Március vége felé azt sem tudom hova kapjan a fejem. Itteni prezentációk, otthoni kedvezményes vizsgák, soron következő nijmegeni vizsgák éshamarosan Bürszzelbe is megyek Annával egy Európai Parlamenti Szimulációs Hétre, ahova szintén készülni kell. Gyomorgörcs ugyan még nincs,  de nem mindig könnyű megtalálni a helyes utat a szórakozás és a tanulmányok között. Mert ugye az Erasmus a kapcsolatépítésről is szól, amit hol lehetne jobban tökélyre fejleszteni, mint a közös partykon és egyéb programokon. Tegnap, március 17-én például az íreket ünnepeltük Saint Patrick's Day alakalmából, így újra igyekeztünk zöldbe öltözni és egy tipikus holland vacsorát követően részt venni egy ír hangszerelésű koncerten a Pieckenben.

 

 

Adriennel és Tommal. Ugyan nem írek, de legalább angolok. :)

 

Szépek vagyunk. :)

Mintha azonban kezdenék feltöltődni energiával, és a hajnali fekvés-kelés ellenére eredményesen dolgoztam végig a mai napot, amit a maradék lángos kisütésével terveztünk megünnepelni Kingával és Istvánnal. Hát a kis vacsora elgondolás ott dőlt meg, mikor keresztül vágtunk az egyetemen és a vendéglistát sikerült 10-re tornáznunk, de ezt a vasárnapi után már meg sem éretrük. :) Érdekes volt megint végignézni a társaságon: 4 magyar, 3 lengyel és 3 német. Biztos nem véletlen. :)

Stampot, az egyedüli 'so called' holland étel. Krumplipüré összekeverve hússal (baconnel) és valamilyen zöldséggel. A narancssárga répás volt, a sárga savanyú káposztás és ananászos, a zöld pedig valamilyen saláta félés (nem tudom, hogy nálunk lehet-e ilyen fajta zöld gazt kapni). :)

Lángos, második felvonás. Új szereplők: Suzy (német) és a lengyel Joanna, ill. Alicia

Szerző: melindaerasmus  2009.03.18. 21:37 1 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MuellR · http://cartoonheroes.blog.hu 2009.03.19. 00:27:13

Úristen! Angolok St. Patrick napon? Ez kb olyan, mintha a főrabbi karácsonyozna!
süti beállítások módosítása