Túlvagyok az első órai prezentáción (Public Speaking). Nem volt egy véresen komoly beszéd, hiszen mi választottuk a témát, de bizonyos kritériumoknak meg kellett felelnünk (idő limit, írásvetító használata, emlékezetes esemény az életünkben). Egymás után jött a csoport második fele (az első már kedden lement) és videofelvétel is készült. Hamarosan felkerül a Blackboardra (egyetemi rendszer, ahonnan a kurzosokhoz tartozó dokumentumokat le tudjuk tölteni) és következó órára ki kell elemezzük. Kár, hogy otthon nem csináltunk hasonlókat. A szóbeli vizsgákat leszámítva nem igen kellett közönség előtt beszélni (pár kiselóadás felolvasása) és a technikát sehol sem tanultuk. Egymás elóadsából is sokat tanultunk: kommentáltuk a pozitív és negatív dolgokat. Pozitívumaim voltak: jól struktúrált, felkészült, követhető, megfelelő hangerő. Negatívum: gyorsan beszélek. Na igen, ez otthon is baj. :)
A szép napos időre való tekintettel úgy döntöttem, hogy kimegyek az Óceán partra és a Golden Gate Parkba (még nagyobb mint a Central Park New York-ban). Vadul elkezdtem fényképezni a környékbeli házakat (melyeknek györnyörű kilátásuk van a hullámzó víztömegre), frizbizőket, sárkányt reptetőket, kutyát sétáltatókat, futókat, napozókat, fürdőket, szörfözőket, focizókat és úgy általában a part menti életet. Ez olyan délután 4-5 óra között volt és hatalmas élet volt a szikrázó napsütésben. Alaposan körbenéztem és felmértem a tábortüzes helyünket a holland szélmalommal a háttérben. Persze ezt az idillt csupán kb. 5-10 percig élvezhettem, mert megérkezett a köd az öbölbe. Hirtelen a part is kezdett kiürülni. Egy kicsit mezítláb sétáltam még a meleg homokban és hagytam, hogy a habok felcsapjanak a bokámig (tovább nem, mert nagyon hideg a víz).
Miután kibámészkodtam magam, az irányt a szélmalom irányába vettem és hamar meg is találtam a Wilhelmina királynő kertet a malom körül. Nagyot mosolyogtam és eszembe jutott az utrechti Wilhelmina Park. Milyen kicsi a világ és milyen kevés kell ahhoz, hogy jobban otthon érezzük magunkat benne. Térképpel a kezemben (sajnos nem volt külön térkép a Parkról, csak a városról, de azért feltaláltam magam) elindultam a közeli golfpályához. A teli parkolót rögtön a gyakorló pálya követte (kis hálóval fedett rész, ahol csak az ütésekre lehet koncentrálni), majd nagy mozgolódás volt a vakító zöld gyepes pályán. Teljes magabiztossággal megkérdeztem a gyakorlópálya feltételeit (extra kreditet kapunk azért, ha kijövünk órán kívül gyakorolni) és meglepetésemre nem is vészes. Az ütőt is biztosítják és egy kosár ütnivaló labda 6 $. Ha elfogy, ugyanennyi a következő kosár és így tovább. A pályán egyébként gyerektől nyugdíjasig mindenki volt, férfiak és nők vegyesen, nációra való tekintet nélkül.
Energiával feltöltve sétáltam tovább és szívtam magamba a friss levegőt és a virágok édes illatát. Igazi rekreációs központként működik a park, hiszen van itt minden: kis tavak, foci pályák, éttermek, lovagló pályák és temérdek futóút, piknikező helyek és padok. És ez még csak a Parknak az egyik része. Mivel kezdett hűvösödni és nem szerettem volna sötétben hazaérni, így lassan a buszmegálló felé vettem az irányt és a 43. utcánál kanyarodtam ki (én a 6-nál lakom). Persze közben különböző kis kacskaringós utakon bolyongtam a hatalmas méretű fák alatt (nem tudom milyen fajták, de az otthoni tölgyek elbújhatnak alattuk).
Hétfőn lesz a munka napja, így háromnapos hétvége elé nézünk. Hogy ne akkor kelljen megcsinálni a ház (vagy szoba) környéki dolgokat, levittem a teli tuti ajándék szennyeszsákomat a pincébe és nekiláttam. Még várom az eredményt, a fél órás (!!! nem lehet állítani az időtartamot) programot követően már a szárítóban forognak a ruháim. Vicces, hog féltem nem fogok beférni a 23 kg-os súlyhatárba és még mindig van tiszta ruhám, amit bátran hordhatnék.
Összességében egész kezdem itthon érezni magam, ami persze nem jelenti azt, hogy nem hiányzik pár dolog otthonról. De tényleg csodálatos ez a város, rengeteg lehetőséget rejt magában, remélem lesz időm a lehető legtöbbet kihozni belőle. Persze, sok múlik azon, miként tudjuk beosztani az időnket. A holland alapszabáy persze itt is érvényes, hogy ha süt a nap, azt azonnal ki kell használni!
Utolsó kommentek