A blognban a nagy kihagyások mindig akkor következnek be, ha sorozatban történnek az események. Egyfelől nagyon szeretem ezen pörgős napokat, amikor folyamatos mozgásban vagyok és mindig történik valami új, másfelől nagyon örülnék, ha minden apró részletét sikerülne megörökítenem és egy kicsit elgondolkozni a nagyvilágban zajló dolgokról. Ezen folyamat mindig az utazást követő napokra marad persze...
Az olasz lányokkal még időben lefoglaltuk a San Diego-i repülőjegyünket, így a hajtós időszak kellős közepén sem volt menekvés egy kis igazolt lógástól. :) Mikor lebeszéltem a professzoraimmal, hogy nem leszek az elkövetkező alkalommal, kész ujjongásba törtek ki, hogy nagyon helyes, ki kell élvezzem azt a rövid időt, amit Californiában töltök és teljes mértékben támogatják az utazást. Ha bármi kérdésem van a tananyaggal kapcsolatban, szívesen állnak majd rendelkezésemre a kis túrát követően. Így nyugodt lelkiismerettel vágtam neki az 5 napos kaliforniai "nyaralásnak". Megbeszéltük a lányokkal, hogy az út során nem esik szó az iskoláról és ezen fogadalmunkat egész jól sikerült is tartanunk. Rövid kesergések persze voltak, hogy mennyi mindent kell még csinálnunk az elkövetkező egy hónapban. :)
Szóval 5 fős kis csapatunk (az olasz lányok: Elisabetta, Eliana és barátnője Sara, aki csak látogatóban van és nem nagyon beszl angolul, illetve a spanyol Jorge, aki már tiszteletbeli olasz lánynak számít velem egyetemben) csütörtök hajnalban indult útnak és reggel 7-kor már San Diego-ban is voltunk. Ez úttal nem béreltünk autót, hanem gyalog, illetve tömegközlekedési eszközöket igénybe véve jártuk be a város nevezetességeit. Valóban nagyon elolaszosodtam az elmúlt idpszakban és nem estünk (csak egy kicsit:))) kétségbe, amikor szerda délután még nem volt lefoglalva a szállásunk San Diego-ban. Nagyváros lévén, a város mindig tele van európai turistákkal, így nem amerikai típusú motelra esett a választásunk, hanem a hollandiai utazgatások során olyan jól megismert youth hostelre. Nem volt egyszerű menet, hiszen San Diego kiegyensúlyozott klímája az év minden időszakában magához vonzza a látogatókat. Végül a Lucky D's hostelt sikerült lefoglalni, mely magának a megtestesült szabadságnak a hangulatát árasztja. Ezt már akkor sejtettem, mikor a telefon túlsó felén skót és brit akcentus fogadott. Megérkezskor nem csalódtunk. A folyosó színes volt és a falak túlzsúfoltan poszterezettek, fiatal crew a világ minden tájáról. A hostel egy részét ugyanis helyi fiatalok lakják, akik a világkörútjuk során San Diego-ban ragadtak és szállás fejében dolgoznak a hostelben. Emellett természetesen van másik munkahelyük is. Ez mind érdekesen hangzik, de olyan céltalannak tűntek. 23-25 évesen egy idegen helyen maradtak, élvezik az életet, de carpe diem módon nem igazán tudják mit kezdjenek az életükkel.
A Lucky D's teljes mértékben be volt lakva, melyet a konyhában kikészített palacsinta massza és gofri sütő csak még otthonosabbá tett. Gyorsan el is készítettük a reggeli palacsintánkat juharsziruppal, majd készek voltunk, hogy a nyakunkba vegyük a várost. A folyosón megcsapta fülünket, hogy a hostel kedvezményes állatkerti belépőket árusít, és ha mi vagyunk az elsők aznap, akkor a 40$ helyett 20$-ért juthatunk jegyhez. A San Diego-i állatkertet tartják a legjobb amerikai zoonak, így nem szerettük volna kihagyni. A helyi Aquarium is világszerte híres, de ide nem kaptunk kedvezményes ajánlatot, így idő hiányában, valamint anyagi szempontokat figyelembe véve mindezt ki kellett hagyjuk a látogatásunk során.
Az állatkertnél egy tour guide várt minket, aki kvázi feketén jutatott minket jegyhez. Ugyanis éves állatkerti klubtagokként vágtunk neki az állatkerti sétának. Előtte még beszélgettünk James-el egy kicsit és mindenkit a saját nyelvén üdvözölt. Meglepő módon, még magyarul is ment neki a köszönés és pár alap mondat. Hamar kiderült, hogy a nagyszülei magyarok voltak. Mikor kérdeztem, honnan jöttek ki, akkor elkezdett szabadkozni, hogy Erdélyből. Na itt felcsillant a szemem, hogy mégis honnan. Kiderült, hogy brassóiak voltak. Elérkezett az idő, hogy én is kijátszam az erdélyi aduászom, melynek köszönhetően nekem nem is kellett belépőt fizetnem. :)
Az állatkert lassan közelít a centenáriumához. Az 1910-es években a Panama világkiállítás alkalmából rengeteg egzotikus állatot hoztak a városba, viszont az esemény befejeztével nem tudta a város vezetése, mihez kezdjen az oroszlánok és elefántok tömegével. A zoo alapítója azonban tudta és hamar fefuttatta a helyet. Könnyű dolga van, hiszen San Diego-ban egész évben kiegyensúlyozott 20 fok körüli az idő, így nem kellett külön téli házakat építeni. Az állatkerti épületek és az egész szerkezete engem nagyon emlékeztetett a budapesti állatkertre, persze egy XXL-es kiadásban. Többször kellett moozgólépcsóvel mennünk, hogy megközelítsük egy újabb részét a kertnek és a kényelmesebbek pár dollár fejében a magasan futó állatkerti libegővel is "körbejárhatják" az intézményt.
A legnagyobb élmény persze a Panda és a Koala park volt. Ez volt az a két állat, melyet még sosem láttam élőben, viszont mindig is a kedvenceim közé tartoztak. A pandák nagyon kis édesek voltak, persze negyed órás sorban állás után sikerült csak a közelükbe férkőzni. Az mondjuk teljes mértékben hihetetlen, hogy csak a SD-i állatkerten több mint 100 ember foglalkozik a pandákkal. Ez a szám mindent lefed és többségük a mesterséges megtermékenyítéssel és gondozással foglalkozik. Azonban elgondolkodtató, hogy nem túl sok mindez? A belváros utcái tele voltak hajléktalanokkal és nem valószínű, hogy ennyi szociális munkás dolgozik az életük megkönnyítése végett. Újabb példája az individualista társadalomnak: az állam nem gondosokodik rólad, menj és kapard ki a saját gesztenyéd. De mivel a pandák nem szeretik a gesztenyét, így egy kisebb hadsereg foglalkozik, hogy kitermelje számukra a bambuszt. Erre mondaná az indiai professzorom, hogy az amerikaiak és az európaiak bizonyos tekintetben hasonóak, ugyanakkor mégis különböznek. A szociális rendszerhez szokottt európaiak nem tudják elképzelni az amerikai szabad és korlátozatlan individualizmust, az egészségügyi rendszer hiányát és a költséges oktatásst. Az amcsik meg nem értik, mi mit nem értünk: mindenki a saját maga kovácsa és ne az államtól várjuk a segítséget. Na mindegy, most nem megyek bele filozófiai eszmefuttatásba. :)
Lényeg ami lényeg, hogy a pandák már széppé tették a napom, ahogy a bambusz majszolták. Jó látni azért, hogy a reprodukciós eljárás sikeres tud lenni a pandák körében. Az állatkert másik gyöngyszemét a koalák alkották. Lényegében semmit nem csináltak. Kis mormota módjára ültek a faágon és majszolták az eukaliptuszt. A hihedelemmel ellentétben nem azért alszanak annyit, mert bedrogoznak az eukaliptusz levelektől, hanem mert nehéz a leveleket megemészteni és a lebontási folyamathoz sok energiára van szükségük.
Miután bejártuk a kertet és találkoztunk az összes nagyvaddal kis sétára indultunk a Balboa Parkba. Ismét rá kellett ébrednem, hogy igazi élhető város nincs nagy folyó/tenger és rekreációs park nélkül. A Városliget közelsége valóban meghatározta az életem, hiszen minden városban hasonló parkot keresek. A Balboa park persze sokkal nagyobb kiadású terület, mint az otthoni Liget és a Panama kiállításról maradt épületek (ma mindegyik múzeumként üzemel) felfedezése legalább egy hetet venne igénybe. Így csak próbáltuk kicsit magunkba szívni a környék hangulatát. San Diego a legkonzervatívabb kaliforniai város, így itt nem találkoztunk a nyílt utcán a jól ismert cannabis szaggal. Családok tömege özönlött ki csütörtök délután a parkba a Veterán nap alkalmából élvezni a napsütést. Helyi művészek mutatták be legújabb zenei szerzeményüket és varázslók igyekeztek ámulatba ejteni a közönséget némi honorárium fejében.
Hamar megtaláltuk az ENSZ falut is. A kiállítás során ugyanis a képviselt országok felállítottak egy falut, ahol nevezetességeiket mutatták be. Sajnos csak a spanyol volt nyitva, hiszen arról a nagyszámú latin-amerikai kolónia kellőképp gondoskodik. Az olasz és magyar házról, csak kívülről sikerült képet készíteni. Ilyenkor mindig úgy megdobban a szívem, amikor valami magyar vonatkozású dolgot látok. Reggel még a San Francisco-i reptéren megtaláltam Tom Lantos domborművét is, hiszen ezt a környéket képviselte szenátorként az amerikai Felsőházban. Mindent egybevetve igazi magyar hangulatú napom volt. Ja, még az állatkertben is találkoztam helyi magyarokkal. Valahol jó tudni, hogy mindenhol ott vagyunk, ugyanakkor szomorú is, hogy egyre többen és többen hagyják el kis hazánkat. A rendszerváltás megelőző években ez valahol érthető is volt, de most nem szükségszerű, hogy így legyen. Akárhogy is, elgondolkoztam, hogy kis ország lévén azért milyen sok mindent értünk el az elmúlt évtizedekben, most viszont mintha megtorpantunk volna a fejlődésben. Azt hiszem, pár generáció el kell teljen, hogy újra a nyeregben legyünk.
Az egész napos séta után kissé megfáradtan tértünk vissza a hostelbe. Semmire nem vágytunk jobban, mint végignyúlni az ágyon egy kis időre. Na persze, ember tervez... Azzal viszont nem számoltunk, hogy aznap szórták be az ágyakat púder szerű fehér porral, mely a bed bugs-okat (mi az ágyi bogár magyar neve?) tartja távol. Így úgy nézett ki az egész szoba, mint egy tornász öltöző, csak úgy szállt a fehér por. Nem volt egyszerű menet, végül azonban sikerült elérni, hogy újra porszívozzák a szobát. Mindez azonban úgy nézett ki, mint gy igazi Burlesk. :)
Kis pihenés után következett a vacsora. Valóban igazi olaszos dolce vita szemléletmódom lett (legalább kompenzálja az amerikait és az otthonit) és legalább annyit beszélek én is az ételekről, mint Eliék. :) Előételként megkóstoltuk az ajándék rakott brokkoli vacsit, majd nyakunkba vettük a város éjszaki életét. Ez kivételesen nem a clubokat jelentette. A Gaslamp districtben van a legtöbb étterem és bár. Ez az esti élet központja. A sok elegáns és drága étterem között sikerült találnunk egy jó áru mexikóit. Ugyan nem volt sem a margarita, sem a főétel olyan finom mint Arizonában. Hiába, ez a hátránya azon meikói éttermekben, ahol nem beszélnek spanyolul. Közben jól elszórakoztunk azon, miben változtak az étkezési szokásaink, mióta itt vagyunk. Általánosságban elmondható, hogy mindenkink megnőtt az étvágya minden tekintetben. Jó lesz majd otthon visszaszokni a normál adagokhoz. Bár lehet, hogy a karácsonyi szezon nem éppen a legjobb időszak mindehhez.... :)
A napot a Tipsy Crow-ban zártuk, ahol gyorsan nyomtunk egy bowling Wii party és kombináltunk a Beer Exchange-el. Otthon is van már pár olyan hely, ahol a sör ára a többiek fogyasztása fejében módosul, csakúgy, mint a tőzsden. Szellemes megoldás, mely kelléképp leköt mindenféle baráti társaságot. :)
Utolsó kommentek