A pénteki extrém éjszakai kajakozás után szombaton egész napos sportos és egyben kulturális programon vettünk részt. Gelderland megyében található a Hoge Veluwe Nemzeti Park. Az 5500 hektáron elterülő erdős, mocsaras, rétes és futóhomokos vidék Hollandia legnagyobb természetvédelmi területe. Az egyik útiköyv szerint "a park a vadvilág valóságos kincsestára: megélnek itt a ritka madarak, lepkék, növények és gombák. Szabadon kószálnak a gímszarvasok, őzek és muflonok. Ha szerencsénk van, vaddisznó és szarvas is utunkba akadhat." Azt sajnos nem tudom megmondani, hogy valóban élnek-e itt vaddisznók és szarvasok, valamint egyéb nagyobb testű állatok, mert nem volt szerencsénk összefutni az erdő ezen élőlényeivel. Az viszont tény, hogy különleges atmoszférája és kisugárzása van az egész helynek. Egyszeűen megfogalmazva: ez a vidék tipikusan nem holland vidék (no persze a bicikliket leszámítva).

A nemzeti park bejáratánál szálltunk le a buszról és sétáltunk el az első nagyobb bicikli állomásig, hogy megragadjuk fehér biciklieinket, amivel a parkon belül lehet közlekedni. Ahogy a sárga taxi vált New York egyik jelképévé, úgy lett a fehér bicikli Hoge Veluwe Nemzeti Park legfőbb ismertetőjele. Rövid keresgélés után mindenki megtalálta a méretben számára megfelelő  biciklit és kisebb torlódást okozva ugyan, de sikerült elidulni kiépített bicikliúton a Kröller Müller Múzeum irányába. Egyszerűen elképesztő, hogy a rövid, kb. 10 perces út során milyen sokféle tájjal találkoztunk. Láttunk lombos erdőket, melyeket fenyvesek követtek, majd következett a szavannás rész, végül a múzeum környékén újra zöld gyepes rész következett.

Számomra mindmáig érthetetlen, hogy kerülnek fenyők egy mélyföldre, mikor még az iskolában úgy tanultuk, hogy a tengerszint emelkedésével először a tölgyerdők, majd a bükerdők jelennek meg és csak végül a fenyvesek, 600-800 méter magasságában. Sokan erre azt mondják, hogy ezek telepített fenyők, de ha teljes mértékben igaz lenne, akkor nem lenne nemzeti park a nemzeri  park. És különben is, miért épp fenyőt telepítettek erre a vidékre? Nyilvánvaló, hogy fára szükség van, legyen szó tüzelésről, hajó építésről vagy fapapucs készítésről. Nem szabad azonban figyelmen kívűl hagyni, hogy a fenyő rossz tüzelőanyag, mert alacsony a fűtőértéke és nem hiszen hogy sok sok évvel ezelőtt külön erdőket telepítettek volna e célból.  Ugyan nem vagyok tengerész, de azt is kötve hiszem, hogy anno a nagy holland kereskedelmi hajók többsége fenyőfából készült volna. Az meg szintén non sense gondolat, hogy külön "fapapucs" erdőt tartottak volna öltözködési, ill. munkavédelmi célból a mai hollandok elődei. Szóval aki választ tud adni ezen dilemmámra, kérem tegye közzé a kommentek rovatban, hagy okosodjunk! :)

A múzeum előtti található Fietspunt-nál hagytuk biciklinket. Szokatlan volt, hogy nem kellett 5 percet a lakattal bajlódni, hanem csak otthagytuk a tárolóban. Persze ember legyen a talpán, aki a kiállításról visszaérve felismeri "biciklijét", mert a beállított magasságon kívűl semmi különbség nincs a fehér biciklik közt, éppen ezért senki nem zavartatja magát, ha nem azt a biciklit  viszi tovább, melyet korábban otthagyott.

A Kröller Müller Múzeum egyetlen személynek köszönheti létrejöttét: Héléne Kröller Müllernek (1869-1939). 1908-ban iparmágnás férje, Anton Kröller Müller támogatásával modern művészeti alkotásokat kezdett gyűjteni. 1935-ben az államnak adományozta a teljes gyűjteményt, amelynek befogadására külön múzeum épült. Kevesen tudják, hogy itt található a legtöbb Van Gogh festmény,rajz és metszet, szám szerint 278. Ez akkora mennyiséget jelent, hogy a múzeum folyamatosan cseréli Van Gogh kiállított munkáit. Persze híresbb munkáinak állandó helye van. Ilyen például a Kávéházi éjszaka, ill. a Krumplievők című festménye. A nagy holland festőn kívül válogathatunk még Claude Monet, Mondariaan és Picasso alkotásaiból is. Idegenvezetőnknek (aki a maastrichti nénihez képest meglehetősen józanul viselkedett) köszönhetően tudatosan jártuk be a múzeumot és sok érdekes információval gazdagodtunk. A klasszikusokon kívűl több modern alkotásnak is hely került a múzeum falain, ill. vitrineiben. Hogy mekkora különbség a két éra művészetében, azt leginkább két egymás mellé helyezett szobron lehet nyomon követni. A bal oldali egy aprólékosan kidolgozott gyermekfej, a bal oldali pedig ennek a gyerekfejnek a modern feldolgozás, mely egy laikus számára nem más, mint egy nagy bronz tojás, amiért a múzeum nemrégiben 1,5 millió eurót fizetett...

A múzeum nem csak lenyűgöző Van Gogh kiállításáról híres, hanem a kültéri szoborkertjéről is, az ún. Beeldenpakról. A szoborkert 21 hektáron terül el és csak modern alkotásokat tartalmaz. Némely igen bizarr a maga nemében, és én kis jóindulattal sem nevezném művészetnek (pl. a pázsitra fektetett vas út), de vannak közöttük igen elgondolkodtató és monumentális szobor alkotások is. Ilyen például a tavan úszó polieszter hattyú, melyet szél mozgat és forgat (Marta Pan, Sculpture flottante 'Otterlo'), vagy az alumínium rudakból álló torony, melynek ha a közepére állunk és feltekintünk égig érő Dávid csillagokat látunk (Kenneth Snelson, Needle tower). A legimpozánsabb véleményem szerint mégis Jean Dubuffet Zománckert című alkotása. A fekete-fehér hullámos, ill. dimbes-dombos kertben az ember hajlamos elveszíteni a térérzékét. No persze, ideális hely fényképek készítésére. Ajánlom az itt és a múzeumban készült megtekintését, úgy talán egy kicsit életszerűbb, mint így leírva. :)

A park felfedezését követően kiültünk a szabadba piknikelni. Csodálatos idő volt egész nap, ragyogott a nap. Érdekes volt, hogy ez miként osztotta meg a társaságot. A skandináv országokból jött erasmusos diákok rögtön az árnyékba ültek, nehogy egy kicsit is nap érje őket, míg a mediterrán és közép-európai fiatalok, mint a bálnák úgy vetették ki magukat a napra. :)

Mivel a szendvicsek elmajszolgatását követően is temérdek idő volt még a busz indulásáig, két lehetőségünk volt: vagy elindulunk egy nagyobb bicikli túrára vagy mindenki a saját tempójában megnézi mégegyszer a múzeumot és sétálgat a környéken. Én az előbbit választottam, hogy a művészet világa után eltöltsek egy kis időt a természetben is. A kb. két órás biciklitúra alatt megtekintettük a Kröller Müller család St. Hubertus vendégházát, kacsákat etettünk a közeli tóban, majd ezt követően a kopár-sivatagos vidéket meglátván eljátszadoztunk az oroszlánvadászat gondolatával. :)

Mindent egybevetve jóleső fáradtsággal szálltunk vissza a buszra és indultunk vissza Utrechtbe. Összeszokott "skandináv csapatunk" túlságosan kimerült volt egy esti utrechti sétához, ezért egy másik társasághoz csapódtam az estére. A Stairway to Heavenbe mindenkinek érdemes ellátogatnia aki szereti a rockot, illetve a Nirvanat, hiszen Kurt Cobain gitárja és kabátja, üveg keretben függ az étterem-söröző falán.