híd alját a többiek számára. Másokkal ellentétben nem estem pánikba, beletörődtem, hogy nem látok semmit, foggalmam sincs mit fogdosok és egyáltalán nem látom a fényt az alagút végén. :) Na és persze ezt még meg kellett kétszer ismételni...

Katarzis

Ha kisebb viszontagságok árán is, de visszaértünk a csónakházhoz. Szembe volt velem a nagy híd, amit még indulás előtt lefényképeztem, minden rendben volt. Ha viszont este 8-kor  valamelyik szervező közli velem a másik kis "hídra" mutatva, hogy erre  jövünk vissza, valószínűleg kinevetem... :) Minden összevetve, felejthetetlen élmény volt a túra, az tuti, egyre sportosabbak vagyunk. Az élvezetet csak fokozta, hogy újabb 7 km-es bicikli út állt előttünk,mert kb. ennyi választott el minket egy forró zuhanytól. Ugyan lámpa nem volt a csoport nagy részének a biciklijén, de addigra már hozzászoktunk a sötéthez. :)

Bevásárlás biciklivel

A mai napnak a legnagyobb eseménye az volt, mikor Karoliinaval megtaláltuk az Aldit a városban. Azt hiszem sikerült egy hétre bevásárolnom. A kis kék biciklis táska nagyon jól jött, nem tudom miként hoztam volna haza a dolgokat, így is azt éreztem, hogy mindjárt szétesik szegny bicikli. Kb. 300 méterenként megálltam megnézni, hogy nincs-e defektem, de mindig örömmel tapasztaltam, hogy a súly miatt nehéz tekerni a biciklit és a jó irányban tartani a kormányt.

Holland ebéd

Sok új és szokatlan dolgot tapasztaltam az elmúlt másfél hét alatt Hollandiában (pl. közlekedés, emberek gondolkodás, házak, stb.), amellyel valahogy mindenki tisztában van, mert amolyan sztereotípiává váltak más nemzetek szemében. Azt viszont nem mondta senki, hogy a hollandok az esetek túlnyomó többségében szendvicset eszenek reggelire, ebédre és meleg étel szinte csak este, vacsora formájában kerül  az asztalra. Persze, tudom, hogy sokon vannak otthon is, akik nem esznek jóformán semmit egész nap, de nekik legalább lehetőségük lenne rá. Az egyetemi campuson, a "menzán" nemhogy menüt nem lehet kapni, de olyan ételt sem, ami nem olajban sült, vagy normális a tápértéke. Mivel az egyetemen ilyen módon nem lehet rendesen ebédelni, ezért egyre inkább rá  vagyok kényszerítve arra, hogy főzzek, ami nem olyan rossz, mint kezdetben gondoltam, de azért mégis hiányoznak az otthoni ízek és anyuci főztje. :) Pozitívum viszont, hogy relatíve korán szoktak vacsorázni, 6-7 óra környéken. Újabb negatívum, hogy 9-10 órakkor előkerülnek a nasik a konyhaszekrényből: chips, ropi, mogyoró és minden, ami hízlal. :) Ekkor kóstoltam meg én is a sajtos nápolyit, ami történetesen meglepően finom. :) Másik sajátos édességük a Stroopwaffel. Két kerek ostyalap közt karamelréteg található, amit ha beteszünk a mikróba, egy kicsit megolvad és nagyon finom. :)

Simon

Garfieldnak teljesen igaza volt, a hétfő reggelek borzasztóak tudnak lenni... A mai nap sem indult másként. Borús, felhős idő, nem lehet megállapítani, hogy esni fog-e vagy sem. De két fénypontja is volt a napnak: 1. sikerült eltalálnom milyen ruhát vegyek fel; 2. délután, a nyári egyetem által szervezett mozinak köszönhetően végignéztem életem első holland filmét, természetesen hollandul (angol felirattal). :) A film címe Simon volt és azokra a vitatott kérdésekre világított rá, melyeket Hollandia másképp kezel, mint a többi európai állam (pl. homoszexuálisok házassága, könnyű drogok, eutanázia). A film gondolkodásra ösztönöz, hogy legyen véleményünk ezekre a napjainkban egyre aktuálisabbá váló témákról, ugyanakkor tükröt mutat a mindennapi életről is, összehasonlítva mindezt a '80-as évekkel. Nincs értelme leírni a film tartalmát, mert azzal csak háttérbe szorítom az igazi mondanivalót. Ajánlom mindenki figyelmébe! :) 

Liberálisanak hangzó holland szabályok

Apropó, ha már az ellentéteknl tartunk! Kevesen tudják, hogy Hollandiában 18 év alatt is lehet "legálisan" alkoholt fogyasztani. A 16 és 18 év közötti fiatalok ugyanis könnyű alkoholokat, mint például bort és sört ihatnak, a tizennyolcas karika csak tömény italokra vonatkozik. Lehet, hogy ez liberális szabálynak tűnik, de szerintem elég észszerű. Mondjuk nem tudom mi történne, ha Magyarországon is hasonló alkohol és könnyű drog fogyasztási feltételek lennének. A fiatalok és általában az emberek felfogása otthon teljesen más. Sokkal könnyebben lépnek át  mindenféle szabályt, ez mára amolyan szokássá vált. A hollandok ezzel szemben sokkal nyugodtabbak és szabálykövetők. Az autók és a biciklisek nem mennek át a piros lámpán, nem dudálnak, inkább kivárják, hogy az előttük levő  akadály elháruljon. Az az érzésem, azáltal,  hogy a "liberális" törvényekkel a kormány a kezükbe adta a választás jogát, nincs bennük tömény kiváncsiság a máshol tiltottnak, vagy el nem fogadottnak tekintett dolgok iránt. Persze ehhez mindenképpen szükséges egy olyan "népesség alapanyag", amely nem él vissza a kezébe adott szabadsággal...

Szabad vasárnap, édes semmittevés

Az 5 eurós éjszaki busszal kb. hajnali 4-re értünk haza, viszont szerencsére vasárnap nem várt ránk kötelező tenni való, ezért nem éreztem magam rosszul, mikor dél körül másztam ki az ágyból. Az ébredést követően a kora délután lényegében takarítással, mosással és pakolással töltöttem. Mondhatni, hogy berendezkedtem a kis szobámba, amit furcsa lesz majd elhagyni kb. 2 hét múlva, mikor nekivágok újra az "ismeretlennek". Daniel, az egyik lakótársam ekkor költözött ki a lakásból, mert mint korábban említettem Ausztráliba költözik a barátnőjéhez, aki történetes a szobámnak az előző lakosa volt. Mivel csak a legszükségesebbeket viszik magukkal, sok dolgot elajándékoztak. Így jutotta hozzá egy angol nyelvű amsterdami és hollandiai útikönyvhöz, illetve egy kissé rozoga, de működő web camerához (az otthon újonnan vásárolt web cam-emet történetesen itt már nem ismeri fel a notebook-om). E-mail cím szerencse megvolt, úgyhogy lehet hogy pár év múlva welcome Sydney?! :) Délután a másik lakótársammal, Marloesszal beszélgettünk és egnéztünk egy Budapestről szóló dokumentum filmet. Leírhatatlan milyen érzés volt magyar szót hallani a holland tévéből. :) Ezt követően kimentünk biciklizni és meglepő módon ez az én javaslatom volt! Kezdem megszokni az itteni biciklis létet! :)

"Készülődés"

Szombat délután sikeresen megtaláltuk a zeisti nagyobb szupermarketeket a központban és most már könnyen el találunk a helyi Lidl-ig, ami a legolcsóbb bolt a közelben (csak mint otthon). Míg odafele kb. 1 órát bóklásztunk, a visszaút már csak  5 percig tartott. :) A nagy bevásárlást egy kis főzés követte. Nem kell nagy dologra gondolni, csak egy milánóit készítettem a hétvégére, viszont nem üveges szószból, hanem valódi húsból és paradicsomból, amire azért büszke vagyok. :)

Sangriázás holland módra

Este a maastrichti buszon verbuválódott társaság Pablo apartmanjában találkozott, hogy mindenki lássa, miként készül Hollandiában a spanyol Sangria. (Theo, Fruzsi, Zsófi, Réka! Higgyétek el, hogy a Keltában finomabbat szoktunk inni és a csomagolás is jobb. :)) Szóval az egyszerű recepzt: végy egy liter olcsó, dobozos (!) vörös  bort, aminek már a neve is utal arra, hogy önmagában ihatatlan. Végül is a legegyszerűbb (bár nem feltétleül legtalálóbb) név egy vörösbonak a Rot (és ez nem a színére, hanem a márkanevér utal, mint azt közös erővel a hatalmas nagy holland nyelvtudásunkkal megfejtettük). :) Ha ez meg van, adj hozzá kb. 20 dkg cukrot (ez az, ami szerintem vétek, no de folytassuk). Öntsünk hozzá a boltban vásárolt Fanta narancs és a Fanta citrom light (! ugye jól tudom, hogy nálunk ilyet nem lehet kapni?) egy részét. Jól keverjük el, majd szórjuk bele ízlés szerint a gyümölcsöket. Az eredmény pedig egy borzasztóan édes egyveleg, aminek azt a minimális 3-4%-os alkoholtartalmát sem érzed, ami papír szerint benne van. De kezdetnek megteszi, elvégre  hossz még az este. A gondos alapanyagokból készített, eredeti spanyol Sangria lett játékunk alapja. Sokan ismeretike a King nevezetű játékot, melynek lényege, hogy teljesen mindegy milyen lapot húzol, szinte mindegyik húzásnál inni kell. Francia kártya híjján, hasonló játékot játszottunk dobókockával. A második körnél már tényleg nagyon édes volt a "bor", amit ittunk és a sajátos íz elnyomásában nem segítettek a kis mogyorók sem, melyek currys, paprikás, sonkás-sajtos ropogós kréker szerű borítást kaptak. Steph szerint (ő volt az egyik idegenvezetőnk a városnézéskor, egyébként kanadai és fél éve tanul Utrechtben) ez "typical dutch", még sehol máshol nem látott ilyet (pedig járt már pár helyen). Következő bevásárláskor körültekintőbb leszek és megjegyzem a nevét is. :) Nem csak a "kevert Fanta" fogyott gyorsan, Maja vett a Lidl-ben egy kilo Medve cukrot, ún. Drops-ot, ami szintén sajátosan holland cukorka, ízét jellemzően az ánizs adja. Létezik keményebb, vagy puhább változatban, sós és édes formában egyaránt. A külföldiek közül sokan nem szeretik, de szerintem finom. :) Mikor kis társaságunk (értsd 8 ember) minden felfalt ami csak lehetett, elérkezettnek láttuk az időt elindulni a városba. Hogy,  hogyhogy nem, eleredt az eső, ezért úgy döntöttünk, jobb busszal menni, egye-fene az a kétszer három pecsét. Ezt mindenki észszerűnek találta, de visszafelé igencsak megdöbbentünk, amikor az éjszakai járaton nem lehetett a megszokott kis strippenkaartunkat használni, hanem egységesen 5 euróba került a jegy... Életem legdrágább rövid távú buszos utazása volt, pontosan annyit fizettünk, mint egy igényes ír  pubban egy pint vörös sörért.

Fancy pub-ok

Az este egy ún. kocsmatúrával indult, bár lehet hogy a kocsma kicsit erős túlzás, mert csak igényes helyeken voltunk, és ami a legjobb volt, hogy Hollandiában sehol nem lehet zárt térben dohányozni, szóval hajnalra sem bűzlöttünk a dohány szagtól és nem kellett lefekvés előtt hajat mosni. :) Nem emlékszem az összes hely nevére, de ha valaki Utrechtben jár, érdemes felkeresnie a Mick O'Conells ír pubbot, ahol rendes méretű sört csapolnak és nem csak divatos kis pohárban adják. Lányok figyelmébe ajánlom a Café Lust nevezetű helyet, ahol sok jól öltözött, holland viszonylatban lehet azt mondani, hogy "jóképű" huszonéves pasit lehet látni. Aki táncolni szeretne, szintén a belvárosban találja a 'tgras van de buren-t,  ami igen népszerű a helyiek körében. Szóval a közös csapatépítő este ismét jól sikerült. :) Sok képet készítettünk, amit hamarosan publikálni is fogok a neten, ha végre rájövök hogy is kell. :)

Korai indulás és utazás

Őszintén szólva, kicsit érzékenyen érintett a péntek reggeli indulás, mert ahhoz, hogy 7.30-ra az utrcheti pályaudvarra érjünk, 5.45-kor kellett kelni. Lehet, hogy más úgy gondolja: "ó, hát ez teljesen normális", de én ahhoz szoktam, hogy max. 25 perc alatt mindent el lehet érni Budapesten, ami fontos. :) Az utrechtiek biztos azt mondják: "Zeist? Akkor te minden nap használod az útleveled!" :) Az út Maastrichtig busszal kb. 2-2,5 óra. Mikor megkérdeztem a lakótársaimat, hogy szép város-e Maastricht, azt felelték, hogy nem rossz, de innen borzasztóan messze van... Érdekes, hogy az egyes országok lakosai miként tekintenek a távolságra. Egy amerikai biztos azt mondta volna, hogy csak egy köpésre van, szóval mindenképp menjünk el. :) Tudni kell, hogy Hollandiában ilyen távolságok áthidalására a legegyszerűbb út a vonat (persze ha nincs autónk, privát autóuszunk vagy nem szeretnénk sokat tekerni). A távolsági autóbuszokat csupán 30 km-en belül települések közt használják.

Barlang és lámpás

Alig hogy leszálltunk a buszról Maastrichtban, szálltunk is át a helyi városnézős buszra. Az idegenvezető néni enyhén szólva flúgos volt, és már az akcentusával megszerette magát mindenkivel a buszon. Maastricht egy időben a franciákhoz tartozott és még mindig nagyon erős a francia hatás (maga a városkép sem tipikusan holland), ez a néni beszédén is hallatszott. :) Buszoztunk a belvárosban és a külvárosban egyaránt. A turistakönyvek valóban nem hazudnak, mikor azt írják, hogy Maastrichtban a régi építészet keveredik az újjal. Természetesen eleredt az eső és akkor sem állt el, mikor átszálltunk egy hajóra, amivel a Maas folyó felől közelítettük meg a város dimbes-dombos, a hollandok szerint hegyes részét. Ez a része a városnak kiemelkedő szerepet játszott a második világháborúban, mert a "hegy" alatti labirintus rendszerbe menekültek a város lakói. Volt szerencsénk ezt bellről is látni egy igen hosszú körbevezetés keretében. Mint a bányába készülő törpék, lámpással a kezünkben indultunk a hegy belsejébe. Lámpa nélkül igen könnyen el lehet tévedni, de 50% esélyünk így is van, ha mindig jobbra tartunk. Hát nem szeretném kipróbálni. Az idegenvezetőnk elmesélt egy kis történetet, hogy egyszer nagyon régen két fiatal Franciaországban elkövetett egy rablást és a labirintuson keresztül akartak Hollandiába menekülni. A baj csak az volt, hogy nem volt lámpásuk. A rablást követő 3. héten találták meg a holttestüket. Az egyik 100, a másik 60 méterre volt a kijárattól... Rövid ideig mi is megtapasztalhattuk, milyen az amikor az ember elveszíti az időérzékét és a sötétben kell megkeresnie a kijáratot. Ez volt a legérdekesebb és legizgalmasabb eseménye a napnak. :) Mikor kijöttünk a barlangból, meglepő módon zuhogott az eső... A vasárnap vásárolt új ernyőmnek hivatalosan annyi lett, a szél teljesen kifacsarta, mint egy Mary Poppins ernyő úgy nézett ki. :) Lehet, hogy rossz a kisugárzásom ernyő téren, mert ez nem először történt meg. :( Indulás előtt egy óránk maradt még egy kicsit sétálni a belvárosban, ami épp elég is volt. Utrecht igen magasra tette a mércét, és számomra valamiért Maastricht a közelébe sem ért. Biztos más a város, mikor megtelik egyetemistákkal.

Jurassic Bar

A buszonon egész jó kis társaság jött össze, igazi nemzetközi csapat. A csajok: Maja (svéd), Karoliina (finn), Leena (finn), Milda (litván). A srácok: Jonas (finn), Pablo (portugál). Beszélgettünk, nevettünk, egymás zenéit hallgattuk, mintha osztálykiránduláson lettünk volna. :) Este elmentünk az egyetlen közeli pubba, amit stílusosan csak Jurassic Barnak hívunk, utalva ezzel a kocsma vendégeire... Pirospontot érdemel viszont, mert nem csak kis 2,5 decis sört lehet kapni, hanem rendes korsót is. :)

Ébresztőhang helyetti napsütés

Hollandiai tartózkodásom során ez az első nap, hogy nem a telefonom ébresztőhangjára ébredek. Már majdnem elfelejtettem, milyen érzés. :)

Szombat dél van, a szobám teraszán ülök a kényelmes ikeás fotelben, fürdőruhában,mert valami csoda folytán gyönyörűen süt a nap és talán a hőmérő higányszála a 22 fokot is elérte. :) Bár a Petőfi rádiót hallgatva, ma otthon sincs melegebb. :)Most kezdem igazán megérteni a hollandokat, miért öltöznek nyári ruhákba, ha kisüt a nap, akár csak egy órára is... Kihasználom ezt a jó időt a napi bevásárlás előtt. A svéd Majával és a finn Kateriinaval bemegyünk Zeist központjába kicsit szétnézni és felkeresni különböző szupermarketeket, ugyanis az apartmanunk közlében csak egy bolt  van, Super de Boer és állítólag ez a legdrágább. No meg persze a mozgás is jól jön. :)

A nyelvtanfolyam előnyei

A három hetes nyelvkurzusnak talán a legnagyobb előnye, hogy a péntekünk szabad. Mondjuk meg is érdemeljük a pihenést, mert 9.30-tól egészen 15.30-ig iskolában vagyunk, innen kb. 30-45 perc míg hazaérünk, és ugye mindenki megérdemel egy kis pihenést, illetőleg vacsi készítést, szóval nincs olyan sok időnk ha úgy vesszük. Holnap Maastricht-ba megyünk csoportosan, remélem  jó kis csapat összekovácsoló ereje lesz. :) Egyébként két kezdő holland csoport van, így összesen kb. 40-en vagyunk,  vegyesen: finnek, olaszok, németek, svédek,  litvánok, észtek, portugálok, spanyolok, osztrákok, törökök, csehek, lengyelek, norvégok, azt hiszem ennyi. :) Természetesen a németeknek van a legkönnyebb dolga, szinte mindent értenek, elvégre a holland nyelv úgy keletkezett, hogy egy részeg angol tengerész elkezdett németül beszélni. :)

BBQ

Mivel  pénteken nincsen óránk, így "házit" sem kell készítenünk csütörtök délutánonként, így nyugodt szívvel mentem el Danielnek a búcsú  BBQ partijára. Tetszik ebben az apartman komplexumban, hogy a házak között kis beugrókat alakítottak ki, ahol lehet egy kicsit sütögetni. A csirke és a marhahús meglepő módon ugyanolyan, mint otthon, de különféle mártásokat használnak, melyek egyedivé varázsolják az ételt. Ha valamelyikőtök netántán Hollandiába utazik, feltétlenül próbálja ki a földimogyró szószt. Nem tudom a pontos nevét,  de nekem nagyon ízlett. Mondjuk az hozzátartozik az igazsághoz, hogy ez kifejezetten házi készítésű szósz volt. :) A vörös hús mellé pedig sör dukál, különösen itt. Otthon a legismertebb holland a sör az Amstel és Heineken,  de ha valaki valamilyen erősebbre vágyik, feltétlenül próbálja ki a Grolsch neveztű sört (amit szerintem szinte lehetetlen holland módra kiejteni:)), ez egy kicsit keserűbb és mindenképp erősebb sör és 1615 óta készítik (legalábbis a kis papír rajta ezt hirdeti).

Holland fiatalok vs. erasmusos diákok

A lakótársaknak különösen örülök, mert tényleg nagyon kedvesek, érdeklődőek, sőt az egyik lány, Marloes, nemzetközi tanulmányokhoz hasonló szakot végez az egyetemen és a válaszotott területe Kelet-Közép-Európa, szóval meglepően sokat tud a mi kis országunkról és a szomszédokról szintén. Viszonylag sok időt töltök velük az órák után, ami tényleg jó, mert mégiscsak holland vidéken vagyok, napközben meg más kultúrákat ismerek meg, ami szintén jó dolog. :) Sok erasmusos diákkal megtörénik, hogy más erasmusos diákokkal van egész nap, így nem sokat tud meg az itt töltött fél év, olykor egy év alatt a helyi szokásokról és kultúráról. Remélem, én azért nem esem ebbe a hibába sikerült megtalálni az egyensúlyt. Eddig ez egész jól működik. :)

Strippenkaart rendszer

Köztudott, hogy Hollandiában bicikli nélkül nem élet az élet. Ugyan lehet anélül is közlekedni a városon belül, de nem érdemes, mert elég drága és lassabb közlekedési forma, mint a bicikli. A holland "Bkv" egységesített országszerte, az ún. Strippenkaart rendszerrel. Előnye, hogy nem kell minden egyes városban különböző fajta jegyet venni, mert mindenhol ezt használják.Ez leginkább a jegy és bérlet egyvelege. 7 euróért lehet kapni egy 15 pecsétes strippenkaart-od, mely általában nem elég 15 utazásra, szóval ilyen értelemben nem hasonlít a 10-es, vagy 20-as Bkv-s gyűjtőjegyre. Mikor felszállunk az első ajtónál a buszra (máshol nem is nagyon lehet), bemondjuk a buszvezetőnek, hogy meddig megyünk és ő ennek függően pecsétel egyet, kettőt, hármat, olykor négyet is. Zeist-ból eljutni az egyetemi campushoz (Uithof) legalább 3 pecsét szükséges, ami oda-vissza már 6, íly módon két nap alatt el is használtunk egy strippenkaard-ot és akkor még nem mentünk be a városba...  Rövid számolás után kiderült, hogy ha három hétig busszal utazgatok, kb. annyit költök jegyekre, mintha vennék egy használt biciklit, lakattal együtt. Szóval a hét elején elkezdődött a "fiets" projekt, a nagy bicikli nézés. Budapesten minden bizonnyal nem ülnék fel egy olyan biciklire, mint amilyet a többség használ a városban, de itt a régi, csúnya, rozsdás fiets bizonyul legjobb megoldásnak, mert azzal majdnem biztos, hogy haza is érsz, mert nem lopja el senki. :) Én is hasonló biciklit szereztem a lakótársamtól, Danieltől. Sima egyszerű, picit rozsdás fekete egy kis takarólemezzel a láncoknál, hogy a ruhám ne legyen olajos és kaptam hozzá kis kék biciklis táskát is, amit a biciklinek a hátsó részére lehet tenni és jól jön a bevásárlások alkalmával. Kaptam hozzá extra biztonságos lakatot is. Azért is érdemes kikötni a biciklit, mert olykor a holland fiatalok hobbijává válik, hogy (enyhén) ittas állapotban a csatornába (gracht) dobálják a gazdátlanul hagyott bicikliket. :)

Melinda és a bicikli

A negyedik nap én is fiets-szel mentem az egyetemre, persze két nappal előtte kipróbáltam, hogy is mennek itt a dolgok, hogy ne érjen nagy meglepetés útközben, elvégre csak egy irányba kb. 8 km-t kell tekerni... Az odafelé úttal nem is volt probléma, pirospozsgás arcal vártuk a tanárt. Visszafelé pedig megörtént, amire reggel nem is számítottunk, eleredt az eső. Szinte hihetetlen, hogy mennyire kiszámíthatatlan az itteni időjárás. Ezért van az, hogy egyes lányok tanga papucsban, mások pedigcsizmában járnak... Vicces volt esernyővel a kezünkben biciklizni. Ha valaki otthon ezt teszi, tuti, hogy kinevetem, de itt ez természetes. Esernyő ide vagy oda, el lehet képzelni, hogy néztünk ki 8 km-es biciklizés után... :)

Kedves Családom, Barátaim és Mindenki aki erre tévedt! :)

Ezen a blogon nyomon követhetitek, miként indultam el a nagyvilágnak, hogy megismerjem a holland jóléti társadalom minden előnyét és hátrányát. Első állomásom Utrecht, ahol 3 hétig "krákogni és köpködni" tanulok, kiderül majd mekkora sikerrel.

Indulás és megérkezés

2008. augusztus 1-jén, pénteken sikerült is elindulni. A nagy bizonytalanság után,  mivel is menjek, végül Apa és az autó lett a befutó, így röpke 14 óra alatt meg is érkeztünk. Először a szállásom kulcsát vettük át a Museumkwartier környékén (Utrecht belvárosa). Az apartman Zeist-ben található, pár km-re Utrechttől (kb. mint Budaörs és Budapest viszonylata) egy csendes kertvárosi övezetben. Maga a szoba frissen festett, Ikea stílusban berendezett és minden vadi új volt benne. Egyetlen hibája az volt, hogy hiányzott belőle az ágy. :) Mikor ezt közöltem a szervezőkkel, ők még jobban meglepődtek, mint én, és már adtak is a kezembe egy másik kulcsot. Ez volt az én szerencsém, mert így olyan lakótársakat kaptam, amilyenről álmodni sem mertem.

Szállás

A szállást úgy kell elképzelni, mintha egy nagy kollégium apartman ház lenne 7-8 emelettel. Minden lépcsőházban, szintenként két lakás található. Egy lakásban átlagosan 5-10 bérlő szokott lenni, ami 5-10 szobát jelent. Mi heten vagyunk a lakásban, mindenkinek megvan a saját maga kis birodalmi 14 nm-en, szeparáltan a többiektől és a konyhát, nappalit, a zuhanyt és a két wc-t közösen használjuk. Eddig 4 lakótárssal találkoztam, a másik kettő épp nyaral valamerre és az én szobám pedig folyamatosan rövid ittlétű (short stay) bérlőnek van kiadva. Még saját erkélyünk is van, nem is kicsi, szóval mondhatni egész kulturált, egyetlen hibája hogy azért messze van a központtól és az egyetemtől egyaránt. A lakótársakról majd a későbbiekben mindenképp írok, mert megérdemlik. :)

A kulcsfontosságú  internet

Visszatérve a berendezkedés kezdeti időszakához, meg kell említsem, hogy egészen addig nem éreztem, hogy megérkeztem és minden rendben van, míg be nem kapcsoltam a note book-ot és  be nem üzemeltem (pontosabban Apa be nem üzemelte) az internetet. Hihetlen hogy egy kis kábel mennyire meg tudja változtatni az ember hozzáállását a dolgokhoz. (Itt a netet csak kábellel lehet fogni, wifi nincs a szobában). Persze külön kaland volt hozzájutni az UTP kábelhez. Magyar ember lassan már teljesen hozzászokott, hogy ha szüksége van valamire nem kelll mást tennie, csak beülni az autóba és elmenni a bevásárlóközpontba, akár vasárnap este is. Ezzel a szokással Hollandiában két probléma is van. 1. A közlekedés a városban teljesen autó ellenes. 2. A boltok zöme hétvégén nincs nyitva (bár ez körzet és település függő, de Utrechtben szombaton kora délután bezárnak a boltok, vasárnap pedig ki sem nyitnak, kivéve a hónap első  vasárnapját, de akkor is csak 12-18 óra között). Ezekre a dolgokra pár órás fel-alá kocsikázás után rá is jöttünk, így szombaton nem is intéztünk a szálláson kívül más érdemleges dolgot és maradtunk a 1,5 méteres kábelnél, ami hosszabb távon nem a legjobb megoldás, tekintettel arra, hogy kevés konnektor van a szobában és azok is fejmagasságban találhatók. Na ennyit erről ezekről az elektronikai dolgokról, de az tény, hogy aznap este megérdemeltük a pihenést. :) Marloestól, az egyik lakótárs lánytól kaptunk egy tábori ágyat, ami  még mindig a szobámban leledzik, szóval ha valakinek kedve szottyanna meglátogatni, tegye meg bátran,  mert szállást tudok számára biztosítani. ;)

Vasárnapi tervek

Összeírtuk a vasárnap teendőek, volt belőle bőven: hosszabító és utp kábel keresése, holland sim kártya utánjárás, bicikli nézése, esőkabát keresése (utóbb rájttünk, hogy ilyet a hollandok nem igen használnak, főleg az én korosztályom nem használja, ha elered az eső - ami igen gyakran megesik -, egyszerűen csak gyorsabban tekernek), egyetem megtalálása, tipikus holland táj megtekintése, Északi-tenger felkeresése és ha marad idő, jöhet egy kis Amsterdam. Küldetésünk csak részben teljesült, de így is tartalmas napot zárhattunk. Úgy döntöttünk, közlekedni csak tudok, így az egyetem és bicikli projekt egy nappal későbbre került, és Amszterdam is megvár. :) A "nagy" bevásárló túrát követően bejártuk Utrecht belvárosát. Nem hiába mondják, hogy Utrecht a dómok, templomok városa. Szinte minden utca sarkon lehet látni egy kis táblát, mely valamelyik templom irányába mutat. A főtéren (Neude) és a régi csatorna (Oudegracht) mentén végig kávézók, éttermek találhatók, nagyon hangulatosak. Gyönyörű régi város, tiszta, az emberek kedvesek és természetesen amerre a szem ellát, biciklik. A héten a James Boswell Instituit-nak (ahol hollandul tanulok) a Summer School részlege szervez egy városnézés, a városról majd ezt követően írok bővebben. :)

Zaandijk

Vásárlás után Amsterdam felé vettük az irányt (Utrechttől kb. 30 km), de továbbmentünk északabbra, hogy szélmalmokat, gátakat és kis falusi holland házakat lássunk.Végül Zaandijk-ban kötöttünk ki, ahol megtalátuk amit kerestünk. Ugyan Zaandijktól nem messze található egy szentendrei skanzen szerű szabadtéri múzeum szerűség (Zaanse Schanse), ahol egy helyen fellelhető az összes turistacsalogató holland látványosság (fapapucs, sajtkészítés, tulipánok), de egy csatorna elválasztott minket, ami nem meglepő ezen a vidéken, ellentétben azzal, hogy a híd még csak most épül. A kötelezőnek mondható zaandijki szélmalmos fényképezést követően betérünk egy vietnámiak (vagy koreaiak?) által üzemeltett gyorsétterembe. A sok ismeretlen crokett és egyéb kisütésre váró "finomság" közül hirtelen csak a sült krumpli tűnt szimpatikusnak, szigorúan majonézzel, ahogy itt szokás enni (lásd Tarintinonak a Ponyvaregény c. filmében a jelenetet John Travoltával mikor kifigurázza a hollandokat, amiért ketchup helyett majonézzel eszik a sültkrumplit). A vietnámi (v. korei?) nő volt az első, aki nem beszélt angolul az itteniek közül. Mégis felkészült a turisták fogadására, mert nyomban a kezembe adta az angol étlapot (nem mintha így jobban értettem volna, hogy ezek milyen ételek pontosan...). Segítséget kértem egy holland bácsitól, ugyan legyen olyan kedves és magyarázza el nekem, milyen is az a Goulasch croquette. Nagy lelkesen kezd el nekem mesélni, hogy ez az étel nagyon fűszeres, tele van paprikával, talán hallottam már a magyarok gulyás leveséről... Aztán nagy érdeklődéssel megkérdezi, honnan jöttem... :) Arra biztosan nem számítottam, hogy Hollandiában egy vietnámi (koreai?) "étterem" magyar jellegű gyorsétket árul... A nagy meglepetés és érdekes ízvilág megtapasztalását kövtően sétáltunk kicsit a városban. Rengeteg olyan házat láttunk, mely még az 1700-1800-as években épült. Ha összehasonlítjuk ezeket a házakat, hasonló kaliberű magyar városban levő házakkal, a különbség szemmel látható. Már akkor nagy ablakokat használtak, mely számomra csupán azért meglepő, mert termopaan ablakok hiányában anno igen hideg lehetett télen. Ha a régi házak jellegét kellene leírjam 3 szóval, akkor a nagy ablakok biztos benne lennének, a piros téglához és a harang alakú tető előtti díszekkel együtt. Egyszerűen beleszerettem. :) Az emberek úgy élik mindennapi életüket, hogy függyönyt többnyire nem használnak, ami számomra igen meglepő volt, de ők másként tekintenek az intim szférára mint mi. A kedvencem az volt, mikor bepillantottam az egyik ház ablakába (az ember kezdetben az utcán sétálva akaratlanul is ezt teszi) és a nappali-étkezőn keresztül lehetett látni, sőőt, még a másik oldalán folyó csatorna színét is tisztán ki lehetett venni, a távolban levő szélmalommal együtt. Ezt a nyitottságot az embereken is lehet érezni. Mindenki nagyon segítőkész, és mivel mindenki beszél angolul (a bevándorlók, akik még hollandul sem beszélnek nagyon, valószínűleg kivételt jelentenek), tudnak is segíteni. Olykor ők szállnak le a bicikliről és jönnek oda az emberhez, hogy tudnak-e valamiben segíteni, mikor látják az értetlen turistákat kezükben a térképpel.

Zaandvoort

Zaandijk után Haarlem következett, majd az északi-tengeri üdülőközpont Zandvoort. Nyaranta ellepik a németek és elsősorban az amsterdami fiatalok. Kb. este 8-9 között értünk ide, és huszonévesek kisebb csoportját követve nem csupán a tengert találtuk meg, hanem több szórakozóhelyet is, rögtön a homokos tengerpart mellett. Tehát, nem mondhatja senki, hogy csak délen, Portugáliában vannak tengerparti partik. :) Igaz, hogy pulcsi és bőrdzseki volt rajtam ekkor, erősen fújt a szél és az eső is esett. Feltehetően senki sem ilyennek képzel el egy fergeteges nyári bulit, de ha jó a társaság és a zene, az eső senkit nem érdekel (legalábbis itt). Érdekes volt, hogy 9 óra előtt feltűnően sokan voltak már az egyes szórakozóhelyeken, pedig itt ekkor még világos van.

Késő este értünk csak vissza Zeitbe és következő nap már kezdődött is a tanfolyam, amiről még fogok biztosan mesélni! :)