San Diego volt az első kaliforniai település, ahol a spanyol misszionáriusok megkezdték munkájukat. Az 'Old town' kicsit kívül esik a mai belvárostól, melyet nagyrészt magas iroda épületek tarkítanak és a Gaslamp District igazi oázist nyújt a beton sivatagban. Igazság szerint az amerikai városok egy idő után nagyrészt hasonlóan néznek ki, legalábbis a pénzügyi negyedük. Pénteken alkalmunk volt a belvárosban sétálni, megvenni a másnapra szóló Los Angeles-i buszjegyünket, végig korzózni az óceánparton, bebarangolkni a kalszikus Old Town, és megnézni az óceánparti naplementét.

A SD-i óceánpart hosszan vonul végig a városon és kellemes szellőt biztosít, így a nagy meleg kifejezetten hűsítőnek hat. A hatodik legnagyobb amerikai városban szép számmal akadna igencsak tehetős emberek. Legalábbis a yach parkja a városnak minden bizonnyal erről tanúskodott. Sikerült megértenünk, az miért mondják azt, hogy California hamarosan latin gyarmattá válik a beözönlő latin-amerikai embereknek köszönhetően. San Francisco-ban ez a hatás nem ilyen erős, legalábbis a kínai-orosz negyedben nem sokat érzünk mindebből. San Diego-ban viszont szinte többen beszélnek az utcán spanyolul, mint angolul. Akinek pedig nem dél-amerikai kinézete van, az nagy valószínűséggel szőke. Ez kicsit ellentmond a természet rendjének, hiszen a mindig napos városokban a mediterrán virtus dominál és nem a klasszikus svéd modell. No de, a mi világban minden lehetséges és egy napos séta elegendő volt ahhoz, hogy jó mintát kapjunk a helyi plasztikai sebészek munkájáról. Azt mondják, hogy San Diego a kaliforniai nagyvárosokhoz képest nagyon konzervatív, ugyanakkor "superficial" is egyben. Valóban, a tipikus filmekből ismert dél-kaliforniai életérzést itt mi is jobban át tudtuk venni, mint az európai hangulatú San Francisco-ban. Derekukat szabadon hagyott szőke, nagy cicis lányok futnak a pálmafákkal tarkított tengerparton a tökéletes fogpaszta mosollyal az arcukon. A fiúk is szépen is ki vannak gyúrva, bár ők relatíve alulreprezentálták magukat a nagy futó mániában. Az utcákon ha nem is volt minden második autó cabrio, a számuk a SF-i képest drasztikusan megugrott. Minél több időt töltök azonban itt, annál kevésbé leszek figyelmes az otthonitól eltérő dolgokra és annál inkáb természetessé válik az amerikai életforma, így biztos van olyan dolog, amit kihagyok az emberek megfigyelése kapcsán.

A Pier és a kikötő minden tenger/óceán parti város lelkét adja, ahova nem csak a turisták járnak, de a helyiek is nagyon kedvelik. A part mentén több szobor és emlékmű őrzi a nyomát a csendes-óceáni háborúnak. A hatalmas anyahajóra nem másztunk fel (25$ belépő), de a fiúknak mindenképp érdekes interaktív múzeumot tartogat. Alfred Eisenstaedt híres fotója, melyen egy ismeretlen tengerész csókol meg egy nővért a II. világháborút befejeztekor New York-ban bejárta a világot. Az eredeti több mint 7 méteres szobor New York-ban található, de a duplikátuma San Diego-ban van, mely a nyomát őrzi a "nyugati" frontot vívott háborúnak. San Francisco-ban nem láttam II. VH-s emélékművet, de a SD-i nem semmi. Lehet, hogy a veterán nap alkalmából mindez méginkább kirívónak számított, de az európaihoz kevesebb áldozat emlékét több szobor őrzi az Újhazában, mint az öreg kontinensen. Legalábbis a monumentális művek láttán ez az érzése az embernek.

Miután már kezdtünk kókadozni a melegben, gyorsan betérünk egy hűtött Pizza Hutba. Elkezdtük értékelni az amerikai gyorsétterem láncokat, melyik a legjobb hely. Hát van egy pár, amely itt nagy sikerrel fut, otthon viszont ritkán hallani róla (Jack in the Box, Taco Bell, El Pollo Loco, Del Taco, In-N-Out, Ihop, Mel's Drive In, Wendy's, etc.). Főleg az olasz lányok jönnek lázba a franchise cégek láttán, hiszen nagyon helyes módon Olaszországban minimális a száma a gyorséttermeknek. Starbucks kávézójuk nincs is és a fast fod chain-ek közül is egyedül a Mcdonalds-nak és a Burger King-nek sikerült betörnie. Hiába, az olaszok, még mindig jobban kedvelik a helyi specialitásokat és inkább pár euróval többet fizetnek, csak hogy egy jót egyenek. Mindezek mellett pedig nem is elhízottak. Lehet, hogy a bor a titok nyitja. :)

A listát nem sikerült teljes mértékben felállítani, de már mesteri amerikai minta szerint nyomatjuk a jeget a soda-ba (itt a soda nem a bubis víz, hanem a kóla és társaik) és töltjük újra kedvünk szerint. Eljutottunk arra a pontra is, hogy a nagy melegben élvezzük a légkondit. Nagyon rosszak vagyunk... :)

Akárhogy is, visszatért belénk az élet és az Old Town-t újult erőve jártuk végig. Ugyan az idő folyamán a földrengések komoly pusztítást végeztek a városban, mégis sikerült az épületek nagy részét helyreállítani és mostanság egy skanzen szerű kiállítás mutatja be az életet a misszionáriusok korában. Sok helyen díszeleg a mexikói zászlót is, de mi a piros-fehér-zöld akaratlanul is magyar/olasz zászlónak néztük. A posta épület és a börtön mellett a legjobb kisbolt természetesen a vegyeskereskedés és az édesség bolt volt. A Las Vegas-i M&M bolt után megtaláltunk a M&M nagypapáta az 1800-as évekbeli színes cukorkákkal. Helyben készítették a híres és tipikus amerikai salt water taffy-t is. Ez a egy nagyon nyúlós, fogba ragadós édes cukorka, mely többféle ízesítésben kapható. A boltban üzemeltették a gépet, mely széthúzta a cukor masszát és kész attrakcióvá alakította a candy készítés folyamatát.

A napot az óceánparton zártuk a naplementével. Nagyon érdekes, hogy a télből mindössze annyit érzün, hogy délután 5-kor már itt is sötét van és fel kell vegyünk a kardigánunkat/bőrdzsekinket. A part tele volt szörfösökkel, akiknek kevésbé advanced tehetségét a partról figyeltük.

A mosdó keresés mindig állandó tevékenységeink közé tartozik, így mielőtt visszaindultunk volna a városban megpróbáltuk megkeresni a legközelebbi Starbucks-ot. Útközben megállítottak minket a Toyota Sciont promotáló emberek, hogy ha megyünk a kocsival egy kört, akkor kapunk ingyen energia italt és 5$ értékű Starbucks kártyát. JErre mondják azt, hogy ó időben, jó helyen. :)

A péntekre való tekintettel vacsoránkat a T.G.I. Friday's-ban költöttük el. Ugyan erre a hétre nem vonatkozott a kijelentés, hogy "Thanks God it's Friday",a péntekek estéknek mindig olyan jó hangulatok van. Barátságos hely, amerikai viszonylatban egész jó árakkal és kellemes zenével. A pincérek sem hívnak minket "Folks"-nak, mint a mexikói helyen. Azért egy két dolog akad, amit mind a mai napig nem sikerült megszoknunk. Az egyik például, hogy egyikünk sem szereti, ha "Folks"-nak hívnak bennünket. Akaratlanul is a bamba, vezetett nép jut eszünkbe, aminek nem éppen a legpozitívabb kicsengése van. Érdekes, hogy egész iskolában Európában természetszerűleg a brit angol nyomatják, és mégis a fiatalok többsége jobban kedveli az amerikai akcentust. Ugyanakkor pár szó akaratlanul is brit angol módon jön a nyelvünkre. Most kezdem megszokni, hogy pub helyett például bar-t mondjak és a kocsma túra itt nem pub crawling, hanem bar hopping. Mégjó, hogy a briteken kívül mindenki kevert angolt beszél és már csak a kultúrnál fogva is megértjük egymást. Sikerült az olasz jel beszédet is megtanulni, miként tudunk teljes mondatokat összerakni a kezünk és a lábunk segítségével. Jorge-vel a gesztikulálásunk csaknem megháromszorozódott, különösen a vacsorák alkalmával.

A napot egy kis tequila barban zártuk, mely az otthoni pálinka házakhoz hasonlatos mennyiségű tequilát tart raktáron. Az itallapon legalább 50 különböző tequila volt felsorolva. A nagy próbálkozás ellenére, ha tequila shot-ról van szó, a legjobb part továbbra is a citrom... :)