Hosszú és eseménydús napnak néztünk elébe szombat reggel. Hajnalban mikor megszólalt az ébresztőóra, még sötét volt és legszívesebben a másik oldalamra fordultam volna, sokkal inkább aludtam volna tovább, minthogy kimenjek a hideg,  esős időbe,  de tudtam, hogy ez csak a kezdet és valami nagyon jó dolog fog történni a mai nap, így ha nehezen is, de kikászálódtam az ágyból.

Reggeli közben még gyorsan átfutottam az útikönyveket, hogy egy kompakt képet kapjak a hétvégi ISN (International Student Network) által szervezett kirándulások szeptemberi célállomásáról, a Nyugati-Fríz szigetekről, Hollandiának ezen ritkán lakott vidékéről. A nijmegeni egyetemen az ISN fogja össze a nemzetközi diákokat, segít a beilleszkedésben, egyes tanulmányi kérdésekben, csapat összekovácsoló bulikat és kirándulásokat szervez. Minden hónapban Hollandia különböző részeire kalauzolják el a diákokat csupán 22 euróért, ami nagyon jó ár, hiszen az Eindhoven és Nijmegen közti retúr vonatjegy kerül ennyibe és a két nagyváros közti távolság csupán 60 km, míg Nijmegent kb. 200 km választja el a tengerparttól és ebbe még nem számoltam bele a kompon megtett utat a Fríz szigetekig.

A 70 fős emeletes busz, tömve nemzetközi diákokkal, Texel szigetét indult meghódítani és felfedezni, mely az egyik legnagyobb szigete ezen kis országnak Terschellingennel együtt. Amit e térségről elöljáróban feltétlenül tudni érdemes, hogy természeti szépsége ellenére ez Hollandia legkevésbé ismert tájegysége és a szigetek természetes gátként védik az ország északi részét a zord Északi-tenger támadásaitól. Az útikönyv szerint: „Manapság, amikor kompok járnak a szárazföldről, a békét és nyugalmat kereső látogató bejárhatja a dűnék és sós mocsarak vidékét, megfigyelheti a fókákat és a madarakat különösen nyáron. A szigetek különös múzeumai az ökológiára és a megőrzésre helyezik a hangsúlyt. Közlekedni biciklivel a legjobb, és a látogató a szállodák, vendégházak és kitűnő haléttermek széles választékát, valamint csodálatos naplementéket láthat bárhol.” Rövid, de annál eseménydúsabb kirándulásunk után kijelenthetem, a fenti mondatok teljes mértékben megfelelnek a valóságnak.

Továbbra sem értem a holland időjárást, mintha a Napocska érzékelné, hogy közeledik a hétvége és a dolgos hollandok számára biztosítja szombat, vasárnap a jó időt. Ugyan reggel, még esernyővel bicikliztünk a központi állomáshoz, ahol a busz várt minket, de ahogy haladtunk a tenger felé, és ahogy száradt a ruhánk a bepárásodott buszon, úgy tűntek el a felhők az égboltról. Den Helderből kompon keresztül érkeztünk a Texel sziget déli csücskében található Den Hoorn városába. A „Den” vagy „De” névelő nagyon divatos a városnevek előtt, a Nemzetközi Bíróság (International Court of Justice, ICJ) és a holland kormány is egy ilyen névelős városban, ’A Hágában’, vagyis Den Haag-ban található. Den Hoornból Den Koogig még busszal mentünk, aztán négykerekű járgányunkat kétkerekűre cseréltük. Úgy tűnik, a szervezők ténylegesen áttanulmányozták az útikalauzokat és követték is biciklistanácsukat. Den Koog már a 8. században lakott volt a helyi szerzeteseknek köszönhetően, lakói – meglepő módon - halászattal foglalkoztak. Míg az 1900-as évek elején egyszerű, pár házból és tanyából álló kis falu volt, 1400-as években épült kis templomával, mára igazi turista központtá nőtte ki magát. A 20 000 turistát is befogadni képes városka a Calluna vízi parkjáról és az EcoMare információs központjáról híres (http://www.ecomare.nl/emc.asp?pageId=254), ahol mindent megtudhatunk az Északi-tengerről és a Waddenzee-ről (a Fríz szigetek és a kontinens között húzódó tengerrészről). Kicsiknek és nagyoknak egyaránt felejthetetlen élményt jelent az akváriumi rája simogatás, valamint az egyedülálló fóka rezervátum. Ha felkeressük a szigete t mindenképp töltsünk el két napot, hogy az ökocentrum látogatása és a sziget biciklivel való felfedezése is beleférjen.

Den Koogban tehát szuper kényelmes Bavaria (az egyik legjobb és legmegbízhatóbb márka a Gazelle-vel és a Sparta-val együtt) bérelt biciklire ültünk (ez is benne volt abban a 22 euróban) és nekivágtunk a sziget felfedezésének. A kiépített bicikliút mentén valóban gyönyörű és változatos természetben gyönyörködhettünk. Kicsit a Hoge Veluwe Nemzeti Parkra emlékeztetett a kopár, szikár homokos rész a tengerhez közelebb eső oldalon. Nyomon követhető a természet munkája, miként próbálja a tenger és hullámai maga alá gyűrni a gyenge és védtelen szigetet. Ugyanakkor, ha jobbra fordítottuk a szemünket, a táj már-már természetellenesen zöld volt, a fű és a növényzet pedig csak úgy burjánzott a birkák, marhák, lovak és egyéb állatok legnagyobb örömére. A dimbes-dombos úton a tenger itt-ott előbukkant, de nem tértünk le, egyenesen a sziget északi végén található világítótoronyhoz tekertünk. A sziget legmagasabb pontján épült piros jelzőházat, mely a birkák mellett Texel egyik jelképévé vált, nem lehet eltéveszteni. Letámasztottuk biciklinket és egy kedves nő, szórólappal a kezében felhívta a figyelmünket, hogy a mai nap különleges, mert ingyenes „tárlatvezetéssel” nyitva van a világítótorony, és fel lehet menni egészen a tetejéig, megcsodálni a kilátást. A kígyózó sorra tekintve a bejárat előtt megállapítottuk Annával (ő a harmadik magyar diák a Pázmányról) a propaganda igen jól sikerült, ezért először inkább a tengernek vágtunk neki.

Ott jártunkkor épp apály volt, így hamar megszabadultunk cipőinktől és mezítláb sétáltunk el a sós habokig. Gyönyörűen sütött a nap, kicsalogatta a sziget lakóit, nyaralóit és kempingezőit, szemmel láthatóan megtelt a tengerpart. Andalító volt végignézni a homokpadokon. Volt aki kutyát sétáltatott, egyesek sárkányt röptettek, mások lovagoltak, kagylót gyűjtöttek, fényképeztek, de voltak olyanok is, akik szerelmes pillantásokat vetve egymásra, kézen fogva sétáltak. A víz szerelmesi is megtalálták számításukat, hiszen az idő ideális volt vitorlázásra, kite surfingezésre és a bátrabbak megmártózhattak a tengerben is. Mi csak fél-bátrak voltunk, csak a térdig merészkedtünk be a vízbe, persze ezt lehet a fürdőruha hiányára is fogni. J Annyira megnyugtató volt hallgatni a tenger és a szél zúgását. Közben elgondolkoztam azon, hogy ebben az évben nem is voltam úgymond hagyományos izzasztóan meleg, kifekvős, strandolós tengerparton, mégis pár óra a hűvös Északi-tenger partján, kagylógyűjtéssel, biciklizéssel és aktív kikapcsolódással fűszerezve megadta azt az energiát, amivel fel tudtam töltődni és segít a kicsit szürkébb hétköznapok teendőinek elvégzésében. A hollandok sajátos gondolkodásmódját lassan kezdem átvenni, és egyre inkább támogatom az ilyen jellegű nyaralásokat (is). J  

Miután a világítótorony minden szegletét lefényképeztük kívülről, alkalmunk nyílt az utolsók közt megismerni belülről is. Több mint száz lépcső vezetett a csúcsra, ahol az irányító központ és a tükörtengerrel közrefogott lámpák is találhatók. A helybéliek lelkesen meséltek a torony történetéről és a működési elvekről is, de a három hetes intenzív tanfolyam azért nem volt annyira intenzív, hogy szinkrontolmácsként mutatkozzak be a többi erasmusos előtt. J

Biciklinket visszaadva megtudtuk, hogy kb. 20 km-t tekertünk a sziget két pontja között, mégsem éreztük magunkat fáradtnak. Jókedvűen és szél által kifújt orcával ültünk be De Koog központjában, a Dorpstraat-on található számtalan étterem és kávézó egyikébe. Annával becsöppentünk egy új és ismeretlen társaságba, de rövid beszélgetés után kiderült, hogy a többiek sem ismerek egymást olyan nagyon, mert ők is lemaradtak a bemutatkozó hétről, így még könnyebben megtaláltuk a közös hangot egymással. A holland éttermeknek egy hátránya van, ami különösen szembetűnő: az étlapot kizárólag a helyiek, illetve a hollandul tudók tudják elolvasni. A belga diákoknak volt talán a legnagyobb helyzeti előnyük, de a különféle halnevet érthető módon nem tudták lefordítani angolra, így maradt a mindig klasszikus és árban legkedvezőbb pizza.

Érdekes volt hallgatni a belgák társalgását. Ugyanazon kis országnak az állampolgárai, mégsem egy nyelvet beszélnek, hanem az angolt, mint közvetítőnyelvet veszik  igénybe  a kommunikáció során. Ez számomra azért is furcsa, mert Belgiumnak három hivatalos nyelve van, a francia, a holland és a német. Lehetőség van mindhármat tanulni az iskolában és a televízióban is vegyes nyelvű adások láthatók, a jelenlevő 5 belga diák közül mégsem volt egy sem, aki a háromból két nyelvet társalgási szinten beszélt volna. A francia anyanyelvű belgák inkább a franciákkal, a holland anyanyelvűek pedig inkább a hollandokkal és a többi  a nemzetközi diákkal barátkoznak. Bár megjegyzendő az a tény, hogy a francia anyanyelvű belgák nem beszélnek olyan jól angolul, mint holland társaik. Félelmetes, miként találkozik Belgiumban a francia patriotizmus a holland nyílt szelleműséggel. Szinte hihetetlen, milyen békésen elélnek egymás mellett viszálykodás nélkül és a belga kormány is milyen magas színvonalon képes elvezetni egy olyan országot, ahol a polgárok sokszor nyelvileg nem értik egymást. Példaértékű, különösen, ha szembeállítjuk a Közép-európai példát. Térségünkre sajnos a viszálykodás és széthúzás jellemző, az emberek individualizmusa előtérbe kerül a közjóval szemben. Elég, ha Csehország és Szlovákia esetét vizsgáljuk meg. A két ország nyelve és kultúrája, valamint az emberek szokási sokkal közelebb állnak egymáshoz, mint Franciaországé és Hollandiáé, mégsem tudtak összefogni és fejlett országként viselkedni, mikor még Csehszlovákiaként szerepeltek a térképen.

A magyar diákok már gimnáziumban azt tanulják, hogy egy országhoz szükség van területre, lakosságra és egy irányítóra, de ami igazán egységbe kovácsolja őket az a nyelv, közös kultúra és a vallás. Látva azonban a belga példát, felmerül bennem a kérdés, valóban olyan fontos a saját nyelv egy nemzet esetében? Nos, azt hiszem nekünk, magyaroknak igenis fontos, hiszen megmaradásunk szimbólumává vált, különösen a magyar határon túl, kisebbségben élők számára.

Ugyanakkor nem véletlen, hogy az Európai Unió hazájának a Benelux államok tekinthetők, ahol az egyes nemzetek rendelkeznek annyi kultúrával és toleranciával, hogy ne egymásban keressék a veszélyt, mely fenyegeti megmaradásukat és fejlődésüket, hanem összefognak, és együtt igyekszenek kezelni a felmerülő problémákat, legyen szó akár az emelkedő tengerszintről, vagy az egyre népesebb török és marokkói bevándorlók  tömegéről. Izgatottan várom azt az időt, mikor Közép-Európa gondolkodása is felnőtté válik.

Mindent egybevetve egy nagyon kellemes, indián nyári napot töltöttünk el Texelen, sok új élménnyel, fényképpel, baráttal és tapasztalattal gazdagodtunk, továbbá az útikönyv sem hazudott a csodálatos naplementéket illetően.