Az elmúlt hetekben hétvégenként folyamatosan esett (tegnap is), de valahogy csodával határos módon ennek a gyakorlatnak vége szakadt most vasárnap. Ennek külön örültem, mert így semmi nem akadályozott meg abban, hogy Robinnal (még a deep sea fishingen ismertem meg a német-kínai lányt) nyakunkba vegyük a latino negyedét a városnak, vagyis a Missiont. Neki ez a kedvenc városrésze, mert már egész jól sikerült kiismernie az underground helyeket. Érdekes egy lány. Nyáron 3000 mérföldet fog biciklizni, hogy felhívja a figyelmet a drága lakhatásra az államokban. A szervezettel, akivel útnak indul majd megállnak egyes helyeken gyorsan építenek egy-egy házat. Persze itt ez tényleg nem sok idő, hiszen hangsúlyozom minden fa és a legtöbb háznak nincs is alapja. Lényegében ha lebontjuk a maszlagot ugyanúgy néznek ki a faszerkezetek, mint 300-400 évvel ezelőtt a telepesek idején. Hasonló módon működik az amerikai társadalom is. A felszínen minden rendben van, ugyanakkor ha azt egy kicsit megkapargatjuk, szembesülünk a mélyen gyökeredző problémákkal.

No de most nem erről van szó. Hanem a Missionről, ahol régen a misszionárisok végezték munkájukat, most pedig a latino népesség kerületét alkotja. Ez a környék is tele van csom érdekes bolttal és az illegális bevándolrókon kívül itt gyülekeznek a város zöldjei is (legaláis részben). Először a Rainbowsba mentünk, mely egy hatalmas organic (otthon bionak felel meg) bolt, ahol a bio fogkrémtől  kezdve minden féle fűszer kapható. Hús ki van zárva az üzletből és "community work" alapján működik az üzlet szerkezet. A tulajdonosok egyben dolgozók is. Külön kedvezmény jár, ha biciklivel érkezik vki vásárolni, illetve ha saját szatyrot hoz. Amellett, hogy dekára lehet a kávét, lisztet, magvakat (mint a régi boltokban) kapni, még saját vitamin tablettát tölthetünk magunkat. Persze minden nagyon drága és minden nagyon egészséges. Nem meglepő tehát, hogy a boltban egy kövér embert sem láttunk. Elgondolkodtató...

Tipikus mexikói buritos helyen ettünk, ahol néha beszállta a galamb, viszont nagyon autntikus, olcsó, hatalmas adag és finom volt. A 24-es utca (nem Avenue,mert az itt van Richmondban), 16-os és 18-as a lelke a Missionnak. Az utca tele van festett falakkal, egyfajta nagyon művészi graffitikkel és a boltokból kihallatszódó zene tényleg nagyon latinná teszi a környéket.

Következő állomásunk egy híres fagyiz volt, melyről még a New York Times is írt. Azt mondják egyébként, hogy a SF-i Mission a New York-i Brooklyn-nak felel meg. Nagy ipari negyed van a közelben, ahol hatalmas lakást lehet viszonylag olcsón és gyönyörű kilátással bérelni. Persze egy rendes viktoriánus ház itt is fél millió $ felett van. A lényeg, hogy a fagyizó mindenféle különlegességet árul: guiness-gingerbread, pumpkin, salt & pepper, stb. Én a boros kólát választottam, aminek tényleg olyan íze volt, mint a bornak.

Hogy az ízkavalkádot tetézzük, elemntünk Robin kedven fánkosához, ahol a narancsos mellett megkóstoltuk a bacon-ös fánkot. Hát ha valaki nekem azt mondja, hogy szalonnás fogok enni valószínűleg kinevetem. De a pirított bacon darabok a fánk porcukros tetején tényleg finommá tették az érdekes íz kombinációt.

Elsétáltunk egy kis parkba, ahol a helyi közösség ingyen osztogatja a megtermelt zöldségeket. Megérkeztünkkor már kezdtek pakolni, de Robin mondta, hogy sokszor azokat a dolgokat adják ingyen a közösségnek (csupa egészséges zöldsgé, gyümölcs), amit a híres szombati Farmer's Market a Ferry Buildingnél nem tudott a turistáknak és másoknak dupla áron értékesíteni és félő hogy megromlik. Nyilván, itt kell élni ahhoz hosszú ideig, hogy kiismerje magát az ember a városban e téren is.

Sétánkat a Dlores parkban zártuk, ahol egy manus kész attrakciként óriás buborékokat fújt, amibe egy ember is belefért. Szép nap volt, este pedig kezdődhetett, vagy inkáb folytatódhatott a dolgos hét.