A nyelvtanfolyam előnyei
A három hetes nyelvkurzusnak talán a legnagyobb előnye, hogy a péntekünk szabad. Mondjuk meg is érdemeljük a pihenést, mert 9.30-tól egészen 15.30-ig iskolában vagyunk, innen kb. 30-45 perc míg hazaérünk, és ugye mindenki megérdemel egy kis pihenést, illetőleg vacsi készítést, szóval nincs olyan sok időnk ha úgy vesszük. Holnap Maastricht-ba megyünk csoportosan, remélem jó kis csapat összekovácsoló ereje lesz. :) Egyébként két kezdő holland csoport van, így összesen kb. 40-en vagyunk, vegyesen: finnek, olaszok, németek, svédek, litvánok, észtek, portugálok, spanyolok, osztrákok, törökök, csehek, lengyelek, norvégok, azt hiszem ennyi. :) Természetesen a németeknek van a legkönnyebb dolga, szinte mindent értenek, elvégre a holland nyelv úgy keletkezett, hogy egy részeg angol tengerész elkezdett németül beszélni. :)
BBQ
Mivel pénteken nincsen óránk, így "házit" sem kell készítenünk csütörtök délutánonként, így nyugodt szívvel mentem el Danielnek a búcsú BBQ partijára. Tetszik ebben az apartman komplexumban, hogy a házak között kis beugrókat alakítottak ki, ahol lehet egy kicsit sütögetni. A csirke és a marhahús meglepő módon ugyanolyan, mint otthon, de különféle mártásokat használnak, melyek egyedivé varázsolják az ételt. Ha valamelyikőtök netántán Hollandiába utazik, feltétlenül próbálja ki a földimogyró szószt. Nem tudom a pontos nevét, de nekem nagyon ízlett. Mondjuk az hozzátartozik az igazsághoz, hogy ez kifejezetten házi készítésű szósz volt. :) A vörös hús mellé pedig sör dukál, különösen itt. Otthon a legismertebb holland a sör az Amstel és Heineken, de ha valaki valamilyen erősebbre vágyik, feltétlenül próbálja ki a Grolsch neveztű sört (amit szerintem szinte lehetetlen holland módra kiejteni:)), ez egy kicsit keserűbb és mindenképp erősebb sör és 1615 óta készítik (legalábbis a kis papír rajta ezt hirdeti).
Holland fiatalok vs. erasmusos diákok
A lakótársaknak különösen örülök, mert tényleg nagyon kedvesek, érdeklődőek, sőt az egyik lány, Marloes, nemzetközi tanulmányokhoz hasonló szakot végez az egyetemen és a válaszotott területe Kelet-Közép-Európa, szóval meglepően sokat tud a mi kis országunkról és a szomszédokról szintén. Viszonylag sok időt töltök velük az órák után, ami tényleg jó, mert mégiscsak holland vidéken vagyok, napközben meg más kultúrákat ismerek meg, ami szintén jó dolog. :) Sok erasmusos diákkal megtörénik, hogy más erasmusos diákokkal van egész nap, így nem sokat tud meg az itt töltött fél év, olykor egy év alatt a helyi szokásokról és kultúráról. Remélem, én azért nem esem ebbe a hibába sikerült megtalálni az egyensúlyt. Eddig ez egész jól működik. :)
Utolsó kommentek