Már-már kezdem magam antiszociálisnak érezni, hogy egész nap itthon voltam, de olyan jó volt végre rendszerezni a gondolataimat. Szép nyugodtan átgondoltam, hogy milyen tárgyaim lesznek otthon, hiszen holnap már a Pázmányos is tárgyfelvétel van. Variáltam az itteni órarendemen is egy kicsit. Eddig úgy néz ki, hogy intenzív spanyolt fogok tanulni, 'Bevezetést a nemzetközi politikába', lesz egy kezdő golf órám és ha minden igaz egy 'Public Speaking'-em. Mindez azt jelenti, hogy hétfőn, kedden és pénteken egész nap bent leszek az egyetemen. Végre sikerült Ákival ma egy kicsit skyp-olnunk (az első otthoni beszélgetés és már épp itt volt az ideje) és az órarndemre csak annyit mondott, hogy ennyit utoljára gimnáziumban volt bent az iskolában. Nos igen, itt mutatkozik meg a két rendszer közti különbség.
A mai nap eseményéhez tartozik még egy kis Pedros összejövetel a közösségi térben, amit holnnap fogunk folytatni, mert nagyon kevesen voltunk. Tetszik, hogy ki van plakátolva az épület a különböző programokkal és tényleg úgy tűnik, hogy törődnek a közösségi élettel.
Utolsó kommentek