A mai nappal egyik nagy álmom vált valóra, mikor sikerült eljutnom az Alcatrazba. Ugyan pár héttel ezelőtt az öböl túra keretében körbehajókáztuk a szigetet, de ekkor csak messziról figyeltük a turisták hatalmas tömegét.

A Koret (sportcentrum) a Welcome Weekend keretében néhány szervezett programot ingyenesen elérhetővé tesz az új diákoknak. Nem csupán a belépőről gondoskodtak, de a külön buszos szállításról is, így nem MUNI-val (helyi BKV) kellett eljutnunk a kikötőig. Meg kell jegyezzem, az otthoni BKV-t jobban szeretem, mert gyorsabban jár és nem áll meg minden saroknál. Itt, egy-két főút kivételével minden sarkon stop tábla van, bármely irányból érkező autósoknak. Akárhogyis, kényelmesen eljutottunk a kikötőhöz, ahonnan menetrendszerűen indultak az Alcatrazos hajók. A visszajövetelnél már nem voltunk nagyon időhöz kötve, azzal a hajóval jöttünk, amelyikkel akartunk. Meglepetésemre összefuttam egy 40 fős tatabányai csoporttal. Minden bizonnyal flúgosnak néztek, mikor elkezdtem kiabálni: magyarok, magyarok! Aztán az egyiknek elmagyaráztam, miért örültem meg ennyire. Hiába, nem minden nap hall az ember magyar szót SF utcáin.

A kötelező ismertetőt követően (hogyan illik viselkedni a szigeten, milyen jogi követkeményei vannak annak, ha megszegjük a szabályokat) elkezdtünk felsétálni a hegyre. Sok-sok évvel ezelőtt a sziget egy nagy kőrakás volt és hiába töltötték fel földdel és parkosították, a kopárságnak így is látszik egy-két apró nyoma. Az úton elhaladtunk az őrök házai mellett, ahol a családjukkal laktak. Elmeséléseik szerint biztonságosabbnak tartották a szigetet, mint magát a szárazföldet. Egyszerre kb. 70-80 család lakott a szigeten, mint egy kis faluban. A gyerekeket minden nap hajó vitte az iskolába (persze nagy hullámok estén felmentést kaptak) és az ajtókat senki sem zárta.

A hatalmas víztározó mellett részletes leírás található, hogy szállították a vizet a szigetre, de a tömeg (mint a bamba birkák) folyamatosan diktálta a tempót, így ezt nem sikerült elolvasnom. Azért kép készült a ma már rozsdás víztározóval, mely számomra a sziget jelképévé vált.

A hegycsúcson található az épület maga, ahol az elítélteket őrizték. Lassan ment a bejutás a fürdőn át (itt tuti nem szívesen ejtettem volna le a szappant), majd megkaptuk az audio guide-ot, amely segítségével a saját tempónkban járhattuk végig az épületet és a szalagot bármikor megállíthattuk. Utunkat a Broadway-en kezdtük, ahova a csibészek is először kerültek. Hát ha ezt a Helsinki Bizottság látta volna... Természetes fény a zárkán belül nincs és van olyan zárka sor, mellyel szemben újabb zárkák vannak, így még ablakot sem láttak sehol. Hiába: 'If you break the rules you go to prison, if you break the prison rules, you go to Alcatraz.' Egy priccs, wc és egy mosdókagyló. A felhajtható kisasztalon pedig a börtönszabályait tartalmazó kis brossúra volt. Ezeknek a szabályoknak az ismerete teljes mértékben elvárt volt. A legfontosabb: 'You are entitled to food, clothing, shelter, and medical attention. Anything else you get is a privilege.'

A guide nem csak a börtön egyes részeinek a fontosságáról és történetéről beszélt, de megszólaltak benne régi fogvatartottak és börtönőrök is. Végigjártuk a zárkákat, az elkülönítőt, a börtönudvart (heti egyszer lehetett ide a kiváltságosoknak kijönni), a könyvtárat (rendelésre dolgozott). Megismertük az egyik börtönlázadás történetét, mely halálos kimenetelű volt (mind fogvatartott, mind börtönőr meghalt), és volt egy sikersztori is. Már-már prison break módon az három fickónak sikerült megszökniük: kiskanállal kaparták ki a szellőznyílást a zárkájukban, majd a szerelőaknát át távoztak a tetőre. Innentől kezdve nem ismert a szökési útvonaluk, de az biztos, hogy azóta sem tudják mi történt velük.

A börtönőrök világát is sikerült jobban megismernünk az irányító szobán keresztül. Gyönyörű kilátás nyílik innen a SF városára. 

Hatalmas nagy élmény volt. Kiváncsi vagyok az esti túrára is (novemberben lesz). Nem tudom honnan jön az a mániám, hogy minden évben egy kis időt el kell töltenem a börtön falain belül... :)