Igazság szerint most kezdem megérteni Anyukám teljesen normális kérdését a régi Erasmusidőkből: "Ha csak három tárgyad van és csak három nap kell iskolába menjál, akkor mit csinálsz Te pontosan kint?" A kérdés teljesen jogos és hirtelen én is számot vetek magammal, hogy mit is csináltam én egy évig Nijmegenben, azon kívűl, hogy olykor egyetemen is voltam. Na jó, persze az idő mindent megszépít és 2 év távlatából olyan egyszerűnek tűnik minden...

A forgatókönyv annyiban változott, hogy a helyszín San Francisco (egy sokkal élettelibb, lüktetőbb, színesebb és multikluturális város, mint Nijmegen volt); az egyetem, ahol tanulok nem 'egyszerűen' katolikus, hanem jezsuita; a lakótársaim a kollégiumban amerikaiak és nem nemzetközi, ill. cserediákok; nem három hanem 5 tárgyam van egy szemeszterben; minden nap van órám (hétfő-szerda-péntek ismétlődik ugyanazokkal a tárgyakkal, illetve a kedd a csütörtököt fedi) és végül de nem utolsó sorban sokkal jobban lefoglal az egyetem, mint korábban bármikor. Persze erősen él még bennem a kezdeti lelkesedés, hogy mindent igyeksze időben elkezdeni és precízen befejezni. 

A fentieknek köszönhetően a vasárnap a gimnáziumhoz hasonlóan tanulgatósan telt, majd a hétfő hasonlóképp folytatódott csak mindezt órákkal fűszerezve. Ez nem azt jelenti, hogy komplikált dolgokat tanulunk (kivéve az egyik tényleg keméy órámat: US Foreign Policy), egyszerűen csak a tanárok szeretnek házifeladatot adni, amit persze számon is kérnek. A jó a dologban, hogy az évközbeni munkánk (prezentációk, tanulmányutak, esszék, órai aktivitás, olvasónapló vezetése releváns aktuálpolitikai cikkekről, illetve San Francisco-ról) igen is beleszámít az év vége osztályzásba, így ösztönözve vagyunk a részvételben.

Már kezdem azt is megérteni, miért individualistábbak általában az amerikai, mint mondjuk az európaiak. Egyszerűen úgy le van mindenki foglalva a saját kis ügyes-bajos dolgaival, hogy ez kerül az első helyre és minden más csupán ez után következik. Érdekes volt a budapesti USF-eseknek a megjegyzése, hogy számukra úgy tűnik Magyarországon mindenkinek van barátja/barátnője. Milyen relatív minden, elég csak más szemszögből szemlélni a történéseket. Az viszont kétségtelen, hogy Hollandiához hasonlóan itt sem lehet minden sarkon ölelkező párokat látni. Ez nyilván nem jelenti azt, hogy nincsenek is ilyen kapcsolatok, de legalábbis nincs idejük úgy kimutatni. Vagy én nem tudom. :)

Lényeg ami lényeg, hogy a mai golf órán megtanultunk a teljes swing-et. Na ez még egy érdekes menet volt vasárnap, mikor a golf könyvet olvastam és próbáltam megérteni a terminológiát. Persze majdnem minden szakkifejezést a magyar nyelvben is angolul használunk... :) Végül is, a vívásban 'franciául' beszélünk, de azt olyan természetes volt megtanulni 10 éves koromban. 

Összeségében véve a nagy individualizmusban, önállóságban és mindig másokhoz csapódásban jó volt a fontos dolgokra koncentrálni. Az persze jó kérdés, mi is számít fontosnak: az egyetem szemszögéből nézve mindenképp az agyi, testi, lelki egészség. Nem hiába a USF mottója: 'Educating Minds and Hearts to Change the World'.

A mindig másokhoz csapódás pedig abban merül ki, hogy amikor épp nem a nemzetközi diákokkal programozunk, akkor beolvadok a környezetembe és felveszem erre az időszakra a 'Hi, How are you' stílust. A campus tényleg nem olyan nagy (otthoni viszonylatban persze igen), így mindig lehet ismerőssel találkozni.

Ígyhát, mint mindenben az órára készülős, bejárós időszaknak is a jó oldalát látom. :)