A szörfözést követően, este még átugrottam Lacihoz egy lakásavató féleségre. Ott voltak az LLM-es osztálytársai is, akik nagyon aranyosak. Mivel csak 24-en vannak a programban (ennek a kb. 80% ázsiai), ezért egy egész jó összetartó társaság alakult ki, ahol végre nem én voltam a legidősebb (sőt én voltam a legfiatalabb). Jót beszélgettem a pakisztániakkal (már itt születtek),a filippínóval és a kínaiakkal is, de szerb és szlovák szomszédainkat soha nem éreztem még ilyen közel magamhoz. Újra rá kellett döbbennem, hogy milyen kicsi Európa és más kontinensekhez képest (Amerika, Ázsia) milyen kis védtelenek vagyunk, mind a népességet, mind a gazdasági helyzetet tekintve. Egyszerűen nincs idő arra, hogy ellenségeskedjünk egymással.

A házi készítésű kínai dumplingot (olyan mint a ravioli vagy a pirogi) már este megkóstoltam, de vasárnap Julcsi lakótársa (akinek már 6 éves a kisfia) meghívott minket ebédelni. Biztos a kivételesen jó idő is hozzájárult, de egy idilli hangulatú vasárnap volt. A reggeli készülődés után náluk találkoztunk és már indultunk is a belvárosba egy kis kínai vendéglőbe. A buszon a kínai népességpolitikáról beszéltünk és az országban lévő hatalmas különbségekről, hajléktalanok helyzetéről, illetve az emberi jogok semmibevételéről.

Alighogy leültünk, Yi és a másik lány (neki elfelejtettem a nevét) gyorsan kínaiul le is beszélték a tulajjal (aki szakács, pincér, anyuka és minden egyben), hogy mit kérünk. Sokkal egyszerűbb volt és amúgy is szeretem a meglepetéseket. Most ettem először a csípős-savanyú levesen kívül más kínai levest (tofus-szuromi rákos). A főételt nagy tálakban hozták ki, külön: rizs, csirke, hal és zöldség. Dél-Kínában még ma sem mindenhol használnak saját tányért, hanem közösen falatoznak a tálból. Egész jól tudtam használni a pálcikákat is és csak kicsit ettem lassabban, mint a többiek.

A beszélgetés során közben kiderült, hogy nagyon sok nő Kínában nem a megélhetéséért dolgozik, hanem az önmegvalósítás érdekében. Yinek a férje például pilóta és neki az újságírás egyszerűen a hobbija. A másik lánynak a szülei egy nagy textilgyárnak a tulajdonosai és mivel a művelt emberek közé tartoznak, ezért lehetett két gyerekük, anélkül, hogy büntetést kellene fizetniük a kínai államnak. Érdekes egy gondolkodásmód uralkodik ott is, de az biztos, hogy aki gazdag, az nagyon gazdag.

Miután minden elpusztítottunk az asztalról egy másik leves érkezett. Nem gondoltam volna, hogy egy kínai étteremben eszem először olyan levest, ami az otthon ízére emlékeztet. Dumpling szerű kis gombócok (rákkal és disznóhússal töltött tészta) és zöldségek voltak benne, ami teljes egészében az otthoni húsgombóclevesre emlékeztetett. A végén a szerencsesüti sem maradhatott el, arra viszont nem sikerült rájöjjünk, hogy teszik bele a kis cetliket a sütibe. :) Állítólag egy hónapon belül valamilyen díjat fogok nyerni. Kíváncsian állok elébe. :)