Már egy hete, hogy itt vagyunk és most kezdem megszokni. Biztos az időátállás is benne van. Még régebben azt olvastam, hogy ahány óra különbség van a két célország közt, annyi nap szükségeltetik az időátálláshoz. Lassan ezen kezdünk túl lenni. Jó az is, hogy rendszer lesz az életünkben és lehet tervezni. Minden bizonnyal szükségem is lesz rá, hiszen két egyetemet kell összehangolni és most már nem lehet linkeskedni. :)

Az első órám a Public Speaking nevezetű tárgy volt. Azt hiszem, a neve egész jól fedi, miről is van szó. Mivel nem tudtam hol van a terem, egy órával a kezdet előtt érkeztem. Duplán le is csekkoltam, nehogy feleslegesen pazaroljak el egy órányi hiányzást. A tanár egy nagy darab, jó kedélyű középkorú férfi. És hogy miben más egy átlagos itteni óra, mint otthon? Mondjatok nekem egy olyan tanárt, aki zenét válogat, hogy lazítsa az óra előtti perceket. Pontosan, mint a gimiben, mindenki legalább 10 perccel korábban érkezik és nyitott füzettel, tollal a kézben, startra készen várnak. Ez mondjuk tetszik. Átvettük a több oldalas Syllabust és mindenkinek kellett egy kicsit olvasnia. Ezt monduk érdekes volt végighallgatni. Volt aki folyékonyan beszélt angolul, de ha olvasni kellett, akkor az már akadályokba ütközött. Óra vége felé átvettük a neveket, de nem is akárhogy: mindenki elmondta a nevét és hozzátett egy szót (ugyanazzal a betűvel kezdődőt, mint a keresztneve) és elismételtük az előttünk levő nevét. Pl.: I'm Melinda an I like milk chocolet. Ahogy Brian (tanár) mondta: mostmár olyanok vagyunk, mint egy kis család. :) Igen, tudom. Otthoni egyetemista fejjel ez egy kicsit fura, de sokkal személyesebb. Csütörtökre már 3 fejezetet el is kell olvasni a könyvben és apró jegyzeteket kell készíteni. Kedden pedig kiselőadást tartok egy számomra meghatározó eseménysről 3-5 percben... Belecsaptunk a lecsóba.

Apropó, könyvek. Mint minden, azok is drágák. Kizárólag erre az órára való könyv újonnan 90 dollár. Lehet használtat is venni az itteni könyvesboltan (70$), de ezek már mind elfogytak. Valószínűleg az Amazon-on való rendelés a legolcsóbb, de legalább egy hét, míg kihozzák és ugye nekem most kell a könyv. Nagy tanakodás, mit is legyen, míg végül Chelsy, a folyosófelügyelő (Resident Advisor) adta meg a választ a caffeteriában. Egy héten belül visszaadja az egyetmi könyvesbolt a pénzt, ha mégsem kell a könyv (pl. más tárgyat szeretnél hallgatni). Így, egy hétig tudom az újot használni, míg a használt megérkezik. Gondoltam én, ez így is lesz... A kis naív. Valamiért nem tudtam interneten fizetni, mert a rendszer azt hitte, hogy nem megfelelő ember használja a kártyát. Visszementünk hát a boltba, hogy megerősítsük az említett feltétel hírét. Na de itt jön a csavar: találtunk a bolt mellett egy nagy dobozt, ahova kiselejtezett könyveket gyűjtöttek. A magyar ember persze elkezd turkálni és csodák csodája megtalálja az áhított könyvnek a 8.kiadását (nekünk a 9. kellett volna). Mivel nem jogi könyvről van szó, így nem hiszem, hogy olyan sok minden változott volna benne pár év során. Így kell 60$-t spórolni (amazonos ár). :) A többi órára a könyvet megrendeltem a könyvtárba, remélem hétfőre meglesz és akkor egész jó leszek. :) Majd évközben meglátom, melyiknek van értelme és értéke. Jók ezek az ingyen dolgok. Napközben Coca Zero-t osztogattak, illetve mosózsákot, így nem kell szatyrozni (pedig az nagyon magyar lett volna). :) Tovább kiderült az is, hogy minden kedden 12 doboz ingyen pizza érkezik a Pedroba. :)

3 usf-essel is sikerült ma összefutnom, akik megmutatták a sportcentrumot. Nagyon szuper, van uszoda és konditerem, ahova bárhova lehet menni és vannak órák, ahova fel lehet iratkozni. Kicsit holland érzés.  :)

Jó volt hazafelé sétálni a naplementében és a kellemes nyári melegben (ami itt szokatlan). Jin gondolkoztam, Julcsi lakótársán. 32 évesen eljön ide, hogy újságírást tanuljon (Shanghajban egyébként újságíró), otthagyja a férjét és a 6 éves kisfiát és egyszerűen nem találja a helyét. Én is úg izgultam, hogy milyen öreg leszek a többiekhez képest, mit szóljon ő. Már izgul a követelmények miatt és olyan elveszetten mozog a campuson. Mondjuk teljesen megértem. Este a caffeteriában futottunk vele össze, ahol megint nagy volt a ricsaj, pontosan az amerikai tini filmek mintájára: szőke lányok a szőkékkel, ázsiaikkal az ázsiaiakkal, sportolók, a sportolókkal. Még magamat sem tudom hova besorolni... Az ebédlő négy sarkában négy különböző típusú ételt lehet kapni. Az embereken végigpillantva könnyű rájönni, hol adnak hamburgert és melyik a 'veggy corner'. :)

Azon méláztam még, hogy mennyire individualisták az emberek. Otthon a családnak sokkal nagyobb szerepe van, a fontos döntéseket általában közösen hozzuk. Persze, kicsi az ország is, így nagy távolságok nincsenek, de külföldre sem költözünk ok nélkül és akkor is hazavágyunk. De hogy mi késztet egy 18 éves fiatalt, hogy 6000 km-re az otthonától tanuljon és egy harmadik helyen telepedjen le gyökerek nélkül, azt nem tudom. Valahogy hasonlóak a kapcsolatok is. Mindenki csinálja a saját maga kis dolgát, és ha jókor jó helyen futnak össze, akkor esetleg elmennek ebédelni vagy egyéb napi teendőt (vásárlás, edzés, stb.) végezni. Nem véletlenül olyan népszerű a 'We can hang out" kifejezés. Tényleg csak úgy lógnak. Mindenkivel jóban vannak, de úgy igazán senkivel sem (vagy életszakasz függő, hogy mikor éppen kivel). Ezért a sok pszichológus: ha már anyucival, apucival nem tudnak úgy beszélni és a barátok közt is van egy határ, amelyen nincs tovább, akkor kell valaki, akinek el lehet mondani szívünk baját.

Voltuk még az egyetemi templomban délben misén. Sokat ugyan nem értettem belőle (a magyar katolikusban sem tudom mindig mi történik), de valóban lelki megnyugvás volt 20 percben, gyorstalpaló evangéliummal. Amikor egymást kellett üdvözölni, akkor mindenki körbefordult és integettünk egymásnak, a mellettünk lévőt pedig megöleltük. Talán mi ketten maradtunk egyedül a helyünkön és nem áldoztunk...

Holnap hosszú nap következik és végre megkapjuk a MUNI Pass-t is, így végre tudunk szabadon utazni.

Mára még csak annyit, hogy a nevem alapján, már négyen néztek orosznak... Végülis minden nézőpont kérdése: Hollandiában spanyol voltam, Amerikában orosz. Nem rossz arány. :)