San Francisco-i "pályafutásom" alatt nem sokszor találkozom magyarokkal. Még régi, pázmányos kollegáimmal is ritkán találkozom a különböző napi ritmus, lakóhely és baráti társaság okán. Szombaton azonban sikerült egy zseniális magyar estet összehozzunk Lacival.

Az egyetemhez közel található a Gambrius neveztű kis étterem és bár, mely széles körű európai étel és ital kínálattal várja a nagyérdeműt. Online már korábban lecsekkoltuk, hogy tartanak a készleten "Hungarian Goulash"-t is a számtalan belga, cseh, német, lengyel, litván és orosz sörkülönlegességek mellett. A nemzetközi konya ugyan nagyon dívik San Francisco-ban, de ez különösen az ázsiai és mexikói ételekere korlátozódik.

Szombat este lévén a hely tele volt és legalább annyi orosz szót lehetett hallani, mint angolt. Újabb bizonyíték arra, mennyire sorsközösséget érzünk az oroszokkal a tengeren túl. Érdekes módon, az amerikaiaknál (legalábbis a mi korosztályunkat illetően) annyira nem alakult ki a bár kultúra. Míg otthon egy laza estét bármikor el tudunk tölteni egy kedves "kocsmában" (itt nyilván nem a talponállóra gondolok), anélkül, hogy utána továbbállnak  partyzni és másnap durva fejfájással ébrednénk, addig itt ez a koncepció, majdhogynem ismeretlen. A bárokat elsősorban az európai gyökerekkel rendelkezők látogatják, vagy akiknek tényleg nincs jobb dolguk. :)

Akárhogy is, jó volt újra egy kis magyar hangulatot érezni. A gulyásnál  igaz már az étlap kézhezvételét követően gyanút fogtunk, hogy nem a levesek kategóriájában van megemlítve, de a magyar virtus élénk volt és győzedelmeskedett. Az eredmény egy finom marha pörkölt lett fűszeres újburgonyával és salátával. Persze itt is, mint Nyugat-Európában a saláta és a zöldség kihagyhatatlan kelléke a komplett táplálkozásnak, míg a klasszikus magyar konyhában ez a zöldségkultúra lényegében a savanyúságik terjed...

A vacsorához jól csúszott a litván sör is. Mand a "bökős" választási technikának köszönhetően akaratlanul is sikerült kiválasztani a legerősebb  lengyel sört (9%), de ez a magyaroknál természetesen nem okozott problémát.

5 órát úgy beszéltünk el, hogy észre sem vettük. Majd a végén Lacival mindketten megállapítottuk, hogy mindez egy helyi igazi amerikaival majdhogynem lehetetlen lett volna. Mentek sorba az ízes magyar sztorizgatások és egyetemi pletykálások, illetve jövőbeli tervek elemezgetése. Jól kielemeztük amerikai tapasztalatainkat, illetve az amerikai magyarokat is.

Az estét még magyarosabbá az tette, hogy a mi kis Madarunk, Erdei Zsolt pont ez időben debütált Atlantic City-ben és vívta első amerikai mérkőzését. Már raktak volna ki minket a helyről, de azt azért csak megvártuk, hogy a levegőbe emeljék a kezét. Hát igen, mindenhol ott vagyunk... :)