A nagy Giants hangulat engem is megfertőzött, így reggel adott volt számomra is a fekete-narancs összeállítás a Giants baseball sapkámmal. Gyönyörű idő volt, így rövid iskolai intéznivaló után folytatattam a városi felfedező túrámat. A step by step elve különösen vonatkozik itteni életemre, hiszen minden rövid időt ki kell használni, a napok csak úgy peregnek.

Minden hónap első keddje ingyen múzeumnapot jelent a városban, így az iskolához közel eső Flower Conservatory kötelező látnivalót jelentett. Ugyan már korábban is jártam itt, az enteriőr újdonságot jelentett. Ez a legrégebbi épülete a Golden Gate Parknak és az elsők között van, a különösen védett és megőrzendő amerikai épületek listáján. Ez azt jelenti, hogy az 1870-es években épült. Európai szemmel nézve még serdülőkorba sem lépett. Csodával határos módon azonban túlélte az 1906-os födrengést.

Több teremre volt osztva az épület tematika szerint, de mindegyikben párás levegő és meleg volt. Az orchideás teremben igazi illat orgia volt, nekem mégis leginkább a vízi növények terme tetszett. Ennek két oka volt szerény megfigyelésem szerint. Először is, imádok mindent ami víz. Másodszor pedig nagyon emlékeztetett a kolozsvári botanikus kertre, ahol még kis koromban voltam Anyával és Apával. Az itteni tavacskának ugyan tisztább volt a víze, azonban a vízi levelek méretét nem lehet összehasonlítani a kolozsvárival. Ebbe a terembe még kétszer vissza kellett jönnöm, csakhogy még jobban magamba szívjam a vízi világ és élet illatát.

A konzervatórium előtt is nagyban zajlottak a Giants munkálatok. A zömében latino munkások narancssárga virágokból rakták ki a csapat nevét, órát formálta baseball labdából és ottjártamkor készült a bajnoki "felirat" is. Egy leszbikus pár a teljes Giants fan ruhába öltözve sétáltatták gyereküket és el voltak ájulva az én Giants-os szerelésemtől is. Rögtön csináltak képet a virágos felirat előtt, anélkül, hogy megkértem volna őket. A munkások pedig nem akarták elhinni, hogy nem helyi vagyok. Ilyet sem éltem még korábban. Bár mikor elővettem a kis térképemet, kezdtek meggyőződni róla. Az egyiktől kaptam egy új és jobb térképet is, amiket mindig a turistáknak tartogat. Persze én nem vagyok turista. :)

San Francisco-nak gyönyörű viktoriánus építészete van és a környéken is sok hasonló jellegű ház található. A leghíresebb 7 házcsoporthoz, a Painted Lady-hez azonban még nem sikerült eljutnom, egészen mostanáig. Pontos utcanevet és házszámot nem tudtam, de az Alama parkot és környékét különösen védett városrésszé nyilvánították. Eszméletlenek lehetettek ezek a házak új korukban. Most is őrzik fiatalkori szépségüket az építmények, de fa házak lévén, az idő igencsak nyomott hagyott rajtuk és sokukra ráférne egy alapos felújítás. Persze egyszerűbb és olcsóbb újakat építeni, de nem lehet a két stílus összehasonlítani egymással.

Az Alamo park lenyegében egy kisebb domb, melyről ha letekintünk, a lábunk előtt terül el az egész város. Fényképészek kedvelt helye, hiszen a Painted Ladies mögött egyaránnt láthatjuk a financial district-et és az óceánt is. Rengetegen sétáltattak a környéken kutyát és kezdtek ébredezni a városi bohém festők is. Érdemes délután jönni viszont, amikor a nap megvilágítja a házakat. Bár így is nagyon boldog voltam, hogy a tiszta időben ilyen messzire sikerült ellátni.

A US Foreign Policy óra előtt volt egy tűzriadó, de mint kiderült, csak a rendszer tesztelték, így nem maradt el az óra. Viszont, az elmúlt hetekben minden órán én is az akítv hozzászólók között vagyok az órán. Ugyan ezek nem 5 perces monológokat jelentenek, de azt hiszem sikerült levetkőznöm a gátlásom, hogy ezen az órán tényleg én vagyok az egyedüli nem amerikai.

Déután pedig a Legion of Honor következett Julcsival. Ez az óceán parthoz közeli hegyen található a Presidio-tól délnyugatra és az európai művészetek gyűjteményéről híres. Valóban, igazi kikapcsolódás volt a Moma (Modern Művészetek Múzeuma) után. Egész jól összeválogattak egy gótikusoktól egészen Picasso-ig terjedő gyűjteményt. Egy másik szinten pedig japán időszakos kiállítás volt terítéken, illetve még az ókorból előkerült leletek. Szóval megvolt a havi művelődés is. Találtunk egy festményt a nijmegeni Valkhof-ról. Igaz a Nagy Károly által épített vár már nem áll, csak egy kis kápolna és némi várfalmaradvány őrzi nyomát, azért jó volt látni egy kis darabot az oly szeretett holland városomból. Az mondjuk elgondolkodtató, hogy Charlemagne időszakát (Nagy Károly) csupán 900 évvel későbbre, a 17. századra datalták. Innentől kezdve nem olvastam el a képaláírásokat a címüket és az alkotójukat leszámítva. (Nem mintha előtte mindent elolvastam volna).

Volt Van Gogh, Cezanne, Monet, Picasso. Tetszett. A leghíresebb alkotás persze Rodin Gondolkodó embere. A szoor rögtön a múzeum udvarán található, a hátterében az apró Luvre háromszög kupola hasonmással. A közelben volt még egy holokauszt emlékmű több mint realista stílusban. Erősen kétlem, hogy hasonló alkotást nálunk a városrendezés jóváhagyna. A kilátás innen is gyönyörű volt. Előttünk az egész Richmond és még a Lone Mountain-ig is ellátunk.

Hazafelé menet még beugrottunk az "European Food"-ba. A kis boltot még múlt héten fedeztem fel, mikor jöttem a Lands End-hez. Minden bizonnyal, a tulajdonosok oroszok, de a török termékektől kezdve  franciáig, nagyon sok finomságot megtalál az ember. Volt magyar szalámi is, igaz Illonois-ban gyártják, de akkor is kicsit az otthoni ízekre emlékeztet. A másik nagy felfedezésem a zakuszka volt. Sikerült elolvasnom a cirill betűket (angol magyarázatot, mint otthon nálunk az import termékeknél nem nyomtak rá) és teljes lázba jöttem a felfedezéstől. Ugyan nem terveztem nagy vacsorát, hiszen a sűrű programból kimaradt a napi sportolás, de ennek a kombinációnak nem tudtam ellenállni. A szőke középkorú orosz eladónő akár otthon is megállná a helyét. A mosoly hiányzott az arcáról. Bár látva az én vigyorgásomat, egy kicsit ő is megeröltette magát. Érdekes, hogy részben mennyire sikeresen fel tudjuk venni az új szokásokat. Most először gondoltam bele, mekkor sokkot kapok majd decemberben, mikor nem vadalmaként járkálnak majd az emberek az utcán. Meg tudom érteni az amerikaiakat is, hogy kulturális sokk éri őket Európába érkezve.

Az igazi kelet-európai hideg vacsorám az otthoni estékre emlékeztetett. Mami zakuszkája azért finomabb és hiányzott a friss paradicsom és paprika a tényérról, amit Mami mindig olyan nagy szeretettel vágott fel, de most nem érdekelt. Tökéletes napom volt, ami tökéletes módon zárult. Csak ne kéne holnapra tanulni...