Gyönyörű napsütésre ébredtem szombat reggel, mely máris széppé tette a szombatomat. Ugyan félve nyitottam ki az ablakot, hiszen olyan csalóka itt az időjárás, de kellemes meglepetésemre egész meleg volt, legalábbis nem az a csípős szél. Éppen ezért úgy döntöttem, hogy ezt a napot teljes egészében a városnak dedikálom és csak vasárnap költözöm be a könyvtárba a halomnyi könyvvel és olvasnivalóval. Minden bizonnyal jó döntést hoztam.

Folytattuk városnéző túránkat a spanyol és olasz csoporttal és bejártuk az egyik legérdekesebb részét a városnak. Nem tudtam eldönetni, hogy turistának minősülök-e vagy, félig-meddig helybélinek, hiszen 4 hónapot csak nem szokott az ember turistáskodni. Akárhogy is, fényképezőgéppel a kezemben igyekeztem beleolvadni a város nyüzsgésébe, ami egyáltalán nem volt nehéz. A legextrémebb dolgokat nem is tudtam lencsevégre kapni, hiszen tudjátok személyiségi jogok és társaik, de azért láttunk pár érdekes arcot a mai nap folyamán a  Haight Str.-en (hippi negyed) és a Castro-ban (meleg negyed).

A tegnapi süvítő szélben is azon gondolkoztunk, miért épp San Francisco-ban a legmagasabb a hajléktalanok száma és miért nem költöznek Los Angeles-be. Erre magyarázatot ma ugyan nem kaptunk, de a látvány bőségesen kijutott. A Haight Str igazi forgatag volt, tele viccesebbnél viccesebb boltokkal, rasztahajú vagy anélküli hippikkel, zenészekkel, koldusokkal és életművészekkel. Mindezt gyönyörű viktoriánus házak közt képzejétek el!

Amikor kellőképp kibámészkodtunk magunkat az utcán és az üzletekben elkezdtünk sétálni a aCastro felé. Nem tudom, honnan kapta a nevét a környék, de annyi biztos, hogy a háborút követően kezdtek a környéken a homoszexuálisak potom áron házakat vásárolni és a Castro Str mentén igazi kis közösségük alakult ki. Csakúgy, mint Little Italy-ben, itt is kis zászlók találhatók a villanypóznákon (szivárványos). Egy kicsit Amsterdam hangulatát idézte számomra Castro és Haight is. Az utca nagy részét boltok foglalják el, de van itt mozi és a Bank of America helyi kirendeltségén is a környékbeli zászló függ. Az árakat illetően vélhetően ez drágább környék, mint az Inner Richmond (ahol én lakom). Nálunk 12 $ a hajvágás, a Castron ez 20$-tól kezdődik. Hollandia után már nincsenek előítéleteim és nagyon hangulatosnak találtam a környéket (egy-két bolt kirakatát leszámítva) a sok turistával karöltve. Az éjszaki élete a környéknek híres, hiszen sok a bár és mindenki talál kedvére valót.

Délután még mindenki hazament szusszanni egyet mielőtt indultunk volna a Pedrosokkal az Ocean Beachre a Big Beach Bonfire-re. Hívtam Lauráékat is, így egész megdobtuk a létszámot. Indulás előtt még muszáj volt elmennem bevásárolni a szokásos kis helyemre. Bemerészkedtem egy kínai pékségbe, ahol először minden kínaiul volt kiírva és csak azután angolul. Kicsit furcsán is néztek rám az emberek, de nem izgattam magam. Kértem egy csirkés buktát, de miután találtam a zacskóban egy hajszálat eléggé  elment tőle a kedvem. A kedvenc  ételeimben sem szeretem, hátmég az olyanban, amit csak épp próbálok felfedezni. Így hát jó nyugati lévén első utam a KFC-be vezetett (volt mellette egy Taco Bell is, de biztosra mentem, hiszen otthon csak KFC van) és végre ettem húst. :) Érdekes, hogy a caffeteriában nagyrészt csak 'junk food'-ot találsz, vagypedig hiper zöld és egészséges dolgokat, a kettő közt átmenet nem nagyon van. Életemben először éreztem azt, hogy azt kérem, amit ismerek és nem akarok valami újat kipróbálni. Őszintén szólva, rémisztő volt. Bízom benne, hogy ez csak átmeneti hiányolása az otthoni kosztnak és hamarosan visszatér  kísérletező kedv. 

Akárhogy is, de elindultunk a óceán partjára. Annyira izgatott voltam. Láttam már tengert Európában, nem is egyet, meg voltam az Atlanti óceánnál, de a Csendes-óceán mindig olyan elérhetetlennek tűnt számomra. Not anymore! :) A 31-es busz (ami megy az egyetmre is) végállomása pont a partnál van, és itt végződik a Golden Gate Park is. Már kezdett lemenni a nap mikor a homokban gyalogoltunk és néztünk a sárkányeregetőket, valamint a többieket. A szél nagyra csapta a hullámokat és a széles plázson túl az óceánnak se vége se hossza nem volt. Csodálatos érzés volt. A parton kisebb-nagyobb baráti társaságok sütögettek a tűz mellett. Mivel szombat este volt, a part másik felére kellett mennünk, hogy meggyújtsük a saját kis tüzünket. Miután a fiúk kiásták a gödröt (már amennyire lehet a homokban ásni), hamar feléledt a tűz is, hála a bolti fának és egyéb segídeszközöknek. Igazi amerikaiakként lassan neki is láttun a S'more-ozásnak. A pillecukrot köztudott módon ők nem magában eszik (pedig az ízesített puha pillecukornál nincs is jobb), hanem megpiriítják (valaki teljesen égetten szereti), majd Hershey's csokoládét tesznek rá, és mindezt két grand cracker (ostyalap) közé teszik, majd összenyomjáj mint a szendvicset. Mindenképp érdemes kipróbálni, érdekes ízvilága van. Énnem vagyok nagy rajongója a Hershey's csokinak (sokszor az az érzésem, hogy el  vagyok kényesztetve az európai ízekkel), de tényleg nem rossz a kettő együtt.

Pár srác a Pedróból hozott magával  gitárt és egész jó hangjuk volt, így nagyon feldobták az estét. Azt leszámítva, hogy nem szalonnát sütöttünk, hanem Marshmallows-t és nem a Börtön ablakábant,  illetve Ohiot énekeltünk, és nem az erdő vagy valamilyen kis tó volt mögöttünk, hanem az óceán, pont olyan volt mint otthon. Nagyon jól sikerült kis este volt és a két Resident Advisory a folyosón Chelsy és Sundai (kínai lány, aki masteren van itt) is nagyon aranyosak. Volt még egy lány az emeltről, Maria (Laura megjegyezte milyen szépen beszél spanyolul -> persze Maria szülei spanyolok...) és sok nemzetközi diák, meg ázsiaiak a koliból.

Szeretnék még átélni hasonló napokat, de holnap már vár a könyvtár és a sok olvasnivaló...