A csajokkal ugyanazt  a gondolat menetet követtük az elmúlt napokban. E szerint, lényegében két választásunk van az utolsó hetekben. Az egyik, hogy minden szabadidőnket tanulással és a vizsgákra való készüléssel töltjük, hogy minél jobb betűket (jegyeket) vigyünk haza. Vagy pedig, bízunk abban, hogy a félévet rendesen végigdolgoztunk és nem szabad kétségessünk a vizsgák közeledtével, sokkal inkább, itt az ideje, hogy elmenjünk a havas Lake Tahoe-hoz. Nyilván, ez utóbbi változat nyert és egy fantasztikus hétévégét töltöttünk a vicces nevű hegyi tónál California és Nevada határán.

Szombat reggel korán indultunk és a kocsi összetétele valóban változatos volt. Az amerikai Danny mellett, aki a vezetésért volt felelős, jött Laura (spanyol), Eliana (olasz) és a libanoni Eddy. Szinte hihetetlen volt, hogy a még mindig kellemes klímájú (10-15, esetenként 20 fok) San Francisco-tól mindössze 3,5 órányira mennyire más minden. Hóról az elmúlt időszakban csak a hírekben hallottam, de most először találkoztam Californiában hóval. Ez már széppé tette a hétvégénket, amit nem szerettünk volna nagy sietségben tölteni, így egy jó kis, olcsó motelt foglaltunk szombat estére. Erre annál is inkább szükség volt, mert délután ötkor már teljes sötétségbe borul itt is minden.

A tó valóban csodálatos, egy hegyi gyöngyszem. Egy kicsit hasonlít az alpesi csodára is. Bár ekkora tavat a hegyek közt még nem láttam. Természetesen a mérete nem ér fel a Balatonnal, de mindenképp egyedülálló, hogy 2000 méter feletti, havas hegyek határolják, gyönyörűen kialakított sípályákkal. Egy gyors ebéd után a Fatburger's-ben, először a félig befagyott tóhoz sétáltunk. Míg otthon alig eszem hamburgert, itt nagyjából kéthetente kerül sor rá és valóban nagy különbség van az egyes burgerek közt. Abszolut van értelme azoknak a filmbeli jeleneteknek, melyekben az egyes baráti társaságok elindulnak felkeresni a legjobb burgerest. Van ami csak úgy olvad a szájban. Ezt követően aztán kiugró különbséget lehet felfedezni.

Na de, a tóról van most szó. A parton weekend házak sorakoztak, egyesek kifejezetten hasonlítottak az erdélyi hegyi cabana-khoz. A tó mentén már ott sorakoztak a hóemberek, ami kiváló alkalmat nyújtott a fényképezéshez. Persze csak egy kiadós hógolyó háború és hóangyal készítés után. Annyira megnyugtató volt a tiszta fehér hóban feküdni és élvezni a csendet, friss levegőt és csodálatos kilátást. Persze ez sínadrág hiányában csak rövid ideig tartott, de annál inkább megmaradt az emlékezetünkben. Enyhén nedves nadrággal szálltunk be az autóba és indultunk el csúszdázós helyet keresni. Sajnos nem jártunk sikerrel, hiszen itt minden le van szabályozva és nem lehet csak úgy kedvünkre csúszdázni...

Amilyen lenduletesek voltunk a Las Vegas-i túra alkalmával, olyan easy going-ra vettük most a figurát. Bár lehet, hogy ez azért volt, mert ez úttal Elisabetta nem volt velünk, hogy folyamatosan tanár néni módjára ismételjes: "Guys, I think we should go!". Így tehát belefért egy kis délutáni szunyókálás is. Bár az is lehet, hogy csak szimplán téli üzemmódra váltottunk és egyszerűen több alvásra van szükségünk. :)

A délutáni szieszta után elindultánk megnézni mi van a városban. Hát nem sok... Néhány bolt és síkölcsönző horror áron. California általánosságban drága állam, de azért egy napi síbérlet 90$-ért azért mégis csak sok. Mg Ausztriában is 2-3 napos bérletet lehet kapni ezért az árét. Szlovákiában pedig kijön egy teljes hosszú hétvége szállással együtt. Sílécet pedig potom napi 50$-ért bérelhetünk. Hát nem éltünk ezzel a lehetőséggel, elvégre síelni otthon is lehet...

Mivel nem találtunk semmi érdekeset, így beültünk a kocsiba és másfél óra után eljutottunk a második legnagyobb városhoz Tahoe környékén. Ez azt jelenti, hogy 2500 ember lakik a településen... Persze a guide book azt mondta, hogy itt található a tó éjszaki élete. Persze azt nem tette hozzá, hogy mindezt a nyár folyamán keressük és ne decemberben. Akárhogy is, jót pizzáztunk egy eldugott kis pizzeriában és a kocsiában egyre kreatívabbak voltunk a játékok kitalálását illetően. Így alig vártuk, hogy visszaszálljunk a kocsiba és folytassuk tovább a "I have never ever..." és a "Truth or Dare" játékainkat.

Vicces, mert az utca egyik oldalán volt a motelünk, a szemközti oldal viszont már Nevada volt, így vonalban sorakoztak újra a kaszinók. Persze számukat, méretüket és csillogásukat még véletlenül sem lehet a Las Vegas-ihoz hasonlítani. Ez alkalommal azonban alaposan megfigyeltük az összes játékot, a póker kivételével, mert az továbbra is unalmasnak tartom. :) A fiúk Black Jack-eztek és nyertek is valamennyit. Mi csak a háttérben kiiceltünk. Egyyébként ez is teljesen jellemző, hogy egy fancy névvel és glamour-ral mennyire el lehet adni egy egyszerű játékot. Mikor kicsi voltam, a nyaralások alkalmával gyakran 21-eztünk és nagyon szerettem ezt a játékot. Amikor rájöttem, hogy a Black Jack lényegében egyenlő a huszoneggyel, egy lepel hullott le a kaszinók titkát illetően előttem. :) Játszani azért nem játzottam, csak fejben tettem meg a magam tétjeit és néztem a fel-le ugráló pincér nőket. No nem azért mert olyan gyönyörűek voltak. Ellenkezőleg. Egyszerűen nem értem, miért folytatja a kaszinó azt a politikát, hogy minnél rövidebb annál jobb... Hangsúlyozom, ez nem Southern-California, ahol a Baywatch-ból ismert CJ-k (Pamela Anderson) rohangálnak...

Akárhogy is, Eli ismét hozta a formáját. Vegasban ő volt az aki egy dollárból 10-et hozott ki. Hát most a megszokott módon dobta be az egy dollárt a slot machine-ba, ami rögtön jelezte, hogy nyert 100$... Na hát Laurával nem volt ilyen szerencsénk és pár próbálkozás után le is álltunk. :) Mindenesetre jó kis exerience volt mindez, milyen emberek járnak Tahoe-nál kaszinóba és milyenek járnak Vegasban. Kétségtelen, Las Vegas egy igazi money eating machine...

Reggel nem kapkodtuk el a felkelést (ez 9 órát jelentett), hanem egyszerű vasárnapi üzemmódra váltottunk. A Red Hut-ban fogyasztottuk el a szokásos amerikai reggelinket. Szeretem az ilyen helyeket, mert ez tényleg olyan, amit nem találunk otthon. Nyilván azért, mert otthon nem számít nagy biznisznek egy olyan éttermet nyitni, mely palacsintát és omlettet kínál kávéval, hiszen mindezt otthon is elkészíthetjük lényegesen olcsóbban. De mivel itt nincs felszerelt konyhánk és az anyukák és nagymamák is hiányoznak, akik betöltik a teret mosolyukkal és energiájukkal, így kifejezett élmény az Elvis hangolatú, piros műbőr üléses reggelizde. Megtanultuk a különböző tojás elkészítési módokat (sunny side, over easy, hard boiled, scrumbled eggs, omlett, etc.) angolul. Hihetetlen, de minden egyes közös étkezésnél tanul valami újat az ember, legyen az egy új kifejezésről vagy étel típusról.

Ezt követően a gondolával (tényleg ez a neve a buborékos felvonónak) felmentünk a hegy tetejére, hogy ne maradjon ki a magasság élménye se. A táj egyszerűen csodálatos volt fentről. Az egész tó a lábunk előtt terült el a szikrázó napsütésben. A sípálya hangulatból (a felszerelésen és bérleten kívül) már csak a hütte hiányzott és a forralt bor. Nem gondoltam volna, hogy a forralt bor ennyire európai dolog. Még Eliana is hiányolta, aki aztán nem szereti a borokat (olasz létére ez véteknek számít). Így hát maradt a jó öreg apple cider, ami meg nálun nem divat. Egyébként ezt sem értem miért, hiszen rengeteg alma terem otthon és a klíma is megfelelő. Lehet, hogy a zéró alkohol tartalma miatt esett ki a piksziből? :)

Miután körbesétáltuk a kilátókat és elégedetten nyugtáztuk, hogy mások hasonló cipőben járnak mint mi (szó szerint utcai cipőben), a hegyi fánkok felé vettük az irányt. Már otthon is egyre nagyobb divat megerősített gumibelsőkön csúszkálni, de ennyire jól kiépített pályát még nem láttam. A reptereken jól ismert mozgó járda visz fel a csúszra és az instruktorok segítenek az indulásban. Végig walky talky kapcsolatban vannak a pálya alján lévő társaikkal, akik gondoskodnak a pálya biztonságáról és kellőképp rendezik el a lassító műanyag matracokat, hogy véletlenül se szálljunk el a kis fánkunkkal.

Szóval ez a tubing egyszerűen fantasztikus. Először a hagyományos módszerrel csúsztunk le és sikítottuk végig az egészet. Ezt követően hárman összekapcsoltuk a fánkunkat és úgy vágtunk neki a lejtőnek. Ez még jobb volt. Majd következett a Superman formula, mikor hasaltunk a fánk tetején és arcunk igazán közel (fánk magasságban) volt a havas dombhoz. Mivel kisebb az ellenállás és közelebb vagyunk a földhöz, így ez tűnt a legvagányabbnak. Egy pillanatra elgondolkoztam, mit élnek át a skeleton sportolók, akik majd 100 km/órával száguldunak arccal előrefelé egy keskeny csőben. Az tuti, hogy az egészet végig ordítanám. :)

Gyors és nagyon finom ebéd a Hard Rock café-ban, majd egy utolsó parti (nem a lányoknak) a kaszinóban és indultunk is vissza San Francisco-ba. A kocsiban a jól megszokott játékok következtek és a megállás során nem hagyhattuk ki a Starbucksot sem...

Röviden szólva csodálatos havas hétvégét töltöttünk együtt és minden bizonnyal erre mindig emlékezni fogunk, míg a 100%-os négy fal közti tanulásra nem feltétlenül...