Most már tényleg számolom vissza a napokat, hiszen kevesebb mint egy hét van hátra az indulásig. Persze az egyik szemem sír, a másik nevet, de tudom hogy otthon új kihávások várnak rám, amelyek kitöltik a mindennapokat és öremet nyújtanak. Mindenesetre már várom a pillanatot, hogy megöleljem Ákost a reptéren, ugyanakkor nehéz lesz búcsút mondani az itteni egyetemnek, tanároknak, barátoknak, Golden Gate Parknak, Óceánnak, Union Square-nek, Richmondnak és San Francisco minden egyes kis részének, amihez élményem és emlékem kötődik. Ez úttal abban a tudatban fogok kimenni a reptérre, hogy nem jövök vissza egy pár napon belül... De nem baj, mert tudom, hogy otthon várnak és nekem most otthon van dolgom.

Aztán, hogy mit hz a jövő, még meglátjuk. Az biztos, hogy másfajta önállósággal gazdagodtam az itt töltött idő alatt, mint amivel Hollandiában vérteztem fel magam. Európa tudatom világpolgárrá nőtt ki magát, ugyanakkor magyarságtudatom csak erősödött és egyre fontosabbnak tartom a hagyományok és kultúra kellő örökítését. Imádtam a multikulturális város pörgését, ahol egyforma mindenki bőrszníre, nemzetiségre, öltözködésre és nemi orientációra való tekintet nélkül. Ezt a divezitást azonban csak úgy tudjuk a jövőben is megőrizni, ha büszkk vagyuk saját kis népünkre és identitásunkra.

Rengeteg féle emberrel találkoztam az elmúlt időszakban, a világ minden tájáról. Elbeszéléseik alapján azonban bizton állíthatom, szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy a Kárpát medencét dobta a gép és egy egyedülálló nyelvet beszélhetünk. Erre igenis büszkének kell legyünk! Én az vagyok. Éppen ezért továbbra is vallom, hogy (Nagy) Magyarországról nem elmenni és kintragadni kell, hanem elmennni külföldi tapasztalot  tőkét, tudást, élmnyt kell szerezni, majd mind ezt otthon kamatoztatni. Mert több van bennünk, mint az gondolnánk.

Nagyon érdekes dokumentum filmet néztünk a napokban a multikulturalizmus órán a diszkriminációról. Egy kísérletet játsztottak 9 évesekkel és a szemük színe alapján különbözették meg őket. Egyik nap a kék szeműek voltak a kiválasztottak és a barna szeműek voltak eltiltva a játszótér, üveg poharak, stb. használatától, majd a másik napon cseréltek. Az eredmény megdöbbentő. A diszkriminatív napon mindenki lényegesebben rosszabbul teljesített. Amikor azonban fölényben érezték magukat a diákok, akkor a teljesítményük kíváló volt.

Kis analógiával hiszem azt, hogy ez az országok viszonyára is vonatkozik. Nem okosabbak itt az emberek, de hisznek magukban. Már ezt az üzenetet érdemes hazavinnem, hiszen kis hittel sokkal többre vagyunk képesek, mint az hinnénk. Minden az agyban dől el. Ezzel most magam is győzködöm a kevésbé fényes napokra. :)

Holnap lesz az utolsó tanítási nap, aztán már csak a vizsgák vannak hátra. Már csak egy kis kitartás kell!!!! :) Az mindenesetre nagyon jó érzés, hogy a tanárok megköszönték az eddigi munkámat és megnyugtattak afelől, hogy bármikor fordulhatok hozzájuk segítségért. Az indiai tanár különösen kedves, mint a kezdetektől fogva, és azt mondta: "It would be my pleasure to write a recommendation", ha bármikor szükségem lenne rá. Jó érzés ilyen gondolatokkal hazatérni. Az utolsó esszémet pedig ki is emelte. Hiába, én napokat fogalkoztam vele, míg mások egy délutánt...