Hát mér egy ideje, hogy nem írtam, de csak úgy peregnek az utols napok. Megpróbálom visszamenőlegesen dokumentálni az elmúlt hét eseményeit, nem könnyű feladat. A gondolataim össze-vissza cikászznak, ahogy Áki mondaná "rohangálok, mint egy mérgezett egér". Hát talán ez mindnet kifejez...

A gulyásozást követően nagy sebességgel nekiálltam az egyik legfontosabb esszének US Foreign Policy-ra. Lényegében egy otthoninak mgfelelő évfolyamdolgozatot dobtam össze 3 délután (elég hosszú délután) alatt, így a tornaterem, könyvtár és a klaviatúa mellett nem sok idő jutott az igazi, jövős-menős társasági életnek ezekben a napokban. Persze nagy kő esett le a szívemre mikor elkészültem, hogy legalább ezzel tudtam haladni a Thanksgiving break előtt.

Közben rémálmok kergettek, mert a jóízű magyar beszélgetés vörös riadóként emlékeztetett, mi vár otthon, ha hazamegyek. Itt persze nem a családra, barátokra és a Karácsonyra gondolok, hanem sokkal inkább az azt követő időszakra. Egy dolog a januári vizsgaidőszak, de onnantól kezdve júniusig meg sem áll az élet. Miután több órás forgolódás és számolgatás után (mennyi idő lesz a szakdolgozat megírására, hogy lesznek az államvizsgák, lesz-e elég időm, szedjem-e ketté őket) sem tudtam dűlőre jutni, jött a hajnali számítógépes segítség. Egyszerűen döbbenet fogadott, hogy itt egy évre előre mindent terv szerint rögzítenek (amolyan kis egy éves tervek módjára:)), addig az otthoni egyetemi honlapon november végén sem került fel a következő félév államvizsgarendje. Persze, mindenki csak görgeti maga előtt a kis szekerét, csak mi valahogy lényegesen nagyobb szekeret görgetük, jelentősen kisebb rakás szénával...

Akárhogy is, egy csöppet sikerült megnyugodni és agyban arra koncentrálok, hogy ki kell élvezni a maradék 2-3 hetet...